Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)
2018-07-21 / 168. szám
\ 2 3 ws ni helyőrség aror CSAK A MINŐSÉG BIZTOSÍTHATJA A JÖVŐT Thimár Attila DRÁMA Könczey Elemér karikatúrája A kortárs szó olvastán most alakuló, újszerű és furcsa alkotás jut eszébe mindenkinek, legyen az írásmű, kép vagy zenedarab. A magyar kortárs szavunkhoz kicsit negatív tartalom kapcsolódott sajnos az elmúlt évtizedekben: kortárs az, ami nehezen érthető, amivel nem szívesen szembesül a nagyközönség. Ám a Kortárs folyóirat szerkesztőségében mi ép» pen azért dolgozunk, hogy ez ne így legyen, s a kortárs dicsőségteljes, progresszív, az izgalmas útkereséseket felmutató jelző legyen. Az immár több mint hatvanéves folyóirat évi tizenkét számmal jelentkezik, törzsét az irodalom jelenti - szépirodalom és annak recepciója: kritikák és irodalomtörténeti értelmezések. Nagyon fontos számunkra, hogy minél több alkotásmódot, irodalmi irányt mutassunk be az olvasóknak. Ne csak a befutott szerzőket, a nagy öregeket, például Ágh Istvánt, Bertók Lászlót, Markó Bélát, Tandori Dezsőt, Grendel Lajost, Oravecz Imrét közöljük, hanem a fiatalokat is, akik még nem kiforrottak, akik kísérleteznek, akik a fogásokat keresik az életen. Egy kezdő írónak az első lökés sokszor életre szóló erőt ad, hogy komolyan vegye saját magát. A szerkesztőségben annak örülünk a leginkább, hogy a magyar irodalom ilyen sokszínű, árnyalatokban az egyik leggazdagabb egész Európában. Egyik fontos oka ennek, hogy mindig folyamatos, élő kapcsolatban van saját hagyományával, a régebbi korok műveivel, s ezért szinte minden évben olvashatjuk az Adyt idéző szkeptikus lázadás hangjait, Vörösmarty apokaliptikus vízióinak újraírását, Karinthy gyilkos iróniájából vett kötőtű-szurkálásokat. Mindezekhez a stílusokhoz 21. századi témák társulnak, igaz, azok nem mindig vidámak, néha apokalipszist idézők. A sokfelé tartó utak figyelése és feltérképezése azért fontos, mert így látszik legjobban, hogy mi válhat hitelessé, életképessé irodalmi alkotásaink közül. Hol talál magának éltető levegőt a költői hang, és hol épít világot a prózaíró, ahol biztonságban és kényelmesen sétálhatunk. Az irodalom sokszínűségének bemutatásán túl arra is vállalkozunk, hogy az időszerű, égető problémákat megtárgyaljuk a lap oldalain, s az alapos, körültekintő elemzések után megoldási javaslattal is éljünk. Látjuk, hogy sokszor ezeknek a kérdéseknek a hatóköre messze túlterjed a folyóirat illetékességén, de legalább megnyugodhatunk: van egy reális és használható ötletünk a probléma megoldására. Ilyen kérdések mostanában a generációk közti kommunikációs problémák, a kultúra értékőrzésének lehetőségei és nehézségei, az oktatás XXI. századi hatékonyságának erősítése vagy éppen a nemzeti identitás és a kisebbségi identitás egymásra hatásának bonyolult szerkezete egy olyan közösségben, mint a magyar, ahol sok évtizede tart a széttagoltság. Az irodalom tartományán túlra lépünk ki, amikor jelentős menynyiségben hívjuk meg a képzőművészetet is a lap oldalaira. Nemcsak a korszellem kívánja ezt, hanem hétköznapjaink minden területén érezzük, hogy a művészetek közötti átjárhatóság, pontosabban az egyes művészeti területeket elválasztó falak leomlása bizony szükségszerű és előremutató. Amit nehéz kifejezni szóval, azt segítheti a képpel ábrázoló művészet, amit a zene már nem tud formába szorítani, azt sokszor megragadja három-négy szó. A slam-poetry, az intermediális művészet mind a XXI. század elejének természetes kifejezési formái. S hogy minden szempontból kellően kortársak legyünk, a lap számait elérhetővé tesszük a www.kortarsonline.hu archívumában, ahol a szövegek, a képgalériák a nap huszonnégy órájában bármikor megtekinthetők, a Kortárs Online teljes kritikai és interjúanyaga mellett. tarca ÁRPÁD APÓ Czakó Gábor 2004. december 6-án Szépasszony az első vonattal elszáguldott Árpád apóhoz Pozsonyba. Az öregúr ugyanis - unokája által szétküldött villámlevélben - közhírré tette, hogy ebben a hónapban meghal, aki kíváncsi rá, utoljára meglátogathatja. Árpád apó picike férfiú volt világéletében, de szálegyenes, mondhatni délceg, akár egy Lenkey századából való negyvennyolcas huszár az isaszegi csata utáni szemlén, holott hosszú évtizedeken át könyvelőként kereste betevő falatját. Hogy mióta és meddig? Némelyek szerint százéves lehetett, mások úgy vélték, hogy bőven meghaladta, mert már az öreganyjuk is Árpád apóként emlegette. A Kárpát-medencében szétszéledt család minden tagja számon tartotta, de hogy az atyafiság kósza szálai az idők során merre tekeregtek s miként gubancolódtak egymáshoz, azt kevesen tudták elsorolni. Egy történetet azonban igen: amikor a csehek által kinevezett igazgató megérkezett a Szent Mihály nevét viselő pozsonyi elemi iskolába, akkor Árpád apó hat hozzá hasonló pöttöm kisfiú élén elébe állt, s közölte vele, hogy ők bizony nem fogadják el, ők kitartanak az eddigi, a magyar igazgató mellett. Ezután lett Árpád apó könyvelő. Talán éppen erre, az egész korszakkal korábbi eseményre gondolt, midőn hoszszasan elgyönyörködött a régi dicsőségben meg Szépasszony kecses mozdulataiban, amellyel kitöltötte elébe az igazi, a decsi Greiffenstein Jóska termelte magyar vörösbort, aztán eltolta magától a poharat.- Nem, kedvesem, többé nem iszom. Szeretem Jóska kékfrankosát minden borok fölött, de nem.- Ennyire meg akar halni?- Még ennél is inkább.- Aztán miért? Árpád apó hosszasan szemlélte dédunokáját, aki hirtelen úgy érezte, hogy apó nagy névőse éppen így vizsgálgatta hadait majd ezerszáz éve a feledésbe lökött országalapító pozsonyi csata előtt.- Tüdőd te jól, aranyoskám. A magyarországi népszavazás miatt.- No de Árpád apó eleven legenda! Nincs joga itthagyni bennünket!- Jogom már nincs aranyom, csak kötelességem. Én idáig ebből a legendából éltem, és ezért éltem. Most minek húzzam tovább, amikor halott legenda lettem? 1968 Temesi Ferenc 1968-ban lettünk 18 évesek, nagykorúak, büntethetők, választók és sorkötelesek. Ez az év a titkos remények és nyilvános kivégzésük éve volt. Éve volt ez a kijózanodásnak. Hogy a kapi és a szoci megváltoztatható? Lófauszt! Üzente Párizs, üzente Prága. Mi akkor lettünk nagykorúak, amikor még Angliában is forrongott az ifjúság. Emlékeztek még az If (Ha) című filmre, a brit elitiskolák diákjainak szörnyűséges életéről? Zendülésre buzdított, nyíltan, de úgy, mintha egy álomban történne az egész. A film maga is az ellenkultúra részévé vált. Theodore Roszak The Making of a Counter Culture című 1968-as könyvében írta le az ellenkultúrát. Röviden: minden az ellenkultúrába tartozott, amelyet az akkori fiatalok a fennálló rendszerek ellen hoztak létre. „A modern kultúrának nemcsak észérvekkel alátámasztható alapja nincsen, hanem erkölcsi sem - úgy lebeg a levegőben, mint Magritte kastélya a Pireneusok fölött.” Mi akkor lettünk nagykorúak, amikor az általam érthetetlenül „nagynak” hívott generáció (amely nagy ugyan sosem volt, de még nem torlódott egymásra, mint az utána következők) a prágai tavasz sárba tiprása után megértette: mi már aligha rúgunk labdába a történelemben. Ezért is volt 1968-at követően jelentős számú disszidálás sorainkból. ’68 a mi ’56-unk volt. ’56-ban még gyermekek voltunk, bár már értettük a csíziót, ’68-ban felnőttünk. Mi akkor lettünk nagykorúak, amikor a mexikóvárosi olimpia volt a mézesmadzagunk. Magyarország az USA és a CCCP különverseny után, Japán mögött negyedik lett a ponttáblázaton. Minden aranyérmünket láttuk: még a focicsapatunk is aranyat nyert. 10 arany, 10 ezüst ée 12 bronz volt a mérleg egyik serpenyőjében, miközben a legvidámabb barakkban hullottak az emberek. Öngyilkosságban, válásban, alkoholizmusban, depresszióban, korai szívhalálban is a csúcson volt a magyar. Mi akkor lettünk nagykorúak, amikor itt, KK-Európában, alkotmányunk és a kenyér ünnepén éjjel lezajlott az ’56-ból már ismert második szovjet honfoglalás. Ezúttal segédcsapatokkal. Hiába mondta a magyar rádió, hogy 21-én szállták meg Csehszlovákiát a testvéri szovjet, bolgárkeletnémet-lengyel-magyar csapatok. Azokban a csapatszállítókban, azokban a tankokban, repülőkben akkor éjjel mi is ott ültünk. A ’49-50-es nemzedék. Akik ’56-ban gyerekként hallották, hogy világnyelveken mondták be a szabadságharcosok az egymás után elhallgattatott rádiókban: „Itt nem ellenforradalom van, ez maga a forradalom!” K íáTCm KARPAt-MEDENCEI TEHEISÉG60N002Ó NONPROFIT KFT aaaaaaaaBM aaaaaaaaaw aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült □ Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mnil: szerkesztoseg " kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. július
