Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-31 / 253. szám
14 SPORT 2019. OKTOBER 31., CSÜTÖRTÖK Orosz Ádáméknak (balról) volt dolguk bőven, ám két hiba megpecsételte a sorsukat Jammeh Haruna kiállítást harcolt ki, de gólt nem tudott szerezni Fotók: Mártonfai Bátrabb futballal ezt a Monort meglephették volna a tamásiak Tíz ember ellen sem ment Nem tudta megnehezíteni a monoriak dolgát a Tamási 2009 FC a Magyar Kupában. Pedig több mint egy félidőt emberelőnyben játszott Barics Péter gárdája. Berg Sándor, Rónai Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „Az ilyen csapat a legrosszabb, nem vonzza a szurkolót, nem hoz bevételt, és sokkal esélyesebbek nálunk.” A hazai drukker jóslatának megfelelően be is kezdtek az NB III Közép csoportjában szereplő monoriak, akik Adamcsek Máté tizenegyesből szerzett góljával korán előnybe is kerültek. Nincs mit szépíteni rajta, benne volt a meccsben a vendéggól, mert Pintér Kristófnak előtte kétszer is nagyot kellett védenie. Sőt a vendégek ezután sem álltak le, jöttek előre, hogy gyorsan lezárják a továbbjutást. A hősiesen védekező tamásiak a félidő felénél kezdtek éledezni, lammeh Haruna és Samuel Ellis Ato többször is biztatóan indult meg, de a fontos passzok nem jöttek, és sok jó megoldás után mindig jött egy bosszantó hiba. Aztán egyszer sikerült kiugratni Harunát, akit Tóth Ferenc csak szabálytalanul tudott megállítani a 16-os vonalánál. A védőt egyből ki is állította Bana Gergely játékvezető, a szabadrúgásból, azonban Haruna kicsivel a jobb sarok fölé lőtte a labdát, így elmaradt a hazai szurkolók által „előre jelzett” egyenlítés. „Meglátja, most megszórjuk őket, tíz emberrel nem fogják bírni a tempót”. Ezt már egy másik drukker emelte ki a szünetben, ám hiába jöttek sorban a tamási akciók a fordulást követően, igazi nagy helyzet egyikből sem alakult ki. Aztán jött egy újabb tizenegyes (ez az elsővel szemben erősen vitatható volt...), az előző szezonban még a Paksi FC-nél szereplő támadó ezúttal is biztos ítélet-végrehajtónak bizonyult. A bosszantó és téves döntés felpaprikázta a hazaiakat, akik csak azért is megmutatjuk alapon jöttek előre becsülettel, támadtak, de Bozsó Antalnak igazából csak egyszer kellett védenie a második félidőben végig szakadó esőben. Egy alkalommal pedig a játékvezető továbbot intett, pedig egy ütközés után járt volna a tizenegyes a Tamásinak. Széli Szabolcs (kékben) végig nagyot küzdött a középpályán Hétig jutott a Paks Salgótarjánban EREDMÉNY. Salgótarjáni BTCPaksi FC 1-7 (0-2). Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. V.: Szigetvári M. (Punyi Gy., Deme R.). Salgótarján: Végh N. - Bakos, Illés E., Szeles, Sárközi T., Tarlósi P., Simó, Tóth M. (Bata, 69.), Grajzel, Novák N. (Tarlósi M., 33.), Gazdag B. (Boros A., 83.). Paks: Rácz G. - Kelemen D. (Kulcsár D., a szünetben), Lenzsér (Gévay, 65.), Fejes A. (Poór, 65.), Báló - Windecker, Kecskés T., Balogh B. - Bor, Böde D., Fejős Á. Gólszerzők: Gazdag B. (50.), illetve Böde D. (12., 65., 75.), Windecker (36.), Balogh B. (56.), Bor (85.), Poór (90.). A következő forduló párosításait tegnap lapzártánk után sorsolták ki. Hiába énekelte végig a mécsesét a Sárga Ultrák szurkolói csoport, ezúttal ők sem segíthettek. Szőcs Lázár, a bátaszékiek edzője sem lett okosabb sokkal, mert a monoriak ezúttal csak ennyit engedtek a hétvégi ellenfélnek. Abban is biztosak lehetünk azonban, hogy szombaton biztosan egy másik arcát mutatja majd Barics Péter csapata a listavezető elleni megye egyes bajnoki rangadón. MAGYAR KUPA, 7. (FŐTÁBLA 2.) FORDULÓ. Tamási 2009 FCMonor 0-2 (0-1). Tamási, 150 néző. V: Bana G. (Kiss B., Perák A.). Tamási: Pintér K. - Benke, Yondo, Pintér A., Orosz Á. - Széli (Bognár F., 70.), Barta 0. (Kierdorf, 82.) - Farsang P.,.Ato (Györgye, 63.), Kugli - Haruna. Edző: Barics Péter. Monor: Bozsó - Szabó Zs., Barthel, Tóth F., Pintér D. - Fisli, Ficsor - Nagy B. (Haragos, 44.), Hunya, Tóth Á. (Hrepka, 71.) - Adamcsek (Farkas Á., 86,). Edző: Horváth Dávid. Gólszerző: Adamcsek (8., 60., mindkettőt 11-esből). Kiállítva: Tóth F. (38.). Jók: Pintér A., Yondo, Haruna, Kugli, illetve