Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-23 / 144. szám
helyőrség 7 orszaaiaro A ZSOLNAY CSALÁD BIRODALMA Bonczidai Éva Pécsre utazva érdemes akár több napot is a Zsolnay kulturális negyed megismerésére szánni. Az Európa kulturális fővárosa Pécs 2010 projekt részeként megújult kultúr- és ipartörténeti szempontból is jelentős, öthektáros terület úgy telt meg új élettel, hogy minden lépésnél tetten érhető a művészet tisztelete, egy közösség erejének bizonyítékai. Ma már nem csak termelőüzem működik a Zsolnay család világhírű gyárának helyén, hanem kulturális központ is, turisztikai, közművelődési, oktatási szereppel bíró különleges helyszínné fejlődött. A történelmi hányattatások ismerete pedig csak torokszorító adalék, a valóság beterpeszkedése egy olyan tündérvárosba, melyet a szenvedéllyel végzett munka öröme emelt. Zsolnay Miklós a szabadságharc bukása utáni években alapította a gyár elődjét, de Zsolnay Vilmos nevéhez fűződnek azok a fejlesztések és kísérletezések, amelyek nyomán a gyár az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámiaüzemévé. vált, találmányai, a porcelánfajansz és az eozintechnika világhírűvé tették a Zsolnay nevet. A gyár úgy fejlődött, mint egy mesebeli város, a család itt élt és dolgozott, a műhelyekből, műtermekből, kemencékből, lakóházakból, üzemcsarnokokból és parkokból álló külön világ élő labirintusként bővült és változott az évek során. Zsolnay Vilmos négy-öt nyelvet beszélő lányai otthonra és hivatásra találtak apjuk birodalmában, a népi örökséghez vonzódó Teréz és a folytonos megújulást kereső, az ókori kelet formavilágától a modern alakzatokig kalandozó Júlia művészete meghatározta a Zsolnay-tárgyak hírnevét. A Zsolnay lányok nem kaptak pénzt a munkájukért, de apjuk megrendelt nekik minden könyvet, amire vágytak, komoly és átgondolt befektetésnek tartotta a lányok és fia, Miklós nevelését. A gyár számára az 1878-as párizsi világkiállítás hozta meg az áttörést, ahol a 19 éves Miklós képviselte a céget. Megrendítő a család- és gyártörténetet bemutató állandó kiállítás. Bele lehet látni egy közösség belső viszonyaiba, egy család sikertörténetébe, amely segít hinni abban, hogy a nyughatatlan és a hittel végzett keresés olyan lehetőségeket teremt, amelyek által egy tizenhét munkással dolgozó műhelyből hétszáz fős nagyüzem fejlődik, hogy ilyen volumenű gyártás során is lehet ügyelni arra, hogy a tárgyaknak lelkűk legyen, és rá lehet csodálkozni arra, hogy a birodalom névadói legalapvetőbb módon részei ennek a teremtésnek. A látogató hiába ismeri a történelemkönyvek idevágó fejezeteit, mégis összeszorul a torka a tényszerűen, szikár mondatokban összefoglalt verdikttől, miszerint 1948 nagypéntekének reggelén a családtagok, köztük a 93 éves Júlia egyetlen órát kaptak otthonuk és életművük elhagyására. Ugyanígy megdöbbentő a Zsolnay-mauzóleum sorsa is: az államosítás után a síremléket megrongálták, a csontokat szétszórták. A 2010-es megújulásnak köszönhetően viszont a mauzóleumot ma régi szépségében láthatjuk. Zsolnay Júlia és félje, a lengyel nemesi családból származó építész, Sikorski Tádé egykori lakhelyén most a Zsolnay aranykorát szemléltető Gyugyi-gyűjtemény látogatható. Az Amerikába emigrált Gyugyi László mérnök magángyűjteménye közkinccsé vált, és általa megmutatható az aranykor, az azt megelőző historizmus periódusa és az elképesztő finomságú díszítéseket felvonultató, szeszélyes megoldásokban burjánzó szecesszió. Az egyes alkotók reprezentatív munkái mellett a díszítési eljárásokat: az ékszertechnikát, az aranybrokátot, a méhsejt és tiger technikát, a holdfénynek is nevezett vasalapot és a damscenirozást is megismerhetik az érdeklődők. Nyomon követhető, hogy a Zsolnay szecessziós kerámia díszműveinek szépsége és anyagának finomsága szorosan kötődik Zsolnay Vilmos folyamatos és sikeres máztechnikai kísérleteihez, az eozinhoz, amelyet 1893-tól már üzemszerűen gyártottak, és mindez hogyan alapozta meg azt a sikert, amely a Zsolnay szeceszsziós díszművek alkotóit és a gyárat a világ kerámiaművészetének élvonalába emelte. Lapszámunkat a Rózsaszín Zsolnay kiállításon, valamint A Zsolnay aranykora - A Gyugyi-gyűjtemény című állandó tárlaton látható tárgyakkal illusztráltuk. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Igencsak bajban lennék, ha csak a legkedvesebb könyvemről kellene írni. Nekem sok kedves könyvem van, és amelyik nem tetszett annyira, azt sem bántam meg, hogy elolvastam. Szerencsésnek érzem magam, hogy akkor születtem, amikor az olvasás még három érzékszervemre is hatott 0átás, tapintás, szaglás). Hatéves koromig a szüleim, nagyszüleim, nagynénéim olvasták a Benedek Elek-, Grimm-, Andersen-meséket: a Pöttöm Pannát megkönnyeztem. Amint megtanultam olvasni, nem szorultam segítségre, egyedül boldogultam. Méhes György történetei (Rapsonné vára, Világhíres Miklós) egészen más, borzongató érzéseket váltottak ki belőlem. Hetedikes koromban egy magyar órán fogalmazást kellett írni - már nem emlékszem a témára -, de becsempésztem egy jelzős szerkezetet Sienkiewicztől: „csillagmorzsás égbolt”. Tudom, hogy nem volt helyes a nagy lengyel íróval szemben, de ez nekem annyira tetszett! A tanárnőnek is, mert ötöst adott és felolvasta az órán. Ezután már válogatás nélkül olvastam mindent sorban, ahogy a könyvespolcon sorakoztak otthon. A gyerekeket elriasztják az iskolában a kötelező olvasmányok. Engem soha. Egri csillagok, A Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai. Ezeket általánosban kellett elolvasni, én csudára élveztem! De én ekkor már Jókainak majdnem minden könyvét elolvastam. Olyan érzékletesen tudott egy tájat, embert, kastélyt leírni, nem beszélve a stílusról, hogy engem teljesen elvarázsolt. A mai emberektől - akik a szavakat rövidítve, ékezetek nélkül írják az okostelefonba - Jókai már igen messze áll, sajnos! Gárdonyinak a Göre Gábor-sorozatát régen nem említették az iskolában (nem lehetett), de én azért tudtam róla, nagyapának megvolt otthon és többször elolvastuk, a könnyünk csurgott a nevetéstől! Ugyanilyen hatást keltett Mikszáth Új Zrínyiász című könyve. Akár innen is meríthették volna a franciák a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című film ötletét. Egyébként Mikszáthnak a sajátos humora, iróniája ragadott meg, majd’ minden regényéből sugárzik. Hasonló hatást keltett Dickenstől A Pickwick Klub. Ezt háromszor is elolvastam. Nem maradt ki az életemből Verne és Cooper sok izgalmas története sem. 1980-ban kórházban feküdtem és az osztályon hál’ Istennek volt könyvtár. Itt akadt a kezembe Qamil Buxheli Maksut úr karrierje című regénye. Ez Gogol revizorjának albán változata, szerintem a lényeg az, hogy sokat segített a bentfekvéskor, mert anynyit nevettem rajta. Szerencsére később sikerült megvennem ezt a könyvet, így még kétszer is elolvastam. A vidám könyvek mellett nagyon szeretem a drámákat is, legyen az régi történelmi vagy kortárs. Thomas Mann A Varázshegy, József és testvérei vagy Passuth László könyvei. A történetek helyszínét térképen szoktam követni, így például az Iliászt, Odüsszeiát vagy Colleen McCullough ókori témájú könyvsorozatát Julius Caesarról. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Bene Zoltán (1973) író Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Raoul Weiss (1975) költő, műfordító 2018. június 1975-ben utaztam először külföldre, Finnországba, ezért vettem néhány finn könyvet: Kalevala, Pentti Haanpää (A megélhetés furfangjai, Kilenc férfi csizmája), Mika Waltari (Az emberiség ellenségei), mely szintén ókori témájú. Évekkel később ettől az írótól még négy könyvet olvastam: görög, római, egyiptomi világban játszódnak. Imádom ezt az időszakot (is)! Meg kell még említenem a Világjárók sorozatot, amely már megszűnt, amióta nem csak háromévente lehet külföldre menni. Szeretem az életrajzi könyveket is, legyen az tudós, színész, operaénekes, király, grófi családok. Ilyenkor lerajzolom a családfát is, ha éppen nincs meg a könyvben. Ezekkel órákig bíbelődöm. Rengeteg könyvet említhetnék még, melyek kedvesek a szívemnek, de befejezésül álljon egy idézet Perlaky Lajos Napfényes életfilozófia (1944) című könyvéből, melyet anyám ajándékozott a tanítóképzőben végzett vőlegényének (leendő apámnak), 1949-ben: „Montesquieu mondotta: Sohasem volt olyan bánatom, amelyet néhány órai olvasással eloszlatni ne tudtam volna...” „Az olvasás a legszelídebb morfium, a legbiztosabb orvosság léleksebekre.” Eger, 2018. május 14. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
