Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
^fí^rrjTL helyőrség vers ebut mióta Mariannák Lázár Balázs Nyári rondók í. feszül a felhőtlen remegő hártya-ég fakítja kékjét a tomboló nap szikrázik színe ölébe a tónak s a szem idegén zöld árnya ég így emészti magát ez a hónap s nem tudni mi marad belőle még a percek füstölgő fehér ólak s nincs menedék a lemaradóknak valaki kifutott idejéből épp a szédült tudatban rosszul rögzül egy kép mi a hőségtől a gyermekkorból kiolvadt átlát rajtunk a láthatatlan holnap 2. pislog a selyemakác ezer szemmel zizzennek levelei a kékség felé mintha kitárulkozna egy napkitörés elé mely töltött részecskékkel átölel s elnyel de csak földi körforgás e szél mely a forróságban váratlanul felkel susogva a vihar mindjárt ideér J ;*• - v ’,c) , ip. a karomon landol egy nagy fekete légy tapogat s valamit titokban tervei most a kert megannyi zöldben izzó rejtjel a beteg akácból különös édes lé foly’ s összeragad a perccel a jelenlét 3-az az elveszett vers jutott eszembe fehér törpékről és vörös óriásokról ami elkallódott ismeretlen okból elnyelte éveim közt a lét-kelepce fehér törpékről és vörös óriásokról beszéltünk egy halványuló régi este véremben tizennyolc év vad szesze tombolt olyan csillagporszerű formátlan kor volt összecsavarodott bennünk az éj leple s most érzem infravörös tekintetedben rég kihűlt álmaim a messzi távolból s fényév-tágasságom e szűk időbe torkol 4-rácsorog a zsíros telihold fehére a csipkés szőlőlevelekre míg mesélem kézen fogva hogy volt mikor a Föld befogott egy másik bolygót s az ütközéstől kicsapódott anyagból — mondom a gyerekeknek — állt össze és hűlt le lassan a hold s érzem a csillagokkal együtt remegnek mióta tekintetünk telve milliárd évek emlékeivel igelényegű halmazállapotban egyetlen pontba sűrűsödött majd egy kozmikus robbanástól eleve elrendelten saját téridejétől hajtva egyre gyorsuló ütemben tágulni kezdett a végtelenben s a kezdeti forró kavargásból csillagokat bolygókat veszélyes fekete lyukakat vörös óriásokat fehér törpéket öntörvényű üstökösöket s az egészet összetartó titokzatos erőt teremtett melyek talán mindörökké lesznek vagy egy pontba ismét összeesnek s akkor ahogy bomlik a sok fáradt elem új törvények által jön létre majd egy egészen más világegyetem -Ráday Zsófia olvadás a hajnali zuhanyban megelőlegezzük egymásnak a nedveket, cseppfolyós vagy, mint egy kora tavasz, mint a jégvirág az ablakon, mikor tegnap hazaértünk, és fűtés fel, és szépen lassan, egyre meztelenebbnek látlak, pedig csak az időjárás vetkőztet. néha még fagy a bőr, de reggelre tócsák utánunk; törölköző alá rejtjük, ami amúgy is lehűlne, és a hajlatokban már szárad az inger. babonázó borzol a háttér macskagerince, nyávog egy isten: még ma szerinte hitemre áttér. hogyha a szentek homloka fázik, éjszaka megjön; izzad a házig, értem üzentek. nyúzza a szívhúrt, száraz a nyelve égszakadástól, visszaterelte, csalta a kandúrt újra a hangszer, moccan a zsoltár bundazsebében: fekete voltál mind a kilencszer? Öltöny Egyszer egy úr nagy rohanva Öltönyét a székre dobta. Elsietett, nem gondolván, Hogy az öltöny a széktámlán Halkan bús kis dalra fakad, S a lyuk rajta tovább szakad, Mit gazdája szerzett neki (Mikor és hol? — titok fedi.) Eldalolja keseregve, Hányszor hajlott szerelemre, Hányszor tűztek a molyrágott Gomblikába friss virágot. Selyem ujjú kis estélyik Ölelték az est végéig. Mikor hegedű szólt lágyan, Társra lelt egy kardigánban. Vörösbor-folt hajtókáján Nem maradt sokáig árván. Élénk rúzsnyom mellészökött, Meglapult a szálak között. Illatozó, cifra kölni Sem tudta onnan kiölni Aromáját hűs éjeknek, A vén varrás a kéjeknek — Ilyt’ más posztó vajon mer-e? — Volt a feslett játékszere. Csoda, hogy egy öltöny ennyi Éven át tudott szeretni. Cérna szívét feltüzelte Az emberek bús szerelme. Ám nem tudta, e szépséges, Maró érzés bizony véges. S míg az ember szíve kemény, Mit tehet egy öltöny? Szegény Ezért sírdogált magában Egy sötét, csöndes szobában. És mikor az úr elszaladt, Foltolt szíve kettéhasadt. kalózsors ha hullám - sír, a tenger vele jajgat. . RÁDAY ZSÓFIA 1999. július 2-án született Miskolcon. Jelenleg Budapesten él, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának magyar szakos diákja, az Előretolt Helyőrség Iróakadémia tagja. szóval kezdem felfogni, hogy milyen örök s mennyire múlandó minden közös perc melynek láthatatlan háttérsugárzását úgy hívjuk mert nincs jobb szavunk rá: szerelem Fotó: Codro Botond 2018. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