Adamcsek, Barthel, Nagy B. A meccsről készült képgaléria a TEOL.hu oldalon. SPORTMŰSOR Szombat KOSÁRLABDA Női NB l/A, 7. forduló: Atomerőmű KSC Szekszárd-TFSE-MTK 17. Női NB l/B, Zöld csoport, 5. forduló: Atomerőmű KSC Szekszárd ll-TFSE II 19.15. LABDARÚGÁS NB 1,11. forduló: Debreceni VSC-Paksi FC 17 (stream: m4sport. hu). Megyei I. osztály, 12. forduló: Tolna VFC-Szedresi SE, Tamási 2009 FC-Bátaszék SE, Dombóvár FC-Teveli Medosz SE 13.30. Megyei II. osztály, 13. forduló: Gerjeni SK-Faddi SE, Simontornya TC-Mórágyi SE, Bonyhád-Börzsöny SE-Kölesdi SE, Bölcskei SE-Kisdorogi FC 13.30, Szekszárdi UFC ll-Nagymányoki SE 17. Megyei III, osztály, Kelet, 11. forduló: Kajdacsi SE-Izmény SE, Gyapa Derbi SE-Pusztahencsei KSE (Németkéren játsszák), Nagydorog KSEDunaszentgyörgyi SE, Györköny SE-ASE Paks 13.30. Megyei III. osztály, Nyugat, 10. forduló: Döbröközi KSEDombóvári LK (Dombóvári Ifjúsági Sporttelepen játszszák), Kétyi SC-Hőgyészi SCE 13.30. MOTOKROSSZ XIV. Id. Langer József-emlékverseny, Zomba, a futamok 12 órakor kezdődnek. Vasárnap FUTSAL Női Magyar Kupa, 2. forduló: Atomerőmű SEPalmfood Tolna-Mözs 11, PFAC-Szekszárdi UFC (Esztergomban játsszák) 11.30. LABDARÚGÁS NB III, Közép csoport, 13. forduló: Szekszárdi UFC-KTE Hufbau 13.30. Megyei I. osztály: Kakasd SE-Majosi SE, Dunaföldvári FC-Bonyhád Völgység LC 13.30. Megyei II. osztály: Tolna VFC ll-Bogyiszló- Őcsény SK (Tolnán), Dunakömlődi SE-Aparhanti SE, Pincehelyi ATE-Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE 13.30. Megyei III. osztály, Kelet: KSE Gyönk-Sióagárdi SE, Tengelici SE-Németkéri SE 13.30. Megyei III. osztály, Nyugat: Magyarkeszi KSE-KSE Zomba, NakSE-Tamási 2009 FC 11, Dalmandi SK-lregszemcsei SE, Regölyi SE-Tolnanémedi KSC 13.30 óra. B. S. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Halász Gábor balesete és műtétje után egyre jobb formában van, s már osztaná a pofonokat Jövő tavaszra halasztották a küzdősportgálát KÜZDŐSPORT Nem lett volna méltó a gálához, ha jelen helyzetben megrendezték volna, mondta Halász Gábor, főszervező, főszereplő lapunknak. A tizedik lett volna a sorban a novemberre tervezett Harcosok Éjszakája gála, de mostanra végérvényesen eldőlt, hogy nem lesz belőle semmi. Idén biztosan nem. Tavasszal viszont szeretnék megrendezni, de ehhez sok mindennek öszsze kell jönnie. „Nagyon nehezen álltak öszsze az anyagiak, s mivel ez a tizedik gála lett volna a sorban, inkább úgy döntöttünk, hogy későbbre halasztjuk -mondta Halász Gábor, a szekszárdi Unió Box Team cirkálósúlyú (olykor nehézsúlyú) bunyósa, aki az előző kilenc fellépését egyaránt megnyerte a szekszárdi gálákon. - Nem lett volna méltó a gála múltjához, inkább várunk egy kicsit, dolgozunk rajta, és tavasszal mindenképpen tető alá hozzuk. Már csak azért is, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó ilyen gála Szekszárdon” - fogalmazott Halász. Hogy ne így legyen, azért a sportág kedvelői, a tehetősebb szponzorok tehetnek sokat. Kár lenne veszni hagyni, mert az elmúlt kilenc al-Ha belendül, nehéz megállítani Halász Gábort Fotó: Makovics K. kálómból legalább hétszer telt ház volt a városi sportcsarnokban. Szekszárdon nagyon szeretik a bunyót, a minőségi bunyót, márpedig ezek a gálák - egy-kettőtől eltekintve - ezt adták a rajongóknak. Halász Gábor körül amúgy zajlik az élet. A bokszoló tavasszal motorbalesetet szenvedett, majd pedig egy komoly műtéten is átesett, de mostanra már kezdte utolérni magát, egyre jobb formában volt. Ezért is fájlalta, hogy nem tudták megrendezni a gálát. „Vannak ajánlataim, menedzserem, Petrányi Zoltán még az idei évre beígért legalább egy felhozómeccset, és a horvát-ausztrál Mark de Móri is felajánlott egy visszavágót” - mondta Halász, aki heti négyöt alkalommal kesztyűzik, készül, hogy jó formában legyen, ha adódik egy esély. Az egyesület nevesebb bunyósai, mint Orsós István, Novák György vagy Erickles Torres mind edzésben vannak,' sőt a kubai származású öklöző komoly meccs előtt áll. Halász is csak arra vár, hogy megcsörrenjen a telefonja, mert mint mondja, jó dolog edzeni, de az igazi mégiscsak az, ha a ringben oszthatja a pofonokat. R. G.