Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
’-If'JTJHl'. helyőrség 5 vers Filip Tamás KÖVEK EGY TEAKERTBE (RÉSZLET) Távolról, közelről Fügekert. Kiszáradt fákról eszem túlérett gyümölcsöket. Fuvolaszó, mint a kígyó, tekereg. Dobokra feszül a várakozás. Távolról tücskök, közelről hegedűk, hárfák. A szélnek oroszlánsörénye van. Amikor végre megérkezik az özönvíz, ugye már nem leszek itt? Más, másik Szinte mindenről mást gondolok, ha nem ide szülétek, másféle verseket szeretek, más hőmérsékleten fázom, és mástól van melegem. Másik himnusznál állok vigyázzban, és talán harsogva éneklem, nem csak a könnyeim nyelem. Tanítások A látszat: világ. Az állam: csíny. A vér: csoport. A lombik: bébi. Az arany: füst. A könny: gáz. A búcsú: cédula. A sors: szimfónia. Átváltozás Üres meder vagyok, kiszáradt folyó. Te esőt hozol, vizedbe temetem magam. Meztelen ruháim a parton hiába várnak vissza. The Last Dance Democrazy 2 Kaleidoszkóp Hahó, Öcsi! Déryné hol van? Bonnie és Clyde, ne bántsátok a feketerigót! Óvakodj a törpétől, Casanova. Találkoztam, Aranyoskám, boldog cigányokkal is. A máltai sólyom száll a kakukk fészkére. Előttem az élet plusz mínusz egy nap. Árvácska, Pacsirta, Pillangó: Becéző szavak. Neruda postása Zorba, a görög. Bolond Pierrot, a szabadság fantomja. Az utolsó mozielőadás tavaly Marienbadban. Suttogások és sikolyok: a bárányok hallgatnak. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló Aranypolgár ügyében. Zazie kifulladásig az utolsó metrón. Mire megvirrad, lőj a zongoristára. Dühöngő bika: állat az emberben. Megáll az idő a vihar kapujában. Aljas utcák valahol Európában. Az édes élet nagy ábránd. Úrvacsora a nagy zabálás. A nap vége: csend. A zsarnok szíve kígyótojás. Reggel Álmos folyóra bárkát fest a reggel, később megrajzolja az utazókat és a kormányost is, meg a matrózt. Támassz föl engem is, reggel, a párnámról egészen lecsúsztam. Lökj ki a fényre, pakold tele a hátizsákom, és nógass, hogy igyekezzek, s mikor az indulás sípszava fülembe csíp, már a fedélzeten legyek! Hodos László Melyben Istennel perlekedik A földhöz háttal feszülök, így szegülök szembe az éggel Honnan hová menekülök, Mikor rég nincs számomra menedékhely. Az ember örökös földönfutó, Isten visszaél hatalmával. Bohócnak fokoz le minket Mikor kígyója kínál meg almával. Minden bűnöm Tőle ered, Rá tartozik, mit rám kiosztott. Szívemet rontással veri, S a Mindenség, mint egy szűk kalitka Az Ember torkát dalra szorítja: Szabadítsatok meg a Gonosztól! 1973 2018. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
