Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-10 / 261. szám
IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n . az első halál a legnagyobb n 2018. november 10 Ék Para Márton tT Beszélgetés / Kürti László £E novellája j Lehoczky Tivadar / és Regős Mátyás naplóiról / versei vezervers Kassay János Búcsú a lövészároktól Itt maradsz már Kacskaringós lövészárok, Szakadjon rád, Ezerféle nehéz átok. Nap ne süssön Soha se rád: átkozott légy...! Feletted sötétüljön be A magas ég. -„Mikor a fronton csöndesség van. Oroszország, 1916. március" Itt maradsz már Te vesztőhely halálvölgye! Magyar fiúk Élve halva temetője... Sivár tájad Kerülje a madársereg! Zöld virányt se Hajtson soha ott a berek: Síró hollók tanyázzanak És csak feletted -. Sírjanak, mert sok bajtársink Eltemetted...! Egy parányi enyhületben Nem volt részünk; Kárhozat volt éjünk, napunk Minden percünk!!! Itt maradsz már Kísértetek bús tanyája...! Mi elmegyünk messze tájra: Jobb hazába...! (Román front, Gropest 1917. dec. 18.) centenárium A katonák arca Bonczidai Éva Diákkoromban a történelemórák egyik nagy témaköre volt az első világháború. Semmi több. A tanárunk objektív szakmaisággal ismertette a mindig álmos kamaszok előtt a nagy háború előzményeit, kitörését, a hírhedt csatákat, fordulópontokat, majd a végkimenetelét és következményeit. Mi meg sóhajtva jegyzeteltünk: információk, adatok, időpontok, helyszínek, számszerűsített veszteségek — „illik tudni” típusú dolgok. Persze a világégésnek ez a szintje a grandiózusságával mégis megérintett, meg mindannyian tudtuk, hogy ezzel az évekig folyó vérontással függ össze az is, hogy már kölyökfejjel van alkalmunk elgondolkodni azon, mit jelent magyarnak lenni, mit jelent magyarnak lenni Romániában. Jegyzetek a frontról A nagy háború arcait először az irodalom mutatta -meg nekem. Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című regénye a „túloldalon” játszódik, valahogy nehéz volt felfogni, hogy „mi” vagyunk az úgynevezett ellenség. Az is sajátos szembesülés volt, amikor pusztán kíváncsiságból kutakodni kezdtem, mit csináltak, mit írtak a mi klasszikusaink a háború idején. Kuncz Aladár Fekete kolostora a tananyag része volt, akárcsak Ady Endre és Tóth Árpád a háború árnyékában született versei. De sokáig senki nem említette, hogy Móricz Zsigmond 1914 szeptemberétől több ezer oldalnyi jegyzetet írt a frontvonalon küzdő bakák és a hátország életéről: „A papír és a ceruza minden szemérem nélkül állandóan a kezemben voltmért az az érzésem volt, hogy a szörnyű idő el fog repülni és úgy járunk vele, mint a betegséggel: ha az ember felgyógyul, két nap múlva nem emlékszik egész beteg korszakára... Jegyzeteim mindig csak annyiból álltak, hogy szó szerint, ahogy mondták, leírtam a körülöttem elhangzott szavakat. Ez nekem, az írónak, a legkülönösebb fonogram.” Tersánszky Józsi Jenő bravúros versjátékaihoz és meséihez is sajátos háttér a háborús tapasztalat, ugyanis önkéntesként végigszolgálta a háborút, és hadifogságba is esett - a frontról küldött naplószerű, vallomásos írásait a Nyugat közölte. Haditudósító volt Molnár Ferenc is, akárcsak a korábbi felesége, Vészi Margit - a habitusukból adódó különbségeket is jól szemlélteti a munkamódszerük: Molnár Ferenc nem a bátorságáról volt híres, kilométerekkel a frontvonal mögött a tisztekkel anekdotázott a kocsmában, és jóformán a tábori pletykákból írta a jelentéseit, Vészi Margit viszont lóháton járt a fronton, felkereste a lövészárkokat, szóba állt a katonákkal és a sebesültekkel. A nagy háború döntően befolyásolta Gyóni Géza és Csáth Géza tragédiáját is, megjelenik Herczeg Ferenc munkáiban, Tamási Áron elbeszéléseiben. Kosztolányi Dezső közel százötven világháborús cikket írt, a Nyugat 1915 és 1917 között negyven feljegyzést közölt Ambrus Zoltántól. Hosszan folytathatnánk a felsorolást, hiszen sokakat indított írásra ez a sokáig véget érni nem tudó borzalom - például Gyulai Ágost a Háborús antológia szerkesztésekor tízezernél is több versből választotta ki azt a háromszáznégy művet, amely végül bekerült a könyvbe. Csukaszürke egyenruhában a koronázási ceremónián Elképesztő erejű jelenetet idéz meg Bánffy Miklós gróf Emlékeimből című önéletírása. 1916-ban őt bízták meg azzal, hogy megrendezze a koronázási szertartást és a királyi eskü ceremóniáját. A kor legkiválóbb művészei segítették a grófot, akinek rendezői víziójában fontos momentum volt, hogy a mérhetetlen, díszes ragyogás között a Mátyás-templom pompájában megidéződjön a koronázás valós kontextusa, az évek óta tartó háború is: „És akkor e bíboröböl nyílásában oldalt megjelentek a fölavatandó »equites aurati«, az »aranysarkantyús lovagok«. Vagy ötvenen lehettek. Csupa frontharcos tiszt. Csukaszürke egyenruhák. Kopottak. Foldozottak. Elnyűtt bőrövek, megbámult szíjak. A fáradt bakancsokon meglátszott, mennyit kefélték erőszakosan, hogy kifényesedjenek valahogy. Az élükön mankósok, falábosak. Sántítva, kopogva, nehéz légzéssel. A harctér tragédiája ömlött be az ajtón, lepte el az oltár előtti térséget, hol még néhány perccel azelőtt minden csupa ragyogó csillogás volt. Néhányan, a nyomorékabbak székekre omlottak.” folytatás a 3. oldalon | «
