Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
4 roza A BLICCELÉS FILOZÓFUSA TT-TETTTT helyőrség Amikor felkanyarodtunk a hídra, a vállam nekikoccant a mellettem álló úr vállának. Az illető összerándult, gallérját ujjai közé fogta, s arrébb húzódott.- Bocsánat - jegyeztem meg. Nem válaszolt. Valami furcsa zaj hagyta el ajkait, s az ablakon bámult kifelé a ködbe. Pár perc telhetett el így, majd a busz döccent, s megint ütköztünk. Erre már horkantott. Hangosan. Az egyik utas felénk is fordította a fejét. Kissé megbántódva húzódtam arrébb, már amennyire lehetett.- Kérem, kérem, csak ne legyen ideges! Még a végén felkoncol uraságod egy zökkenő miatt. Ő erre végigmért. Lassan, mérlegelve. Mint aki egy hokedlira állva szöget ver a falba, s most elmélázik azon, szóljon-e, hogy leesett a tipli, vagy hagyja, legyintsen, és előhúzzon a zsebéből egy másikat.- Nem szeretem a tömeget - szólt, s a fejét elfordította.- Ki az a bolond, aki szereti? - szerettem volna erre mondani, de megint döccentünk, orrom zakója válltömésének vágódott, s inkább nem válaszoltam semmit. De nem is volt rá szerencsére szükség. Nyelve váratlan megeredt.- Van a tömeg. Aki idomul - kezdte új ismerősöm. - Simul. Illeszkedik. A tömeg, amit bármiféle akolba be lehet terelni. Aki engedelmes baromként tűri, hogy egyenbilétát hordozó szürke darabszám legyen rajta. Sőt, ezt a bilétát akár fel is mutatja, ha kell. Önként.- Önként? - kérdeztem.- Önként. Igen. Az ellenőrnek.- Ja, vagy úgy, értem - bólintottam. - Ezek szerint magának nincs jegye. Akkor miért utazik?- A helyváltoztatás az ember alapvető szabadsága - folytatta ismerősöm oktató modorban. - Akitől elveszik, azt röghöz kötik. Milyen jogon kötik ezt a szabadságjogot holmi bilétához? Hát mit gondol, mi vagyok én, talán jobbágy? Én a felsőbb kaszthoz tartozom, kérem.- Kafthoz? Miféle kafthoz? - érdeklődtem pöszítve, s igyekeztem a számból eltüntetni azokat a bolyhokat, melyek felöltőjének válláról ragadtak nyelvemre.- Igen, uram, kaszt. Mi egy kaszt vagyunk. Nem számlálunk túlzottan sok lelket, bár a számunk növekszik. Ez egy titkos társaság. Azonnal megismerjük egymást. Nézze, például ott áll egy közülünk, nem messze tőlem. Látja? A fejét forgatja. Kék ruhás ember jelenlétére ideges. Arca megfeszül. Lassan araszol az első ajtó felé. Ó, ilyenkor én már tudom, igen, ő is közénk tartozik. Befutottunk egy megállóba.- De miért lógnak, uram? - használtam ki a pillanatnyi szünetet. - Drága a jegy? Megbántva kapta fel a fejét.- Minő materialista tempó! Ezt a kérdést kizárólag metafizikai, spirituális síkon szabad megköze-Pozsonyi Ádám líteni. Már persze annak, aki igényes, aki filozófiát olvas, más szóval bölcseletet, nem holmi gáz- és villanyszámlákkal foglalkozik, s közösköltség-csekkek kitöltésére herdálja idejét. Megtapogattam a farzsebem, hogy megvan-e a tárcám, s benne a kéthavi gáz- és villanyszámla kifizetését igazoló csekk. A helyén volt.- Vagy az ott, látja? - mutatta ujjával. - Balra, a lyukasztó mellett. Ő is közénk tartozik. Ő is a szabad mozgás korlátainak elvetéséért küzd. Ő is a kevés kiválasztottak egyike. A bliccelés filozófusa. Nagyot fékeztünk, mert egy kerékpáros a busz elé vágott. Térdem a sípcsontjába bökött. Útitársam olyan hangot hallatott, mely félúton volt a horkantás és a hörgés között. Ezt a különös zajt négy-öt alkalommal adta ki magából, rövid szünetekkel tarkítva.- A bliccelésnek van netán filozófiája? - szúrtam közbe az egyik szünetnél. Úgy nézett rám, mintha azt kérdeztem volna, vált-e olykor alsóneműt. Vett egy mély levegőt, mint amikor a második tipli is a földön köt ki, de ott alul az a szerencsétlen nem találja, s ő kénytelen irányítani fentről, a hokedliről, és magyarázni kezdte:- Trolibuszon azért blicceljünk, mert kötött felsővezetékével szimbóluma a jobbágyi létnek. Villamoson azért blicceljünk, mert nemcsak hogy röghöz kötött, de ráadásul ez Peintre avec son modele a bilincs, ez a szabad pályát tagadó entitás nem felülről, hanem alulról korlátozza. Ez alászállás. Ez a sötét erők játéka. Lefelé húz, nem pedig felemel, az éterbe, ahol az ember az aranykorban járt. Metrón azért blicceljünk, mert az a föld alatt halad, a sötétségben, egy alagútban, mely nem tudni, honnan hová megy, megy-e egyáltalán valahová, van-e olyan, hogy cél, van-e a végén fény.- Mi a fény? - nézett fürkészőn a szemembe. - Mi a sötétség? Mi a kezdet? És mi a vég?- Széli Kálmán tér - szólalt meg egy hang. - Végállomás. Útitársam elhallgatott, majd mindketten az ajtó felé indultunk. A KERESZTÚRI VÁMPÍR Kertész Dávid Ma van az éj. Régóta készülök rá, de ma bevégzem a Halál rám szabott munkáját. Ma van az éj. A sötétség követe vagyok, a végzet angyala. A szüleim úgy tudják, Csabánál alszom, itt az ideje a beteljesedésemnek. Gyerekkorom óta tudom, hogy más vagyok, mint a többi ember. Felsőbbrendű, a halandók számára felfoghatatlan. Nem is vágyom rá, hogy megértsenek, és nem is várhatom el. A hangyák sem képesek felfogni apám traktorjának működését, az emberek sem értenek meg engem, kivéve talán a nagyit, ő mindig tudta, hogy különleges vagyok. Évekkel ezelőtt megkaptam a Hívást. Amikor apám áthajtott a traktorral Cirmoson, és én nem éreztem sajnálatot. Már akkor tudtam, hogy ez lesz a végzetem. Gyilkolnom kell. Mindig más voltam, mint a többiek. Átéreztem a Nightwish-szövegek igazi értelmét. A sötétségről. A fájdalomról. Aztán bebizonyosodott. Magamhoz hasonló embereket kerestem. Az éjszaka gyermekeit. És megtaláltam őket. A realvampires.com-on megtaláltam az igazi családom. Az oldal szakértői munka. A vámpírok tíz ismertetőjegyéből mind a tíz igaz rám. A személyiségteszten csak nyolcvanszázalékos eredményt értem el, de a portált emberek üzemeltetik, nem várható el tőlük a tökéletesség. Ma azonban beteljesítem a sorsom. Ma vért iszom. Ma megmutatom az igazi hatalmam. A lány fiatal és egészséges. Kicsit kövér. A halandó férfiak szemét talán zavarja, de én egészen mást látok benne, a vér bőségét. Figyeltem, amint belépett a Lidibe. Nem követtem, kint vártam a parkolóban. Nem akartam feltűnést kelteni. Már egy ideje bent van. Helyre tolok néhány bevásárlókocsit. Rémes, hogy egyesek szanaszét hagyják őket. Most kilép. Kezében két nagy szatyor. Helyes. így nehezebben menekül. Itt az ideje, hogy lépjek.- Szia - köszönök rá. Előbb a bizalmába kell férkőznöm.- Szia - válaszolja segítenél? Az egyik szatyrot a kezembe nyomja, majd elindul a parkoló kijárata felé.- Nagyon kedves tőled, így ismeretlenül, a sarkon lakom, nem kell messzire vinni. Követem. Jobb kezem lehúzza a kenyérrel és felvágottal teli szatyor. Balomat a zsebembe mélyesztem és megmarkolom a bicskám. Nekem az álmaimat jelenti, neki a halált.- Nem muszáj behozni, innen átveszem - mondja, és a szatyor után nyúl.- Hagyd csak - válaszolom -, itthon vannak a szüleid? Egy pillanatra zavartnak tűnik, elgondolkodik, majd mosolyogva válaszol:- Nincsenek, bejöhetsz, ha szeretnél. Helyes. Követem a házba, közben megpróbálom még a zsebemben kinyitni a bicskát, hogy egyből támadhassak. Nem sikerül. Nem baj, pakolás közben biztosan lesz időm arra, hogy kijátsszam a figyelmét. Kipakolunk.- Maradj egy kávéra - mondja, majd egész közel lép hozzám.- Nem iszom kávét.- Akkor mást kapsz - mondja. Egészen közel bújik. Próbálok elhúzódni, de beszorít a konyhaszekrényhez. Mit akar? Megcsókol. Nem kéne meglepődnöm, hiszen a halandókat mindig elkábílja a természetfölötti sárm, de ma nem ezért vagyok itt. Megkísérelek kibújni a karjai közül, de ezt is félreérti, lerángatja rólam a felsőmet, és a padlóra dobja, közben vetkőzni kezd. Fájdalmasan tudatosul bennem, hogy a bicskám a felsőm zsebében maradt. Nem tudom, hogy történt, de már mindketten meztelenek vagyunk. Rám veti magát. Nem ezt akartam. A konyhapultra ülök, mert nem bírom megtartani a lány súlyát - az emberfeletti erőm csak akkor tör elő, ha elegendő friss vért iszom -, ütemesen mozogni kezd rajtam. Próbálok arra gondolni, hogy most kellene megölni, de eltereli a figyelmem. Lehet, vámpírvadász, és így akaija elérni, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljek? A realvampires.com-on figyelmeztettek erre a lehetőségre. Nincs időm átgondolni. Végeztünk. Legalábbis én. Sosem hittem volna, hogy egyszer lealacsonyodok oda, hogy halandóval közösüljek.- Nem is volt rossz - mondja, miközben a ruháit kapdossa. - Te nem akarsz felöltözni? Kissé zavart vagyok az események miatt. Próbálom összeszedni a gondolataimat. Talán ő is vámpír? Talán a társat látta bennem? Ha így van, akkor ez a Sötét Isten jele, nem vagyok egyedül. Őszintének kell lennem:- El kell mondanom valamit.- Hogy én voltam az első? Feltűnt.- Nem, vagyis igen, részben, de van még valami. Vámpír vagyok.- Jó neked - mondja, majd bekapcsolja a melltartóját. Bagarre — IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018 december
