Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-20 / 167. szám
2 szerkesztoseqi terepaszta MADÁRKATESTBEN ERŐS LÉLEK Szentmártom János Amikor megérkezett szüleivel a táborba, kétségbeestem. Hogyan lesz képes figyelmet, teret kivívni magának? A szülei is csöndes, viszszahúzódó emberek, de ő: aprócska madárkatest, riadt tekintet, alig hallható beszéd. Nem is jár, inkább oson, hogy még véletlenül se keresztezze mások útjait. Hajlottan lép, mint aki szél alá görbéd, vagy mint aki a feje fölött röpködő tárgyak elől akar kitérni. Nem értettem, a szülei egyáltalán hogy merik otthagyni, mikor én még ránézni is alig tudok, nehogy összetörjem a tekintetemmel. Akkor kezdtem csak némileg megnyugodni, amikor az első este már kártyázni láttam a nála idősebb szobatársaival, és egy mosolyt is elcsíptem félhomály-arcán. Az étkezéseknél és a közösségi játékoknál észrevettem, hogy a társai is hasonló óvatossággal szólnak vagy érnek hozzá, mint én, csak jóval természetesebben. Egy ilyen alkotótáborban előbb-utóbb mindenki megtalálja a párját, a maga közösségét, amelynek tagjaival hasonló frekvencián tudnak kommunikálni. Lelki sérüléseik vagy szorongásaik közt nincsenek nagy amplitúdók. Az ő asztaluk volt a legcsöndesebb, és még az ebédlő jellegzetes diákzsivaja sem tudta elnyomni bennem, hogy megérezzem, ott a legtisztább és legmélyebb a csönd, ahol ő ül. Mindig az ablaknak háttal, hajlott testtartásából adódóan az asztalt épphogy felérve. Kérdezgettem íróbarátomat, a prózaszeminárium vezetőjét, hogy milyen a kislány, meg van-e vele elégedve... Abszolút - válaszolta -, teljes birtokában van a magyar nyelvnek, fogalmazni is kiválóan tud, csak el kell még szakadnia a XIX. századtól. Tizennégy éves, van rá ideje és módja, csak foglalkozni kell vele. Egyébként meg csudabogár, mindenért bocsánatot kér. Amivel meg a diákok kilencvenkilenc százalékát ki lehet űzni a világból, a regények hosszú tájleírásaival (lásd pl. Jókai), az őt gyönyörködteti, és egyre kíváncsibbá teszi aziránt, amelynek mindez csupán az előkészítése. Nem csalódtam - gondoltam magamban. Az össznépi tanári értekezleteken is, amikor arról folyt az eszmecsere, hogy mely diákokat jutalmazzuk a tábor zárásakor, amikor előadják a héten született alkotásaikat és színpadi produkcióikat, többször felbukkant az ő személye is. Utólag értettem meg, miről beszélt színművész tanára: egyáltalán nem sérültebb, mint a társai, csak furább. Nagyon is tudja, mit csinál, szépen dolgozik, nem vonja ki magát semmi alól. Úgyhogy ha díjazzuk, ne azért, mert gyámoltalannak hisszük, hanem az írói tehetségéért, ha van neki. Elérkezett a gálaest. Ismét lenyűgöztek minket az előadások: sziporkázó humor, őszinte vallomások, extravagáns jelenetek. Ilyenkor azok is megnyílnak, akik általában inkább szemlesütve közlekednek. Két pillanat egészen belém égett. Mindkét pillanatot ennek a kis kárpátaljai lánykának köszönhetem. A prózaszeminaristák sorában amikor rákerült a sor, hirtelen olyan csönd támadt, mintha egy szellemkéz elnyisszantotta volna az idő fonalát. Nem csupán azért tartotta vissza mindenki a lélegzetét, hogy egyáltalán hallja, amit felolvas, hanem azért is, mert ott akkor senki nem volt kíváncsibb másra, mint rá. Két stílusgyakorlatot olvasott fel, két apróhirdetést: az egyikben egy ház volt eladó a kertre néző nagymamával, a másikban egy férfi halálhíréről értesülhettünk. A gyerekektől vastapsot kapott, mi, negyvenes tanárok csak könynyeztünk. Mert az az alig hallható hang, azok az alig hallható, pontos szavak olyan mélységben találtak el minket, amelyről az ember idő után megfeledkezik vagy megtanul fölötte járni. És a drámai sorokban nem csupán ez az apró, de nálunk jóval erősebb lélek lüktetett, hanem az egész kárpátaljai sors is. A másik belém égett pillanatot a legutolsó előadásnak köszönhetem, amelynek zárásában a csoport tagjai egy-egy Ady-vers részletét szavalták fejből. Amikor madárkánk esetlen mozdulatokkal és aránytalanul nagy tornacipőjében felállt a székre, és alig hallhatóan, de annál büszkébben elkezdte mondani az alábbi sorokat a reflektorfénybe, már az elején kész voltam: „Az én apám reggeltől estig / Izzadva lót-fut, robotol, / Az én apámnál nincs jobb ember, / Nincs, nincs sehol. // Az én apám kopott kabátú / De nekem új ruhát vészén / S beszél nekem egy szép jövőről / Szerelmesen.” HELYHIÁNY Pozsonyi Ádám Egy sovány fiatalember közeledett. Szerényen helyezte egymás után a kövezetre a lábait. Szemét lesütötte, nyakát behúzta, s olykor pislogott egyet.- ő biztos nem flancol ezzel a hatalom akarásával! - folytatta a kalapos úr. - Megelégszik a sörével meg a hites felesége elalvás előtti csókjával. Elégedett, ha rendesen záródika lépcsőház ajtaja és ha reggel nem szúr a veséje. Szereti a tiszta levegőt, a Tlap-v sütést és a madarak csicsergését. Csak rá kell nézni, ő egy ilyen ember. Vegyen róla példát! ő nem akadályoz másokat az álmaival és a becsípődéseivel.- És el lehet mellette férni az utcán! - tette hozzá kis szünet múltán ordítva. Az illető ebben a pillanatban ért oda hozzájuk. Megállt a két vitatkozó előtt, téblábolt egy darabig, forgatta a fejét, majd kabátja belső zsebéből papirosokat halászott elő, s mindkettőjüknek átnyújtott egyet. Azok érdeklődést színlelve belelapoztak. Amíg csak állt ott, olyan volt minden, ahogy azt eddig látták. Álmos délután egy kisvárosban. Nem messze a vasútállomás, előttük aszfaltozott járda, balra egy hirdetőoszlop, egy kövér macska épp e pillanatban szalad át az utca túloldalára. Ám ekkor szája kinyílt, megcsillant a nyelve, látszottak a fogai, és a garatból is egy - igaz, csak kicsinyke - részlet, de ezt már senkinek nem volt ideje megfigyelni, mert a zöngék és zörejek szavakká álltak össze.- Filmvetítés és beszélgetés az élhető városokról - hadarta a fiatalember. - Jan Gehl dán építész megkérdőjelezi a modernségről alkotott elképzeléseinket, és utánajár, mi történik, ha az embert állítjuk egyenleteink középpontjába. A filmvetítést követően beszélgetés a fenntartható energiatervezésről, zöldfilozófia, biotudatosság, energiaföldrajzi felmérések, és valószínűsíthető energia-forgatókönyvek. Részletek a mellékelt meghívóban. A két ember egyszer csak azt érezte, hogy valami hatalmas erő eltaszítja őket, félrelöki, le a járdáról, s nem sokkal később már az út melletti porból tápászkodott fel mindkettő, és ideges arccal porolgatta a nadrágját. A váll érintésére a járókelő hirtelen megállt, és felvonta a szemöldökét:- Ne lökdösődjön, kérem! A kalapos úr idegesen kapta fel erre a fejét:- Maga beszél? Hisz nem lehet maga mellett elférni a járdán. Mindenkit leszorít. Azt a fiatal hölgyet is az imént - láttam, ne is próbálja tagadni -, azt a diákfélét meg ott, abban a lódenkabátban, szó szerint fellökte a pékség előtt. Délután volt, és bágyadtan sütött a nap. A kis utcácskában alig lézengett ember, de valahogy mégis szűknek bizonyult minden.