Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-15 / 215. szám
roza 4 13 SZABADLÁBON A városvégi cigánytábor kihalt volt és üres. Hiába mentünk reggelente összegyűjteni egy osztályra való gyermeket, nem jártunk sikerrel. A házak ablaka deszkával volt beszegezve, csak néhány idős, beteges családtagot hagytak maguk után a helybéliek. Rájuk Kijevben nem volt szükség, a szemétválogatáshoz nem voltak jó egészségi állapotban, a lopáshoz pedig nem elég gyorsak. A húsvét előtti hónap mindig így alakul. Nincs gyerek, a vezetőség pedig rajtunk kéri számon a hollétüket. A vonatállomáson ültem. Vártam a járatomra, de késett. Egy csoportra lettem figyelmes, csomagokkal felpakolva érkeztek meg egy másik vonattal. Fürkésztem őket, kerestem az ismerős arcokat, amiket végül meg is találtam. Felálltam és elindultam feléjük. A gyerekek mint a csótányok szaladtak szét a peronok között, nem akarták, hogy felismerjem őket. Közelebb kerülve láttam, hogy az ottmaradt felnőttek sírnak. Furcsa volt, hiszen ezek az emberek mindig hangosak és vidámak. Megtorpantam. Nem tudtam, hogy közelebb merészkedjek-e, vagy hagyjam őket békén. Az utóbbi mellett döntöttem, mert befutott a vonatom. Hazamentem. Húsvét után édességet nem vásárolok a helyi piacon. Tudom, hogy honnan való, és elvből nem kérek belőle. Az ortodox hagyományok szerint a nagyobb egyházi ünnepekkor a családok kivonulnak a temetőkbe. Kenyeret, bort és édességet visznek halottaiknak. Rápakolják a sírkövekre, imádkoznak az elhunyt lelki üdvéért és templomba mennek. Ezt használják ki a mi tanulóink is családostól. Összeszedik és zsákba gyűjtik az otthagyott apróságokat. Később, az ünnep elteltével mindent eladnak, aztán lassan visszarázódnak a hétköznapokba. Gyakran jön hír a kijevi táborokról. A helyi náci bandák néha szétverik az ottlakók kalyibáit, feljelentik őket, de legutóbb rájuk gyújtották a tákolmányokat. A gyerekek másról nem is tudtak beszélni, csak arról, hogy egy fiatal pár maradványait találták meg a romok között. Ildikó régen nem járt már az osztályteremben. Valamikor szeptemberben láthattam utoljára, aztán az anyja kikérte, és azóta egyszer sem jelent meg. Ők is a szemétre mentek, vasat kapálni. A többiek megdöbbenten néztek, amikor belépett a terembe. A onvvaianlo Shrek Tímea gyerekzsivaj hirtelen megszűnt, mindenki lesütötte a szemét. Nem értettem, mi történik, a helyére küldtem a kislányt és folytattam az órát. A szünetben néhány fiú odajött hozzám, mert beszélni akartak velem. A folyosó végébe mentünk, ahol senki sem hallhatta meg, miről van szó.- Tetszik tudni, hogy az Ildikó testvérét ölték meg? - kérdezte tőlem Kálmán.- Nem - válaszoltam.- Azt beszélik, hogy nem is a kijeviek voltak - folytatta.- Nagyon sajnálom, hogy így történt - mondtam, és egyre kíváncsibb lettem, hogy valójában mit is akarnak tőlem a fiúk.- Az anyja azt mondta, lehet, hogy Ildikó volt.- Már miért tett volna ilyet?- Féltékeny volt a testvérére, mert az urába volt szerelmes.- Ha így lenne, szerintem a rendőrség már tudna róla.- Tessék már hazaküldeni, mert félünk tőle!- Ti? Tőle? Ugyan már! - nevettem fel, de a fiúk nem tartották ezt mulatságosnak.- Éjszakánként kinn mászkál és kurválkodik. Tegnap is azzal fenyegetett minket, hogy ránk gyújtja a házat.- Ezt a napot kibírjátok vele. Nem úgy ismerem őt, mint aki holnap is itt lesz. És szerintem egy ilyen törékeny lány, mint ő, semmit sem tud veletek csinálni. Menjetek ki az udvarra. A fiúk bólintottak, majd elindultak a folyosó végi ajtó felé. Ildikó éppen akkor lépett be rajta, elkerülte őket, vállait egészen összehúzta, hogy azzal se érjen hozzájuk. Bandi még visszafordult egy pillanatra, végigmérte a lányt és kirohant. Ildikó felé intettem. Lehajtott fejjel, szégyenkezve állt meg előttem.- Őszinte részvétem a testvéred miatt. Nagyon sajnálom - mondtam.- Köszönöm - válaszolta alig hallhatóan.- Elmesélnéd, mi történt? - kérdeztem, de ő erre hevesen rázni kezdte a fejét. Megértettem. Megsimogattam a hátát és elindítottam az osztály felé. Az igazgató hívatott. Azt hittem, megint gond van valamelyik kölyökkel. Nem volt ritka eset. A fiúk állandóan verekedésbe keveredtek, nem számított nekik, hogy náluk fiatalabb vagy idősebb iskolatársaikkal kezdenek ki. Sokuknak heves természete volt. Nem telt el olyan munkanap, hogy ne kellett volna valakinek az ellenőrzőjébe megrovást írni. Amikor az irodába léptem, Ildikó ott állt és zokogott. Nem tudtam mire vélni, hiszen néhány perccel azelőtt küldtem be az osztályba.- Itt meg mi történt már megint? - kérdeztem az igazgatóra nézve.