Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-01 / 203. szám

5

helyorseg

vers

Pál Dániel Levente Bánkövi Dorottya

szerelmi házasság A hűségről

i.

elszakadt gyöngysor lett az évünk gurultak a napok szerteszét hogy bármikor ha nézünk ágy vagy szekrény alá mélyen egy meg nem talált emlék csillogjon majd felénk

II.

olyan könnyű létigéket keresek hozzád mint amilyen könnyen kibuggyan melled teregetés közben a tőlem kölcsönvett kinyúlt otthoni csöndben

III.

belehuppanunk a létbe vetett ágyba roppan a frissen vasalt huzat fejemhez vágod te gyáva s ha már ennyi a közös ágyban a nem közös párna belefeledkezünk a rendszeres nagymosás utáni párnacsatába

I.

A vihar szakadatlan közeledése, ami nem éri el soha a fröccsteraszt - a gondolatot nem termékenyíti meg a cselekvés, minket nem vet ki magából, akihez valójában tartozunk.

A te szád az övébe olvad.

Géniuszod és sármod átlép a testek határain és a mély rétegekbe hatol.

(Milyen távol vagyok csak igazán alattad!)

A vágy közös, így mozgásban marad,

(ami a kettő egységét megbontaná, a szenvedélyt az táplálja), személyekre nem választható szét.

Te benne, bennem egy másik veszti az eszét (míg egymásra gondolunk).

Az éjszaka ránk tenyerei, betölt minden mélyedést.

Ülünk a teraszon, a vihar közelít.

n.

Az erényeket magamra öltöm, mint összement ruhákat, feszülnek mellemen dísztelen.

Szeretek, ahhoz nem fér semmi kétség,

(a súlypontot néha áthelyezem).

Magamra facsarnám a viharfelhőket,

(nem esett, a felleg hűs még), ülünk a teraszon, valahol mennydörög.

Vajon melyikünknek áll rosszabbul a hűség?

Húsz éve

Újraszülni és megnevelni.

Behozni húsz év korkülönbséget.

Megpróbálni.

Emlékezni, milyen elfelejteni a kudarcot. Elfelejteni, milyen emlékezni a kudarcra. Megpróbálni

ledolgozni húsz év korkülönbséget.

Megnevelni és újraszülni a férfit.

Szigeten

A lámpa zöldre vált, mire átérünk, a szikla megjegyzi lépteink.

Megállunk a parton, áldozunk egy percet a végtelennek: hamut pöckölünk a vízre, belerúgunk az elhevert szemétbe.

Az óceán habzó szájjal felel elhallgatott kérdéseinkre - sziklafalnak vágja a készülő rendet, s egy kimosott kő szerelmünk lágy kutacsára lép.

Lábunk mellé kaktusz fekszik, simogatásra hajtja kis fejét.

Számoljuk a hullámokat, a szél 50 mérföldes sebességgel süvít felettünk - beszakadt képeket hajt dél felé.

Fear and loathing in Ozora (100 * 130 cm, olaj-vászon, 2018)

Lőrincz P. Gabriella

Gyár

Anyád csak apádat szerette,

Ölébe hullt reggelente,

Éjjel a gyárban drótokat dugdosott,

Nem is tudta, mit csinál.

Tegnapra sűrűn hulltak a tegnapok,

Hajnalban anyád melle feszes volt, kemény,

S te gyermekként nem kóstolhattad tovább,

Mert ellopta minden mámorát a gyár.

Anyád csak apád ölébe hullt.

Nőttél, ahogy nőnek a gyermekek,

Gyárakat építettél legókockából,

Anyádat munkásnak vetted fel,

Éhbérért robotolt és nyugdíjba ment.

Gyárad hatalmasra nőtt,

Az anyák ott görnyednek a sorban,

Dugják helyükre mind a drótokat,

Neked hozzák reggel-este, műszakban a feszes mellüket.

2018. szeptember

IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET