Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-09 / 34. szám
2 iS itekinto JIM'öi'll' helyőrség A VALLASSZABADSAG MINT IRODALMI TEMA Bonczidai Éva A világon először 1568-ban, Tordán az erdélyi országgyűlés adott teljes szabadságot a közösségeknek a papválasztás terén, valamint törvénybe foglalta a lelkészek szabad prédikálásának jogát és biztosította a lelkiismereti szabadságot. Ennek emlékére tavaly a tordai országgyűlés napját, január 13-át a vallásszabadság napjának nyilvánította az Országgyűlés, a Magyar Unitárius Egyház pedig emlékévet hirdetett a 450. évfordulóra. A vallásszabadság évének egyik fontos hozadéka volt az a szépirodalmi pályázat, melyre vers, próza és dráma kategóriában is várták azokat a műveket, amelyek az unitárius egyház múltjára és jelenére, unitárius személyiségek példájára vagy kiemelkedő eseményekre reflektálnak, illetve amelyek bármi módon tükrözik az unitárius hitelveket, eszmeiséget, értékeket. Az emlékév zárásaként hirdették ki a pályázat eredményét, és a díjnyertes művekből összeállított válogatás biztosítja lapszámunk irodalmi anyagát. Terjedelmi okokból a díjazott drámákat nem tudjuk közzétenni, ezért csak röviden vázoljuk, milyen kérdések foglalkoztatták a kategória nyertes szerzőit. Legtöbben Dávid Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház alapítója és első püspöke fogságbavetettségében és megalkuvás nélküli hitében, karizmatikus alakjának ábrázolhatóságában ismerték fel a drámai alapanyag lehetőségét. Volt, aki a dévai várbörtönben töltött utolsó óráit írta meg, volt, aki Blandrata György orvos, reformátor, az antitrinitárius eszmék másik fő hirdetője személyét kiragadva vázolta fel a Dávid Ferenc elleni végzetes szervezkedést, de volt, aki jóval személyesebb, befelé forduló, esszébe hajló monológban reflektált az unitárius világképre, miközben a szépség mibenlétét és a költészet erejét kutató önreflexív művet írt. A leginkább színpadra termett mű Kincses Zoltán Válaszút cimű drámája, mely azon túl, hogy hitelesen idézi meg a korszakot, jól felépített karaktereket vonultat Csata után tarca fel, és látni engedi azokat a motivációkat, melyek egy-egy szereplő emberi vagy politikai döntései mögött vannak. Ő is Blandrata György cselszövésének és Báthory István hatalmi törekvéseinek bemutatására építi a cselekményt, de élő párbeszédekben különböző társadalmi rétegeket szólaltat meg, különböző érdekszférák mellé rendel hiteles retorikát, és üdítő árnyalatként a férfi-nő viszony sztereotípiáira is reflektál. Aj unitárius irodalmi pályázat díjazottjai: Vers: I. díj Szondi György (Csíkszereda) II. díj Farkas Wellmann Éva (Békéscsaba) III. díj Herczeg Antal (Kecskemét) és Sándor Szilárd (Jobbágyfalva) Próza: I. díj Elek Ottó (Nyíregyháza) II. díj Buzogány Árpád (Gagy) III. díj Pruzsinszky Sándor (Budapest) Dráma: I. díj Pétervári Zsolt (Veszprém) II. díj Oláh András (Mátészalka) és Ószabó István (Debrecen) III. díj Kincses Zoltán (Szeghalom) A JEL Pontosan emlékszem, mikor történt. 1972-t írtunk, tizennegyedik évemet tapostam, átlagos kamasz, akkori eszemmel persze még azt képzeltem, rendkívüli vagyok (gúnyos kacaj). Nyár, úttörőtábor Száron (hogy miért pont ott, máig rejtély előttem: tökéletesen érdektelen hely, se strand, se szép hegyek, semmi). Volt ellenben minden, ami a korszakba belefért: sorverseny, váltóverseny, foci, kosár, röpi rogyásig, no és az esti (nem, nem diszkó, az csak heti egyszer dukált) vetélkedők: ä la Vágó István előtti idők, mondhatni prevágói idők. Ment az ökörködés egész héten, aztán eljött a péntek este, vele a várva várt diszkó (zenés-táncos mulatság ifjú, ártatlan lelkeknek, akik végre elveszítenék