Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-19 / 218. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK A gépi szüret sokkal gyorsabb és gazdaságosabb, mint a kézi, ezért egyre többen állnak át erre Aki folyamatosan gondozta az ültetvényeit, az jó minőségű szőlőnek örülhet Fotók: Makovics K. Jóval kevesebb a termés a vártnál, az árak ennek ellenére nagyon alacsonyak Felénél tart a szőlőszüret, a minőségnek kedvez a jó idő A feléhez közeledik a szüret a megye két borvidékén. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az idén vegyes érzésekkel kezdtek neki a termelők ennek a szőlőszüretnek. Az eredményeket másként értékeli az, aki a borászatában feldolgozza a megtermelt gyümölcsöt és másként az, aki szeretné azt értékesíteni. Az előbbiek többnyire elégedettek, utóbbiak közt van olyan, aki annak is örül, ha önköltséggel, veszteség nélkül zárja az évet. A Tolnai Borvidéken előrébb tartanak a szüreti munkákkal a gazdák. Ennek oka, hogy ott többségében fehér fajtákat dolgoznak fel. Schmidt Győző, a bonyhádi székhelyű Danubiána Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja is elmondta, eddig ötvenezer mázsa szőlőt dolgoztak fel, köztük Irsai Olivért, szürkebarátot, chardonnay-t, pinot noirt, királyleánykát és rozénak kékfrankost. A szakember elmondta, csak egészséges szőlőt vesznek át a termelőktől, lisztharmatossal eddig nem is találkoztak, igaz, a gazdákkal egész évben tartják a kapcsolatot, így ismerik egymás igényeit. Az ültetvényeket figyelve ugyanakkor látszik, hogy sok a rosszul kezelt és elhanyagolt szőlő, ahol nem sokat kell majd szüretelni, mert nincs is mit leszedni a tőkékről. Viszont az is látszik, hogy nincs akkora menynyiség, mint amire számítottak még a szüret előtt, mondta Schmidt Győző. A gazdák arról számoltak be, hogy ennek ellenére nem indultak felfelé a szőlőárak. Jó esetben, a tavalyi árnál tíz-húsz forinttal kapnak kevesebbet kilónként a termelők, de hallani olyanról is, hogy negyven, hatvan forintot kínálnak a feldolgozók egy kiló szőlőért. Schmidt Győző szerint, az lenne a megoldás, ha a termelő már tavaszszal, a metszés idején, tudná, hogy kinek adja el a termést, a felvásárló pedig az év folyamán figyelemmel kísérné az érés folyamatát. A szekszárdi Vesztergombi Pincészetnél is javában folyik a munka. A királyleánykát, pinot noirt itt is leszedték, hamarosan a kékfrankos következik rozé bornak, mondta Vesztergombi Csaba. Hozzátette, vannak olyan dűlők, ahol hamarabb cukrosodon, érett a szőlő, itt mértek már 20-as mustfokot kékfrankosban is. Nagyon szépnek mutatkoznak a cabernet fajták, a merlot, a kadarka pedig gyönyörű, egészséges, zamatos. Ez utóbbi azért is érdekes, mert több termelő is szóvá tette, hogy a kadarka fürtjein találni rothadt szemeket. Aki időben és megfelelő készítményekkel végezte a szőlő növényvédelmét, azt ilyen meglepetés nem érheti, mondta a borász. A Vesztergombi Pincészetnél először szüreteltek kombájnnal, a tapasztalatok pozitívak voltak. Vesztergombi Csaba elmondta, kíváncsiak voltak, hogyan tudnak vele haladni, okoz-e kárt a kombájn. A munka reggel hatkor kezdődött és délelőtt 9 órára már akkora mennyiséget leszedett a gép, amit kézzel két nap alatt sem lehetne. A bogyók így nem oxidálódnak, nem melegednek fel, egészségesebben kerülnek feldolgozásra. Ráadásul a gépi szüret költsége fele a kézinek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A tavalyinál kevesebb bor lesz Idén a hazai szőlőtermesztők 4,5-4,8 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek le, az ebből előállított bor mennyisége pedig 2,8 és 3,2 millió hektoliter között mozog a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának becslése szerint, mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Az előállított bor