Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-10 / 185. szám
. ÍRTTTTTl helyőrség debüt 5 vers Varga Melinda esővers egy esőversben élek, a gondolatok esőlábakon szaladnak hozzád, és az ölelésben hirtelen sassá változnak, nagyszárnyú madárrá. tizennégy sor a szerelemről esik, opálos fényben fák fürdenek, a víz beköltözik sétáinkba, áttetsző csepp a szerelem, tükrében emlékek úsznak, a szürke égről is te jutsz eszembe, egy repülőtéren várok rád. január van. olaszos tél csiklandozza az orrom. Gaól József: Tronshuman Fetish III. (fa, bőr, vas, 43 * 31 * 22 cm, 2012) Lázár Kinga Üzlet az állatot egy papírketrecben tartom karom fonom köré szorosan lánc helyett cérnát használok bőrömhöz öltöm a fonalat az állatot egy papírketrecben tartom ha a szabadságról kérdez, felelek játszóterekről beszélek, ahol a feslett bűneimet nevelem az állatot egy papírketrecben tartom viszonylag szelíd, fejet csóvál ő, akit anyjaként nem én hanem az éles kulcscsontú irónia táplál az állatot egy papírketrecben tartom valaki gondolta, felajánlom tálcán fizetni nem tud érte ma talán reggel úgy hív majd: drágám de a ketrecet nem vitte volna és a cérnákat is elvágná, tudom, felszámolni nem lehet, ha bőrömön végleg maradnak az üres öltésnyomok s néha pironkodva takarom míg a seb gyógyul vagy elfertőződik utólag állatom felszántja ketrecét engem papírláncok gáncsolnak ölelésed itt maradt derekamon, kövek cirkusz csókod méze szám szélén, szenzuális a táj, a kezek és a lábak, a hát, a has, a gyönyör domborművei. michelangelók vagyunk, szerelem fest reneszánsz képet rólunk.->1 :n Ul'J *1 *------n IÍS91Í Aknay János: Emlék II. (akril, vászon, 150 «120 cm, 2017) vannak nők, akiknek ölelése kikapcsolható bármikor, lehalkítható a bánat a szemükben, torzóban marad a fény. hűvös kövek költöznek a szembogár mögé, így születik a szenvtelen tekintet. nyári este mély tóba süllyed az este, a tó szeme zöld, feloldja a félelem sárga cseppjeit. elhódít a madárcsicsergés, felülnézetből tölgyerdő a lét. honvágy a tudat jégkérge alá rekedt sok kóbor árny a fény felé tör. nem szeretem a nagyvárost, sose fogom megszokni a föld alatti utakat és a láb alatt mozgó lépcsőket, behunyom a szemem, hegyekről képzelődöm, gyerekkor sűrűjébe menekülök, az erdő mélyén fotonzápor zuhog. az Erdély nevű tengerről szél balettja vállamon, sós illatot hoz a Szamos felől, a táj nem felejt, emlékezik az egykori nagy vízre, a vadkacsák és a szöcskék is jól ismerik az Erdély nevű tengert, szavaimmal forró homokján lépkedek, amikor elmegyek innen, a madarak hallják csak, milyen te nem gyöngy voltál, inkább fényes acél engem homokból építettek a sátrak között csókkal, vérrel áldozott előttünk ki vermet ásott és megtagadta a szeretőt a tavalyi őszön töprengve gondolok rád a délibáb és egy kávé közt foglalsz helyet egy százéves kanapén terpeszkedsz nincs, ki nem ismeri a búvóhelyed s hogyha anyád néha felőlem kérdez előtted nem sír, értem ne is hamvas bőrű szüzek között leszek, aki a lángokat nyeli utolsóként állunk be a sorba végzel velem s magaddal a porondon majd bevallód: kárhozat, amire ítéltek minket bár még számodra ismeretlenek az okok s ő nézni fog, majd fentről ítélve közben piros marlborot szív nyugodtan nyolc kezéből kettő kapaszkodik botránkozik a halhatatlan Távirat Nő. Férfi. Vonat. Hajol. Csukló. Lyukaszt. Lárma. Várja. Mintha feje fájna. Sápadt vágyak, szelek, Tátra. Emlék; kanyar, szemkontaktus. Te is? Én is. Vesztett. Hagyjuk. Tegezz. Kérlek. Megtisztelő. Kovács. Gyárfás. Útbaeső. Holnap. Reggel. Együtt. Ó, nem. Képzelt vágy egy nyárikertben. Cigaretta. Citrom. Koszi. Meggyfaág. Baljós. Törik. Csattan. Csók. Nem. Ág. Hintaágy. Nevet. Ő is. Hajnal. Akác. De még: nő, férfi, vonat. Körút. Hajnal. Árpád. Ugyan. Ady. Olvasd. Olyan. Léda. Utak. Város. Kávé. Préda. Enyém. Tiéd. Cukor. Örök. Hazudsz. Tudom. Újabb körök. Képzelem. Nyakad. Kezem. Csend. Ne mondd ki. Ne mondd. Ne. Utas. Még. Csend. Arcpír. Leszáll. Nevet. Dúdol. Amíg. Várják. Várnak. Utolsó kör. Enyém. Tiéd. Vonat. Örök. idegesen vergődik, attól fél, becsukódik minden kijárat, és rövid búcsúra sem lesz alkalom, hegyek takarják el a kilátást a fővárostól, egy magányos tenger bármire képes. LÁZÁR KINGA Baróton született 2001-ben. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum végzős diákja. 2019. augusztus IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
