Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-09 / 83. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2019. ÁPRILIS 9., KEDD Zajlik a felújítás az Anna utcában Felújítják az Anna ut­cát. Ennek első ütemében a Hegyalja utca és a Szenthá­romság tér közötti szakasz készül el, a tervek szerint há­rom hónap alatt. Erre az idő­szakra az utca ezen részét teljesen lezárták. Az utca üt­és közműépítése két ütem­ben valósul meg. Megújul a burkolat, a járdák, a parko­ló és a kapubejárók, a légká­beleket pedig földkábelekre cserélik. A beruházás értéke 232 millió forint. H.E. Bőrünkre menő titkok terítéken SZEKS,'. „Szépségtitkok”- amiről a bőr mesél címmel tartott előadást a Babits Mi­hály Kulturális Központ Csa­tár termében Tóbiás Györgyi, az Ady Endre Szakképző Is­kola pedagógusa hétfőn. Az előadás a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszerveze­te jóvoltából jött létre. B. M. Virágvasárnap, barkaszentelés SZEKSZARD A katolikus kö­zösség nagyböjtben, pén­tekenként délután negyed hatkor keresztúti ájtatossá­­got hirdet a lelkiségi csopor­tok részvételével. A keresztét előtt délután öt órától elimád­­kozzák az irgalmasság rózsa­füzért. A Béla téri plébánián elmondták, idén is megtart­ják az éjszakai keresztutat április 12-én. Indulás este nyolc órakor a Remete kápol­nától. A keresztét a hegyte­tőn, a Kálvária érintésével a Béla téri belvárosi templomig tart, előreláthatóan éjjel 11 óráig. Április 14-én virágva­sárnap lesz. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálem­be a kereszthalála előtti va­sárnapon. Minden szentmi­sén lesz barkaszentelés. Bar­káról mindenkinek magának kell gondoskodnia. M. I. A mezőgazdaságban nehezíti a szezonális munkát az emberhiány Keresik ma a munkást, hamar el lehet helyezkedni Hamarosan kezdődik a zöldmunkák időszaka a szőlőültetvényeken. Sok szorgos kézre lesz majd szükségük a gazdáknak Archív fotó: Mártonfai Dénes Jelentősen nőtt megyénk­ben is a foglalkoztatottak száma, döntő többségük a szolgáltatásban talált ma­gának munkát. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu A gazdasági­lag aktív népesség száma me­gyénkben 96 ezer 400, míg a teljes lakosság a múlt év vé­gén 141 ezer volt. Az inaktí­vak száma 45 ezer körül ala­kult. Ez gyakorlatilag azt je­lenti, hogy iskolai végzettség­től, szakmától függően ugyan, de könnyű elhelyezkednie an­nak, aki váltani szeretne egyik munkahelyről a másikra, vagy munkába szeretne állni, akár kezdőként is. Simon Sára szekszárdi köz­gazdász elmondta, 45 éve­sen úgy döntött, munkahelyet vált, korábban a közigazga­tásban dolgozott, két hónapon belül már egy szekszárdi cég könyvelését vezet­te. A két hónap is azért kellett, mert az előző munkahe­lyéről nem akar­ták elengedni a sok munka miatt. De nem csak a diplo­másoknak egysze­rű munkahelyet váltani, a szakmunkások ta­lán még könnyebb helyzetben vannak. Horváth Péter egy piz­zásnál dolgozott, nagy élvezet­tel készítette a pizzákat, ami­kor megkereste egy ismerősén keresztül egy pékség, ahol két­szeres fizetést ígértek neki. Az állást természetesen elvállalta. A mezőgazdaságban szinte megbénítja a szezonális mun­kákat a munkaerőhiány. A sző­lő és gyümölcsfák metszéséhez alig találtak mun­kaerőt. A megyé­ben több helyen te­lepítenek szőlőt, és nem találnak hoz­zá megfelelő mun­kást. Különösen nagy elvárásoknak sem kellene megfe­lelniük a jelentke­zőknek, hiszen könnyű lenne betanítani az adott munkára a leendő munkaerőt, de nincs je­lentkező, panaszolta több sző­lőtermelő is. így amit lehet, a gazdák géppel csinálnak, pél­dául az oltványok ledugaszolá­sát, de a tartószerkezetet, dró­tokat, oszlopokat már emberi segítséggel lehet csak megol­dani. Nyár elején kezdődnek a zöldmunkák a szőlőben, majd jön a korai gyümölcsök szedé­se. A termelők már előre fél­nek, hogyan és persze meny­nyiért találnak megfelelő szá­mú embert a munkákra. Mert­hogy a hiány persze felveri az árakat. Horváth Pál bátaszéki gazdálkodó elmóndta, gond az is, hogy akik munkára jelent­keznek, olyan óradíjat kérnek, mint ha a sz'akmájuk kiválósá­gai lennének, holott többnyire nem ez a jellemző. