Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-06 / 129. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 6., SZERDA Nem kell sakkozni a nyaralástervezés során, egy-két napos lehűlések lesznek A forró nyár októberig is kitart Pénteken van Medárd napja. A népi hiedelem szerint ha ezen a napon esik, akkor negyven napon át esni fog. Az előrejelzés szerint minden nap várható csapadék a megye valamelyik szegletében, ez azonban nem jelenti azt, hogy negyven napot kellene várni a nyaralással. A június is forró lesz. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mectiaworks.hu Túl vagyunk egy szokatlanul meleg májuson, és úgy tűnik, már júniusban kitört a nyár. Ennek ellenére nincs igazi strandidő. Hiába van fülledt meleg, a légkör annyira bizonytalan, hogy szinte minden nap megdörren az ég, és kisebb-nagyobb esővel locsolja meg a megye egy-egy szegletét. Sőt a száraz zivatar fogalmával is megismerkedtünk. Dr. Vörös Géza agrármérnök szerint sajnos vannak olyan területek a megyében, ahol nagy szükség lenne a csapadékra. Hiába ígérik minden napra a viharokat, vannak területek, ahol egy csepp eső sem hullott. Június 8-án lesz Medárd napja. A jelenlegi számítások szerint, ezen a napon is olyan időjárás várható, mint ami hetek óta jellemző. Meleg lesz, de zápor, zivatar bárhol előfordulhat. Arra, hogy ez egyértelműen azt jelenti, hogy negyven napig így lesz, senki sem merne mérget venni. A nyári szabadság tervezéséhez azonban nem árt tudni, mikor, hogyan alakul az időjárás. Dávid Mihály nyíregyházi magánmeteorológus szerint nemcsak meleg, de forró lesz a június első fele, és július közepétől egészen augusztus végéig is kánikula várható. Nemcsak a nappalok, de az éjszakák is melegek lesznek. Szeptemberben is harminc fokra, sok napsütésre számíthatunk. Egy-egy napra lehűlhet ugyan az idő, amikor záporokkal, zivatarral érMegelőzni nem lehet a fronthatásokat, de fel lehet rá készülni, ajánlatos figyelni az orvosmeteorológiai jelentéseket. Annak, aki már kitapasztalta, hogy számára melyik gyógyszer válik be, érdemes azt előre beszerezni. A szívbetegeknek frontok érkezésekor stresszoldó szerek használatát kezik egy kis frissülés, de alapjában véve meleg lesz az idei nyár. Bátran lehet tehát tervezni a szabadságot. Az igazi évszakváltás Dávid Mihály szerint október elején kezdődik, amikor húsz fokot esik vissza a hőmérséklet. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az elmúlt években jellemző hazánk időjárására a rendkívüli jelző. Pedig szélsőséges időjárásra régebben is bőségesen volt példa, mondta Németh Lajos meteorológus. Feljegyezték, hogy 1182-ben olyan enyhe volt a tél, hogy márciusban az alma már dió nagyságúra nőtt, 1327-ben pedig pünkösd napján arattak, július 25-én kezdődött a szüret, 1902-ben pedig azt írták a szakemberek: megtévedt a természet, hazánk délre tolódott a térképen. Ha pedig az elmúlt tíz évet vesszük górcső alá, akkor kidejavasolják a kardiológusok. De akár természetgyógyászati termékek is enyhülést hozhatnak a panaszokra. A fronttal járó esők hatása nyáron igen pozitív, mert csökkenti a levegőben szálló virágpor mennyiségét, ami az allergiások számára azért némi megkönnyebbülést hoz. rül, hogy 2000 és 2017 között öt medárdos (esős) júniusunk volt. A megyei növényvédő szolgálat adatai szerint 2001-ben, 2004-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben. Ennek az ellenkezője, száraz, aszályos június 2000-ben, 2003-ban, 2007-ben és 2013-ban volt. Eddig 2003 a szárazság csúcstartója, hiszen egész hónapban csak hat milliméternyi eső hullott és közben huszonegy hőségnap volt. A 2010-es pedig a megyében az eddigi legcsapadékosabb június volt, száznyolcvan milliméternyi eső hullott, június 18-án például fél óra alatt negyvenöt milliméternyi, jéggel kombinálva. A legszélsőségesebb június pedig 2006-ban volt, a hónap elején csak tíz fok volt, így a fűtést is újraindították, majd olyan meleg lett, hogy a hónap második felében tizennégy hőségnapot is be lehetett jelölni. HIRDETÉS CSOLÓDI VOKÚCIÓ eLŐfOCLfíLÓSX ÓffflKOn már 77 900 Ft /fő/éj ártól* Gyermekanimációval ✓ Pinocchio Klub foglalkozásokkal V Zenés, táncos programokkal RÁAD ÄS 3ÚNIUSI KEDVEZMÉNYÉRT LÁTOGASSA MEG WEBOLDALUNKAT! 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10. • Tel: +36 (87) 513100 E-mail: hotelpelion@hunguesthoteis.hu Web: hotelpelion.hunguesthotels.hu PELion nyfíR Ezernyi kaland, tengernyi élményt HIRDETÉS TŐZSDEKONFERENCIA 2018 GROUPAMA ARÉNA, 2018. JÚNIUS 7. A FÁK TÉNYLEG AZ ÉGIG NŐNEK? A bikapiac pesszimizmusban születik, kétkedés alatt nő. optimizmusban érik meg és az eufóriával hal meg, tartja a piaci mondás. A nagy kérdés, hogy az elmúlt évek falványos emelkedése után melyik fázisban vagyunk jelenleg. a ELŐADÓINK: VÉGH RICHARD JASZAI GELLERT BALOG ADAM FEKETE PETER SZECSENYI BÁLINT KADAR GABRIELLA VIRÁG FERENC SZÉKELY GABOR További részletek: rendezvenyek.vg.hu Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 129. KONZUM áf , OPUS GQ EQuiLOR Random trend#fm HIRDETÉS Pannon Biomassza A Q V€OUA csoport tagja Bála nemcsak a búza szárából készülhet - ideje az egyéb növények hasznosítható szármaradványaira is gondolnia. Gabona-, repce-, szója-, fűkaszálék- és nádbálákat vásárolunk fel. Kis fekete . rovarokkal teli a levegő TOLNA MEGYE Milliárd számra lepték el a környezetünket az apró, fekete rovarok. Ezek levéltetvek, amelyek éppen most alakulnak át szárnyas állapotba. A lakott terület is tele van velük, mivel a szél besodorta őket. A gyümölcsfákon, bokrokon pedig remekül elvannak a városokban is. A rajzásuk nagy valószínűséggel még két hétig tart, vagyis ez idő alatt biztosan sok kellemetlenséget okozhatnak. Ezt követően csökken majd a számuk - mondta dr. Vörös Géza agrármérnök, rovartani szakember. M. I. Aranyéremből is bőven jutott nekik DOMBÓVÁR Az aranyérmek felét a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola diákjai hozták el a mágocsi Hegyháti Általános Iskola és AMI hagyományos területi tanulmányi versenyéről, amelyre alsó tagozatosok jelentkezését várták. A Belvárosi iskola tanulói közül magyar nyelvből Horváth Gergő és Illés Nóra, matematikából Reith Ármin és Rumbus Zoltán lettek elsők. Magyarból Lurcza Krisztián, matematikából Kovács Dávid Zalán második helyet szerzett, míg magyar nyelvből Tóth Csenge és Kiss Dorina lett harmadik. H. E. Még csak június eleje van, de már megmutatta magát az igazi nyár Fotó: Mártonfai Dénes Egymást váltják a frontok