Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-30 / 150. szám
helyőrség vers KányádiSándor Orbán János Dénes Farkas Wellmann Endre A folyók közt (Entre rios) 1 ebből a tájból csak a szél az alkonyi szél ismerős ahogy az útmentén eregél s nekihasal a vizenyős sáncmartoknak de már a sás vagy sáté-féle valami ahogy a szélben dudorász nem olyan mint az otthoni füvek fák nevét nem tudom s az ismeretlen csillagok tekintetével magamon úgy állok itt e délbarokk éjszakában mint akinek már halottai sincsenek 2 megítélsz-e majd istenem kételkedőn is arra vágyom hogy valaki ne földi szem elébe kelljen egyszer állnom ne ügynökök ne vámosok mondják persona non vagy grata s vannak miket nem bízhatok se testvérre se jóbarátra itt volna most az alkalom innen szinte egedbe látni tőled volna jó hallanom miként volt s lészen ezutáni életem mert félő hogy holtan észre se veszed majd hogy voltam 3 ki annyi poklot járt a földön hihet-e másvilágiban szörnyű kínok közt nyűgölődöm s az igazi még hátra van nem á halálban még előtte amelyben részeltetsz uram a fölbújtott káinok ökle mikor majd arcomba zuhan isten báránya hiába vetted magadra világ vétkeit hiába ha a szeretetnek rózsája hervad s nem virít hiába minden áldozat ha kiszemeltél a kárhozatra 4 s nemcsak engem a nyelvet is mely ezer évig áldva zengett de ha vétkezett volna is tekintse érdemét kegyelmed ne rostálják ki mint a konkolyt a szemenszedettek közül adj rá reményt mint a lecsonkolt testrész szemétre nem kerül én látom itt mi minden sorvadt el néhány évszázad alatt bélyegét az elkárhozóknak süsd rám semmint a hódolat igájában mint nyelve-volt indián legyek hódolód 5 fehér pillangók függönye öleli körül a tüzet vízesés morajlik ide mint egy mennyei ütközet halni készülő öregek arcáról ismert nyugalom simítja végig a vizet s megérinti a homlokom élűiről kéne kezdenünk de semmit sem felejteni abból mi megtörtént velünk s élni élni az édeni bűntetlenségű elemek társaként örök életet 1984 6 1985 karácsony (itthoni változat) fehér pillangók függönye öleli körül a tüzet hó hull el kellett jönnie a se veled se nélküled olyan közömbös mint a hold vagyok ki voltam valaha nem érdekel már hogy mi volt ne lenni többé ne soha káromkodáshoz nincs erőm imádkozáshoz nincs imám fekszem patyolat lepedőn mint édesanyám oldalán valahol mintha valami nyílna virága csönd álom a szirma Úgy fogok meghalni Úgy fogok meghalni hogy még az utolsó sóhajtásomat is visszafogja előbb fölveszi magnóra valaki visszapörgeti párszor illedelmesre tompítja vagy éppen törli maradjon az a kis enyhe mosoly inkább kesernye nélkül persze az volt a jellemző rá az a kis enyhe mosoly sóhajtás nélkül mondja valaki akinek fojtogató kezét torkomon éreztem egész nyomorult életemben 1977 Vannak vidékek Üdvözlet mindenütt Kányádi Sándornak hommage á Kányádi Sándor Vannak vidékek mindenütt. Megváltam az erdélyi tájtól, már csak néha egy-egy régi fénykép, mit a Pofakönyv népe lájkol. Szerelmes lettem Adriámba, Trau utcáin kóborolok, vannak vidékek mindenütt, bár ugyanaz a vér csobog. Bár ugyanaz a víz folyik, és ugyanaz a nap ragyog, még néha-néha ott vagyok, de közben mindig, mindig itt. Vannak vidékek mindenütt. Versvidékek, verstengerek. Amikor Adriámba lépek, kékvizű teste megremeg. S a hullám hegyén valaki, hallom, hogy valaki jár, nyomában visszatükröződik egy hűvös hargitai táj. ott, hol a nyelv önmagára ismer miként az időben a pergő évszakok tudjuk immár, hogy akadnak vidékek és róluk szóló, fénylő verssorok és olykor-olykor, ha a titkos postán megérkezik az Isten sürgönye körülöleli a rosszkedv vagy a mámor fehér pillangók lassú függönye s ha nem is tudni, hogy meddig éltet s a tél hány tavaszra íija át magát a káromkodáshoz adjon új erőt az imádkozáshoz adjon halk imát. Buhály József: Magány Cszerigráfla, papír, 55 * 65 cm, 2004) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. június ) t
