Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-15 / 215. szám
3 Tfffiyrrr folytatás az 1. oldalról I helyőrség portré Igazán megdöbbentem, amikor az életrajzában azt láttam, hogy Budapesten született. Mint megtudom, se erős hagyományú cigány közösség, se támogató család nem volt mellette gyermekkorában. Ennek fényében még megrendítőbb az édesanyjáról festett portré, amelyen az asszony vállán egy patkány látható. „Intézetekben nőttem fel, főként Nógrádban. Isten engem jótékonyan küldött ide árvának. Horpács egy gyönyörű kis falu - ott volt az intézet, ahonnan kijárhattunk. A falusiak kézzel gyúrták a kenyeret, kemencében sütöttek egy hétre. A magyarok és a cigányok együtt arattak, a végén pedig együtt csináltak aratóbált. Én meg hatéves gyerekként annak a reményében, hogy a kocsis megengedi, hajtsam a lovakat, ott sürgölődtem. Vittük az aratóknak a vizet, olyankor átengedte a gyeplőt, csak lentről figyelt és szólt, ha kellett, hogy Pistikém, ne olyan erősen a lovakat. Én meg nagy ember voltam, amikor mehettem így pár lépést. Ilyen csodákat kaptam a gyerekkoromtól - meséli, amikor erről kérdezem. - Mindig kérem az Istent, ugyanilyen gyerekkort adjon, ha még egyszer erre a földre jövök - bár nem szándékozom ide születni, mert iszonyú az ember. De az élet csodálatos” - teszi hozzá. A munkásszállókon hallott igazi cigánytörténeteket, meséket, miután tizennégy évesen az építőiparban kezdett dolgozni. ,A munkásszállókra fantasztikus cigány emberek jöttek be, akik tradicionálisan tartották a cigány tánc fontosságát, az énekekét, és voltak ott mesélők is” - mondja. Fiatalon sokféle munkát elvállalt, volt kertész, kórházi segéderő is, közben pedig verseket írt és sokat olvasott. Csapiban találkozott Péli Tamás festőművésszel, a hazai cigányság első hivatásos festőjével, aki tanítványának fogadta, megismerkedett Choli Daróczi Józseffel, Lakatos Menyhérttel, Kovács József Hontalan személyében pedig barátra is talált. „Nem kutattuk a roma kultúrát, hanem létrehoztuk. A roma kultúra be volt zárva a cigány közösségekbe. Ennek az is volt az oka, hogy itt történelmi írástudatlanságról beszélünk. Több száz, akár ezer év írástudatlanságát cipelték ezek a közösségek. Az ötvenes-hatvanas években viszont megjelent öt-hat ember, akik azt mondták, tegyük ezt láthatóvá” - idézi fel a szellemi közeget, amelybe fiatalon bekerült. Az ő munkásságuk által vált a kívülállók számára is láthatóvá ez a gazdag kultúra, itthon ők tették a művészetek tárgyává ezt az évszázadokon át örökített, ma is egzotikusnak ható tudást. Mint mondja, sokfajta sérelmet hordoz az, aki cigánynak születik, mert „ez a legsúlyosabb béklyója, hogy a származását hogyan vállalja”. Úgy látja, tanítással lehetne ezt oldani. Úgy, ha a cigány fiatalok az iskolában találkoznának azzal, hogy nekik is vannak művészeik, tudósaik, hőseik, és ha visszakapnák a nyelvüket. Kovács József Hontalan Indián című versét idézi: „Egy indián sétál az utcán. / Hogy indián, látszik a cuccán. / Haja szőke, szeme kék, / senki nem mondja rá, hogy svéd. - Ennél pontosabban senki nem fejezte ki, hogy milyen cigánynak lenni. Miután megírta, fennhangon mondogattuk az utcán.” Itt fejti ki azt is, hogy mennyire fontos a jó szándékú emberek munkája és jelenléte a közéletben. Balog Zoltánt hozza pozitív példaként, úgy véli, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetőjétől érdemes volna tiszteletet, alázatot és segítőkészséget tanulni. Schmidt Mária is szóba kerül: „Tavaly megkeresett egy bátor és nyitott kéréssel, hogy hajlandó lennék-e megfesteni az 1956-os roma hősöket. Az egyetlen ember volt az évszázadok alatt, aki egy roma embert kért meg arra, hogy a magyar kultúrában ő foglalja műalkotásba a romák - ez esetben az ’56-os hősök - emlékezetét.” Szentandrássy István 2012-ben kapott Kossuth-díjat - az indoklás szerint a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért, a Leonyid Rzsevszkij Egy krapek Moszkvából című könyvének egyik illusztrációja hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért. A díjátadó gálán feltűnést keltett, amikor a két gyerekével együtt ment átvenni az elismerést. „A gyerekeim most kezdenek megérni a képeim tiszteletére és szeretetére. Amikor a Kossuth-díjat megkaptam, azt mondtam, ezt nem én kapom, ezt együtt kapjuk, ti vegyétek át. Egyetlen magyar ember sem hozott oda gyereket - ez elképesztően sértő. Furcsa egoizmus. Ez számomra elfogadhatatlan. A romáknak a család szentség. Amikor egyetlen kísérővel hívtak a díjátadóra, mondtam, hogy gondolja, hogy