mennyisége elmarad ugyan a tavalyi értéktől, de az elmúlt hétéves átlagnál 500-600 ezer hektoliterrel így is nagyobb lesz. A gazdák által végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően pedig az előállított termékek minősége is javul. Az ország borvidékein most zajlik a középérésű szőlőfajták szüretelése, szeptember végén, október elején pedig a későn érő szőlőfajták következnek. A szőlő felvásárlási átlagára Tolnában Év kékfrankos olaszrizling 1997 42 Ft/kg 29 Ft/kg 1999 70 Ft/kg 36 Ft/kg 2001 64 Ft/kg 40 Ft/kg 2003 72 Ft/kg 45 Ft/kg 2007 88 Ft/kg 80 Ft/kg 2011 98 Ft/kg 85 Ft/kg 2015 120 Ft/kg 100 Ft/kg 2018 110 Ft/kg 90 Ft/kg FORRÁS: TN GYŰJTÉS Zöldszüretre kevés volt az igény A szüret első napjaiban, két hete tüntetést rendeztek a gazdák a Kiskőrös-Soltvadkert-Kecel körforgalomnál. Az agrárminiszternek írt levelükben 12 pontot fogalmaztak meg, ezek között szerepeltek olyanok is, mint az import korlátozása vagy a fordított adózás bevezetése. A szőlőtermelők hiányolták a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának honlapjáról a szokásos árprognózist is. Az elégedetlenségük oka az volt, hogy rendkívül alacsony árakon veszik át a szőlőt. A helyzeten próbált segíteni a zöldszüret, melyre végül kevesen jelentkeztek. Országosan mintegy 5622 hektárra jelentették be, hogy tervezik elvégezni a zöldszüretet, Tolna megyében tizenkét hektárra volt igény. Pósa Ede munkássága előtt szeretnének tisztelegni a tagok Visszatekintett a Művészkert Saját erejükből építenek csarnokot TAMÁSI A Tamási Művészkert „Visszatekintés” elnevezésű kiállítását nyitották meg kedden a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző' Iskolája és Kollégiuma Kindl Kupolagalériájában. Vida Lajos, az iskola távozó igazgatója, a kiállítás egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy a tárlattal Pósa Ede egykori művészeti vezető munkássága előtt szeretnének tisztelegni.- Pósa Ede tíz évig vezette a Tamási Művészkert alkotó-' tábort, amely minden év augusztusában, egy héten keresztül adott otthont közel negyven hazai és külföldi művésznek. A sok alkotás és barátságok létrejöttét segítő művészkert azonban a megváltozott viszonyok és feltételek miatt 2012-ben megszűnt. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy egyszer valamilyen módon feléledhet - tette hozzá Vida Lajos. Egyúttal elmondta, a kiállítótér huszonhét alkotásnak nyújt helyet, így egy szubjektív válogatással tisztelegnek a művészkert egykori vezetője és résztvevői előtt. A tárlaton, amelyet október hatodikáig lehet megtekinteni - festmények, grafikák és tűzzománc munkák egyaránt A tárlat október hatodikáig megtekinthető Beküldött fotó láthatóak. B. M. GYÖRKÖNY A következő tanévben már egy új sportcsarnokban tarthatják a györkönyi általános iskolások testnevelési óráit. Braun Zoltán polgármester elmondta, hogy a faluvezetés úgy döntött, saját erőből teremti meg a beruházás anyagi feltételeit. Az elmúlt időszakban évente 10-15 millió forintot tett félre erre a célra az önkormányzat, így mostanra rendelkezésre áll 70 millió forint önerő. A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól pályázaton nyertek további 50 millió forintot, az iskolát fenntartó német nemzetiségi önkormányzat pedig a Miniszterelnökségtől nyert el 24 millió forintot. Az engedélyes tervek és a költségvetés már 2016-ban elkészültek, a kiviteli tervek elkészítésére pedig az idei TEIT forrást fordítja az önkormányzat. Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. Braun Zoltán hozzátette, hogy alacsony költségvetésű létesítményt terveztek, és bár az építőipari árak az utóbbi időben emelkedtek, a polgármester bízik benne, hogy a rendelkezésre álló összeg elég lesz a megvalósításhoz. Ha nem, további forrást keresnek hozzá. H. E.