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Több vállalkozás Tolna megyében a regiszt­rált vállalkozók száma tavaly év végén 36.500 volt, két év­vel korábban a számuk 35 ezer volt. A gazdasági szerve­zetek beruházási teljesítmé­nye tavaly 87,3 milliárd forint volt. A foglalkoztatottak több­sége a szolgáltatásban kapott állást. A statisztikai hivatal adatai szerint a Dél-Dunántú­­lon 25 ezer ember dolgozott a múlt év augusztusában a me­zőgazdaságban, 118 ezer az iparban és 218 ezren a szol­gáltatásban. A három megye közül - Baranya, Somogy, Tol­na - a mezőgazdaság Tolna megyében kapott legnagyobb szerepet. A termelők már előre fél­nek, hogyan és mennyiért találnak em­bert A középiskolai közlekedési kupában országos döntőre mennek Tolna megye legjobbjai lettek Nagytakarítás lesz a város közterületein Az idén is megren­dezi az Országos Balesetmeg­előzési Bizottság a Középisko­lások Közlekedésbiztonsági Kupája elnevezésű versenyt. A diákok kerékpáros, mope­­des és személygépkocsi-veze­tői kategóriában mérhetik ösz­­sze elméleti, ügyességi, illet­ve a közúti forgalomban tör­ténő járművezetői jártassá­gukat. Április 16-a és 18-a kö­zött rendezik meg Budapesten az országos döntőt. Tolna megyében nemrégi­ben tartották meg a vetélkedő megyei fordulóját, amelynek kategóriagyőztesei képviselik majd Tolna megyét az orszá­gos megmérettetésen A diá­kok a megye számos pontjáról érkeztek a versenyre mind­három kategóriában. A me­gyei döntőben a tanulóknak KRESZ-ismereteiket, ügyessé­gi tudásukat, továbbá a közúti forgalomban szerzett jártassá­gukat kellett bizonyítaniuk. Kerékpáros kategóriában a el­ső helyen végzett Gyalog Oli­vér, mopedben Juhász Márk, mindketten a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um tanulói. A személygépko­csi kategória győztese pedig Géringer Szabolcs, a Simon­­tornyai Vak Bottyán Gimnázi­um tanulója lett. 1.1. Juhász Márk, Bótáné Kiss Gabriella, a Tolna Megyei Baleset-megelőzé­si Bizottság titkára, Gyalog Olivér és Géringer Szabolcs Fotó: TMRFK SHK52ÁR0 Húsvét előtt egy héttel idén is tavaszi nagyta­karítás kezdődik Szekszár­­don. Ács Rezső polgármes­ter elmondta, immár hagyo­mánnyá vált, hogy az ünne­pek előtt, tavasszal megtisz­títják a város közterületeit, az akcióhoz bárki szabadon csatlakozhat, akár egyénileg, akár egy lakóközösség vagy egy civil szervezet, egy intéz­mény, illetve egy vállalat tag­jaként. Érdeklődni és jelent­kezni a szepitsuk@szekszard. hu e-mail-címen vagy telefo­non lehet. A szemétszedéshez szükséges kesztyűket és zsá­kokat idén is a város biztosít­ja, ezeket előzetes regisztrá­ció alapján a programkoordi­nátorral egyeztetve vehetik át a jelentkezők. A város közterületeiről ösz­­szegyűjtött szemetet huszonöt előre kijelölt gyűjtőponton le­het majd elhelyezni. Ezek lis­táját a teol.hu-n nézhetik át ol­vasóink. Ács Rezső polgármester el­mondta, a korábbi évekhez hasonlóan, akik regisztrálják magukat a tavaszi nagytakarí­tásra, valamint a program Fa­­cebook-eseményéhez, a gyűj­tésről fotót feltöltenek, azok között nyereményeket sorsol ki az önkormányzat. M. I.

Next

/
Thumbnails
Contents