Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-30 / 123. szám

2018. MÁJUS 30., SZERDA KITEKINTŐ g Munkájának a része az ifjúság- és a gyermekvédelem is PROGRAMSOROK) SZERDA Sokrétű az ügyészség közjogi feladatköre Az ügyészség közjogi fel­adatai igen sokrétűek. Ezek közé tartozik például a sza­bálysértési eljárások egy ré­sze, a civil szervezetek tör­vényességi eljárásai. Felte­hetően nem sokan tudják, hogy perindítási jogosultsá­ga van az ügyészségnek az állatok kíméletére és védel­mére vonatkozó jogszabá­lyok megsértése esetén. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Az ügyészség alap­vető tevékenysége az úgyneve­zett vádmonopólium, vagyis Magyarországon csak ügyész emelhet vádat. Ezen túl azon­ban a szervezetnek számos más feladata is van. Erről kér­deztük Müllerné dr. Bognár Katalin főügyész-helyettest. Mint elmondta, a közjogi te­rület a büntetőjoginál sokré­tűbb, kiterjed a szabálysértési eljárásokra, a cégek, egyes ci­vil szervezetek törvényességi eljárásaira. Eljár a hozzátarto­zók távoltartási ügyeiben, ki­emelt figyelmet fordít a környe­zet-, a természet- és a fogyasz­tóvédelemre. Munkájának ré­sze a gyermek- és ifjúságvéde­lem egy-egy területe, valamint a büntetés-végrehajtás törvé­nyességi felügyelete is. Hang­súlyozta, hogy az ügyészség már nem általános panaszfó­rum. Csak az ügy érdemére kiható, az érintett jogviszony alapjait érintő törvénysértés esetén jár el, ha egy szerv mű­ködésében súlyos törvénysér­tésre utaló tények merülnek fel, és a vizsgálat a per, vagy az azt megelőző felhívás megala­pozása érdekében szükséges. Az ügyész csak a tudomására jutott jogsértés, vagy mulasz­tás esetén ellenőrizheti a ható­sági jogkört gyakorló, illetve a bíróságon kívüli más jogalkal­mazó szervek egyedi döntései­nek vagy hatósági intézkedése­inek és eljárásának törvényes­ségét, de csak akkor, ha a bíró­ság nem vizsgálta felül. Ügyészi kontroll nélkül senki nem korlátozható személyi szabadságában - mondta Müllerné dr. Bog­nár Katalin főügyész-helyettes Fotó: Makovics Kornél Külön törvények hatalmazzák fel a perindításra A közérdekvédelmi tevé­kenység során peres és nem­peres bírósági eljárásokat kez­deményez, illet­ve ilyen eljárások­ban vehet részt az ügyészség. Rend­kívül szűk körben és indokolt esetben perindítással, vagy perben történő fel­lépéssel közre­működhet abban, hogy az igazságszolgáltatás el­érhető legyen azok számára is, akik jogaik érvényesítésére, védelmére - személyi körül­ményeik, vagy helyzetük miatt - nem képesek. A semmis szer­ződéssel okozott közérdeksére­lem esetén, közhiteles nyilván­­tartásha bejegyzett adatokkal kapcsolatos és bizonyos család­jogi, valamint gondnokság alá helyezési ügyekben az ügyészt külön törvények jo­gosítják fel a perin­dításra. Kiemelt fi­gyelmet kapnak bi­zonyos területek, ilyen például a kör­nyezet- és termé­szetvédelem és a fogyasztóvédelem. A környezet- és ter­mészetvédelmi hatóságok által megküldött határozatok vizs­gálata révén az ügyész közre­működik eljárásaik és döntése­ik törvényességének biztosítá­sában. A környezeti veszélyez­tetés, a természeti érték, terü­let, valamint védett természeti terület veszélyeztetése, károsí­tása esetén pert indíthat annak érdekében, hogy a környeze­tet veszélyeztetőt, vagy károko­zót tiltsák el ettől a tevékeny­ségtől, vagy térítse meg a kárt. Perindítási jogosultsága van az ügyészségnek az állatok védel­mére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén - mondta a főügyész-helyettes. A fogvatartottak jogai mellett védik a többi embert is A fogyasztók panaszaikkal elsősorban a területileg illeté­kes járási hivatalokhoz fordul­hatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság a határozatait meg­küldi a főügyészségnek. Azo­kat abból a szempontból vizs­gálják meg, hogy a határoza-Kiemelt fi­gyelmet kap a környezet­és a fogyasz­tóvédelem tok megfelelnek-e a jogsza­bályoknak. E tárgykörben a büntetőjogi szakágtól kapott jelzésekből is tudomást sze­rezhet az ügyészség olyan té­nyekről, adatokról, amelyek intézkedést igényelnek. Pert is indíthat az ügyész, ha va­lamely vállalkozás jogsza­bálysértő tevékenysége a fo­gyasztók széles, illetve meg­határozható körét érinti, vagy jelentő nagyságú kárt okoz, és az eljárás a bíróság hatás­körébe tartozik. Az ügyész­ség közérdekű keresete irá­nyulhat ezen kívül a tisztes­ségtelen általános szerződé­si feltételek érvénytelenségé­nek, uzsorás szerződés sem­misségének megállapítására és a termőföld védelmére is. A nemperes eljárások kö­rében említést, érdemelnek a cégekkel és civil szervezetek­kel kapcsolatos ügyek. Tör­vénysértés esetén a bíróság­nál törvényességi felügyele­ti eljárás kezdeményezésére jogosult az ügyész a jogsza­bálysértés megszüntetése, a törvényes működés kikény­szerítése érdekében. A szak­terület munkájának jelentős részét teszik ki a szabálysér­tési ügyekkel kapcsolatos fel­adatok. Ilyen például a sza­bálysértési eljárást megszün­tető határozatok jogszerűsé­gének vizsgálata. Fontos ga­ranciális szabály, hogy ügyé­szi kontroll nélkül senki nem korlátozható személyi sza­badságban. Rendszeresen folytat az ügyészség vizsgálatot gyer­mekotthonokban, illetve meg­teszi a szükséges intézkedése­ket, ha a kiskorúak sérelmével járó jogsértés jut tudomására. A büntetés-végrehajtást ellen­őrző ügyész tevékenysége je­lenti egyrészt az elítéltek, il­letőleg a fogvatartottak jogai­nak védelmét, ugyanakkor tá­mogatja az állam büntető igé­nyének érvényesülését, a tár­sadalom és a többi ember vé­delmét is - mondta Müllerné dr. Bognár Katalin. Különleges hobbinak hódol az egyik tolnai cég ügyvezetője, Horváth Róbert Nemcsak szépek, repülni is tudnak TOLNA Húsz éve hódol a jármű­modellezésnek Horváth Ró­bert. Most az első kiállítása is megnyílt alkotásaiból, a tolnai MAG-Házban. Horváth Róbert az egyik legnagyobb tolnai cég, a Tol­­natext Bt. ügyvezetője. Ap­­pelshoffer Ágnes, Tolna pol­gármestere a kiállításmegnyi­tón többek között arra hívta fel a figyelmet: ahogy a cégve­zetéshez, úgy a modellezéshez sem elég csak a tehetség. Ki­tartásra, szorgalomra is szük­ség van, hiszen a modellek sem varázsütésre készülnek el. Ezt Horváth Róbert is meg­erősítette: a legbonyolultabb Horváth Róbert modellkiállítása június 19-ig tekinthető meg Fotó: Németh István repülőgépe több, mint fél évig készült, sokszor éjszakákat átvirrasztva. Mindez azon­ban számára nem munka, ha­nem kikapcsolódás, amivel ti­nédzser fiát is „megfertőzte”. Ezért manapság már minden modellalkatrész-készletből kettőt vesznek. Mindenféle járművet épí­tett már, a hajótól a helikopte­rig, ám a kedvencei a repülők. Motorral felszerelt, önerejük­ből mozogni képes, távirányí­tós modellekről van szó. A tár­latnyitó után a MAG-Ház par­kolójában ezt be is mutatták, egy autó- és egy kamionmo­­dellel. S. K. MOZI SZEKSZÁRD Szaffi (magyar rajz­film), 14.30. Solo: Egy Star Wars történet (amerikai sci-fi) 2D, 14 óra. Hurrikán meló (amerikai ak­­ció-thriller), 17 óra. Solo: Egy Star Wars történet (amerikai sci-fi) 3D, 19 óra. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ SZEKSZÁRD Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: Falánk idő - fan­tázia és fúga - Turczi István Prima Primissima díjas költővel Berka At­tila szerkesztő beszélget, 17 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD Tolna Megyei Levél­tár: Az egyházi iskolák államosí­tása Tolna megyében 1948. című kiállítást Csillagné Szánthó Poli­xéna, a város humán bizottságá­nak elnöke nyitja meg, a vendége­ket dr. Várady Zoltán CSc. levéltár­igazgató köszönti, 10 óra. A kiállí­tást dr. Kunná Tornóczky Andrea levéltáros és Hecker Henrietta se­gédlevéltáros mutatja be. CSÜTÖRTÖK MOZI BÖLCSKE Bűbáj herceg és a nagy varázslat (amerikai animációs ka­landfilm), 16 óra. Három hegy­csúcs (német-olasz thriller), 18 óra. Átejtve (amerikai romantikus vígjáték), 20.30. SZEKSZÁRD Vigyázz, kész, Morc! - angol-mexikói animációs családi film), 14.30. Könyvklub (amerikai vígjáték), 17 óra. A partiállat (ame­rikai vígjáték), 19 óra. JÓTÉKONYSÁGI KONCERT SZEKSZÁRD Művészetek Háza: adománygyűjtés Zenepavilon lé­tesítésére. Fellépnek a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola művész­tanárai, növendékei, valamint a Rotary Club Szekszárd által támo­gatásban részesült vendégművé­szek, 18 óra. ELŐADÁS BONYHAD Kép-Tár-Ház: „A görögök és a rómaiak a spájzban voltak" Mit köszönhetünk a rómaiaknak? - Heidl György előadása, 17 óra. TRAFFIPAX 04:0006:00 61-es főút 71 km 0730-1130 Sós főút 113. Ion 0645-11:45 Pörböty, Bajai u. 71 09301100 5506 főút 122 km 09301230 6« főút 113. km 0930-1130 61-es (mit 84. km 10301230 Dunafoktvár, Paksi u. 92 12301530 56-os tout & km 12501530 55ós főút 120. km 13301530 6-c* főút 90. km 13301530 6-os főút 120. km 14:301700 63-as utlkm 15001700 Dombóvár. Köztársaság u. 27. 15301830 5&06f0ut5vkR) 16.15-17:15 Bátaszék. Budai u. 86. 16301600 6os főút 133. km 17002000 Paks. Tolnai út 4a 20002130 631-esút2.km 21-00-23.00 Kapospula, Rákóczi u. 52. VÉRADÁS SZERDA Tengelic, Faluház 12.00-14.30 Szedres, Általános iskola 15.30-18.00 CSÜTÖRTÖK Paks, Forráspont-Energiaház 9.00-13.00 VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor Dunaföldvár 6 cm, Paks 157 cm, Dombon 199 cm. Árvízkapu 563 cm, Baja 288 cm. A Sió Palánknál 179 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents