Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-20 / 167. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 20., SZOMBAT Főzés és sport is volt a falunapon TENGELIC-SZŐLŐHEGY Falunapot szervezett a Tengelic-Szőlőhegyért Egyesület. A programban szerepelt gulyásfőző verseny és kispályás labdarúgó torna is. Mint megtudtuk, a főzéshez a szervezők biztosították húst, és az első helyezést Herczeg Károly érte el babgulyásával. A focitornán öt csapat vett részt, az első helyet a „Tapir SE” szerezte meg. Rodeóbika, trambulin, vizes csúszda és habparti is szolgálta a szórakozást, a napot pedig bál zárta, amelyen az egyesület táncosai, a Tengelic Szőlőhegyi Csajok Kalinka című műsorukat adták elő. H. E. Elvitte az autót és ittasan vezette SÁRPILIS Jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy sárpilisi lakos ellen a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a 22 éves férfi idén április 7-én 20 óra körül engedély nélkül vitte el nagybátyja autóját, majd Sárpilis belterületén balesetet szenvedett. Az intézkedő járőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. H. E. Több közmunkásra lenne szükség SZAKADAT Augusztus közepétől számítanak a szőlő érésére a faluban. Laszk Gábor polgármester elmondta, az önkormányzatnak két hektár szőlője és négy hektár gyümölcsöse van. Jelenleg öt közmunkást foglalkoztatnak, de többre lenne szükségük. B. M. Alkoholfogyasztás után jobb mellőzni a fürdőzést, az úszást Sodrásuk miatt a folyók veszélyesek is lehetnek Fotói Mártoufai Dénes A szálkai tó vízminősége mindenben megfelel az előírásoknak, bátran lehet bele csobbanni, de persze kellő elővigyázatossággal A hőség sokakat csábít fürdőzésre. De az önfeledt időtöltés során is érdemes betartani bizonyos szabályokat. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Megszívlelendő tanácsokkal segítették a szekszárdi strandon és a Fadd-Domboriban fürdőzőket nemrégiben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei. Ezeket Komlósiné Kiss Anett sajtószóvivő olvasóinkkal is megosztotta. Elmondta, hogy minden esetben a kijelölt fürdőhelyek, ismert szabadstrandok alkalmasak a fürdésre, még akkor is, ha ezért többet kell utazni. A fürdés tilalmát, a fürdésre alkalmatlan helyeket minden esetben a „Fürödni tilos!” tábla jelzi. Különösen veszélyesek a folyók az erős sodrás és örvényképződés miatt, valamint a bányatavak a hirtelen változó vízmélység és vízhőfok miatt. Ezek a helyek még a jó úszókra is veszélyt jelenthetnek. Vannak szabad vizek, holtágak, ahol megengedett a fürdőzés. Ezeken a helyeken általában bója és tábla jelzi a fürdőzés határait, azonban figyelni kell arra, hogy a víz alatt nem látható tárgyak, például faágak okozhatnak sérülést. A szabadvizek hőfoka elmarad a megszokott strandfürdők vízhőmérsékletétől, ezért felhevült testtel a vízbe ugrás különösen veszélyes.- Felhevült testtel egyébként se ugorjunk soha a vízbe és étkezés után, teli gyomorral se fürödjünk. Alkoholfogyasztás esetén pedig jobb tartózkodni a fürdőzéstől - tanácsolta a szóvivő. A gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek, és aki nem tud úszni, ne használjon gumimatracot, mert egy esetleges vízbeforduláskor a mélyben találhatja magát. Figyelni kell a viharjelzőre, hiszen a sárga, villogó fénye figyelmeztet a veszély közeledtére. Első fokú viharjelzésnél a parttól számított 500 méternél nagyobb távolságra fürödni tilos, míg másodfokú riasztás esetén tilos a vízben tartózkodni. Ha valaki bajban van, segítségért kiált, integet a vízből, vízibicikliről, vagy hajóról, azonnal segítséget kell hívni a 112-es segélyhívószámon, értesíteni kell a vízimentőket vagy a strand személyzetét. Gyerekeket nem szabad a vízparton felügyelet nélkül hagyni, és fontos, hogy a 6 éven aluli, illetve az úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet szabad vizekben. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Lehet fürdeni A Tolna Megyei Kormányhivatal legutóbbi tájékoztatása alapján a Fadd-Dombori Holt Duna-ágon, valamint a Szálkán található víztározó tóban kijelölt természetes fürdőhelyek vízminősége megfelel az előírásoknak, a kijelölt természetes fürdőhelyeken a vizek fürdésre alkalmasak, így bárki megmártózhat bennük. Fontos ugyanakkor, hogy a fürdővizek minőségére nemcsak saját testi épségünk, hanem családtagjaink, barátaink és embertársaink egészségének érdekében is vigyázni kell - hogy még évtizedek múltán is lehessen úszni ezeken a helyeken. A szabad vizek hirtelen mélyülnek és a hőfokuk is változó Anyanyelvi tanárok segítik az általános iskolásokat a nyelvtanulásban A helyi gyerekeknek ingyenes a tábor NAGYSZOKOLY Napközis angol hittantábort szerveztek a faluban az általános iskolás gyerekeknek. A nyelvtanulás fontos szerepet kap az egyhetes program során. A tábort az önkormányzat az idei évben is közösen szervezi az Út a Reményhez Gyermek és Ifjúságsegítő Alapítvánnyal, tájékoztatta lapunkat Bors Bálint polgármester. A korábbi évekhez hasonlóan, a gyerekek minden nap reggel nyolc órakor érkeznek a helyi általános iskolába, ahol zenés, vidám reggeli tornával kezdik a napot. A Zenés tornával kezdődik a nap a táborban a gyerekek számára Beküldött kép programok között helyet kap még az énektanítás, a bibliai üzenetek olvasása és értelmezése, valamint természetesen az angolórák, anyanyelvi tanárokkal. A délután a főszerep a sporté, a játékoké, a vetélkedőké. A gyerekek minden nap kapnak tízórait, meleg ebédet, uzsonnát, és délután fél négy körül mennek haza. A tábor a helyi gyerekek számára térítésmentes. A faluban készülnek emellett az augusztus harmadikai családi napra, azután pedig íjász kalandtábor várja a gyerekeket. B. M. Dámpörkölt és jó műsor a falunapon SZAKADAT A körülbelüli számítások szerint ötszáznál is többen vettek részt a Szakadáti Falunapon, tájékoztatta lapunkat Laszk Gábor polgármester. A programok reggel nyolc órakor kezdődtek, a színvonalas kulturális műsorban kórusok, táncegyüttesek léptek fel. Az ételek kínálatában volt babgulyás, halászlé, és igazi ínyencségnek számító gím-, dámszarvas- és a birkapörkölt is. Az idei falunapot nagyszabású szabadtéri bállal fejezték be, amelynek hangulatáról mindent elárul, hogy másnap hajnali négyig tartott. B. M.