Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-27 / 250. szám
7 helyőrség H emutatkozik a Maavar Művészeti Akadémia ösztöndimroaramia KAPCSOLATBA KERÜLNI AZ IRODALOMMAL Farkas Wellmann Éva mosolygós, tiszta tekintetű, a világra nyitott költő, szerkesztő, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia idei egyik ösztöndíjasa. A hagyomány áldásait szívén viselő, a magyar irodalmi életben több fronton is helytálló, számos díjjal kitüntetett költő gyermekkora óta olvasó, aki munkásságával egyéni épülése mellett mindig a magyarság egészéért is felelős. Hosszú út vezetett Marosvásárhelytől Békéscsabáig, ahol jelenleg él. Ezt az utat mindvégig azonos nyelvi, kulturális, sajátos történelmi közös térben, erős Kárpát-medencei sorsközösség felvállalásával járja. „A szavaidra jól vigyázzál, azok oldanak, kötnek bármit, mint keresztfonással a nádszál, puha szövésben erős kárpit.”- A mottóul választott négy sor magyarázza költészetének tömörségét, szűkszavúságát?- Mondhatjuk így is. Ez az idézet egyik parancsolatversemből származik, ezért ennyire sarkos a megfogalmazás, de általában is úgy gondolom, hogy a szavakon- írott vagy beszélt nyelven - nagyon sok múlik. Nem mindig van összefüggés mennyiség és minőség között.- Hogyan érintette meg a költészet? Vannak-e kedvencei? Van-e példaképe, akinek nyomdokain jár?- Gyermekkorom óta vagyok olvasó. A könyv mindig különleges értéket képviselt az életemben, ezért olyan sok kedvencem gyűlt össze az idők során, hogy nincs is értelme felsorolni. Ugyanez a helyzet a példaképekkel, akiket inkább fontos iránymutatóknak neveznék. Berzsenyi Dánieltől kezdődően, a Nyugat szerzőin keresztül Borbély Szilárdig, Kányádi Sándorig vagy még tovább...- Milyen ösztöndíjban részesül pontosan, mit jelent ez önnek? Mire ösztönzi?- A Magyar Művészeti Akadémia irodalmi ösztöndíját nyertem el idén, amely nekem bizalmat és elvárást jelent. Arra ösztönöz, hogy ne okozzak csalódást, hogy utólag is érdemesnek bizonyuljak rá.- Kutatásának mi az eszmerendszere, hívószavai, alappillérei?- Egy meglehetősen összetett munkatervvel pályáztam: versek mellett kritikákat, beszélgetéseket, tudósításokat is vállaltam, mintegy folytatva az eddigi tevékenységeimet. Mindebben nagy hangsúlyt kap az összmagyar irodalom: a határon túli területeken születő szövegek, az ott élő alkotók, ottani események ugyanúgy érdekelnek, mint a magyarországiak. Ha hidakat építünk, egy idő után talán járhatóvá is válnak.- Miért jó a nemzetnek ez az ösztöndíj?- Ha jól tudom, ez az első olyan ösztöndíjrendszer, amely nyomatékosan a középkorú alkotóknak ■g (is) szól. Véleményem szerint ebf" ben az életszakaszban különösen |j hasznos a megerősítés, annak a § jelzése, hogy a saját útján jár az 0 ember. Másfelől talán ez az a kor SZ ^ 1 is, amikor a legtöbbet tbír el, és ha ! a munkáját nagyobb kedvvel végzi, az valószínűleg a nemzetnek is hasznára lesz.- Manapság egyre fontosabb, hogy a művészet, irodalom ne csak az erre eleve fogékony befogadó közönséghez jusson el. Leendő és készülő munkáiból mit Iát majd a magyar ember, hogyan lehet megszólítani vele az irodalomra kevésbé nyitott olvasót? Kell-e nevelni a közönséget a művek olvasására?- Feltétlenül. Olvasó nap mint nap születik, és ezt a folyamatot számos eszközzel lehet erősíteni. Az irodalomnak is ki kell mozdulnia a Fog arasi Attila Vinczeffy László: Golyószózat 1956 (olaj, vászon) komfortzónájából, eljutni váratlan, elsőre idegennek tűnő közegekbe. De ugyanilyen fontos az olvasók felnevelése is. A kisgyerekek nagy része aktív kapcsolatban van az irodalommal, majd ez az iskolában- valahol, valamikor - megszakad. Ezt a pillanatot kellene tetten érni, és tudatosan, folyamatosan alkalmat adni a fiataloknak, hogy kapcsolatba kerüljenek az élő irodalommal.- Úgy tudom, a jövő évi könyvhétre új, gyűjteményes kötettel készül.- így igaz. Egy olyan felkérést kaptam, amelynek eredményeképpen napvilágot láthatna egy válogatott és új verseket tartalmazó könyv.- Istenes versei meghatározó részét képezik költészetének. Miért tartja ezt fontosnak, mit szeretne üzenni a mának?- Érzékeny téma ez manapság. Külsőségekben sok tekintetben eltávolodtunk- a vallásos hagyományoktól. De még mindig ott a belső tér. Azt hiszem, ha eltekintünk a kizárólagosságoktól, a megfelelési kényszertől, rendkívüli Isten-ember kapcsolat tárulhat fel nekünk, amelyben otthonosan be lehet rendezkedni. Nem kötelező érvényű ez a viszony, és az sem baj, ha az embernek kérdései vannak, maradnak. Ezt a biztonságot, meghittséget szeretném valahogy modellezni, de ugyanakkor a problémákat sem hallgatom el. EMLÉKEZET MINT IDENTITÁS Szász Sándor festőművész 1976-ban született Marosvásárhelyen. 1990-1994 között a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskola diákja volt grafika szakon. 