Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-08 / 285. szám
2 helyőrség tarca A BOSZORKÁNYOK TERMÉSZETÉRŐL György Attila Tudni kell mindenekelőtt: két-, sőt háromféle boszorkányok vannak, s közöttük igen nagyok a különbségek - s ahogyan az emberek között megkülönböztetjük a nemeslelkűt és a pokolra születettet, éppúgy a boszorkányokról is dőreség lenne egy s ugyanazon-féleképpen beszélni. Mert ámbátor hasonlatosak egymáshoz, úgy aspektusok mint természetök szerént, cselekvéseikben és szándékokban, mégiscsak egy családnak különféle ivadékai. Első nemzedék, s mindek közül a legnagyobbak azok, akik Lilythtől származtanak, mert magukban hordják még a nyers teremtőerő egy töredékét. Az angyalok mellé rendelt asszonyok egyike volt Lilyth, ki Ádámnak első feleségéül szolgált. S akárcsak annak, ezen boszorkányoknak is bujasága mérhetetlen, szépségük nem ragyog, de megragad és elveszejt. Lilythtől és lányaitól idegen az anyaság, mivel ők még az ősbűn előtt formálódtak azzá, amik: - egyetlen, hatalmas lángolás életük, mely erővel és vérrel táplálkozik. Ők a démonok és az éjszakák úrnői, akiknek sikerült elkerülnie a lázadó angyalok sorsát, s azóta is állandó veszedelemként örökös ellensúlyként lakozhatnak a felsőbb világokban. Kevesen vannak ők az emberek között, és jobbára öntudatlanul - pusztító erejükkel, a káoszteremtés képességével csak így élhetnek az emberek között anélkül, hogy felperzselnék a földet. Földi létük pedig mindörökre összefonódott a művészetekkel, s szerelmükben úgy hévül fel és hamvad el a kiválasztott, mint athanorban a prima materia nyomán a közönséges fém: színarany marad nyomukban, salaktól mentesen. A bölcsek mindenkor ismerték és félték ezen boszorkányokat, Astarté, Hekaté, Káma, ízisz, és más neveken áldoztak nekünk hím állatokat, a férfiakat és harcosokat megóvandó. Aspektusokat tekintve Lilyth földön lakozó leányai magas termetűek és nagy szeműek, a természet akaratából pedig vörös, avagy égővörös hajjal vannak megáldva, merthogy elemük a tűz. Az emberek betegségei nemigen fognak rajtuk, az, mi ellentétes tűz-természetükkel, azonban igen árthat nekik. Azt, mit mindközönségesen szerelemnek neveznek, ezen boszorkányok nem ismerik, csupán a szenvedélyt, s elsőbben is céljaiknak rendelik alá vágyaikat. Némelykor, valamely férfiú nyomán elszabadulhatnak ösztöneik, ezeknek medret találni azonban nem halandóra mért feladat, ahogyan a tűzvészt sem lehet vizelettel eloltani. Második nemzedék és rangban következők pedig azok, kik Azáél bűnös angyalaitól származnak, azoktól, kik testet öltve leszálltak az emberek lányai közé, megkívánván azokat, Paráználkodtak velők, és megismertették őket a tudás fájának érintetlenül hagyott gyümölcseivel, oly dolgokat árulva el, melyeknek nevét és formáját mindmái napig féltve őrzi az isteni titoktartás, mert nem embernek teremtettek, s merő fertelem az a halandóknak. Ezen dolgok miatt pusztult el Szodoma és Gomorra, Azáél lányai azonban ismerik e titkokat: a gonosz és jószándékú varázslást, de kiváltképpen a testi szerelemnek elképzelhetetlen módjait, s asszony létükre ők hordják magukban a sivatagba száműzött és láncolt angyalok összes hatalmát. Mindazonáltal halandók ők, mert felerészt embertől, emberi módon származtanak, a kívánság és a vágy pedig a földhöz köti őket. Ők azok, kik kezdettől fogva kielégíthetetlen nemi vággyal bírnak, melyhez valóban csak angyalok és nem e világi férfierő lenne méltó. Ennek okáért örökké szomjasan bolyonganak, s céljaikat alávetik gerjedelmeiknek, ezáltal némelyest uralhatókká válva, mígnem a csalódás boszszút nem ébreszt bennük. Elsősorban ez különbözteti meg őket Lilyth lányaitól, valamint az, hogy életet is adnak, ámbár aligha szívesen. A papokat és vitézeket igen kedvelik, mert azon angyalokat vélik feltalálni bennök, melyektől származtanak. Mindenkor föld-jegy uralja őket, hajzatuk fekete, szemöldökük ívelt, testük mint a föld porából vétetett víztartó korsók. Alkatuknál fogva mindeneknél kívánatosabbak a férfiak szemének - az ki pedig részesül húsukból és a tiltott gyönyörűségből, bizonyos, hogy nemsok időnek utána meggyűlöltetik esendősége miatt, és kínos véget ér általuk. Harmadik fajta pedig, s mindek között a legalantasabbak azon boszorkányok, melyek hatalmukat nem örökölték, és semmilyen égi, avagy pokoli származással nem bírnak. Ők a leggyakoribbak a való életben, tudásuk pedig szerzett tudás, melyet innen s onnan csipegetve sajátítottak el, s élnek vissza vele. Ezen fajtának pedig külső jegyei nincsenek, bármely asszonyi formában lehetnek, mivelhogy nem boszorkánynak születtek, hanem azzá váltak. Ők azok, az kik legjobban félnek Lilyth és Azáél lányaitól, s leginkább mesterkednek ellenök - mert boszorkányságok nőietlen és céltalan, s férfi és nő, ember és lélek között hánykódnak parttalan. Boszorkányságokból nem csinálnak titkot, s szívesen fitogtatják erejöket, bárha az csak olyan is, mint a vásári kóklerek mutatványai; némelykor pedig teljességgel hamis az ő boszorkányságok - de erről majd a megfelelő részen. Mindazonáltal hiba lenne erejöket lebecsülni, mert emberi teremtmények lévén, ők fertezhetik meg leginkább az ember életét - s bár útjukat szegni nem túl ne-A BOSZORKÁNYMESTER TERMÉSZETÉRŐL héz, sokán vannak és tevékenyek. Világi és szellemi hatalmuk pedig egyre inkább gyarapodik: egyrészt a világ számukra kedvező mostani állása miatt, másrészt mert az okkult művészetek hozzáférhetőkké váltak a közemberek számára is. Gyakorta céhekbe, egyletekbe gyűlnek, melyek a coventől a nőegyletig megszámlálhatatlan sok nevet viselhetnek, s nagy örömmel ártják magukat a tudományokba, világi hatalomba avagy a kormányzásba, hasonlóképpen az ifjak oktatásába is, melyből igen nagy károk származhatnak. Tevékenységökkel azonban leginkább nőtársaiknak ártanak, mert a férfiak ellen folytatott küzdelmök minden egyes lépését újabb teherrel és lemondással kell megfizetniük. Valamikor, míg kellő hatalma volt, a Szent Inkvizíció erős kézzel megfékezte ezen teremtményeket - az idők múlásával azonban szabad lábra kaptak, s némely boszorkánymesterek vezetésével előretörve ma már büntetlenül garázdálkodnak a földön. Annak pedig, hogy a nők közül számosán boszorkányságra adják fejőket, négy fő oka van, mint azt Henricus Institoris nemes mesterem és barátom írta. Pro primo: a nők természetüktől fogva akaratgyengék, így a hamis tanítások könnyen hatalmukba kerítik; pro secundo: a nők erkölcsileg is gyengék, és különösképp hajlamosak a csalásra és bosszúállásra; pro tertio: a nők keresztény hite gyenge, és könnyen feladják az igaz hitet, végezetül pedig, de nem utolsósorban pro quattro: a nőket kielégíthetetlen nemi vágy uralja, s ezért tudatosan engednek bárki, de főként a Sátán bűnre csábításának. (Részlet a szerző A boszorkányok feltámadása című, 1997-ben megjelent könyvéből) Szente Anita Mindezek után érzem, méghozzá vallom, hogy két, sőt egy boszorkánymester létezik. Balgaság lenne végletekben gondolkodni, mert ahogy megkülönböztetünk fényt a sötétségtől, úgy tér el egymástól jó és rossz, és olyan vékony a határ egyik-másik között, mint ahogy a jó szándék képes a kételyt bűnné formálni, Psyché (ganszai, papír, 39,2 * 29,3 cm, 2018] mj ki -rs I aaaaaiiaHBH I I l aaaaaaaaaGI ■ ■ ~ BEianBrapaciiin KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. hiszen ugyanabban az univerzumban létezik. Mint nyüszítő kutya, aki medvével találkozik, úgy vonyítana ezeket a mondatokat olvasva; mint támadó medve, kire vadászpuskát szegeznek; s mint verejtékező vadász, aki betegágyán fekszik, úgy forrna benne az indulat, amennyiben magára ismerne. Ettől azonban nem kell tartanunk, hiszen az önfelismerés teljes hiányáról ismerszik meg. Jellegzetesen ellenáll a nem belőle sarjadó gondolatoknak, logikai érvekre alapozza felvetéseit, tudományokra hivatkozva isteníti elképzeléseit, így érzi méltónak magát a bírálatra. Pusztítani kívánja azt, ki megzavarja javát szolgáló következtetéseit, bosszúvágy és hatalom kerekedik fölé, ha kétkedést észlel. Nem más ő, mint a Hatalomvágy, neme férfi, kora a mínusz és plusz végtelen között leledzik, külsejéről feltételezhetnénk, hogy megismerhető bárhol, bár csalfa állítás volna ez részünkről, hiszen rejtőzhet szelíd gyermekded arcban vagy markáns alakot is magára ölthet. Nem szabad megfelejtkeznünk a genetikai vonásokról, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezeti tényezőket sem, magatartásában nyomot hagynak a tökéletességüket hangsúlyozó kiegészítők is, legyen szó szegecses övről, márkás futócipőről vagy gondosan megkötött nyakkendőről. A nőkről való elképzelése is külön bekezdést igényel, hiszen különös élvezettel tölti el a női csábítás, a női furfang, a vonzó test, hogyha a viszonyukban magaslatokba emelve a nő minden rezdülésével önnön kiválóságára emlékezteti. A karakánság mögött azonban érzékenység fedezhető fel. Abban a pillanatban, amikor a szerepekben kiépített domináns vonások törést mutatnak, sértődékennyé válik. Az addig ismert Évában a kígyót látja, a vétek fogalmát átértelmezi, az addig tapasztalt gyönyör bűnös kéjvággyá alakul. Ámde ez nem az elutasításban mutatkozik meg, a philocaptio lép előtérbe, amiért szintén a nőt okolja, a szoknyavadászatért a bujaság, az emóció dominanciáját hibáztatja, melyet a maga hatalmánál fölöttébb valónak érzékel. Ez ellen az ő pajzsa a szűrő, átszitálja a beérkező ingereket, saját képére fabrikálja közege szegmenseit. Népszerűségnek örvend, legyen szó kocsmakalandról vagy politikai befolyásról. Fegyvere a kapcsolati tőke, társadalomban elfoglalt helye jelentős, központi célja a kritikusok behódolása. Ő maga számtalan formában fellelhető, a legveszélyesebb ezek közül mégis az írástudó. Nyelvi bravúrokkal képes tömegeket mozgatni, zavart keltve megkérdőjelezhetetlen állításokat vethet nyomdapapírra. Mestere kíván lenni jognak, rendszabályoknak, oktatásnak, egészségügynek, hitnek. Hogy mindez megtörténhet, annak négy fő oka van, melyek személyes véleményemen alapulnak: pro primo: a férfiak természetüktől fogva akaratgyengeségről elmélkednek; pro secundo: a férfiak az erkölcsöt saját képükre faragják; pro tertio: a férfiak a hitben logikai érveket keresnek; pro quattro: a férfiak esetlenségüket vélik felfedezni a szexualitásban. Főszerkesztő: Szentmártoni János [Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg °kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. december