- Nono! - emelte fel mutatóujját az első járókelő, akin történetesen nyúlszőr fejfedő volt, s a hóna alatt egy vaskos folyóirat. - Fogja vissza magát, ha kérhetem.-Én?- Igen, maga! - emelte fel mutatóujját az első járókelő, s a másik mellkasa felé bökött. - Ne beszéljen mellé. Mutassa csak azt a kis kötetkét! Ott, ott, igen, ott, ami a zakója zsebéből kandikál elő. - Á - fogta két ujja közé, s húzta ki egy kissé a másik zakózsebéből a kötetet. - Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Vigyorogva csúsztatta vissza a másik zsebébe a kiadványt, majd ennyit mondott:- Nincs több kérdésem.- De kérem - lépett hátra a kalapos úr. - Ezt mégis hogy képzeli? Nem én tolakodtam, hanem maga. Magától képtelenség itt az utcán haladni. Csak megy, mint egy gép, s körül se néz. Biztos azon töpreng, azon jár az agya, ami ott, abban a folyóiratban van a hóna alatt. Adja csak ide! Hirtelen mozdulattal előrántotta a másik hóna alól a szóban forgó tárgyat.- A morál genealógiája - olvasta fennhangon. - írta: Friedrich Nietzsche.- Hát ez az! - adta vissza gúnyos vigyorgás kíséretében. - Világos, mint a nap. Most már mindent értek. Álljon el, kérem, az útból - intett megvetőn. - Dolgom van! A másik gőgös sértődöttséggel ellépett a járda bal széle felé, hogy utat engedjen, ám sajnálatos módon a nyúlszőr fejfedős is épp abban a pillanatban lépett ugyanabba az irányba, így megint összeütköztek. A kalapos úr erre felhördült.- Az ember csupán Isten melléfogása volna? Vagy Isten csupán az ember melléfogása? Vegyen vissza a Zarathustrájából, de nyomban! Ha kicsit szerényebben közelítené meg az univerzumot, ha nem kalapáccsal akarna filozofálni, nem foglalna el ennyi helyet. A másik felháborodottan kapkodta a levegőt, s arca kipirosodott. Két karját a magasba emelte, fennkölt pózba merevedett, és úgy szavalta.- Szép az, ami érdek nélkül tetszik! - Májd leejtette két karját, s gúnyosan így szólt: - Most mondja, hát erre olyan büszke?- Maga beszél? A hit azt jelenti, hogy nem akarjuk tudni, mi az igaz. Ugye, barátocskám? Ettől ekkora a maga egója. És ezért követel magának ennyi helyet. Jár a fejében ez a sok marhaság, őröl a tudatában, zakatol, kalapál a koponyája legmélyén, mint valami gőzgép, eregeti a fehér felhőket, és a maga hatalmas, gigászi felhőitől nem lehet itt békésen közlekedni. Legyen szerényebb kissé. Egyszerűbb. Természetesebb. Foglalkozzon köznapibb dolgokkal. Vegyen példát arról a járókelőről ott - mutatott ujjával egy emberre, aki épp most fordult be a sarkon. A másik követte a pillantását. Tűzfalak - Kilátás a Déri Miksa utcai műterem gangjáról (papír, filctoll, 150 « 300 cm, 2018) KtíTb kArpAt-meoencei tehetséggondozó nonprofit kft. ■■■BUMMn aaaaaiaaaaEl naaaaaaaano Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin [gyerekirodalom), I Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • I Karikatúra: Könczey Elemér •Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • I Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma I IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E mail: szerkesztosegnkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2019. július
