Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-13 / 61. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁRCIUS 13., SZERDA Megnyílt a Körözött hagyaték című tárlat Gabi Gabriella igazgató-helyettes a gyakorlóiskolák pedagógia innovációban betöltött szerepről beszélt a tanítóknak és a hallgatóknak Fotó: Mártonfai Dénes A150 éves állami magyar nyelvű tanítóképzés megün­nepléséhez kapcsolódó­an a tanítók napját rendez­ték meg kedden a PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Is­kola, AMI és Gyakorlóóvo­dában. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZÁRD „Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gye­rekeinknek, mint az, ahogy tanítjuk.” Ezzel az Eötvös Jó­zsef idézettel kezdte köszöntő­jét prof. dr. Szécsi Gábor, a Pé­csi Tudományegyetem Kultú­ratudományi, Pedagóguskép­ző és Vidékfejlesztési Kará­nak dékánja. Majd egy Albert Einstein idézettel megtoldotta: „A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen útja.” A jelenlévő ta­nítókat és a kar hallgatóit ezért arra biztatta, hogy példamuta­tással, cselekvéssel adják át az ismereteket a gye­rekeknek. Ugyanakkor ar­ra is figyelmezte­tett, hogy az új mé­dia olyan világot teremtett, amely­hez igazodni kell a tanításban. Mint mondta, az új kul­túra három irányból ostromol­ja a tanítást. Az egyik, hogy a média hatására a gondolkodás képiessé vált, vagyis a képi vi­lág a meghatározó. A máso­dik tényező, hogy míg koráb­ban az elméleti és a gyakorla­ti tudás elkülönült egymástól, a multimediális korban a hatá­rok elmosódtak, emiatt a tudás gyakorlatorientálttá vált. A harmadik szempont pedig az, hogy az új technológiák hasz­nálatának eredmé­nyeként az infor­mális tanulás lett a meghatározó, tehát az iskolán kívü­li tanulás hatással van a formálisra. - Aki jól akar taní­tani, annak rá kell hangolódnia erre - hangsúlyozta a dékán. Hozzá­tette: a program résztvevői ar­ra kaphatnak választ, hogy a játék miként lesz a tanulás Al­fája és Ómegája. A rendezvény első előadója Gabi Gabriella, a Gyakorlóis­kola igazgató-helyettese volt. Kiemelte, hogy a tanítókép­zésben rendkívül nagy hang­súllyal bír a gyakorlati okta­tás, és módszertani sokszínű­ség jellemzi. Emellett gyorsan követi a változásokat, és vála­szokat is ad azokra. A pedagógiai innovációban jelentős szerepet töltenek be a gyakorló iskolák. A szekszár­di intézményben pályázati tá­mogatással tanulást segítő, képességeket fejlesztő játé­kokat dolgoztak ki. Ennek fo­lyamatáról Bánságiné Aradi Gyöngyi tanító beszélt a meg­jelenteknek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Műhelymunka Az 1-2. évfolyamosok számá­ra logikai táblajátékot, a 3-5. évfolyamosoknak társasjáté­kot, míg a 7-8. osztályosok­nak kincsvadászat játékot dol­goztak ki a Gyakorlóiskola pe­dagógusai. Ezeket gyakorlati bemutatón is megismerhette a rendezvény közönsége. Délután Mesterek és tanítók évszázadai - egy ikonográfi­ái kutatás vetületében cím­mel tartott előadást dr. habil Kurucz Rózsa főiskolai tanár, majd többszereplős dramati­­kus játékként a Gergely-járást idézték fel a hallgatók. Ezt kö­vetően különböző műhelyek közül választhatták ki a részt­vevők az őket érdeklőt. Az elmélet és a gyakorlat már nem különül el egymástól Decsi-Kiss János, az alkotó TAMÁSI