Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-06 / 129. szám

2018. JÚNIUS 6., SZERDA KITEKINTŐ g Gruber László tanítványai szorgalmukat, munkaszeretetüket otthonról hozzák Tarolnak a földrajzversenyeken a bonyhádi gimnázium diákjai Dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múze­um igazgatója másfél év­vel ezelőtt „írásba adta”, hogy a Bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázi­um a magyar földrajzokta­tás fellegvára. A 2017/2018- as tanév vége felé járva Gru­ber László számolt be az idei eredményekről. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu BONYHÁD Az utóbbi években szinte egyetlen olyan földrajz­verseny sem volt, amelyről ne győztesen tértek volna ha­za a gimnázium diákjai, aki­ket Gruber László készített fel a megmérettetésekre. Nem vé­letlen, hogy a pedagógus nem­rég Tessedik Sámuel-díjat ve­hetett át, amely immár tíz éve az evangélikus egyház legna­gyobb elismerése, tulajdon­képpen az Év Tanára díja.- Rendszeresen indulunk az országos és nemzetközi föld­rajzversenyeken, ahol diákja­im sokszor emberfeletti telje­sítményeket mutatnak - tu­datta Gruber László, az isko­la földrajztanára, aki a gye­rekeket a versenyekre készíti fel. - Az idei tanévben példá­ul olyan is előfordult, hogy je­lenlegi legeredményesebb föld­rajzosunk kilenc nap alatt há­rom országos döntőn is szere­pelt. Ha csak a legutolsó három évet vesszük figyelembe, meg merem kockáztatni, hogy a legsikeresebb iskola vagyunk hazánkban a geográfia tudo­mányterületén kiírt versenye­ken - fűzte hozzá a bonyhad. hu oldalon is közzétett interjú­ban. Hozzátette, hogy van egy „A Földgömb” magazin és általa szervezett verseny is, amelyen bonyhádi diákok nem indul­hatnak. Egyrészt nem akar­ja, hogy „szó érje a ház elejét”, másrészt.azok a tanítványok, akikkel évek óta együtt dolgo­zik, szinte minden rezdülését érzik és ismerik. Nem tarta­ná sportszerűnek, mint ahogy általában nem tartja annak, ha egy saját szervezésű ver­senyen az adott iskola diákjai indulhatnak. Mindemellett a Kvízelítő című meghívásos ve­télkedőre, amelyet már ötödik éve Vágó Istvánnal vezet, invi­tálja diákjait is, akik az eddigi­ek során mindössze egyszer ta­láltak legyőzőre. Visszatérve az eredmények­hez közölte, a Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen mindhárom alkalommal győz­tesként hagyhatták el a küz­dőteret, de tavaly és az idén a második helyezéseket is elhoz­ták. Számára ez a tudáspróba talán a legnagyobb presztízs­­kérdés, hiszen a Szegedi Tu­dományegyetem szervezi, ahol éppen negyed évszázada vég­zett. Annak ellenére, hogy ta­valyi kiemelkedő eredménye­ik miatt az iskolánként maxi­málisan nevezhető csapatok számát háromra csökkentet­ték, az első három helyen jutot­tak a középdöntőbe. Onnan két csapat az első és a második he­lyen továbbjutva folytathatta a döntőben. Végül a tavalyi győz­tes duó, Galág Botond Balázs és Zareczky András hozhatta el a lakucs-plakettet, s a második helyen is bonyhádi csapat vég­zett Kis Zitának és Reif Eszter Rékának köszönhetően. A ne­hézségek ellenére, a gyerekek­A bonyhádi diákok többségének bizalmát élvezem, s azokkal is egyet tudok érteni, akiknek nem jön be a Gruber-féle exhi­bicionizmus. Többször a fülem­be jut, hogy én végigszínészke­­dem az óráimat. Még ha ez szó szerint nem is igaz, tény, hogy nek köszönhetően egy nagyon erős mezőnyben lehettek a leg­jobbak.- Ebben a tanévben, akár­csak tavaly, az egyházi iskolák számára kiírt Dr. Hajdú-Moha­ros József Országos Földrajz­versenyen a három kategóri­ából kettőt megnyertünk, de második, harmadik és negye­dik helyezéseket is elhoztunk Karcagról - mondta el az elis­mert szakember. A Kovács Já­nos Országos Földrajzverseny szeretem az „agyamat űzni” ta­nítványaim előtt. Viszont az órai és a tanórán kívüli fellépéseim­be belecsempészem a szakmát is, amelynek eredményeképpen diákjaim sikerrel veszik az érett­ségi vizsga akadályait, s meg­nyerik a földrajzversenyeket is. szeghalmi döntőjén most is a dobogó legfelső két fokán vé­geztek. Az előbb említett ver­senyeken Galág Botond, Cser­­nik Balázs, Kőbányai Dénes és Wágner Zita nyakába akasztot­ták a képzeletbeli aranyérmet. Hazánk egyik legszínvona­lasabb földrajzversenyét, a Ló­­czy Lajos Országos Földrajz­versenyt is megnyerték az elő­ző két évben - idén nem indul­tak -, s ezen felül szép helye­zéseket és több különdíjat is el­hoztak. A Less Nándor Orszá­gos Földrajzverseny döntőjére is a közelmúltban került sor. Itt Dénes a második, Botond pe­dig a harmadik helyen végzett. Mindemellett nagyon büsz­ke Gruber László az idei OKTV-eredményükre is, hi­szen az iskola történetének ed­digi legnagyobb sikerét érte el az őcsényi lokálpatrióta Bo­tond a harmadik helyezésével. A kiemelkedő tehetségű diák ki is érdemelte a Völgység Ta­lentuma díjat, amelyet március 15-én vehetett át. A kérdésre válaszolva, hogy mi a siker titka, Gruber László elmondta: - Nincs titok. Hacsak az nem, hogy nagyon szeren­csésnek tartom magam, mivel különösebb kérés és könyörgés nélkül mellém állnak iskolánk diákjai. Én csupán annyit köz­lök velük, hogy látok bennük fantáziát és a potenciális győz­test. Egy a lényeg: soha nem szabad egy versenyt kötelező­vé tenni. Sikertelenség esetén komoly csalódást okozhatunk diákjainknak. Nálam mindig a minőség, és nem a mennyi­ség számít... talán mindenben. A földrajzversenyeken indu­lók közül az előző nyolc-tíz év­ben a nevezettek hatvan-nyolc­van százaléka döntőbe jutott. A „titok”-hoz még az is hozzá­tartozik, hogy versenyszezon­ban szinte minden délután fel­készítéseket tartok. Több alka­lommal előfordul, hogy a taka­rítónők este kis híján ránk zár­ják az iskola ajtaját. A sikerek­hez gyakran hozzájárulnak ré­szemről a háromórás éjszakai alvások, de ezt senki ne vegye panasznak. Irigylem azokat a földrajzos éliskolákat, ahol leg­alább ketten vesznek részt a felkészítő munkában. A pedagógus úgy gondolja, hogy a diákok a munkaszerete­tük, szorgalmuk és hozzáállá­suk legnagyobb részét otthon­ról hozzák, ehhez a tanárok valamennyit hozzátehetnek. Ha győztes típust látnak meg egy diákban, semmi más dol­guk nincs, mint elhitetni vele, hogy tényleg az, de a győzelem - a szerencse mellett - csak kitartó és szorgalmas mun­kával szerezhető meg. Fontos­nak tartja azt is, hogy legyen szó akár győzelemről, akár egy kevésbé jól sikerült döntőről, mindenképpen foglalkozza­nak a gyerekek leikével, akár a hazafelé vezető úton, akár egy fagyi vagy sütemény elfo­gyasztása során. A Gruber-féle exhibicionizmusról Változatos programoknak örültek a diákok Megmozgatták őket SZEDRES Az egészséghéten vál­tozatos programoknak örül­hettek az I. Béla Gimnázium szedresi általános iskolájá­nak diákjai, tájékoztatott Bar­­teczka Mária szervező pedagó­gus. Volt udvartakarítás a DÖK szervezésében, kerékpártúra, interaktív előadás a szekszárdi Europe Direct közreműködésé­vel, kedvenc háziállatok bemu­tatása a könyvtárban, rajzver­seny, író-olvasó találkozó Far­kas Erzsébet medinai írónővel és egészségfutás. Bogdán Má­ria helyi vállalkozó több láda eperrel, az önkormányzat pe­dig pogácsával kedveskedett a gyerekeknek. B. K. Az első és a második osztály az egészségfutáson Beküldött kép PROGRAMSOROK) SZERDA MOZI Szekszárd: Vigyázz, kész, Morc! (angol-mexikói animációs csalá­di film), 14.30. Könyvklub (ame­rikai vígjáték), 17 óra. Igaz törté­net alapján (b'elga-farncia thril­ler), 19 óra. FILMVETÍTÉS Szekszárd Babits Mihály Kultu­rális Központ: Gemenc - Érte­rek világa. Közönségtalálkozóval egybekötött nagytermi vetítés, 18 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Vigyázz, kész, Morc! (an­gol-mexikói animációs családi film), 16 óra. Színpadon az életem (francia film), 18 óra. Könyvklub (amerikai vígjáték), 20.30. Szekszárd: Átejtve amerikai ro­mantikus vígjáték), 17 óra. Egy lé­­legzetnyire (francia akciófilm), 19 óra. EMLÉKTÁBLA AVATÁS Bátaszék, erdészet: emléktáb­la-avatás Papp László, a Gemen­­ci Állami Erdő- és Vadgazdaság egykori igazgatójának tiszteleté­re, 10 óra. j VÍZÁLLÁS 1 A Dunán tegnap reggel 7 órakor: 1 Dunaföldvár lem, Paks 152 cm, Dombori 194 cm, Árvízkapu 560 cm, Baja 286 cm. A Sió Palánknál 179 cm. TRAFFIPAX 04:00-06:00 Tamási. Szabadság u. 95. 07:30-1130 6-os főút 132. hm 08:00-11:00 Pincehely, Kossuth L u. 34. 08:45-1145 Bálnak, Bubi n. 86. 09:00-1200 55-ös főút 120. km 0900-1200 Pata, Tolnai út 8. 1000-1200 Szakály, Fő u. 28 1250-15:20 _____ 56-oe foot 30. km 1300-1500 6-os főút 113. km 1300-1500 Hógyész, R> u. 26 13:30-17:30 Szekszárd, Keseiyüsi út 20. 1400-1800 651-esf6út&km 14:30-17:00 6-os főút 113. km 16:00-17:30 Zomba, Rákóczi u. 56 16:15-17:15 55-ös főút 120. km 1700-1800 Tamási, Belátó u. 3. 17:00-20:00 6-os főút 100. km 2000-2100 63-as út 3. km 2000-2200 Szekszárd, Rákóczi u. 110. 2000-2200 65-ös főút 24. km A Kovács János Országos Földrajzverseny győztes csapata. Bal szélen Gruber László

Next

/
Thumbnails
Contents