Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-18 / 192. szám
T ['175^11'— folytatás oz 1. oldalról I helyőrség perspektíva Mátyás születése - illusztráció a Kincses Képeskönyvből Ezzel szemben a kutatások azt valószínűsítik, hogy a nagy hatalmú családfő választása tudatosan esett Kolozsvárra, amikor a születendő gyermek és édesanyja számára egy biztonságos, a családhoz kipróbáltan hű és a gyermekek nevelése szempontjából is alkalmas helyet keresett. Az újszülött fiút - korabeli, megbízható források szerint - a város plébániatemplomában, a Szent Mihály-templomban keresztelték meg, s ezt követően Kolozsváron pallérozódott „éretlen kamaszkoráig” Másfél évtizeddel később, a budai országgyűlésen összegyűlt egyházi és világi országnagyok királlyá választották az ifjú Mátyást, aki uralkodóként sem feledkezett meg szülővárosáról. A király élete végéig figyelemmel kísérte s többször is kivételes kegyeiben részesítette Kolozsvárt, erős alapot építve ezáltal a máig élő s meghatározó kultuszának. Megválasztását követően viszszaadta szülővárosának a korábban elvesztett kiváltságait, valamint többéves adó- és vámmentességgel jutalmazta. Évekkel később, dacára annak, hogy Kolozsvár csatlakozott egy ellene kirobbant erdélyi lázadáshoz, megkegyelmezett a városnak, mi több, újabb kiváltságokkal halmozta el. Bár e jelentős királyi gesztusok lassan feledésbe merültek, Mátyás kegyeinek mementójaként ma is itt magaslik a kolozsvári „Via Sacra” keleti végében a város kőből rakott koronaékszere, a Farkas utcai templom. Minden bizonnyal a király halálát követő nehéz idők is közrejátszottak abban, hogy a Mátyás-kultusz országszerte, így Kolozsváron is erősödött. Erről tanúskodik Heltai Gáspár 1575-ben Kolozsváron megjelentetett krónikája is, amelyben már bőven fellelhetők a kibontakozó kultusz gyöngyszemei. A régmúltat magunk mögött hagyva, mondandómat a mai kolozsváriak erős alapokra épült Mátyás-tiszteletével folytatom. A történelemkönyvek rideg valósága és az annak olykor homlokegyenest ellentmondó, a folklórban átörökített, idealizált Mátyás-kép mellett a szülőház és a főteret uraló monumentális Mátyás-szobor sajátosan kolozsvári pillérei ennek a tiszteletnek. Erről a kultuszról elsősorban a kolozsvári magyarok vonatkozásában írhatok, ugyanis a jelen többnemzetiségű városában kizárólag a magyar közösség ápolja azt. Az ok röviden: a Mátyás korabeli Kolozsvár-Klausenburgjának meghatározó szászsága az évszázadok során eltűnt a városból, és a túlnyomó többségbe került cluj-napocai románság körében nyoma sincs a Mátyás-kultusznak. A róla szóló élő folklór, a mesék és mondák hiányát az sem ellensúlyozza, hogy a román történetírás több ízben is megpróbálta Hunyadi Mátyást román uralkodóként feltüntetni. Úgy vélem, nem is annyira a vérségi kapcsolatok hiánya tette kudarcossá ezeket a próbálkozásokat, mint inkább az, hogy a románság - havasalföldi származás ide, román felmenők oda - nem tudott azonosulni egy magyar uralkodó alakjával, s a magyarok erős ragaszkodása tovább erősítette az amúgy is meglévő ellenszenvet. Száz éve már, hogy Erdélyt Romániához csatolták, de a Mátyás-kultuszt mindmáig az új többség idegenkedése övezi. Mindeközben a román fennhatóság közigazgatási, politikai, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt kiteljesedett, a város magyarságának folyamatosan a veszteségeivel kellett szembenéznie. Cluj-Napoca módszeresen bedarálta Kolozsvárt. Az elkobzott ingatlanvagyonok, a felszámolt vagy beolvasztott intézmények, a leépített oktatási rendszer, az ellehetetlenített gazdasági elit és a több hullámban elvándorolt értelmiség külön-külön is pótolhatatlan veszteség egy közösség számára. Mindezt csak tetézte a nemzetiségi arányok drasztikus megváltoztatása. 1910-ben Kolozsvár bő hatvanezres összlakosságából ötvenezer magyar mellett kevesebb mint nyolcezer volt román. A nemzetiségek még 1956-ban is közel fele-fele arányban osztoztak a városon.. Mára a közel háromszázötvenezres metropolisz állandó lakosságának kevesebb mint 16 százaléka, mintegy 50 000 ember vallja magát magyar anyanyelvűnek. Mindezeket nem önsajnáltató célzattal írom, sokkal inkább azért, hogy érzékeltessem: a közösséget ért felbecsülhetetlen és súlyos veszteségek mellett a Mátyás-kultusz ritka kivétel, azt tőlünk sem elvenni, sem felszámolni nem tudták. A hit mellett ösztönösen abba kapaszkodtak a kolozsváriak, ami büszkén és magabiztosan állta a sarat, a hajdani kincses város mindenkori főterén: Mátyásba, a bronzba öntött igazságba. Miközben amolyan képzeletbeli védelmezőként tekintettek Fadrusz János monumentális alkotására, védték is folyamatosan, ha kellett. És bizony kellett. Az első világháborút követően ökrökkel próbálták lerángatni a lováról, később bronzba öntött, történelemhamisító üzeneteket helyeztek ki rá. De született terv az elköltöztetésére is, és volt idő, hogy a régészet leple alatt évekre feltúrták a környékét. Talán a legemlékezetesebb és igencsak sokatmondó „semlegesítési” kísérlet az volt, amikor a kilencvenes évek derekán román trikolórokkal körbelobogózták, s biztos, ami biztos, a környékén még a padokat és az oszlopokra felszerelt szemetesládákat is piros-sárga-kékre mázolták. Válaszul, ha tehették, a magyarok is mindannyiszor megmozdultak. Gyakran vonult többezres tömeg a szobor köré tüntetni, tiltakozni - védeni és védekezni. Mátyás király alakja mélyen beépült a közösségünk kulturális tudatába. Az emberek képzeletében, a gazdag mese- és mondavilág közvetítésével, az „igazságos” alakja már a gyermekévekben életre kel. A folklór kedvesen és vonzóan színezi ki a régmúlt eseményeit és személyiségeit. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy közös emlékezetünkben Mátyás alakja az erő és a nagyság szimbólumává válhatott. Nem az elfogultság mondatja velem, hogy napjainkban a Kárpát-medence magyar _ közösségei közül a kolozsvári magyarság életében legerősebb a Mátyás-tisztelet. A megmaradás, a büszkeség és nem utolsósorban az igazság jelképeként tekint Mátyás királyra. Lovas szobra a leleplezését követően szinte azonnal a kincses város szimbólumává vált. A közösség tudatában önálló életre kelt, mert sugározza azt a tartást, amely az elmúlt évszázad megpróbáltatásai közepette megújuló erőt adott a kolozsvári magyaroknak. A szoborból áradó magabiztosság, a király személyét övező igazságosság mítoszával ötvöződve támogatta és támogatja már-már reményvesztett közösségünket. A mögöttünk hagyott évtizedek alatt, miként Csaba királyfi a székelységnek, úgy vált Mátyás király 'a kolozsvári magyarok számára eszményképpé és képzeletbeli védelmezővé. A leírtak fényében újra felvethető a kérdés: itt, a sokak számára elveszettnek hitt Kolozsváron lenne nekünk a világ közepe? Kolozsváron, a Napocára épülő Clujban, az elsinkófált évezred városában? Jövőre lesz tíz éve annak, hogy a kolozsvári magyarok soha nem látott tömegei, öregek és fiatalok, éves rendszerességgel összegyűlnek a kincses város főterén. Ott, ahol a király áll. Nem védeni, hanem ünnepelni. Énekelni, táncolni, és szépen, csendben megtanulni újra mosolyogni, kacagni. Fogadni a hazatérőket, vendégül látni az idelátogatókat, magyarokat és románokat. Mindenkit. Ott, ahol a király áll, és körülötte, ahol mi vagyunk. Házigazdaként, ahogy illik. Mátyás és Beatrix - rajz a Mátyás, Mátyás című animációs filmhez Lapszámunkat JÁNOSI ANDREA munkáival illusztráltuk. A festőművész, grafikus, könyvillusztrátor 1979-ben született Szászrégenben. 2003-ban diplomázott a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem művészetpedagógia szakán, 2008-ban pedig a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem média szakán végzett rendezőként. A Projectograph Kiadó gondozásában 2007-ben indult útjára a Kincses Képeskönyv-sorozat, melynek illusztrátoraként nyolc kötetet jegyez. Számos, zömében gyerekirodalmi kötetet illusztrált a Koinónia, a Bookart, a Gutenberg, a Kriterion, a Méry-Ratio, az Irodalmi Jelen és a Nórán kiadóknak. 2010-ben Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjét rajzolta. A Napsugár gyerekirodalmi lap munkatársa. A Kolozsváron élő művész további munkáit a www.janosiandrea.ro oldalon lehet megtekinteni. 2018. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
