Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-22 / 297. szám
A SZIVED EGY NAGY HARANGVIRÁG Gáspár Ferenc Romantika (olaj, vászon, 60 « 60 om, 2017) A nagy hullaégető körül nem túl nagy a mozgás, két család érkezett az éjjel, azok végzik a szertartást. Gondoltad, kiszaladsz, kunyerálsz egy kis nant a sarkon, aztán továbbfutsz a kisebbik égető irányába. Ott a kettő között, közel a jógaközponthoz szoktak feltűnni az első turisták. Nem, nem azok, akik a csónakázást választják, azok többnyire már visszatértek a szállodájukba, és jóízűen reggeliznek. Hanem akik most estek be ide, a szent városba. Egyenesen a repülőtérről hozzák őket taxival, s nekik lehet a legjobban a nyakukba sózni az olcsó képeslapokat, amiket árulsz. Mert lány létedre te tartod el az egész családot, ezen töprengsz, míg a nant rágod. Tavaly az öcséd is dolgozott, szépen koldult a jól öltözött fehér meg sárga emberektől, idén viszont már nagy, hatéves, s vele együtt az önérzete is megnőtt. Nem akar koldulni. Anyád meg csak ül egész nap, fáj a lába, mondja. Minden rajtad marad, s ha kiejted ezt a szót, hogy iskola, anyád eszeveszett sipákolásba kezd, hogy milyen önző vagy, és hagynád őket, szegényeket, éhen halni. És még itt van Radzses, a főnök, aki esténként tartja a markát. Jattolni kell neki, mert Radzses véd meg, már ha megvéd... És furákat álmodsz. Néha azt álmodod, hogy te vagy Szita, Ráma királyfi felesége, és aranyhintón repültök a Himalája felé. Lakodalmat ültök a nagy hegyek lejtőjén, rengeteg gyermeketek születik, és ezer évig éltek szeretetben és gazdagon. Máskor meg egy fura lényről álmodsz, ami a Gangeszben él. A lény halottakat eszik, és mindenki attól fél, hogy egyszer kijön a partra... A nap most már kellemesen melegíti az oldalad, ahogy a kövön ücsörögsz, félig a Ganga, félig a lejárati lépcsők felé nézve, hogy el ne szalajtsad az első tévelygő turistákat, akik ámulatukban úgy lézengenek itt, akár az elkábított legyek. Láttál már ilyet. Fehér ember hívott be szállodai szobájába. Az ember elővett egy henger alakú micsodát, körbefújt vele, s a legyek ájultan hullottak le a falakról. A fehér embernek veled egészen más szándékai voltak, mint a legyekkel, de te egy gyors mozdulattal ágyékon rúgtad a térdeddel, s kiszaladtál az ajtón. Szóval igy kóvályognak a turisták lefelé, meglátva a Gangát, amit az ő nyelvükön Gangesznek hívnak, megbabonázva bámulják a halottégetőket, sokszor még a rengeteg elpottyantott bivalylepényt sem kerülik ki, s ebben a kómás állapotban mindent rájuk lehet sózni. Szereted ezt a „rásózni” kifejezést, ezt is tőlük hallottad. Egyszer egy fiatal lány majdnem megvette tőled az öszszes képeslapot és virágfüzért, ám hirtelen közietek termett az anyja, és mérgesen kiabált. Hogy te rásózod a gyanútlan idegenekre az ócska holmikat... Pedig a lány kedves volt, még azt is megengedte, hogy megsimogasd világos színű és hosszú haját. Olyan világos hajat korábban még sohasem láttál. Szőke, mondták a fehér emberek, és nevettek. Később rengeteg szőke érkezett, de neked ő volt az első, akivel találkoztál. A haja semmihez sem volt hasonlítható, talán csak a naphoz, amikor már jó háromarasznyira felrugaszkodott az égen, és kibomlott a kezdeti mérges vörös színéből. Szúrja volt ő valóban, s a te fekete