Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-10 / 261. szám

2018. OKTÓBER 29.-N0VEMBER 4. Nagy Koppány Zsolt „Néha a tábori pap is ráér szórakozni. Orosz front, 1916 tavaszán" Van egy régi álmom, amit való­színűleg már nem tudok megva­lósítani, (De azért nem adom el senkinek - még ha most beszélek is róla.) Éspedig az, hogy írok egy regényt, de úgy, hogy annak min­den mondata - még a kötőszavak is - más szerzők mondataiból, félmondataiból, egyszóval idéze­tekből álljon össze, legyen ösz­­szeszerkesztve. Ehhez rengeteget kell olvasni, gyűjteni, sztorira van szükség persze, és meg is kell csi­nálni... Nemrég aztán lejjebb adtam: elég lenne egyetlen novellát megírni így, gondoltam. (Itt a novella nem a regény ellenében szerepel - egy­szerűen terjedelmi oka volna az inkábbi megpróbálásnak.) (De ez sem fog menni.) Viszont afféle pótlékként, elő­játékként, ujjgyakorlatként a heti naplómat más szerzőktől származó idézetekből állítom össze. Ez iro­dalmi játék: lehet, hogy igaz, amit olvasnak, de az is lehet, hogy nem. (Mondjuk, amint írva vagyon, úgy­szólván igazzá válik. Miközben tud­juk jól, nem az.) De kezdjük is el: „Nem vagyok jelentős önértelmezője a könyve­imnek, így most sem akarnék értel­mezési utakat lezárni. Az a jó, ha a szöveg többet tud, mint a szerző.” (Esterházy Péter-interjú. In: 168 Óra, 2014. 06. 24.) Október 29., hétfő „Ez volt a legnehezebb - körülte­kintőnek lenni, és nem megdühöd­ni. Ira est mors. (A harag halál.) Azok, akik megdühödtek az aréná­ban - meghaltak.” (Howard Fast: Spartacus. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973. Fordította: Szent­­kuthy Miklós.) „Kegyeskedjél megvilágítani elménket a te csodálatos bölcses­séged fényével.” (Robert Graves: Jézus király. Gondolat Kiadó, Bu­dapest, 1971. Fordította: Terényi István.) „Bocsánatkérőn bólogat. Bír en­gem, mint minden pszichopata.” (Irvine Welsh: Skagboys. Carta­­philus Kiadó, Budapest, 2012. For­dította: Bus András.) Október 30., kedd ....az ember alapjában véve a leg­több dolgon túljut, még ha nem is akarja.” (Dániel Kehlmann: Én és Kaminski. Magvető Kiadó, Buda­pest, 2017. Fordította: Fodor Zsu­zsa.) „Gyakorlott szerkesztőként nem vagyok híve a visszautalásoknak, az előre utalásoknak és egyéb for­­télyos irodalmi eszközöknek, ezek a ’80-as évekhez tartoznak, amikor posztmodernizmusból és káosz­elméletből lehetett diplomázni. [...] De összességében úgy véltem, a fiatal-firkász-a-nagyvállalatok­­uralma-elleni-thrillerben lehet fantázia. (Sir Felix Finch szelle­me így nyafog: »De ilyet már írtak százszor!« - mintha lenne bármi, amit nem írtak meg ezerszer Arisz­­tophanész és Andrew Lloyd Kókler között! Mintha a művészet a Mi lenne, és nem a Hogyan!)” (David Mitchell: Felhőatlasz - Timothy Cavendish rettenetes megpróbál­tatásai. Cartaphilus Kiadó, Buda­pest, 2012. A részt fordította: Czi­­gányik Zsolt.) Október 31., szerda „Azt mondják, addig fiatal valaki, míg féllábon állva tudja felhúzni a saruját.” (Molnár Vilmos: A tökéle­tesség megkísértése. In: Uő: Cso­dák ideje. Előretolt Helyőrség író­akadémia, Budapest, 2017.) ....úgyszólván a pénz az a trágya, amelyre a legpoétikusabb virágnak is szüksége van.” (Nagy Endre: Sze­relmesek kalauza. Helikon Kiadó, Budapest, 1989.) „A férfi boldogan átadta a ter­metes kandúrt. Ripley magához ölelte.- Gyere ide, Jonesy, te randa vén medve, te édes kis szőrcsimbók, te! A macska türelmesen viselte ezt a kínos, emberekre rendkívül jel­lemző jelenetet, fajtájának min­den méltóságát megőrizve. Ezzel a macskák emberi lények iránti megszokott béketűrését fejezte ki. A jelenet láttán egy földönkívüli megfigyelőben sem maradt volna szemernyi kétség sem afelől, hogy az ágyon heverő két teremtmény közül melyiknek magasabb az in­telligenciája.” (Alan Dean Foster: A bolygó neve: Halál. Agave Köny­vek, Budapest, 2015. Fordította: Farkas Veronika.) November 1., csütörtök „Ha képes vagyok élni valaki nél­kül, akit szerettem, az nem azt je­lenti-e, hogy kevésbé szerettem őt, mint hittem?” (Roland Barthes: 1977. november 28. In: Uő: Gyász­napló. Kijárat Kiadó, Budapest, 2012. Fordította: Cseke Ákos.) November 2., péntek „Az olvasás talán inkább impreg­náló aktus, amelynek során a tudat ugyan alaposan átitatódik, de olyan észrevétlen-ozmotikus módon, hogy a folyamatot magát nem észleljük. Az amnesia in litterisben szenvedő olvasó tehát nagyon is megváltozott az olvasás révén, ám ezt nem vette észre, mivel olvasás közben agyának azok a kritikus instanciái is megvál­toztak, amelyek közölhetnék vele, hogy ő bizony megváltozott. Annak az embernek a számára pedig, aki maga is ír, ez a betegség akár még áldás is lehet, sőt szinte már szük­séges feltétel, ugyanis megóvhatja őt attól a bénító félelemtől, amelyet minden nagy irodalmi mű kivált, és teljességgel komplikációmentes viszonyt teremthet számára a plagi­­zálással, ami nélkül semmi eredeti nem jöhet létre.” (Patrick Süskind: Amnesia in litteris. In: Uő: A mély­ség kényszere. Három elbeszélés és egy elmélkedés. Partvonal Könyv­kiadó, Budapest, 2014. Fordította: Várnai Péter.) November 3., szombat „Ebbe a szobába gyűltek esténként Enoch barátai. Attól eltekintve, hogy a művészek beszédes fajtájához tar­toztak, nem volt bennük semmi rendkívüli. Ezt a beszédes művész­fajtát mindenki ismeri. Mióta a vi­lág világ, a beszédes művészek szo­bákban gyűlnek össze, és beszélnek. Mindig a művészetről beszélnek, s szenvedélyesen, mondhatni lázasan komolyan veszik. Jelentőségét mesz­­.sze túlbecsülik.” (Sherwood Ander­son: Magány. In: Uő: Winesburg, Ohio. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962. Fordította: Vajda Miklós.) „...rólam pedig köztudott, hogy társaságban kevés hasznomat veszik, jobbnak láttam hát távol maradni a központtól, mert így kevesebb kötelezettség terhelt a be­szélgetés terén.” (Slawomir Mrozek: Plonsk. In: Uő: Leckék a legújabb kori történelem­ből. Pesti Szalon Könyvkiadó, Bu­dapest, 1992. Fordította: Pálfalvi Lajos.) November 4., vasárnap „Hosszú nap el.” (Borbély Szilárd: Hosszú nap el. Je­lenkor Kiadó, Pécs, 1993.) tarca PACA Valamikor a régi időkben felkérték a mél­tán ismeretlen, ám annál ambiciózusabb írót, bizonyos E. urat, ugyan írjon már né­hány érdekfeszítő gondolatot arról, számá­ra mit is jelent az írás. Mármint az ÍRÁS, így, csupa nagybetűvel. E. úr, akkurátus ember lévén, az írópult , elé állt, kétrét hajtott egy összehengere­­dett papírtekercset, megnézte, mi van a használt felére írva, s miután rájött, hogy az nem más, mint legutóbbi fércművének vázlata, nyugodt szívvel fordította meg az ívet, hogy ne vesszen kárba a drága papír egyetlen négyzethüvelykje sem. Erre a célra tartott késével kihegyezett egy lúdtollat, rigorózusan ellenőrizve he­gyét, még egy kis eresztéket is metszett bele, hogy jobban adagolja a téntát. Ezt a trükköt, mármint az ereszték dolgát jó mesterétől, a még nála is tehetségtele­nebb, ám kiváló korrektor hírében álló K. úrtól tanulta. E. úr, amint most elgondol­kodott a dolgon, rádöbbent, K. úrtól tu­lajdonképpen egyéb valamirevaló dolgot sem tanult, kivéve talán ezt, a lúdtoll ki­hegyezésének titkát. Mindenesetre ez a gondolat csupán át­suhant üres kobakján, nem kezdett vele semmit. Pedig E. úr, amennyiben valóban író lett volna, talán ezen a vékony szálon elindulva megírhatta volna élete remek­művét, mondjuk egy kisregényt a tehet­ségtelen mesterről és tanítványáról, aki semmit sem tanult, mert a mester egész nap csak a lúdtollait hegyezteti vele, vagy valami hasonló pszichodramatikus mar­haságot, amire vevő a kellően mívelt és kellően sznob olvasóközönség legfelsőbb rétege, mondhatnám az ízlésformálók arisztokráciája. De miután E. úr voltaképpen nem volt több, mint egy hígagyú kretén, eszébe sem jutott semmiféle mélység erről az amúgy (valljuk be) eléggé szánalmas tollhegyezős sztoriról, eleget tett hivatásának és a lúd­tollat belemártotta a sűrű, fekete téntába (amit egyébként maga kevert bizonyos tit­kos összetevőkből). A tekercs felső sarkába felírta a dátu­mot: Anno Domini 1514, Kisasszony ha­vában. Eddig jó, elégedett volt önmagával. Újra mártott. Ekkor hozzá kellett volna kezdenie az íráshoz az írásról, ám egyet­len épeszű gondolat sem született üres fejében. Állt ott, kezében a lúdtollal, a toll hegyén a téntacseppel (ami, mint tudjuk, előbb-utóbb lecsöppen, mert ugye folyik, meg a gravitáció), a gondolat meg nem jött. A ténta viszont tudta a dolgát, hát lecsöp­pent. E. úr pedig káromkodott egy cifrát és a tollat jó messzire hajította. No nem a ténta miatt, vagy tán azért is, de elsőbben azért, mert végre rájött, neki bizony fingja sincs az írásról, meg hogy ő miért is akar ‘(szeret) írni. Ezért aztán hagyta vissza­­hengeredni a tekercset a jókora pacával, ami félig száradtan ejtett még néhány egy­re halványuló foltot a papíron. Kereken ötszáz esztendővel később egy különc irodalomtörténész, bizonyos PhD Koloncz, az irodalomtörténet doktora, aki egész szánalmas életét K. és E. urak szintén Gál Vilmos szánalmas életművének szentelte, a levél­tár könyvtárszagú olvasótermében kihen­­gerítette ugyanezt a tekercset és azonnal izgalomba jött. A fércmű vázlata kevésbé érdekelte, azt gyorsan átfutotta, de az a paca! Jól tudta, az a paca és elhalványuló alteregói bizony valami nagy titokról árul­kodnak! Kezébe vette nagyítóját és a papír fölé hajolt. És akkor meglátta felül az év­számot! Az évszám!!! PhD Koloncz kezé­ben megremegett szeretett nagyítójának elefántcsont nyele. Itt van a paca, a végső nagy paca! A tudós fejében sebesen forog­tak a fogaskerekek. 1514 Kisasszony havát követően E. úr soha egyetlen sort sem írt le többé. Visszavonult és egész életét lúdtollak hegyezésének szentelte, valamint megpró­bálta tökéletesíteni titkos összetevőkből álló téntáját, amivel hatalmas vagyonra tett szert. Megtaláltam!!! - hörögte kipirult arccal PhD Koloncz, majd azonnal nekikez­dett az írásnak: „Valamikor a régi időkben felkérték a méltán ismeretlen, ám annál ambiciózusabb írót, bizonyos E. urat...” KI TG ■■BOWBOHÜI amiiaaaaaaw ■aaaaaaaoBa Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg nkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. november

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents