Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-08 / 209. szám
2 BOGYISZLÓI ALMANACH 2018. SZEPTEMBER 8.. SZOMBAT A kiváló minőségre érdemes áldozni A tavalyi szép termés után idén nehezebb éve van a paprikatermelőknek - mondta Tóth István polgármester, aki egyben a kárász paprikafajta fenntartója is. Mint mondta, május végéig nem érte megfelelő csapadék a fűszerpaprikát, majd a hirtelen beköszöntő nyár sem kedvezett. Emiatt kevesebb, ráadásul kisebb méretű paprika termett. Ez pedig a vásárlók számára magasabb árakat eredményez. Az árat az is befolyásolja, hogy munkaigényes, kézműves termék a fűszerpaprika, hiszen az év közbeni gondozás mellett a csipkedés, az átválogatás és a csuta kiszedése kézzel történik, és csak eztán következik az őrlés. Bogyiszló sajátos mikroklímája, talaja kedvez a növény termesztésének, teljesen olyanok a feltételek, mint Kalocsán. Ezért elsősorban kalocsai fajtákkal foglalkoznak a falu lakói, már aki még foglalkozik. Hiszen munkaerőt is egyre kevésbé találni a feladatra. Ami olcsóbb, az általában a Vajdaságból vagy Kínából származik, ahol előfordulnak olyan területek, melyeknek mikroklímája hasonló a bogyiszlóihoz, és ahova vittek kalocsai fajtákat. De aki minőségi termékkel szeretné ízesíteni az ételeket, annak érdemes a drágább mellett döntenie. Az összeállítás megjelenését támogatta Bogyiszló Község Önkormányzata. A cikket Hanoi Erzsébet írta, a fotókat Makovics Kornél készítette. Jövőre kezdődhet a holtág kotrása és a partszakasz szépítése Sok területen fejlesztenek Szamos horgászverseny helyszíne volt idén a Bogyiszlói Holt-Duna, jövőre pedig tovább fejlesztik a holtágat A Holt-Duna turisztikai fejlesztése most a legjelentősebb beruházás Bogyiszlón, de ezen kívül is több területen zajlanak felújítások. Ma pedig szüreti mulatságot rendeznek a faluban. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu Új útburkolaton haladhat a szüreti felvonulás, hiszen az elmúlt hetekben komoly felújítási munkálatok zajlottak a faluban. A református templomtól a möcsei buszfordulóig cserélték a burkolatot és az út alatti átereszt, illetve rendezik a padkát és 675 méter hosszan felújítják a járdát is. A fejlesztés európai uniós forrásból, több mint 90 millió forintból valósul meg.- Sok területen vannak fejlesztések a településen ezen kívül is - mondta Tóth István polgármester. A legjelentősebb a Holt-Duna turisztikai fejlesztése, amelyhez megkapták az utolsó engedélyt is. Az ősz eltelik a közbeszerzési eljárással, így a kivitelezés csak a jövő év elején kezdődhet el. Az iszapkotráson kívül a református templomtól a Honvéd utca elejéig húzódó szakaszon akáccölöpsort helyeznek el partvédelemként. Emellett közvilágítással ellátott sétányt alakítanak ki. Az iskola előtti szakaszon és a volt strandnál egy-egy csónakkikötő is lesz. Utóbbi helyszínt egy felnőtt játszótérrel is gazdagítják, és kiszolgáló épületet húznak fel vizes blokkal. Ezt a tervek szerint átadják a horgász egyesületnek, amelynek így az eddigieknél is több lehetősége nyílik különböző programok szervezésére. Például horgászversenyek rendezésére, hiszen több országos versenynek helyszíne volt idén is a holtág. Szeptember végén, október elején elkezdődhet a Boldogság útjának fejlesztése. Az első ütemben mintegy két kilométer hosszan a volt Dalocsa faluig épül ki az út, de a terv az, hogy egészen Arvízkapuig szilárd burkolaton lehessen eljutni, így térségi összekötő szerepe lenne az útnak. A most még rendkívül rossz állapotban lévő Dankó utca is új útburkolatot kap a közel jövőben. Erre 14,7 millió forintot nyert az önkormányzat a Belügyminisztériumtól. A volt katolikus iskola épületében zarándokszállást alakítanak ki, a munka a napokban kezdődik, és a kivitelező szakembereinek az önkormányzat brigádja is segít. Első ütemben 15 millió forintot fordítanak a felújításra, ennek köszönhetően több mint tíz férőhelyes lesz a szálláshely, ahol a testvértelepülésekről érkezőket és a falut felkereső más vendégeket tudják majd kényelmesen elhelyezni. Folytatásként pedig további két régi tantermet szeretnének szálláshellyé alakítani. A sportcsarnok szinte már csak az átadásra vár, ám a csapadékvíz-elvezető rendszert még ki kell építeni. Ezt a beruházónak, a Nemzeti Sportközpontoknak kellett megrendelnie, ez azonban még nem történt meg. Az önkormányzat minden olyan munkát elvégzett, amely a feladata volt, így a bevezető út és a közművek kiépítését, valamint akadálymentes parkoló kialakítását. A polgármester reméli, hogy hamarosan minden akadály elhárul, és még az idén átadhatják a létesítményt. Idén először a szüret szépét is megválasztják Szüreti mulatságra várják ma „Bogyiszló népét és a távolabb élőket”. A menetben résztvevők a piactéren gyülekeznek, ahonnan 15 órakor indulnak a bírónőért. A felvonulás a Petőfi utca, Ady utca útvonalon halad, és onnan visszafelé a Kossuth utcán megállnak az Egészségháznál, a Madách utcai kereszteződésnél és a benzinkútnál, végül visszafelé jövet pördülnek még egyet az iskola előtt is. A kisbíró Valdraf Tibor lesz, Nemes Gyula a bíró és Szűcs Petra a bírónő, a jegyzőpár pedig Mészáros Roland és Takáczi Adrienn. Az iskolás korosztályban Kiss Ákos alakítja a bírót, Horváth Réka a bírónét, Lépő Kristóf a jegyzőt és Perjési Napsugár a jegyzőnét. Az óvodásoknál Kemény Benedek és Nagy Hanna lesznek a bíró és a bírónő, míg Simon Gergő és Juhász Natasa a jegyző és a jegyzőné. A szüreti mulatság résztvevői a Holt-Duna partján olthatják szomjukat, ugyanis borudvarral készülnek a szervezők. A színpadon fellép a táncosok apraja-nagyja, amelyhez a Bogyiszlói Zenekar húzza a talpalávalót. Műsort ad még a tamási Pántlika Néptánccsoport, a Cinege Néptánccsoport Törökfaluról, a Tengelici Citerazenekar és a Csurgó zenekar. Az erdélyi testvételepülésekről, Csernátonból, Csíkcsicsóból is érkeznek vendégek. Az esti viseletes bálon a Tibsa Band zenél majd. Idén először a szüret szépét is megválasztják Bogyiszlón. A versenyre jelentkező hölgyek bármely tájegység, nemzetiség viseletét megmutathatják. Az év legjobb kelt kalács készítőjét is megválasztják, nevezni egy tál édes vagy sós kelt tésztával lehet. Szépül, megújul az Iskola is Az iskola is komoly felújításon esik át. Az alsó tagozatos tantermek 60 millió forintos, európai uniós forrásból újulnak meg teljesen. Boda Zoltán igazgató elmondta, hogy a korszerűsítés az eszközbeszerzést és az új bútorok vásárlását is magába foglalja, illetve a mosdók és a tanári helyiségek is megújulnak. Szintén uniós forrásból - amelyhez az önkormányzat és a Gyermekekért, Bogyiszlóért Alapítvány is támogatást nyújtott - szakmai programokat, témaheteket, -napokat tudnak megvalósítani, valamint a felső udvart részben letérkövezték, amelyet a szüreti mulatságon már használni lehet. A Szekszárdi Tankerületi Központ révén faanyagot vett az iskola. Ezt a régi szabadtéri tanterem elbontása után az új megépítésére fogják használni. Az iskolaigazgató arról is beszélt, hogy egy 25 milliós pályázat a tanórai és az azon kívüli tanulást segíti. A tantárgyak oktatása mellett például azt sajátíthatják el a gyerekek, miként kell ügyeket intézni a hivatalokban, a postán vagy a rendőrségen. Uj csapat képviselte idén Bogyiszlót Budapesten, a sokakat vonzó gasztronómiai eseményen Kelendő volt a birkapörkölt az ízek Utcájában Sikert aratott a bogyiszlói birkapörkölt Budapesten, a Magyar ízek Utcája gasztronómia eseményen. Idén új csapat képviselte a falut, és főzte, kínálta a pörköltet a szép számú érdeklődőnek. A rendezvényt az augusztus húszadikai hosszú hétvégén rendezték, így három napon át volt lehetőség a kóstolásra, és amint az a csapattagok beszámolójából kiderült, volt, aki többször is sorban állt a birkapörköltért. Sőt, olyan idős néni is felkereste a standjukat, aki ételhordóval érkezett, mondván, ágyhoz kötött férjének szeretne vinni az ízletes étekből. A bogyiszlóiak tizenhárom birkából, 362 kilogramm húst főztek meg a program ideje alatt, és mintegy ezer adag fogyott el a falu jellegzetes ételéből a három nap során. A csapatot Bálint Gábor, Földesi Éva, Lénárt Sándor, Fogol István és Bús Amália alkotta. Utóbbi csapattag a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházáról nemrégiben költözött Bogyiszlóra a párja, Fogol István révén. A fiatal nő elmondta, hogy az édesanyjának köszönhetően már gyermekkora óta ismerte, kedvelte a hímzést. A bogyiszlói csapat Budapesten, a Magyar ízek Utcájában Később évekig tanulta a különböző tájegységek mintáit a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény hímző szakkörében. Bogyiszlón aztán Hajdú Józsefné, a Népművészet Mesterének segítségével a bogyiszlói mintakincset is megismerte. Első munkái, egy pliszszírozott szoknya, egy röpike, egy selyem kötény és egy integető kendő, egy babára készültek. A különböző tájegységek mintáit bemutató munkáit a bogyiszlói polgármesteri hivatal kiállításán is láthatták Bús Amália hímzéseivel már az érdeklődők.