hajad, anyád ébenfekete haja, öcséd szurokfekete haja még feketébbnek tűnt a lányé mellett. Hogy hívnak, kérdezted akkor álmélkodva a lányt, és a szemed még inkább kikerekedett, mikor meghallottad, hogy ugyanúgy nevezik Szúrját, a napisten földi mását, mint téged. Akkor, azon az estén mesélte el az anyád, hogy ismert egy Móni nevű apácát, s róla nevezett el, mikor megszülettél. Miért nem mondtad eddig, kérdezted tőle, de anya, a te anyád nem válaszolt. Csak ült a földön, a kétlépésnyi falak között, amit magáénak mondhatott, és nézett kifelé a fejéből. Ismerted ezt az állapotot, tudtad, hogy a lelke ilyenkor nincs ott, csupán a teste. Lelke valahol a múltban mereng, ahol szép volt és kívánatos és fiatal, megismerkedett apával, nagy és gazdag esküvőt tartottak, arany ékszerekkel övezte fel magát, és a férje, a te apád, úgy szerette őt, mint senki mást... Ha rákérdezel erre, anya ugyanúgy nem felel, mint általában, ha a neved eredetéről próbálsz tudakozódni. Ráadásul öcséd ilyenkor rögtön nyafogni kezd, belemászik anya ölébe, rugózik rajta, majd vállánál fogva erőszakosan rángatni kezdi. S ha anya feleszmél álombéli álmából, akkor öcséddel kezd el foglalkozni, s elfelejtkezik rólad. Mintha nem is léteznél. Erre gondolsz, meg arra, hogy belőled sosem lesz Szúrja, de még Csandra sem, bár tegnap egy szent ember egészen véletlenül megáldott téged. A dologhoz hozzátartozik, hogy két nappal ezelőtt teljesen váratlanul újból feltűnt az a halk szavú fehér asszony, aki két évvel korábban járt itt a lányával, s akikkel akkor egészen összebarátkoztál. A fehér asszony ezúttal a férjével érkezett, s a sorsod felől érdeklődött. Ennyire kedves még senki sem volt hozzád, s te a kedves szavaktól egyszerre minden bajodat elfelejtetted: el a lábfájós anyát, a koszos kunyhótokat, a halottégetők bűzét. Kiskorodban nagyon féltél a halottégetőtői, most csak undorodsz tőlük, igyekszel az ellenkező irányba sétálni, arra, amerre a szél nem viszi el a szagokat, ez nem egyszerű, mert több égető működik egy időben a parton, de néha sikerül, s elfeledkezel róluk egy-egy pillanatra. Ezúttal is érzed a bűzt, mégsem zavar, önfeledten beszélgetsz a halk szavú asszonnyal, a férje nem tud jól angolul, hátramaradva nézelődik. Leszáll az este, s elvetődtök egészen messzire, túl a kisebbik égetőn. Ott énekel a szent ember. Elé penderülsz, a szent a fejedre teszi hosszú körmű kezét. Megáld. Akkor kérdezi a halk szavú asszony, hogy hová utalhatná a pénzt. Támogatni szeretne téged. Hogy tanulhass. Nincs neked ilyen, mosolyogsz, vállad vonogatva. Ilyen bankszámlaszámod. Anya meg úgysem egyezne bele, hogy tanulj. Az asszony ekkor ad neked egy ezrest, majd kisvártatva még egyet. Pontosabban a férje kotorja elő a tárcájából, neki szól a halk szavú asszony. Aztán ma kora reggel elutaznak a repülőtérre, még integetnek a taxiból, amelyet szorosan körbeüli nak a koldusok, de te még így is, a rengeteg ember közül is rájuk tudsz mosolyogni búcsúzóul. Tudod, hogy soha többé nem látod őket, és valószínűleg soha az életben nem fog neked senki kétezer rúpiát ajándékba adni. Ilyenekre gondolsz, s csodálkozol, hogy Szúrja már magasan jár, s mégsem jönnek a turisták. Közben azon töprengsz, mit fogsz tenni ezzel a rengeteg pénzzel... Ennyi rúpiád még sosem volt egyszerre a kezedben, s míg álmodozol, nem veszed észre, hogy feltűnik Radzses. A Főnök szó nélkül benyúl a zsebedbe, és kicsippenti onnan a két ezrest. Elégedetten vigyorog, s továbbsétál. Ekkor megdörzsölöd a szemed. Mikor kinyitod, álmaid halottevő démonát látod. A lény a Gangeszből mászik ki, éppen az orrod előtt, fertelmes pofáját kitátja, s bekap egy bivalyt egészben. Szájából ki-kiböffen a vér, s üresen csordul a bivaly kiszippantott bőre, akár a méhlepény a szülő nők testéből. Szúrját elfedi egy kis felhő, s a turisták is előkerülnek. Váránasziban új munkanap kezdődik. Fotó: Árkossy Zsolt Lapszámunkat ÁRKOSSY ISTVÁN műveivel illusztráltuk. Árkossy István Kolozsváron született 1943- ban, majd a helyi képzőművészeti egyetem képgrafika szakán diplomázott 1966-ban. Államvizsga után szülővárosában az Utunk irodalmi-művészeti és kritikai hetilap munkatársa lett, itt két évtizedéig művészeti szerkesztőként tevékenykedett. Számos sajtótermék és folyóirat grafikai arculatát alakította, kiváló rajzolóként elsősorban sokszorosított grafikai eljárásokkal készítette munkáit; kezdetben főként fekete-fehér, majd később színes nyomatokkal jelentkezett a megyei, országos és nemzetközi kiállításokon. A szerkesztőségi munka jellege és a Kriterion Könyvkiadóhoz fűződő szoros kapcsolata révén több mint háromszáz kötetterv került ki a kezei alól. Festészeti anyaggal az 1982-es kolozsvári kiállításán jelentkezett első alkalommal. 1987-ben családjával Magyarországra költözött, ma Budapesten él. Több művészeti szervezet tagja, ilyen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége, a Magyar Festők Társasága, a Magyar írószövetség vagy a Barabás Miklós Céh. Eddig négy könyve jelent meg: Világ árnya, világ fénye (Bágyoni Szabó Istvánnal - Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009); Képírás (Árkossy Zsolttal - Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2010); Nagymesterek (Magyar Napló Kiadó, 2015] és az Ablak az égre (Magyar Napló Kiadó, 2017). 2010 és 2013 között a klasszikus művészet nagyjai előtt tisztelegve látványos, ötven képből álló festménysorozattal állított emléket a legjelentősebb reneszánsz és barokk festőművészeknek. Ez a gyűjtemény a KogArt Művészeti Alapítvány tulajdonába került, és állandó kiállításon tekinthető meg a magyar fővárosban. A teljes képanyagból - a festőművész esszéivel kiegészítve - reprezentatív album is készült. Idén a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szolnay Sándor képzőművészeti díját is elnyerte. Festményei az álmok összetettségéről és gyökereiről mondanak el valami lényegest - egy olyan belső világról vallanak, amelyben örök egymásmellettiségben áll a szent és a profán, a primitív korokból áthurcolt emlékeink a manapság képződött jelképekkel. Filmes utalások, technikai vívmányok ábrázolása vegyül a mitologikus témák megjelenítésébe, mintha régi-régi harcok újabb és újabb korszakok szülötteinek vívódásaiban és félelmeiben élnének tovább. Mindezt mégis ragyogó színekkel, friss gondolatokkal, a játék örömének örökkévalóságát igazoló képi megoldásokkal tárja elénk, a létezés és az elveszés lehetőségeire rácsodálkozni enged, és nem riogat ábrázolhatatlan káosszal. mm IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. december
