Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-24 / 196. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2018. AUGUSZTUS 24., PENTEK Allahu akbar!-t kiáltva megölte saját anyját és nővérét egy férfi Párizs elővárosa, Trappes az egyik legrosszabb közbiztonságú település Franciaországban Fotó: MTI Lelőtték azt a férfit, aki Allahu akbar!-t kiáltozva megölt két embert Párizsban tegnap. A késeiét szélsőséges iszlamistaként tartották nyilván, tettét magára vállalta az Iszlám Állam. Balázs D. Attila attila.d.balazs@mediaworks.hu TERROR Közrendre veszélyes, terrortámadásra bármikor képes bűnözőként tartották nyilván azt a férfit, aki késével két embert megölt és egy embert megsebesített Franciaország fővárosának egyik elővárosában, Trappes-ben. Az AFP szerint a támadó a saját anyját és nővérét gyilkolta meg, a harmadik személy nem volt családtag. A rendőrség elsősorban családi tragédiára és nem terrortámadásra gyanakszik, de nem zárt ki semmilyen feltételezést. Egy szemtanú szerint a férfi azt kiáltotta a támadás során, hogy Allahu akbar! (Allah hatalmas), majd elmenekült, de a rendőröknek végül sikerült agyonlőniük. A 36 éves támadót Kamel Salhinak hívják, terrorcselekmény dicsőítése miatt két éve szerepelt az állambiztonságra veszélyes titkosszolgálati nyilvántartásban, s alkohol- és drogfüggőség, valamint pszichiátriai problémák miatt is kezelték. Idén nem ez volt az első halálos késelés Párizsban. Májusban egy terrortámadás során egy csecsenföldi férfi késeit halálra két embert. Öt éve szintén Trappes volt a helyszíne annak a muszlim tüntetéssorozatnak, amelynek során migránsok megtámadták a helyi rendőrkapitányságot és autókat gyújtottak fel. A 30 ezer lakosú városkát Franciaország legrosszabb közbiztonságú településeként tartják számon. Az utóbbi években többtucatnyi fiatal ment el innen Szíriába harcolni a dzsihadisták oldalán, s a kisváros a szélsőséges iszlamista szalafista igehirdetők egyik fellegvárának számított sokáig. A település ezért kiemelt rendőri felügyelet alá került az utóbbi hónapokban. Franciaországban több mint három éve a legmagasabb szinten tartják a terrorfenyegetettség miatti rendőri készültséget. Iszlamista támadásokban 246-an vesztették életüket azóta, s 51 merényletet sikerült a hatóságoknak meghiúsítaniuk. Idén két támadásban már öten meghaltak. Az erőszakhullám másutt sem csitul Nyugat-Európában: tegnapelőtt őrizetbe vették Berlinben azt a 31 éves csecsen iszlamistát, aki terrortámadásra készült. Az orosz állampolgárságú Magomed-Ali C.-t egy Franciaországban tartó nyomozás eredményeként sikerült rács mögé juttatni. Egykori bűntársát tavaly Franciaországban tartóztatták le, és már akkor sejteni lehetett, hogy a robbanóanyagot és lőfegyvereket birtokló dzsihadistának németországi kapcsolatai is vannak. A közbiztonság kérdése Nagy-Britanniában is központi téma: Londonban idén legalább 58-an vesztették életüket késeléses támadásban, és csak az év első négy hónapjában közel ezerötszáz szúrófegyverrel elkövetett incidens történt. A legtöbben a zömében fekete fiatalok alkotta bűnbandákat okolják az elképesztő bűnügyi statisztikákért, a felbőszült polgárok a főváros pakisztáni származású polgármesterére, Sadiq Khanra mutogatnak a romló biztonsági helyzet miatt. Svédországban is állandósultak a bevándorlókhoz köthető incidensek. Csuklyás fiatal migránsok a múlt héten Göteborgban gyújtottak fel több autót egy lakótelepen. Harcra buzdít az Iszlám Állam vezetője ÜZENET Kitartásra buzdította híveit Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetője egy neki tulajdonított hangüzenetben, amelyet a terrorszervezet fő médiumának számító al-Furqanon tett közzé szerdán. „A mudzsahedek (szent harcosok) számára a győzelem vagy vereség mértéke nem függ a megkaparintott várostól vagy településtől, vagy attól, hogy ki van légi fölényben, s ki rendelkezik interkontinentális rakétákkal vagy esetleg irányított bombákkal” - mondta Bagdadi az 55 perces felvételen. „Nincs választásotok: ha tisztességben szeretnétek élni, meg kell térnetek, és harcolnotok kell az ellenség ellen” - hangoztatta. Az iszlamista vezető ostorozta az Egyesült Államokat, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket, mert támogatják az Iszlám Állam elleni küzdelmet. „A kalifátus híveinek mindenhol, a sajtóban vagy a harcmezőn üzenjük, az (Iszlám) Állam jól van” - hangoztatta Bagdadi, és azt üzente híveinek, hogy nem kell aggódniuk az iraki és szíriai városok elvesztése miatt. Az Iszlám Állam, amely egykor kiterjedt területeket tartott megszállás alatt Szíriában és Irakban, mára katonai vereséget szenvedett mindkét államban, s a dzsihadistái a két ország közötti sivatagos térségbe szorultak vissza. MW Salvini nem engedi a partraszállást A szicíliai Catania kikötőjébe érkezett migránscsoport minden tagja illegális bevándorló - nyilatkozta Matteo Salvini olasz belügyminiszter tegnap, hangsúlyozva, hogy a kormányfővel összhangban tiltotta meg a migránsok partraszállását. Salvini hangsúlyozta, célja az ausztráliai migrációs modell megvalósítása, vagyis egyetlen, a tengeren fedélzetre vett migráns sem érhet partot Olaszországban. TELEVÍZIÓ-MŰSOR í 2018. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK OS o (A z 4.00 4.25 5.05 5.30 7.15 9.20 10.20 12.00 12.50 13.20. 13.50 15.10 16.20 16.50 18.00 19.05 19.40 20.20 21.35 0.10 0.40 2.55 Fókusz © Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Döglött akták © Story Extra © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Szulejmán © Story Extra© Elif - A szeretet útján© RTL Híradó -Esti kiadás Fókusz © Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Vasököl © RTL Híradó •Késő esti kiadás Ca$h-A visszajáró© CSI: New York-i helyszínelők © 21.35 Vasököl te O </> O Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjei 22.35 Nyár 2018 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 5.00 Csapdába csalva © 5.25 Victoria, a rabszolgák megmentője © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Julieta© 15.45 Victoria, a rabszolgák megmentője © 16.50 Feriha® 18.00 Tények 19.00 A hegyi doktor- Újra rendel © 20.00 Hamis a baba© 21.55 Harag© 0.50 Tények Extra 1.15 Maga a pokol® 3.10 Tények Este 3.50 Walker, a texasi kopó© 4.30 A hegyi doktor- Újra rendel © 21,55 Harag 6.00 6.40 6.41 7.10 7.40 8.00 9.55 10.50 12.00 12.01 12.50 13.20 14.10 15.10 16.15 17.10 18.00 18.35 19.30 20.25 22.00 22.20 0.30 1.50 2.45 3.10 3.40 Híradó Kenő© Életkerék Öt kontinens Magyarország finom Balatoni nyár 2018 © Kisvárosi doktor © A múlt árnyékában © Déli harangszó Híradó Jamie Oliver: Olasz kaják Honfoglaló © A kék Bolygó © A múlt árnyékában© Erdészház Falkenauban © A hegyi doktor © Híradó Sorsok útvesztője ® Honfoglaló © A szépség és a szörnyeteg © Polisse © Kenő© Fábry © Ridikül © Lyukasóra © Tökéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek Élő egyház ECHO TV 7.00 Híradó 7.30 Látókör 8.10 Napi aktuális 9.10 Tudakozó 9.45 Kultúrklub 10.10 Olümposz 10.35 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Klinika © 13.05 Ütésváltás © 14.30 Célfotó 15.05 Összművész 16.25 Kultúrklub 16.35 Kitekintő Különkiadás 17.10 Építők 17.35 Zöld világ 18.25 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor © 21.10 Troli © 22.35 Jobboldali Budapest 20.25 A szépség és a*.. atvbHHBHMI 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Ékszer TV 11.45 Magyarország építészete 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.00 Egyenes beszéd 21.00 ATV Híradó 21.30 AradiVaraa Show © 22.15 Dumakabaré © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700ras klub © 0.25 KultúrTipp 0.30 Egyenes beszéd 6.05 Hazárd megye lordjai © 7.00 Híradó 7.20 Legyen a vendégem!© 8.00 Daktari© 8.55 Bűvölet® 9.55 Família Kft. ® 10.25 Família Kft.® 11.00 Híradó 11.15 Vészhelyzet© 12.05 Szende szélhámosok © 12.25 Sláger-bazár© 13.00 Anyegin© 14.25 Pódium 15.10 Hazárd megye lordjai © 16.00 Daktari© 17.00 Híradó 17.15 Bűvölet© 18.15 Família Kft. © 19.20 Vészhelyzet® 20.05 Szende szélhámosok © 20.45 Sláger-bazár© 21.20 Privát kopó© 22.30 Csillagok változása® 23.55 Psyché® 1.35 A Kisasszony® 2.30 Az Állami Népi Együttes műsorából 23.55 Psyché PRIME! 6.00 Hazudj, ha tudsz! © 7.00 NCIS: Los Angeles ©8.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 9.00 Don Matteo © 10.20 Charly, majom a családban © 11.25 A Klinika © 12.25 Váratlan utazás © 13.30 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.30 A Klinika © 15.30 Charly, majom a családban © 17.40 Don Matteo © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Napsütötte Toszkána® 6.35 Kulturális híradó 7.00 Felsős 7.35 Új idők új dalai 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Kincsesládánk© 9.10 Eltűnő örökségek© 9.50 Vad vidékek: A Karib-szigetek © 10.50 OJD Irodalom és könyv 26 percben 11.30 Eszement Játékok © 12.00 írókorzó© 12.30 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora 13.00 Mutánsok bolygója © 14.00 Ki mer ma? 14.10 Új idők új dalai 14.40 Szólalj meg! 15.25 Igenis, Miniszter Úri® 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Vad vidékek: A Karibszigetek © 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja 19.01 Kulturális híradó 19.35 Eszement Játékok © 20.14 Univerzum 21.15 Zöldár© 22.55 Esti kérdés 23.30 Nyár 2018 21.15 Zöldár MOZI+ 6.15 Teleshop 7.20 Hárman az örökkévalóságnak © 9.30 Alvin és a mókusok 2. © 11.25 Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból © 13.45 Az 5. hullám @16.15 X-Men - Az eljövendő múlt napjai © 19.00 Közeli ellenség ® 21.00 Vitathatatlan 2. © 23.00 Fűrész IV. © 1.00 Walker, a felszabadító © 3.00 Életeken át © 6.05 TV SHOP 6.35 Jóbarátok® 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 Jóbarátok© 8.30 Agymenők© 8.50 Agymenők© 9.15 Szívek szállodája© 10.15 Szívek szállodája© 11.10 A mentalista® 12.10 A mentalista® 13.05 Monk-FIúgos nyomozó © 14.05 Monk-FIúgos nyomozó © 15.05 Castle® 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.05 Két pasi- meg egy kicsi © 19.30 Két pasi- meg egy kicsi © 20.00 Agymenők© 20.30 Agymenők© 21.00 Mátrix® 23.50 Csak egy kis pánik © 1.45 A mentalista© 2.35 A mentalista© 3.20 Két pasi- meg egy kicsi © 4.05 Szívek szállodája® 21.00 Mátrix V2l 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel ® 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Magánnyomozók © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15 Hal a tortán © 14.25 Áll az alku © 15.30 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Magánnyomozók © 17.40 Családi Titkok © 18.45 Áll az alku © 19.50 Jóban Rosszban © 21.45 Amit még mindig tudni akarsz a szexről© 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Winnetou-Az Ezüst-tó kincse© német western 2016 10.35 Winnetou-Az utolsó csata® német western 2016 12.55 Az utolsó erőd © amerikai akciófilm 2001 I 15.25 Pokoli futam® amerikai thriller 2013 17.05 Elhárítok® am.-ang. akciófilm 2016 18.55 A sas és a sárkány© kínai-hongkongi akciófilm 2015 R.: Daniel Lee Sz.: John Cusack, Jackie Chan, Adrien Brody, Shami Vinson, Peng Lin 21.00 300® amerikai akciófilm 2006 23.20 John Wick: 2. felvonás © am.-hongkongi film 2017 1.40 Isten lánya© amerikai dráma 2016 R.: Gee Malik Linton 3.30 Winnetou-Az utolsó csata® német western 2016 R.: Philipp Stölzl 18.55 A sas és a sárkány 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Lóverseny. Lóverseny-magazin 8.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 UFC 13.00 American Football - NFL 16.30 UFC 17.30 Harcmúvészmagazin 17.45 Heti helyzet 18.45 Labdarúgás. Német Kupa,, öf. 19.15 Labdarúgás 19.45 Labdarúgás 22.45 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 23.15 Póker 0.15 Sporthorgászmagazin 0.45 AEROsport. 1.00 Tenisz 5.00 5.25 5.55 6.30 7.35 9.35 10.30 10.55 12.40 13.05 13.30 14.00 16.00 16.30 18.15 18.45 19.10 19.45 20.35 20.55 21.55 Múlt és Jelen Fradi Tv Hungaroring magazin Sporthíradó UEFA Európa Liga MÓL Vidi-AEK Athén AIBA ifjúsági ökölvívóvilágbajnokság Bringasport magazin Forma-1 Belga Nagydi]-1 szabadedzés Építők Strandkézilabda magazin UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló UEFA Európa Liga MÓL Vidi-AEK Athén M4 Sport stúdió Kajak-kenu Gyorsasági Kajak-kenu világbajnokság: Döntök M4 Sport stúdió Gillette World Sport 2018® Startfejes magazin Boxutca magazin Sporthíradó Játékoskijáró Női labdarúgó magazin 16.30 Kajak-kenu 9.00 Tornász Deker © 10.00 Silvia Colloca © 11.00 Két éhes tengerész © 12.00 Terítéken Lengyelország © 13.00 Szakács a piacon © 14.00 Receptdaráló Desszert Angélával © 15.00 Donna Hay © 16.05 Csokimennyország © 17.00 Justine finomságai © 18.00 Justine japán finomságai ® 19.00 Tornász Deker © 20.05 Silvia Colloca © 21.00 Simon Hopkinson konyhájából © 22.00 Jamie © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadá fenntartja!