ártatlanságukat). Már napok óta nézegettem egy kiscsajt, Lonkának hívták a barátnői, szép volt (nekem szép): alacsony, kissé husi, barna haj, barna szem, és az arca ennivalóan édes. Tudjátok, a szája szegletében bájos gödröcskék. Csipáztam erősen. Igen ám, de cefetül be voltam gyulladva. Már háromszor nekiduráltam magam, hogy na most, na most felkérem, meg képzelegtem, mit vetítek majd kedvest, szépet neki, de elindulni mégsem mertem. Akkor jött az écesz: Laciból erőt meríteni. Laci az ifivezetőm volt. Gyengébbek kedvéért az ifivezető az a nagyobb srác vagy csaj, aki már kinőtt az általánosból, de még visszajár a régi sulijába. Ennek több oka is lehet, teszem fel, csajozni/fiúzni akar, vagy hiányzik neki az általános, mert a középsuliban nem olyan nagymenő, esetleg vonalas KISZ-es (Kommunista Ifjúsági Szövetség, megint a gyengébbek, avagy a szörnyen fiatalok részére) és hivatástudatból nyomatja a kiskrapekok között, nevelési célzattal, s a többi; és istencsászár a táborokban, mert ő már ifi, aki csókolózott, esetleg egyebet is csinált. Laci éppen egy bigét fűzött, de szerencsémre valami közbejött és a lány elhúzott, így odamerészkedtem a sráchoz. Mondom neki, mi az ábra a Lonkával, meg hogy mit csináljak, mert be vagyok majrézva. Laci rendes fazon volt, ez egyből kiderült, mert nem gatyázott, megmondta, hogy menjek oda, kérjem fel, aztán tipitapi, közben indulhat a smár, és ne izguljak, a csaj éppen ugyanúgy cidrizik és éppen ugyanúgy azt akarja, amit én. Ezt párszor elismételtettem vele, mindig máshogy adta elő, de a veleje ugyanaz maradt, közben marhára remegett a lábam meg a gyomrom is, szóval a majré maradt, de addig győzködött, amíg végre elindultam. Éppen odaérek, már majdnem felkérem Lonkát, két szám között, ahogy kell, amikor felcsendül a dallam: Kacsatánc! A francba! Most képzeld el, hogy lehet a kacsatánc közben tipitapizni meg smárolni! Lonka merően néz, reménykedve, mostani eszemmel már tudom, ő is legalább annyira félt, mint én. Lényeg a lényeg, próbáltam a fülébe üvölteni, hogy majd a következő táncot, ő pedig helyeslőén bólogat: neki sem jön be ez a cinkes, alsós tinglitangli. Jó öt percig tartott a rettenet, közben persze kínosan feszengtünk, a facér barátnői meg bénán idétlenkedtek mellettünk, riszáltak a nagyon ciki ütemre. És közben, igen, akkor, átsuhant egy baljós gondolat a fejemen, hogy mindez, mármint a kacsatánc nem egy jel-e fentről, ami arra figyelmeztet, hogy ne kérd fel, mert ha felkéred, végérvényesen megváltozik az egész életed. Már mozdultam, máig emlékszem, amint a remegő lábam elindult, de aztán mégsem hagytam ott a lányt, talán illendőségből, mert nem hagyunk ott egy lányt (senkit) csak úgy. Nem hagytam ott, és a gyors után mindig lassú jön, és volt tipitapi meg smár, és Lonkából Ilona lett, aztán Ica, még mindig megvan, én hatvan vagyok, ő majdnem annyi, alacsony meg testes mosf is, a haja épp vörös, a gödröcskéi inkább kráterek, Gál Vilmos plusz erősödő bajuszka a káráló száj felett. Ülök a fotelban egy sörrel, ő éppen mondja a magáét, igazi házisárkány, totál idegőrlő, de nem, nem is sárkány, abban van valami megengedő, inkább vipera. Megint szekál, és nincsen nap, hogy íie jutna eszembe az a francos kacsatánc, hogy az egy jel volt fentről - de elszúrtam. És most itt ülök a fotelban, a konyhában Ica úttörőgombócot főz, pulykanyakast. Megvonom a vállam, a Fradi gólt lő, újabb üvegért üvöltök. Könczey Elemér karikatúrája \j k x/ 1 BBaaaBBBB*| 1 IC aaaaaaaaaw 1 BBflBBBBBBaa Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), 1 Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériumo 1 IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. február í ♦