a gyerekeimet és a családomat otthon hagyom? Mondom, tízen jövünk, vagy én is itthon maradok” - idézi fel. A gyerekeiről azt mondja, azért nagyszerű emberek, mert Isten és az anyjuk jól neveli őket. Szentandrássy István képein olyan emberek tűnnek fel, akiken látszik, hogy képesek belesodródni nagy, végzetes történetekbe. A gyönyörű cigány lányok sorsa nem egyszerű nőstényvégzet, tekintetük és lényük vibráló színeket visz a mélységekbe néző férfiak történetébe - Szindbád és Don Quijote vándorlásainak kísértő tanulságai ők. Az irodalom is nagy tanítómester és ihletforrás - jó példa erre a Federico García Lorca cigány románcaira komponált képsorozata is. „Nagy László nagyon jó roma volt. Lorca lelkét fordította le” - jelenti ki a festő, aki számára Faludy György Villon-átköltései szintén etalonok, és mint mondja, bár sokszor csalódik az irodalomban, Hemingwayben és Jack Londonban még soha, és sosem csalódott Nagy Lászlóban, József Attilában és Ady Endrében sem. „Az ember állandóan túlprodukál, túlbizonyít, hogy minél jobban fogja csinálni. Ezért lesz mértéktelen. Pedig hajói csinálja, elég. Én ezt tudom Istentől, ezt láttam Pélitől, Kovácstól, aki gyönyörű mértéktartással írt, mintha Istennel beszélgetne” - teszi hozzá. A Madonna-képekről is kérdezem, honnan fakadnak ezek a gyönyörű portrék, az a szelíd szomorúság, amellyel kitekintenek a képből ezek a lesütött szemű asszonyok. „Jézusnak festem minden Madonnámat. Mindig, amikor megfestek egy Madonnát, drága szép Jézusomhoz odaköszönök. Nagyon szeretem Jézust, ez az ajándékom, amiért felajánlotta a gyönyörű, csodálatos életét - mondja. - Minden Madonna vezeklés az ember mocskos, szemét, alávaló bűneiért, melyeket a mai napig ugyanúgy megtenne. Isten ments, hogy a drága gyönyörű Jézusom idejöjjön még egyszer!” Mint mondja, nem kapott vallásos nevelést, az iskolában az állami gondozott gyermekek nem tanulhattak hittant, nekik vissza kellett menniük az intézetbe, amikor délután jött a pap a többi gyereknek órát tartani. „Amit Istenről tud egy intézeti gyerek, az az, amit ő talált ki magának. A nevelők nem is beszéltek nekünk ilyen dologról. De én már kiskoromban is tudtam, hogy engem Isten küldött le ide, és tudtam, hogy vigyáz rám. Egy intézeti nagysétán elhaladtunk egy kőkereszt mellett. Nem értettem, miért vannak azok a szögek ennek az embernek a kezében. Lemaradtam a többiektől, és megpróbáltam kihúzni, hiszen ez fáj neki. Hatalmas szél kerekedett, és gyönyörű fény jelent meg. Azóta Jézussal nagyon szeretjük egymást - idézi fel, mint meghatározó élményt. - A képeken soha nem feszítem meg, ezt a mocskos bűnt nem követem el.” Mint mondja, évek óta súlyos betegséggel küzd, és ma is minden nagyműtétjénél vannak látomásai, ezekben a köztes állapotokban és megpróbáltatásokban mindig ott van valahol Isten. Ekkor az ördög is azonnal szóba kerül, hogy bizony profi kísértő, de épp Isten akaratából lehet az. Egy szép legendát mesél erről: „Isten szomorúan ücsörög az angyalai között. Nézi őket szeretettel:- Mindannyian szerettek?- Mind, imádunk.- Elképesztően unalmas. Melyikőtök lenne az, aki ellenemre tenne? Senki. Mert nem volt ott Lucifer. Amikor jön, az angyalok épp verik magukat a földhöz, és esküdöznek, hogy »szeretünk, imádunk, soha nem árulnánk el«. Lucifer nézi őket, és azt mondja:- Drága, gyönyörű Istenem, én annyira szeretlek, hogy ha kell, el is árullak. Isten azt feleli erre:- Amit te most mondtál, az lesz a sorsod. Örökre te leszel a rossz. Az én negatív képem. Hogy legyen fénye a fénynek. Ekkor Lucifert kitaszítják a menynyek országából, és soha többé nem teheti be oda a lábát, mert rossz. A mélységek mélységébe taszíttatik, és megteremti a maga hatalmát. Ezt Isten szeretetéért vállalja, és csak azt kéri, hogy minden évben egyetlen napra hallhassa a szeráfok zenéjét. Ebből látszik, hogy még a poklok pokla se veszi el a szépség utáni vágyat, de a szépséghez való jogot sem, hiszen Isten megengedi neki, hogy ezt a gyönyörű zenét hallhassa.” Lapszámunkat SZENTANDRÁSSY ISTVÁN munkáival illusztráltuk. LAPSZAMUNK SZERZŐI Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Bornemissza Ádám (1971) szerkesztő, zenész, dalszövegíró Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Forgács István (1976) szociológus, romaügyi szakértő Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Kovács József Hontalan (1950-2017) költő Shrek Tímea (1989) író, tanár Szentandrássy István (1957) Kossuth-díjas festőművész 2018. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 1 1