Megnyílt, és márci­us 31-ig megtekinthető De­csi-Kiss János kiállítása Ta­másiban. A kör alakú textil­képeknek a művelődési ház folyosógalériája ad otthont. Az alapanyag, az alkotó nem­rég elhunyt édesanyjának ha­gyatékából származik. A cí­me: Körözött hagyaték. Erről Decsi-Kiss János így vall: „A körözött fekete vilá­gok, fekete idők feketébe szőtt hitek, meghagyott, elhagyott, itt hagyott fekete rongyai. Fe­kete-fehér csíkozott szerel­mek. Halott asztalok kihűlt térítői, világló tükrök foncsor fedői. Hagyatékok. Anyám betöltötte a 92. életévét. Há­zasságuk 70. évfordulójának napján, a kórházi ágyában, apám kezét fogva átlépett az örökkévalóságba... Észrevét­lenül... Mosolygott rám, in­dultában. Ő minden munkát magára vállaló és végző, „ros­­sebezést sem kerülő” paraszt­asszonyként élt. Erős szorgal­mához gyenge vagyok, bár ezt vágytam örökségül... Ezeket a gondolatokat feszí­tettem a körökre - örökre...” Ezeket az alkotásait a decsi művész más településeken is szeretné majd bemutatni. Munkái ott vannak már több magán- és közgyűjtemény­ben, irodaházakban és más középületekben. Jeles alakja a megyei kultu­rális életnek, a szálkai alkotó­tábor alapítója, íróként, ren­dezvényszervezőként, előadó­ként is ismert. Munkásságá­ért egyebek között Prima-díj­­ban is részesült. W. G. Tanulást segítő játékokat fejlesztettek a Gyakorlóiskolában Bővíthették ismereteiket a tanítók napi ünnepségen Március 15-én mutatják be a Szondi két apródját a tolnai gimnazisták Egy laza darabot is tanulnak a diákok TOLNA Köztudott, hogy Arany János a kiegyezést követően sem kereste a Habsburgok kegyét. Elsősorban A walesi bárdok című balladára szo­kás úgy tekinteni, mint a csendes lázadás költeményé­re. Más verseiben is megfo­galmaz hasonló életérzést. A tolnai katolikus gimná­zium színjátszó szakkörének tagjai most a Szondi két ap­ródját viszik színre.' A helyi március 15-i ünnepségen fog­ják előadni. Lesz egy beveze­tő szakasza is a műsornak, melyben a fent vázoltakat - vagyis a költőnek, az elnyomó hatalomhoz való viszonyuló-A szerző felvétele A tolnai színjátszók az ünnepségre készülő előadás próbáján sát - ismertetik majd. A két felkészítő tanár - Dudái Gab­riella és Gábrisné Aszmann Erzsébet - elmondta: nyolc éve működik a csoport, a je­lenleg próbált előadásban 11 diák szerepel. Összeszokottak, bár válto­zások nyilván vannak, hisz a végzősök elmennek az isko­lából. Eddig főleg városi ren­dezvényeken léptek közönség elé, a tavaszi, az őszi forrada­lom évfordulóján és a kará­csony előtti jótékonysági gá­lán. De ennek a tanévnek a végére lehet, hogy valami la­za kis darabot is betanulnak, a maguk örömére. Wessely G. Bonyhádon üléseztek a mérnökök AD Kibővített elnöksé­gi ülést tartott Bonyhádon a Tolna Megyei Mérnöki Kama­ra. Palotásné Kővári Terézia elnök elmondta, hogy a zárt­körű egyeztetést követően a meghívott bonyhádi mérnö­kökkel és az önkormányzat vezetőivel ültek le a polgár­­mesteri hivatal nagytermé­ben. Az elnök beszélt a kama­ráról, majd Filóné Ferencz Ibo­lya városvezető köszöntötte a megjelenteket, illetve szóban bemutatta Bonyhád megvaló­sult és tervezett fejlesztéseit. A szennyvíztelep rekonstruk­cióját a helyszínen tekintet­ték meg a mérnökök. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents