Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-09 / 260. szám
ó in memóriám Radnóti Miklósra (1909-1944) és Kertész Imrére (1929-2016) emlékezünk SZÜLETÉSNAP, 1944. november 9. - ennyi év távlatából is különös borzongása van ennek a napnak. Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős csapata Abda község határában valószínűleg ekkor lőtte főbe a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst 21 társával együtt. Torokszorító érzés a lágerből kijuttatott verseket olvasni - a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshezt és az A la recherche-1 is a legszebb magyar versek között tartjuk számon. (Milyen szépség jut a magyar irodalomnak? Milyen sors jut a költőinknek?). A tömegsírból előkerült bori noteszként ismert sorok kordokumentumként is kegyetlenül pontosak. A tényszerűségük miatt nehéz méltósággal szembe nézni ezzel - immár az ember legocsmányabb arca is láthatóvá vált. A tömegsírból előkerült 22 HALÁLNAP Bonczidai Éva holttest boncolási jegyzőkönyvéhez egy jegyzetet mellékeltek - már ez is szinte irodalom: „A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt. (...) A tisztiorvos megjegyzése: A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el" Magyarországra.” 1944. november 9. - egyik koncentrációs táborban egy fiú épp betöltötte a 15. évét. A születésnapja a költő halálának napja is. Sikoly (akril, vászon, 50 * 70 cm, 2012] De ők akkor még nem tudhatták, hogy az idő és a sors ilyen furcsa módon összeköti őket. A fiú túlélte ezt a borzadályt, és 1996. november 10-én, a müncheni Kammerspielében Haza, otthon, ország című előadásában mutatott rá: „A költők nem mindig tudják, hogyan kell élni, csaknem mindig tudják viszont, hogy meghalniuk hogyan kell.” Ez az egykori kopaszra nyírt, rabruhás fiú lett az első - és eddig egyetlen - Nobel-díjas magyar író. Az alábbi írásaikkal a kilencven évvel ezelőtt született Kertész Imrére és a 110 éve született Radnóti Miklósra emlékezünk halálának 75. évfordulóján. Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó Szőke, pogány lány a szeretőm, engem hisz egyedül és ha papot lát rettenve suttog: csak fű van és fa; nap, hold, csillagok s állatok vannak a tarka mezőkön. És elszalad. Por boldogan porzik a lábanyomán. Pedig fönn a kertek felé feszület is látja a csókját és örömmel hull elé a búzavirág, mert mindig hiába megcsudálja őt egy szerelmetes, szakállas férfiszentség. Tizennyolc éves és ha nélkülem van, hallgatva jár, mint erdős partok közt délidőn jár a nyári víz s csillogó gondot ringat magában arról, hogy sohasem telünk el a csókkal és szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó. 1930. szeptember 1. Együgyű dal a feleségről Az ajtó kaccan egyet, hogy belép, topogni kezd a sok virágcserép s hajában egy kis álmos szőke folt csipogva szól, mint egy riadt veréb. A vén villanyzsinór is felrikolt, sodorja lomha testét már felé s minden kering, jegyezni sem bírom. Most érkezett, egész nap messze járt, kezében egy nagy mákvirágszirom s elűzi azzal tőlem a halált. A la recherche... Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján? hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemü karcsú pohárból? Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje. Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban. Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben. S volt ahová ... mindegy. Hova tűntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündérléptü leányok a háború hallgatag évei közben. Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szorítását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán. p Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak. 1940. január 5. 1944 ősze Részletek Kertész Imre műveiből K. dosszié Mindig meg akartam halni s mindig írtam helyette egy könyvet - ez elegáns kibúvó lenne, nem? * Tudod, egy tizennégy éves gyereknek, különösen ha pajtások, hasonló korú gyerekek veszik körül, akikkel megoszthatja sorsát, nem annyira könnyű elvenni az életkedvét. Van benne valami... valami romlatlan naivitás, ami megóvja őt a teljes kiszolgáltatottság, a teljes reménytelenség érzésétől. Egy felnőtt embert ilyen értelemben sokkal hamarabb lehet megtörni. Valaki más Minden mű egyetlen, nagy inspirátora és inkvizítora: a halálfélelem. * Egyedül a hit valóság. (A tévhit is.) Egyedül a hit teremt valóságot (a tévhit is). Gályanapló A nagy művészet mindig olyan, mintha egy betegségen vezetne keresztül. * Valószínűleg képtelenül eltúlzom mindannak fontosságát, ami velem megesik, kivált, ha kellemetlenségek esnek meg velem. Egyetlen vágyam, hogy kizárólag metafizikai szorongások gyötörjenek. Nem mintha ezeket lebecsülném, de erőim ezekre szabottak. * Mindig volt egy titkos életem, és mindig az volt az igazi. * Az íráson éppúgy, akár az arcvonásokon, hamar megjelenik az öregedés. * Ha egy életen át ugyanazt teszed is — mert ez a tevékeny átok te magad vagy -, legalább ne mindig ugyanúgy tedd. * Nincs regényesebb figura, mint a gondolkodó ember. Mert gondolkodni nemcsak ön- és közveszélyes, nemcsak minden szenvedélyt helyettesítő szenvedély, minden kalandnál kalandosabb kaland, hitnél különb bensőség - de ráadásul módfelett szokatlan is. Mentés másként Házasélet és regényírás: egymással össze nem egyeztethető életformák példatára. A lelkifurdalás örökös forrása (ha az ember még nem teljesen vakult bele a saját önzésébe). * 2001. október 11. - Ma fél délelőtt azzal gyötörtek, hogy Nobel-díjat fogok kapni. A kiadónak (Suhrkamp) rögtön azt válaszoltam, hogy a Nobel-díj az a díj, amelyet mindig mások kapnak. Végül kiderült, egy Naipaul nevű brit szerző kapta (akit mellesleg ismerek is, Berlinből). Közben azt figyeltem meg magamon, hogy az egész ügyet zaklatásként fogom fel; határozottan megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy nem szakadt rám ez a szerencse-katasztrófa. [...] Azt mondtam Marcinak: Auschwitzról írok; márpedig nem azért vittek Auschwitzba, hogy Nobel-díjat kapjak, hanem azért, hogy megöljenek; mindaz, ami velem ezen túl történt, anekdota. Az, hogy nem kaptam Nobel-díjat, ugyanolyan képtelenség, mint ha Nobel-díjat kaptam volna. * A szerelmet általában ábrázolják, de - talán a patológusok kivételével - sosem vetik fel alapvető kérdéseit. Az egész európai filozófiában talán csak Platón Szókratésze teszi fel a szerelem kérdését létkérdésként; olyan kérdésként tehát, ami létezésünk titkaival összefügg, és ugyanolyan megválaszolhatatlan, mint emez. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. november
