Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-20 / 167. szám
2019. JÚLIUS 20., SZOMBAT • XXX. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu EGY PERCBEN Be kell tartani a szabályokat TOLNA MEGYE Megszívlelendő tanácsokkal segítették a szekszárdi a fürdőzőket nemrégiben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei. Különösen veszélyesek a folyók az erős sodrás és örvényképződés miatt. ► 2 Több kereset a turizmusban STATISZT1K A turizmus, vendéglátás 2018-ról szóló elemzése szerint az ágazat teljesítménye 2013 óta folyamatosan emelkedik, és ez a továbbiakban is várhatóan így lesz. ► 7 Remek lett az érettségi OKTATÁS A matematikán kívül szinte minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint a vizsgák harminchárom százaléka jelesre sikerült. ► 8 Megértőbb elnök lesz BRÚSSZEl Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival kapcsolatban Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság következő elnöke egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték. Éppen ezért minden tagállam rendszeres monitorozását javasolja, elkerülendő, hogy az a benyomás alakuljon ki, hogy Európa egyik része folyton bírálja Európa másik részét. ► 9 Jó reggelt! M ás portája előtt eldobálni a szemetet pofátlanság, hogy finoman fogalmazzak. Nem nagy öröm, de a rendezett környezetfenntartásáért az ingatlantulajdonos kénytelen összeszedni azt, amit más eldobált. Mivel már sokadik alkalommal találkozik vele, a cigarettacsikket szinte közömbösen fogadja, a cukorkacsomagoláson vagy a papír zsebkendőn pedig már meg sem lepődik. De a kavicsos parkolóban szilánkjaira tört üvegek azért igencsak bosszantják, bár rosszabb lett volna, ha az autó abroncsából kerülnek elő. Mindezek eltüntetéséért azért járt némi jutalom: gyomlálás közben egy húszforintost is talált olvasónk a gaz között megbújva. H. E. Most a napraforgó került a méhek étlapjára Gyűlik az idei méz TOLNA MEGYE Már harmadik hete, hogy virágba borult a napraforgó, és a méhészek kitelepültek egy-egy nagyobb tábla mellé, miután egyeztettek az adott terület gazdájával. Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy sikerül majd a gyűjtés, ugyanis a gazdák évről évre új fajtáka próbálnak ki, és ezek közül nem mindegyik mézelő. Egy évvel ezelőtt, a napraforgó virágzása idején a méhészek elveszítették a méhállományuk harminc százalékát, ez Tolna megyében is jellemző volt. A tavalyi méhpusztulás következtében hatszázmillió forint támogatást különített el az agrártárca a méhcsaládok egészségügyi kondíciójának megőrzéséért. Ez méhcsaládonként ötszáz forintos támogatást jelent. A megyei méhész egyesület elnöke szerint nem nagy öszszegről van szó egyelőre, de értékelik a gesztust, és bíznak abban ezt az összeget a későbbiek során majd emelik. A támogatáshoz a kérvényt elektronikus úton lehet benyújtani július 15. és augusztus 31-e között. ► 3 Virágzik a napraforgó, gyűjtenek a méhek, de nem minden fajta mézelő Fotó: Makovics Kornél strand étel-ital ^ szállás program likeBolotpn.hu Szemerei es Varga is döntőben futhat Szemerei Levente (elöl) ott lesz a vasárnapi döntőben Fotó: MW ATLÉTIKA Remekeltek a Tolna megyei atléták az U20- as Európa-bajnokság pénteki napján. A svédországi Borasban rendezendő korosztályos kontinensbajnokságon Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 3000 méteres akadályfutásban, Varga Lőrinc (AC Bonyhád) pedig 800 méteres síkfutásban jutott be a vasárnapi döntőbe. Mindketten a harmadik legjobb idővel kvalifikálták magukat a fináléba, ahol éremért versenyeznek. ► 14 Több horgász van a megyében TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Megyénkben is folyamatosan növekszik a horgászok és a Magyar Horgászkártyával rendelkezők száma. Jelenleg negyvenhét egyesülete van a megyei horgász szövetségnek és több mint tizenháromezer tagja, évről évre egyre több fiatallal. Tolna megyében a természetes vizek közel száz százaléka, a völgyzáró gátas horgászvizeknek is háromnegyed része horgászkezelésben van. Nagyjából kétezer-négyszáz hektárnyi vízterület tartozik a horgászszervezetekhez. Ekkora területen elférnek a Tolna megyei sporthorgászok és a megyén kívülről jövő vendéghorgászok is. A Karú ar Horgászkártya, kiváltják a fiatalok pos egész Tolna megyei szakaszát az egyesületek fedték le: a tolnanémedi, a pincehelyi, a belecskai, és a leghoszszabb szakaszt a Dombóvári Városi Horgászegyesület. Ez összesen közel száz kilométert jelent a Kapóson. A megyén belüli természetes vizek egy része a megyei szövetség kezelésébe került. így például a Duna Géderlaktól Sükösdig terjedő huszonhét kilométeres szakasza, a Sió ötvennyolc kilométeres és a Sárvíz harminchét kilométeres szakasza. A Siónak az északi megyehatár közelében lévő szakasza a pálfai, a simontornyai, a tolnanémedi és az ozorai horgászegyesületek kezelésében van. ► 6 w > fit if Másoknak tanítja már a szőnyeg készítését PAKS Mindenkinek az atomerőmű jut eszébe Paksról. Most még. De lehet, hogy néhány év, vagy évtized múlva úgy is emlegetik majd ezt a várost, mint a székelyfestékes szőnyegkészítés magyarországi centrumát. Sóthy Györgyné mindent megtesz ezért. Magas szinten műveli és tanítja is a mesterséget. Pedig nem székely származású. Az első szövőállványt 2011-ben kapta, a hagyományápolásban is jeleskedő könyvtárostól, Gutái Istvánnétól. Sokat tanult gyakorlott és elismert mesterektől és közben és a szükséges szakmai végzettséget is megszerezte Budapesten, a népi mesterségek és művészetek szakközépiskolájában. ► 5 Elhunyt a traktor vezetője ALSÓPÉLPUSZTA Vízbe borult egy traktor tegnap délután a Szabaton és Alsópélpuszta mellett lévő halastavaknál. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset helyszínére a paksi és a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak ki. A kiérkező egységek egy embert a jármű alatt találtak meg, őt kiszabadították, majd átadták a mentőknek. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából később kiderült, hogy életét vesztette a balesetben a 38 éves férfi, aki tolatás közben hajtott a vízbe. A haláleset körülményeit a rendőrök vizsgálják. TEOL Fiatalokkal vágnak neki az idénynek NŐI FUTSAL Kulcsemberek igazoltak el a szekszárdi női futsalcsapattól, de Micskó Márk vezetőedző szerint a klub jövője nincs veszélyben. Fiatalokkal, más célokért harcolnak majd az új idényben. „Reméljük, szurkolóink értékelni fogják a törekvéseinket és sokan kilátogatnak a mérkőzéseinkre, hiszen mi így együtt vagyunk egy nagy család” - mondta lapunknak Micskó. ► 16 191 .67 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@toinainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 06-74/511-510 MA HOLNAP 31 33 * & Boldog névnapot kívánunk Margaréta 77C 86 5 60 3 C 6 7 i un jcol i ló i leiKUZi idp o-xo urdig HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 A mai napon a napsütés lesz túlsúlyban, megélén- ~ külhet a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. ►13 nevű olvasóinknak!