- A fiaid megverték ezt a kislányt. Gyorsan tegyél rendet közöttük, mert már elegem van belőlük. Minden napra jut valami, amit csinálnak. Tegnap az ablakot törték be a focilabdával, ma lányt vernek. Holnap mi lesz? Kirabolják az iskolát? - tette fel nekem dühösen a kérdést. Felvontam a szemöldököm. Már kezdtem nagyon haragudni rájuk, amiért folyton bajt kevernek. Bólintottam, megfogtam a kislány kezét és kikísértem az irodából. Ahogy bezártam magam mögött az ajtót, hevesen rángatni kezdte a kezem. Ki akart szabadulni a szorításából. Elengedtem.- Mi a baj, Ildikó? - néztem rá értetlenül.- Haza akarok menni - válaszolta.- Majd ha vége lesz az óráidnak és beszéltünk a fiúkkal.- Nem! - ordított rám, és a bejárati ajtó felé rohant, én pedig utána. Alig érte el a lakatot az ajtó közepén, mégis gyorsabb volt, mint én. Csak ordítani tudtam utána. Úgy viharzott el, mintha kergetnék. Na szép - gondoltam magamban -, az anyja mindjárt itt lesz és patáliát rendez. Már csak ez hiányzott. Dühösen mentem az osztályom felé. Amikor beléptem, a gyerekek szögegyenesen ültek a padokban, rám vártak. Lepakoltam az asztalomra a tanterveket és szigorúan néztem végig rajtuk. Ebből mindig tudták, hogy baj van.- És most egyvalaki mondja el, hogy mi történt a szünetben - jelentettem ki határozottan, de nem jött válasz.- Még egyszer kérdezem: mi történt a szünetben? - de a gyerekek mélyen hallgattak.- Rendben. Álljon fel az, aki bántotta Ildikót! - egymásra néztek, úgy tűnt, hogy nem értik, miről beszélek.- Azt mondtam, álljon fel, aki... - a mondatot nem fejezhettem be, Bandi máris felállt.- Tanárnő, kérem, senki sem bántotta azt a lányt.- Nem? Akkor miért állt ott sírva az igazgató előtt?- Nem tudjuk - válaszolták egyhangúan.- És mi ez a nagy csend, amivel vártatok? Mit csináltatok már megint, fiúk?- Leskelődtünk a lányok után - mondták szégyenkezve. Kopogtak az ajtón. Az igazgató lépett be rajta, őt egy rendőrtiszt követte. Ildikót keresték. Elmondtam, hogy meglépett és nem tudom, hol van. Kihívtak az osztályból. A főnök megkért, hogy kísérjem le a vendéget a táborba. Elindultunk. Útközben nem beszéltünk egy szót sem, a férfi mélyen hallgatott, én pedig nem kérdeztem. Amikor a család háza elé értünk, egy korosodó nő állt az udvaron, mellette pedig a kislány. Egy telepakolt utazótáska feküdt a lába előtt. A nő elsírta magát. A rendőr ukránul kezdett el hadarni, úgy értettem, hogy felsorolja a jogait. A kislány rezzenéstelen arccal hallgatta végig, megfogta a nő kezét és felénk indult. Odajött hozzám, kezét a fülemhez rakta és belesúgott:- Nem ő volt. Én tettem. Megöltem a testvéremet. Nem kaptam levegőt. Eközben a rendőr megbilincselte a nőt és maga előtt vezette végig a sáros úton. A lábam földbe gyökerezett és csak bámultam, ahogyan távolodtak. Ildikó egy pillanatra viszszafordult. Hátborzongató volt a mosolya. TERKEPEZETT ROMA TÖRTÉNELEM Kivitelezésében rendkívül szép és témáját tekintve is kuriózumnak számító könyv jelent meg a Méry Ratio Kiadónál: a rom vagy romani cigányok történetét mutatja be Bereznay András A cigányság történetének atlasza - Térképezett roma történelem című munkája. A romák évszázadok óta részei a történelmünknek és a kultúránknak, mégis ez a világ első atlasza, amely ennek a népnek a históriáját dolgozza fel. Ezt persze könnyen magyarázhatjuk azzal, hogy esetükben nem beszélhetünk saját államról, amely a hasonló atlaszok gyakori szempontja. Vagy azzal, hogy máig sok a vitatott feltételezés az egyes cigány csoportokról és a köztük lévő kapcsolatról, hiszen már a cigány őstörténet alapkérdéseire sem adnak egyértelmű válaszokat a kutatások, mint ahogy arra a kérdésre sem, hogy pontosan kik - mely embercsoportok - és kik nem cigányok. Bár egy történelmi atlasznak nem tiszte lezárni ezeket a vitákat, de nem is tekinthet el tőlük - Bereznay András egyik bölcs döntése például, hogy az őstörténet kapcsán több alternatívát is térképre vitt. De hogy ennyi évszázad alatt miért csak most látott napvilágot az első ilyen igényű munka, az talán egyszerűen azzal magyarázható, hogy Bereznay András elhivatottsága és bátorsága kellett hozzá. Ez az igényesség, a pontosság, a térképek iránti szenvedély, a módszeres megérteni akarás konoksága, amely Bereznay András minden könyvében tetten érhető. Most is a térképek melletti magyarázó szövegek olyan összefüggéseket tárnak fel, amely pontosan világít rá egy nép - néha párhuzamos, néha a mienkkel egymásba fonódó - történelmének és kultúrájának sarkalatos kérdéseire. Már az egymást követő címek is megrajzolják e történet ívét, amelynek megismertetése okán a közös öntudatkeresés és identitáserősítés fontos eszköze lehet ez a könyv. (Bereznay András: A cigányság történetének atlasza - Térképezett roma történelem. Méry Ratio, 2018) A CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK ATLASZA IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. szeptember I
