Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
2018. december 29. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET " te esőt hozol, vizedbe temetem magam gg Erdei G. Zoltán tárcái 4 Kertész Dávid és Pozsonyi Ádám novellája Filip Tamás és Hodos László verse Ciel contre térré vezervers Szörényi László Imitatio Christi Bozótból ugrik rád az Isten, még ily hatalmas tigris nincsen, markában verdes életed. Bordáid sorra mind betörnek, székhelye gyásznak és örömnek: ágyékod, gyomrod kész falat. Végső veszélytől koponyádba csuknád lelkedet, agyba-zárva részeket e furcsa cimbora. Ám a Tigris csak erre áhít, körme csontodon rést nyit, tágít, s falja gőzölgő lelkedet. Hol van a bozót, zord, de biztos? És hol a múltad, tompa, piszkos? Fogad fényharsonája zeng. Szürke táj gyúl vörösbe, kékbe, rőzse nyújtózik pálmába, égbe büszke pillék suhannak át. Itt már minden biztos és örök, soha többé őrjítő körök! A Szent Egyenes dudolász. Mindent ölelsz óriás vágyban, s azonosulsz az alkotásban, tigris szemed keskenyre szűkül. Örökké zsákmány kívánsz lenni, megtöretni és leöletni, s ugorni, ölni, menteni! Bozótunk sűrű, gyönge a térdünk, semmit sem adtunk, botorul kértünk, Megváltónk Anyja, könyörülj értünk! 1967. szeptember 13. „A nőket is szerettem - nagyon" Bonczidai Éva „1928-ban Magyarországon megszületni az körülbelül azt jelentette, hogy alkonykor kibújni a tojásból. De én ezt honnan tudhattam volna?” - veti fel Sárközy Pál Egy teljes élet címmel magyarul is megjelent önéletrajzi könyvében. A kilencvenéves festőművésszel a budapesti Abigail Galériában január 30-ig látható, értékesítéssel egybekötött tárlatának megnyitója előtt beszélgethettem, miközben gyerekei és unokái kaján mosollyal fotóztak minket.- Ilyen ritkán van, hogy az öszszes gyerekem egy helyen legyen, de most az egész családom eljött Budapestre, hogy megnézzék a kiállításomat. 1948. december 18-án mezítláb érkeztem Párizsba, most meg szinte harmincán jöttünk haza a világból, és az egyik Sárközy, a fiam volt a francia elnök - kezdett mesélni. Mint felidézte, nehéz esztendő volt a család életében 1948. Édesapja abban az évben halt meg, ő pedig, a legkisebb fiú, az édesanyja kérésére húszéves korában elhagyta Magyarországot, mert megtudták, hogy be kell vonulnia katonának, és a Szovjetunióba vitték volna, hogy a néhány éves szolgálatot munkatáborban töltse le. Megegyeztek, hogy az édesanyja és a bátyjai is kivándorolnak, és pár hét múlva Párizsban találkoznak újra. De a sors kacifántosabb útvonalat tervezett. Egy embercsempész segítségével szerencsésen átjutott ugyan a határon, de a baden-badeni francia konzulátuson elutasították a vízumkérelmét. Amikor ezt egy kocsmai telefonról elmesélte az édesanyjának, meghallotta egy magyar férfi, aki azt tanácsolta, lépjen be az idegenlégióba. - Elég, ha belépsz, mondta, és máris majdnem francia vagy. Aláírod a belépési nyilatkozatot, kapsz egy szép summát, és elmész Strasbourgba, ott pedig kiszállsz az egészből - idézte fel évtizedek múlva Sárközy Pál. Marseille környékén jártak, amikor szembesült azzal, hogy a toborzó átverte, öt évre írta alá az idegenlégiós szolgálatot, és minden szökési kísérletet halállal büntetnek. Ráadásul nyolc nap múlva indulniuk kell Indokínába. - Teljesen paff voltam. De az én csodálatos édesanyámnak köszönhetően, aki mintha mindig is sejtette volna, hogy világgá kell mennem, négy nyelven beszéltem, ezért tolmácskodtam a légióban az indulás előtti utolsó meghallgatásokon! így tudtam cigarettát venni - vezette fel a történet újabb fordulatát. A hajóra szállás előtti napon az utolsó vizsgálatot - újabb véletlen - egy magyar orvos végezte, aki ráadásul Sárközy Pál édesapjának katonatársa volt az első világháborúban. Elmesélte neki, miért hagyta el Magyarországot, és hogy Párizsban kell találkoznia az édesanyjával, de nem volt oka azt remélni, hogy ez a szolgálat vége előtt megtörténhet. Koffere sem volt, a ruháit, ingét, kabátját, cipőjét mind eladta, hiszen úgy tudta, nem lesz rájuk szüksége, mert öt évig egyenruhát fog hordani. - A ruháim árát elkurváztam. Édesem, húszéves voltam, és másnap el akartak vinni Indokínába. De reggel a névsorolvasáskor szólított a parancsnok: .Alkalmatlan, szívbetegség. Demobilizálva egy laissez-passer-val Párizsig. Ma délután indulsz 16 órakor egy tehervonatiak Kapsz egy kenyeret, egy babkonzervet és egy takarót. A bejáratnál add le az egyenruhát, és vidd a személyes dolgaidat.” Jaj, örültem, hogyne örültem volna. Leadtam az egyenruhát és ottmaradtam alsónadrágban. Nem volt mit felvennem - emlékezett nevetve. Negyven cigarettáért szerzett néhány használt holmit, egy rövidnadrágot, egy nejloninget és egy szűk Wehrmacht-zubbonyt, a lábára pedig cipő helyett egy rongyot kötözött fel madzaggal, hogy ne fázzon annyira a november végi időben. így érkezett Párizsba, ahol nem találta édesanyját a megbeszélt helyen, és a metró szellőzőjénél melegedve töltötte az éjszakát. Egy másik hajléktalan is mellé feküdt, és hangosan káromkodott. Magyarul. ő kalauzolta el másnap a hontalan menekültek irodájába, hogy tájékozódhasson az esetlegesen Párizsban tartózkodó rokonairól, így bukkant rá a nagyanyja nővérére, akit felkeresett. Náluk tudta meg, hogy az édesanyja nem hagyhatta el Magyarországot, mert a határőrök elkobozták az útlevelét. A rokonok a párizsi magyar kapcsolataikat mozgósítva segítettek neki rendesebb öltözéket és munkát keríteni. folytatás a 3. oldalon |
