Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-17 / 191. szám
14. SPORT 2018. AUGUSZTUS 17., PENTEK Majoson kezdett, most a Bonyhádot fogadja a dombóvári együttes a hétvégén DFC: LABDARÚGÁS Dombóvár- ■ Bonyhád rangadót játszanak a megyei I. osztályú focibajnokság második fordulójában. Szerdán a megyei Magyar Kupában már találkoztak, akkor a BVLC nyert. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu AUGUSZTUS 18., SZOMBAT KEZDÉS: 17 ÓRA Dombóvár FCBonyhád Völgység LC A sorsolás szeszélye hozta úgy, hogy pár napon belül két tétmeccset kell vívnia egymással a Dombóvár FC-nek és a Bonyhád VLC-nek. Szerdán a Magyar Kupa megyei selejtezőjében találkoztak a felek, s a völgységiek 4-2-es győzelemmel jutottak tovább a következő körbe. A hazaiak kétgólos hátrányból még ki tudtak egyenlíteni, de a hajrá a látogatóknak sikerült jobban, így ők örülhettek a lefújás után. A két együttes tavaly, a bajnokságban nagy csatákat vívott: Dombóváron a hazaiak nyertek 1-0-ra, Bonyhádon pedig 2-2-es döntetlen született. Ebből ugyanakkor kár kiindulni, hiszen a DFC és a BVLC is új csapatot épített nyáron. A bajnoki rajton a Dombóvár 1-1-es döntetlent játszott Majoson, a Bonyhád ellenben pihent, szabadnapos volt. Kardos Ernő, a Dombóvár edzője: - A bonyhádiak elleni szombati bajnokira tartalékolva szándékosan játszattam több fiatalt a kupamérkőzésen. Nem csalódtam bennük, megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. A hétvégi más meccs lesz, visszatérnek azok a játékosok, akiket pihentettem. Ugyanakkor fájdalom számomra, hogy még mindig nem tudunk a legerősebb őszújabb völgysegi rivális jön A forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) Martlnka Dániel Kardos Ernő Pfaff Ferenc Laki János Horváth Árpád Szekeres Dániel Tleger Endre Tolnai Szabolcs Szabó Szilárd Iványl Botond Sárközi János Keczeli Krisztián Szlama Bálint Máté Róbert Bán Csaba Kovács Attila Varga Bence Dallos Máté Takács Norbert Edző: Kollo Roland Edző: Kardos Ernő Dombóvár, szombat, 17 óra Dombóvár FC Bonyhád VLC Tudjuk, mit teszel i Segítünk is megtervezni! www.likebalaton.hu likeBoloN n.hu szeállításunkban pályára lépni, többen még nem érték utol magukat fizikálisán, pedig a felkészülés alatt erős csapatokat is megvertünk. Megbeszéltük, hogy miben hibáztunk a kupamérkőzésen, tanultunk belőle. A Bonyhád bizonyította, hogy az egyik legjobb csapat a mezőnyben, de hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem. Androsics András és Balogh Szabolcs sérülés miatt nem léphet pályára. Az eddig látottak alapján - és itt gondolok a majosi mérkőzésünkre is - azt mondhatom, hogy van a csapatomban potenciál, a fizikális hiányosságokat lelkesedéssel próbáljuk meg pótolni az erős bonyhádiak ellen. Köllő Roland, a BVLC edzője: - Ki lehet indulni a szerdai kupameccsből, de nem érdemes, hiszen ez egy másik találkozó lesz. Sok helyzetet dolgoztunk ki Dombóváron, megalkuvást nem ismerve küzdöttünk, azt gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább a kupa második fordulójába. Szeretnénk ismét nyerni, de nem lesz könnyű dolgunk, mint ahogy szerdán sem volt. Nem szabad ilyen hibákat elkövetnünk, mint amilyeneket a kupameccsen elkövettünk, buta gólokat kaptunk. Csinál- t juk a dolgunkat, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A játékunk még elég hullámzó volt, akadt egy húszperces időszak, amikor eléggé „lyukasak” voltunk, igazából egy félidőn át játszottunk úgy, ahogy szeretném látni. Akadtak jó egyéni teljesítmények, az új játékosaink közül Sárközi János és Dallos Máté is gólt szerzett. Nagyon várjuk, hogy gólfelelősünk, Pap Roland visszatérjen, szeptemberben talán csatlakozhat hozzánk. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT KEZDÉS: 18 ÓRA Tolna VFC-Kölesdi SE A címvédő tolnaiak tovább erősödtek a nyáron, a kölesdiek ellenben kulcsembereket veszítettek. A rajton a Tolna 2-1-re nyert Tevelen, a kölesdiek ugyanakkor 4- O-ra kiMegyei I. osztály, az alias 1. Tamási 1 1 0 0 4-0 3 2. Kakasd 1 1 0 0 3-1 3 3. Tolna 1 1 0 0 2-1 3 4. Dombóvár 1 0 1 0 1-1 1 5. Dunaföldvár 1 0 1 0 1-1 1 6. Majos 1 0 1 0 1-1 1 7. Szedres 1 0 1 0 1-1 1 8. Bonyhád 0 0 0 0 0-0 0 9. Tevel 1 0 0 1 1-2 0 10. Bátaszék 1 0 0 1 1-3 0 11. Kölesd 1 0 0 1 0-4 0 kaptak a Tamásitól. Sima hazai győzelem várható. Tamási 2009 FCMajosi SE A tamásiak kezdőcsapatában sok változás nem történt, de azért frissült a keret. A kölesdi 4-0-s sikerüknek akkor lesz értéke, ha a Majost is legyőzik otthon. A majosiak 1-1-re végeztek a Dombóvárral a nyitányon. Ha szeretne érmes lenni a Tamási, akkor az ilyen rangadókat saját közönsége előtt be kell húznia. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP KEZDÉS: 17 ÓRA Dunaföldvár FCTevel Medosz SE A földváriak a legutolsó pillanatban mentettek pontot Szedresben, a teveliek pedig egy szoros meccsen kaptak ki a Tolnától. Barics Péter együttese már az előző szezonban is igazolta jó hírét, hazai pályán talán esélyesebb, de ebben a párosításban benne lehet a meglepetés is. A Bátaszéki SE-Szedresi SE találkozót október 24-re (kezdés: 15 óra) halasztották. Magyar Kupa Sorsoltak csütörtökön a Magyar Kupa megyei selejtezőjében. A 2. fordulóban, augusztus 22., szerda: Tevel Medosz SE-Tamási 2009 FC, Bonyhád VLC-Majosi SE, Tolna VFCBátaszék SE. 17.30 óra. A Csikóstőttősnek és a Szekszárdnak is megkezdődik a szezon Duna-parti rangadó Bölcskén A legalacsonyabb osztály is elkezdi LABDARÚGÁS Északkeleti derbit rendeznek a megyei II. osztályú bajnokság második fordulójában, ahol a Bölcske a Madocsa együttesét fogadja. Mindkét gárda jól indította az új szezont, a vendégek meggyőző játékkal 11-0-ra verték a pincehelyieket (Bődé István öt gólt jegyzett ezek közül), míg a házigazda egy félidő alatt lerendezte a mécsesét Dunakömlődön (3-2). A szomszédvári csata madocsai győzelmet vetít előre, hiszen az utóbbi három szezonban, amikor egy csoportban volt a két csapat, ötször győzött Bődé Dániel alakulata, s csupán egyszer örülhettek Besenczi Zoltánék - ez éppen legutóbb, májusban történt (2-0). Hosszú múltra tekint vissza a Nagymányok és a Kisdorog közös múltja is, viszont vasárnap - előbbi csapat egyéves megye egyes kitérője miatt - több mint egy év után találkozik egymással ismét a két völgységi gárda. Akkor, 2017 júniusában a Kisdorog hazai pályán 3-1-re győzött, igaz, akkor a mányokiak már bajnokként léptek pályára. A Kaposszekcső-Csikóstőttős a győzelemmel rajtoló címvédő Bonyhád-Börzsöny otthonában kezdi meg az idei pontvadászatot. Szintén most kezdődik a szezon a Szekszárdi UFC második csapata számára, amely hazai pályán fogadja a Gerjen együttesét. A Pincehely az Aparhant, a Simontornya a Mórágy ellen javítaná ki múlt heti botlását, míg az Őcsény és a Fadd, valamint a Tolna-Bogyiszló és a Megyei II. osztály, az állás 1. Madocsa 1 1 0 0 11-0 3 2. Mórágy 1 1 0 0 9-4 3 3. Aparhant 1 1 0 0 5-1 3 4. Nagymányok l 1 0 1 7-4 3 5. Kisdorog l 1 0 0 3-1 3 6. Bölcske 1 1 0 0 3-2 3 7. B.-Börzsöny 1 1 0 0 1-0 3 8. K.-Cslkóstöttós 0 0 0 0 0-0 0 9. Szekszárd II 0 0 0 0 0-0 0 10. Dunakömlöd 1 0 0 1 2-3 0 11 Fadd 1 0 0 1 0-1 0 12. Tolna-Bogyiszló 1 0 0 1 1-3 0 13. Gerjen 1 0 0 1 4-7 0 14. Simontornya 1 0 0 1 1-5 0 15. Őcsény 1 0 0 1 4-9 0 16. Pincehely 1 0 0 1 0-11 0 Dunakömlöd egymás ellen feledtetné a nyitó fordulóban elszenvedett vereségét. MEGYEI II. OSZTÁLY, A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. Augusztus 18., szombat: Bölcskei SEMadocsa SE, Simontornya TC-Mórágyi SE, őcsény SKFaddi SE 17 óra. Szekszárdi UFC II-Gerjeni SK 18 óra. Augusztus 19., vasárnap: Bonyhád-Börzsöny SE-Kaposszekcső-Csikóstőttősi KSE, Nagymányoki SE-Kisdorogi FC, Tolna VFC II-Bogyiszló-Dunakömlődi SE (Tolnán játszszák), Pincehelyi ATE-Aparhanti SE 18 óra. B. S. LABDARÚGÁS Tizenkilenc éve szűnt meg, hogy idén újjáéledjen az Atomerőmű SE. A paksi gárda az 1999/2000-es szezon felénél az NB II. Nyugati csoportjának ötödik helyén állt (ezzel együtt feljutásra a másodosztályt jelentő NB I.-be), a tavaszt azonban már nem élte meg az ASE. Patkós István tréner 1999 november közepén a Mausz - Wolf, Jávorka, Magócs - Debreceni, Benedeczki, Majsai, Mészáros (Mersich, 60.) - Fejes, Varga, Osztermájer (Kiss T., a szünetben) sornak szavazott bizalmat, amely hazai pályán 2-2- es döntetlent játszott a Szigetszentmiklóssal (2-2). Szűk kilenc évvel később, most vasárnap a Györköny látogat az atomerőmű sporttelepére. Ilyen mélyre nem kell ásni a dunaszentgyörgyi gárda múltjába: mindössze egy év kihagyás után tér vissza a futball a településre. Mondanánk, hogy Nyugaton a helyzet változatlan, de tévednénk. Új csapatként tűnt fel a Dombóvári LK, de hat év után van ismét csapata Naknak. MEGYEI III. OSZTÁLY, KELETI CSOPORT, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI. Augusztus 18., szombat: Dunaszentgyörgy- Kajdacs, Sióagárd- Decs 17. Augusztus 19., vasárnap: Pálfa-Dunaföldvár II., ASE Paks- Györköny, Pusztahencse-Nagydorog 17. A Gyönk és a Gyapa DSE-Németkér szabadnapos, az Izmény-Bátaapáti mérkőzést október 22-re halasztották 14.30 óra). NYUGAT, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI Szombat: Dombóvári LK-Tolnanémedi 14.30, Zomba-Nak 17. Vasárnap: Magyarkeszi-Döbrököz, Kölesd II.-Tamási II., Dalmand-Hőgyész, Iregszemcse-Regöly 17. A Majos II.-Kakasd II.-Kéty találkozót november 17-re halasztották (13 óra). B. S. Tizenkilenc eve szűnt meg, hogy idén újjáéledjen az Atomerőmű SE