Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-25 / 47. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ Proletárok Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu Jan Kuciák, Dzsamál Hasogdzsi és Viktorija Marinova. Há­rom újságíró, akiknek a tavalyi halála nagy port vert fel. A szlovák újdondász és menyasszonya meggyilkolásának egyéves évfordulóján ismét megmozdulásokat tartottak. Tavaly a tömegtüntetések hatására nemcsak Robert Fico miniszterel­nök, hanem Robert Kalinák belügyminiszter, majd az utódja és az országos rendőrfőkapitány is lemondott tisztségéről. A Ri­porterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet szerint 2017-ben összesen 65 riporter és újságíró halt meg, kö­zülük 39-en célzott gyilkosság áldozatai lettek. Az említett há­rom korzódalnok munka közben volt rosszkor és rossz helyen: Hasogdzsi a szaúdi monarchi­át bírálta, míg szlovák és bol­gár kollégája politikusok kor­rupciós ügyeinek felgöngyölí­tésén dolgozott. A legtöbb saj­tómunkás még mindig Mexi­kóban és Ázsiában hal meg, de az utóbbi időben Európában is egyre több újságíró kerül kényszerhelyzetbe. A helyzet továbbra sem ad okot túl sok bizakodásra. Már csak azért sem, mert a közvéleménynek van az újságírásról táplált előítélete, amely megannyi üzengetést és botrányt teremtett már. Egyre kevesebben vannak az írás és az íratás „proletár­jai” közül, akik az újságírás küzdelmes, de csábító és szép pá­lyáján harag és részrehajlás nélkül megállják a helyüket. Szükség lenne egy olyan érdekképviseletre, amely az újság­írók érdekeit és egzisztenciáját rendezné. Különösen itt, vidé­ken tartjuk óriási fontosságúnak ezt a kérdést. Három újságíró munka közben volt rosszkor, rossz helyen Eddig két riasztás SZEKSZÁRD Az idén két eset­ben kérték a Szekszárdi Ku­tató-Mentő Egyesület segít­ségét, tájékoztatta lapunkat Badacsonyi László elnök. Mint elmondta, Baranya megyé­ből hívták őket, de nem sok­kal azután már jelezték, hogy megkerült az eltűnt személy. Ugyanez történt egy szekszár­di riasztás esetében is. A ta­vasz közeledtével a Szekszár­di Kutató-Mentő Egyesület azt tanácsolja, hogy amikor tú­rázni indulnak, legalább egy embernek szóljanak, hogy hol találhatóak, és milyen útvona­lon közlekednek. B. M. Pakson ropták a sortánc és a country szerelmesei Közös nyelv a tánc Első vidéki helyszínként Pakson rendezték szomba­ton az Országos Linedance és Country Fesztivált az ESZI sportcsarnokában. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu PAKS Egyetlenegy alkalommal sem hiányoztak még az Or­szágos Linedance és Country Fesztiválról a Csámpai Count­ry Road Club táncosai. Sőt, idén házigazdái is lehettek a rendezvénynek. Vida Tünde, a szervező bizottság tagja el­mondta, hogy tizenkét éve az elsők között alakították meg a klubot, az országos találkozót pedig tizenegy éve hívta élet­re Lendvai Gábor, Görög Csa­ba és Filep Vanda, akik a tize­dik után úgy döntöttek, a buda­pesti helyszínt váltsa a vidék. Az, hogy Paks lett a házigazda, sorsolással dőlt el. Vida Tünde elmondta, hogy mintegy félezer résztvevőt vártak, és nemcsak azokat a csoportokat, akik bemutató­val is készültek, hanem azo­kat is, aki egyszerűen csak részesei szerettek volna len­ni a közös örömtáncnak. Me­gyénkből a csámpai klub mel­lett a Györkönyi Country Klub és a szekszárdi Hétszínvilág csoport is bemutatkozott. Ér­kezett együttes többek kö­zött Herendről, Felsőörsről, Közel ötszáz résztvevőt, érdeklődőt vártak. Képgaléria: teol.hu Szegedről, Nyíregyházáról és Szárligetről, illetve a veszpré­mi Rolling Country Kerekesz­­székes Táncegyüttest is lát­hatta a közönség. Emellett há­rom zenekar gondoskodott ar­ról, hogy mindenkit alapo­san megtáncoltassanak. Mint megtudtuk, a linedance kü­lönlegessége, hogy minden country dalnak megvan a ma­ga koreográfiája, amely ha fel­csendül, bárki könnyen be tud kapcsolódni.- Az eddigi tapasztalatok­ra alapoztunk a szervezés so­rán, és ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a tá­mogatásért az önkormány­zatnak, a helyi vállalkozók­nak, intézményeknek, köztük a helyszínt biztosító Energeti­kai Szakgimnáziumnak - tet­te hozzá Vida Tünde. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Mindenkit szívesen látnak a próbáikon a paksi táncosok A Pakshoz tartozó Csámpa a Country Road Club bázisa. Vida Tünde elmondta, hogy tizen­két éve a Csámpai Fenyves Lo­vastanya baráti köréből alakult az együttes. A linedance-nek, vagyis a sortáncnak az utób­bi években sok követője lett. A paksiak tapasztalata alap­ján - nemcsak hazánkban, ha­nem külföldön is megfordultak már több találkozón - zömében nők táncolnak, holott vannak ki­mondottan férfias számok is. Vida Tünde kiemelte, a sortánc nagy előnye, hogy egyedül is be lehet kapcsolódni, illetve korta­lan műfaj, így több generáció és a 60-70 éves korosztály is kép­viselteti magát. A paksi táncosok szívesen fo­gadnak mindenkit, próbáikat kedden és csütörtökön a csám­pai közösségi házban tartják. HIRDETÉS Fadd határában is megkezdi működését a korszerű és gazdaságos napelempark A település is fejlődik az új beruházással A decsi napelempark-beruhá­­zások mellett a sikeres próba­üzem lezárását követően rö­videsen Fadd település hatá­rában is megkezdi termelé­sét egy 500 kVA teljesítményű újabb napelem park. A parkot a Szekszárdi székhelyű Szi- Za Kft. mint beruházó építtet­te egy közel egy hektár, műve­lésből kivont, megvásárolt te­rületen. A beruházás KÁT en­gedély alapján a KÁT mérleg­körbe kapcsolódóan csatlako­zik az országos áramszolgálta­tó hálózatra.- Társaságunk a tavalyi év elején sikeresen pályázott a GINOP - 8.4.1/B-16 KKV pá­lyázat megújuló energetikai beruházásokat elősegítő Tá­mogatott hitelkonstrukciójára - adott tájékoztatást Orbán Ta­más, a beruházó cég ügyveze­tője. - A beruházást 170 mil­lió forint hitel felvétele mellett 10 százalék önerő biztosításá­val valósította meg a fővállal­kozó, azaz az Sz+C Stúdió Kft. A környezetkímélő és kör­nyezettudatos beruházás mű­ködése a társaság reményei szerint nemcsak növeli saját pénzügyi stabilitását, de adó­jával és bérleti díjával hozzá­járul Fadd település fejlődésé­hez is. SZÉCHENYI Magyarország kormánya | Európai Unió i Európai Regionális i Fejlesztési Aíap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Fotók: Makovics Kornél A faddi napelempark közel egy hektár, művelésből kivont, megvásárolt területen található A létesítmény hozzájárul a település fejlődéséhez is Amiképpen másutt, itt is feltétele az ideális energiatermelésnek a déli tájolás

Next

/
Thumbnails
Contents