1995-2001 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán folytatta tanulmányait, mestere Szabados Árpád volt. Alapító tagja az Élesdi Művésztelepnek, majd alapító tagja és jelenleg is egyik vezetője a Budapest Art Factorynak. Budapesten él és dolgozik. Szász Sándor nem felejti, honnan indult. Neki ugyanis meghatározó közeg a 70-es évek Erdélyének valósága, azzal együtt is, hogy művészként a művészkarrier megvalósulását legideálisabbnak a nyugati, legfőképpen a németországi galériarendszerben látja. Fontosak neki a gyökerek, még akkor is, ha azok olyán ambivalens módon nyilvánulnak meg, mint amit ő tapasztalt gyermekkorában. Hiszen egyszerre látta nővére reményvesztett elvágyódását a diktatórikus Romániából és a maga „csodagyerek” voltából adódó előnyöket. Csodagyereknek akkoriban pedig az a gyermek számított, aki a vezérrel egy napon született. Ám őt nem vezette meg a véletlen kiváltság, mindvégig érzékenyen rezonált a társadalomra, élénken figyelte a szociológiai változásokat, és közben sosem adta fel álmait, hogy hivatása, a festészet megadja neki a művészeti elismertséget éppúgy, mint a megélhetést. Ezért is látta különleges lehetőségnek, hogy nyertes pályázatával a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai közé tartozhat. A frissen elnyert ösztöndíjról és szakmai elképzeléseiről beszélgetünk.- Olyannyira nem tudott elszakadni a hetvenes évek Marosvásárhelyétől, hogy három részből álló ösztöndíjprogramjának egyik eleme egy kisfiú visszaemlékezéseit idézi fel nővére nyugatra meneküléséről.- A következő három évben két tematika mentén szeretnék új műveket létrehozni. Ennek egyik eleme az emlékezet mint identitás, vagyis, hogy ne felejtsük el eredetünket, mert csak így tudjuk életben tartani a közös nemzettudatot. Ennek része a kisfiú viszszaemlékezése, akinek a nővére a 80-as években hosszas tervezgetés után elhagyta az országot, és akinek ez egy életre meghatározta az identitását. Ez a kisfiú én voltam. Nekem az ő tette nagyon sokat tanított egyrészt magamról és a családi kötődésről (mert ennek a tervezésnek az árnyékában nőttem fel), másrészt társadalmilag és művészileg is érzékennyé tett. Az életünk nagyon sok területe tele volt abszurditással. Magyar családba születni román közigazgatás alatt már eleve másodrendű állampolgári helyzetet eredményezett. Viszont a „csodagyerek” voltom mégiscsak kiemelt ebből a másodrendű helyzetből. Ezt szeretném egy dokumentumfilmben bemutatni, hogy érzékeltessem az ottani rendszer hatását az életünkre, amivé alakított bennünket, engem.- A nővére disszidensnek számított. Mikor találkozhattak újra?- A nővérem végül Magyarországon, Ausztrián és Németországon át Los Angelesbe ment. Kimentem hozzá Amerikába 1998-ban, egy évig voltam kint, és ez végleg arra ösztönzött, hogy haza kell jönnöm és itthon kell élnem, boldogulnom. Ezért is fontos nekem most a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja, mert ez eddigi munkásságom és mostani terveim elismerése, és egyben, ne tagadjuk, anyagi biztonságot is jelent az elkövetkezendő három évre.- Festőművészként egy fotósorozatot, pontosabban fotókollázst is tervez a pályázatában.- Olyan történeteket próbáltam újra feldolgozni, amik olyan mély nyomként élnek bennem, hogy nem engednek elszakadni tőlük, olyan problémák, amiket szeretnék megoldani, de legalábbis rájönni, hogy miért tartanak fogva. így jártam a harminc éve elárasztott, ma már fantomfalunak nevezett Bözödújfaluval is. A falu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban árasztották el egy új víztározó építésekor. Ellátogattam oda 25 évvel az események után, s magával ragadott, amikor szembesültem azzal, hogy minden évben megemlékezéseket tartanak az Erdőszentgyörgyre kitelepítettek. Megdöbbentett, hiszen már minden víz alatt van, az ottaniak mégsem tudnak elszakadni, ragaszkodnak ahhoz a helyhez. Ez engem is foglyul ejtett. Megláttam benne azt a fontos - szinte már az eseményeken túlmutató - emberi igényt, hogy amire emlékezünk, amit nem felejtünk el, azt egy picit még életben tudjuk tartani elmúlása után is. Ezt szeretném megjeleníteni a fotósorozatommal, készülő kollázsaimmal.- Két tematikát említett, bár nem éles a különválás.- Igen, a másik egyfajta reflektálás a társadalmi változásokra. Munkáimnak alapja egy kelet-európai figurális hagyományra támaszkodik, amelyben környezetünk Gerbei Anita társadalmi és szociális problémái foglalkoztatnak. Festményeimen végigkövethető egy természeti látványhoz való ragaszkodás, amely egy meggyötört emberi civilizáció kísérleti talajára emlékeztet, olyan környezetre, ahol keverem a valóságot a fikcióval. Hannibál ébredésének neveztem ezt a sorozatot, ami tulajdonképpen Európára utal, mindazokra az újonnan felmerülő kérdésekre, veszélyekre, amire nem számíthattunk. Bár a kompozíció fontosabb nekem, a színhasználatomban olyan pillanatok is érdekelnek, ahol valami fenséges, természetfeletti erő jelenlétének, a csoda pillanatának lehetünk tanúi. 2018. október IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
