Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-25 / 47. szám

2019. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Paks idei költségvetése több mint 24 milliárd forint Jut forrás minden beruházásra az idén A víziszínpadot már felújították, most a Duna-part rekonstrukciójára készül a város Fotó: TN Elfogadta a város idei költ­ségvetését a paksi képvise­lő-testület. A főösszeg meg­haladja a 24 milliárd forintot. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu PAKS - Az idei költségvetést a takarékos, biztonságos vá­rosműködtetés, a tudatos vá­rosüzemeltetés és -fejlesz­tés alapelvei határozzák meg, de fontos szempont volt az is, hogy az önkormányzat kötele­zően vállalt feladatait ne veszé­lyeztessék az önként vállalt te­vékenységek - mondta Szabó Péter polgármester a Paksihir­­nok.hu-nak, miután a képvi­selő-testület elfogadta a város idei, több mint 24 milliárdos költségvetését. A terveket részletezve, a vá­rosvezető elmondta, hogy foly­tatódik a hivatal és az önkor­mányzati intézmények dolgo­zóinak, valamint az óvodape­dagógusoknak a béremelése. A költségvetés fontos része a tartalék, amely forrást bizto­sít a bizottsági pályázatokra, a részönkormányzati, a polgár­­mesteri, az alpolgármesteri és az egyéni képviselői keretekre, illetve az előre nem látható ki­adásokra. Beruházásokra több mint 11 milliárd forintot szán­nak. A tervek között szerepel a Duna-part rekonstrukciója, a Csengey Dénes Kulturális Köz­pont kamaramozi-termének ki­alakítása, a Vácika utca közmű­vesítése, az Életfa Idősek Ottho­na bővítése, a városközpont fej-Horváth Zoltán képviselő a munka törvénykönyvével kap­csolatban nyújtott be előter­jesztést. Azt javasolta, hogy az önkormányzat saját tulaj­donú cégeinek alkalmazottai­val ne kössék meg a módosí­tott szerződést, illetve ezt a ké­rést továbbítsák azoknak a vál­lalkozóknak is, akiknek Pakson van cégük. A képviselő-testület nem fogadta el a módosítási ja­vaslatokat. Támogatták viszont lesztése és a stadion megépíté­séhez kapcsolódó telekvásárlá­sok is. Saját forrásból támogatja az önkormányzat a dunaköm­­lődi kerékpárút megépítését szolgáló pályázatot, a Protheus Holding Zrt. elektromobilitási programját és elektromos bu­szok beszerzését. Felújításokra mintegy hárommilliárd forin­tot különített el az önkormány­zat. Többek között a Gesztenyés út, az Ősz utca és a Völgy utca felújítását, a Csengey központ Horváth Zoltán azon javaslatát, amelyben felsőoktatási helyi egészségügyi ösztöndíjpályázat alapítását szorgalmazta. Bana János ezt azzal egészítette ki, hogy a pályázatot a szociális ágazat dolgozói és óvodapeda­gógusok részére is írják ki. A Tisztes Polgár kitüntetésről is határoztak: idén Molnár Imréné és Siklósi Mátyás veheti át az elismerést a március 15-i váro­si ünnepségen. tetőszerkezetének rekonstruk­cióját szeretnék megvalósíta­ni. Megújulnak közterületek, elkezdődik az Anna utca, a la­kótelepi központi park, a Köm­­lődi út felújítása es a Kurcsatov utcai tömbbelső második üte­mének kivitelezése. Szabó Pé­ter szerint fontos, hogy az in­tézmények színvonalas műkö­déséhez, a szociális támogatá­sokhoz is biztosítsák az anya­gi forrást, a városüzemeltetés­re pedig mintegy kétmilliárd forintot jelöltek meg. Bana János alpolgármes­ter arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat évről évre több pénzt fordít a lakos­ság komfortérzetét növelő és önként vállalt feladatokra. - Az idei költségvetésben sok fej­lesztés jelenik meg, amelyeket ütemezni kell, egy lépcsőben nem lehet megoldani az össze­sét - tette hozzá. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Előterjesztés, javaslat, kitüntetés /t\ További képek és értékelés TFOI hu TürxWszépek I La ■ I I U Ponekker Ramóna Alsónána Névjegy- Éppen szerettem volna ki­próbálni valami újat, és a ba­rátommal olvastuk a kiírást. Az ő biztatására jelentkez­tem a versenyre. Szekszár­­don tanulok turisztika ágaza­ton a Bezerédj szakközép is­kolában, tizenkettedikes vagyok. Alsónánán élek, továbbra is itt képze­lem el az életemet, és szeretnék majd egy jó munkát. Néptáncolok, rajongok a kulturális, hagyományőrző programo kért, ezért szívesen foglalkoznék vala­miképp kultúraszervezéssel. A szabad időmet gyakran töltöm a barátaimmal a szabadban. Életkor: 18 év Magasság: 173 cm Csillagjegy: Nyilas Kedvenc étel: Rántott sajt Kedvenc ital: Barackos jeges tea Kedvenc zene: USNK Kedvenc parfüm: La Rive: Queen of Permetezni nem lehet még drónnal TOLNA MEGYE Nemrégiben szá­moltunk be róla, hogy meny­nyit fejlődtek megyénkben is a mezőgazdaságban hasz­nált informatikai eszközök, melyek gyorsítják, segítik, megkönnyítik a földeken va­ló munkát. Egyre több gazda­ságban van már drón is, ami új jelenségnek számít. A Nem­zeti Élelmiszerlánc-bizton­sági Hivatal (Nébih) felhívja ugyanakkor az érintettek fi­gyelmét, a drónok növényvé­delmi célú használata jelen­leg nem engedélyezett, és ar­ra csak a jogi környezet kiala­kítását követően nyílik lehe­tőség. így a drónos permete­zés pillanatnyilag illegális te­vékenységnek számít. A hatályos jogszabályi elő­írás szerint a hazánkban for­galmazott növényvédelmi gé­peket típusminősítési eljárás­nak kell alávetni, melynek so­rán ellenőrzik, hogy a perme­tezőgép megfelelően műkö­dik-e, szórásképe egyenletes és használata nem okoz-e elfo­gadhatatlan környezeti terhe­lést. A drónokra vonatkozóan jelenleg nincs elérhető típus­minősítési szabvány, ugyan­akkor ennek megoldásán már dolgoznak. M. I. Másfél millió forint kárt okozott a csaló Keresik a károsultakat SZEKSZARD Letartóztatásba he­lyezett a Szekszárdi Járásbí­róság egy törökszentmiklósi férfit, aki a megalapozott gya­nú szerint 37 embert csapott be az interneten. A férfit jogerősen elítélték tavaly júliusban tizen­egy rendbeli, 2016 novembere és 2018 februárja között elköve­tett csalás vétsége miatt, azon­ban ezt követően is tovább foly­tatta üzelmeit az interneten. Az ország különböző pontjain élő sértetteknek kínált megvétel­re egy ismert internetes közös­ségi oldalra regisztrált profil­ján keresztül különféle tárgya­kat. Ezek közt volt például já­tékkonzol, mobiltelefon, íj, pót­haj, fesztivál-belépőjegy, cipő, sportszerek, óra, motoros ru­házat, horgászfelszerelés, szer­számgép. A hirdetésben a saját nevén kívül gyakorta álneve­ket használt. A kapcsolatfelvételt, majd megállapodást követően a sér­tettek minden esetben előre átutalták a termék vételárát a gyanúsított számlájára. Miu­tán a vevők nem kapták meg a megrendelt és kifizetett termé­keket, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a gyanúsítottal. A férfi kezdetben hitegette őket, majd egy idő után elérhetetlen­né vált. A nyomozás során az eddig felderített 37 sértettnek közel másfél millió forint kárt okozott a törökszentmiklósi férfi. A rendőrség folyamato­san nyomoz annak érdekében, hogy ha vannak, megtalálja a további sértetteket. A járásbíróság osztotta az ügyészség azon álláspontját, miszerint a gyanúsított ese­tében a bűnismétlés lehetősé­gének megakadályozása érde­kében indokolt a letartóztatás, annál is inkább, mert még az első gyanúsítotti kihallgatá­sát követően is újabb bűncse­lekményeket követett el, tájé­koztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. 1.1. SZEKSZÁRD A harmincadik szülők-nevelők bálját tartotta meg szombaton á Babits Mihály Kulturá­lis Központban a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda. Hollendusné Bíró Anett intézményvezető elmondta, hogy nagy előkészületek előzték meg az eseményt, amelyre várakozáson felüli érdeklődés mutatko­zott. A bált a gyerekek műsora nyitotta, és hagyományosan a nevelők is készültek egy táncos produk­cióval a vendégek számára. Az est bevételét a beépített szekrények cseréjére, a mozgásfejlesztő esz­közök bővítésére és a nyári ovitáborra szeretnék fordítani. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics Kornél

Next

/
Thumbnails
Contents