Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-30 / 123. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 30., SZERDA POSTABONTÁS Hősökre emlékeztek a reformátusok SZEKSZÁRD A Szekszárdi Refor­mátus Egyházközségnél 2018. május 27-én, a Hősök Napján a vasárnapi istentisztelet után meghitt ünnepségen emléke­zett meg az első világháború befejezésének százéves évfor­dulójáról és hősi halottairól. Utóbbiak nevét, emlékét temp­lomunk főbejárata fölött már­ványtábla őrzi. Dr. Kaszó Gyula lelkipásztor bibliai igével idéz­te meg emléküket, majd Kővá­ri László városi képviselőnk rö­vid történelmi visszatekinté­se következett. Ezután elhang­zott minden név, mely a táblán szerepel. Akinek leszármazott­ja jelen volt, annak a nevét (töb­ben megilletődve) az utód ol­vasta fel. Koszorúval és egy­perces néma főhajtással is tisz­telegtünk. A rövid megemlé­kezést a 90. zsoltár első versé­nek, a református himnusznak az eléneklésével zártuk: Te­­benned bíztunk eleitől fogva. Mester Mária, tanárnő Ünnepség a Hősök Napja alkalmából Beküldött fotó Jól szerepeltek a Bendegúzon Az eredményes tanulók és felkészítőik Beküldött fotó SZEDRES Dobogós helyeket ér­tek el a Szekszárdi I. Béla Gim­názium szedresi általános is­kolájának tanulói a Bendegúz Tudásbajnokság megyei for­dulóján, tájékoztatott Porko­láb Tiborné tagintézmény-ve­zető. Aczélos Csaba történelem­ből, Hajdú Eszter irodalomból arany, Deckner Zsófia és Vö­rös Hanna anyanyelvbóT, Si­mon Gergő matematikából, Ta­kács Zsófia irodalomból ezüst, Palkó Milán pedig irodalom­ból bronz éremben részesült. Felkészítő nevelőik: Barteczka Mária, Gárdái Anikó, Durgo­­nics Ildikó, Kaszáné Sipos Má­ria és Sáfrány Judit. A szegedi országos döntőben Aczélos Csa­ba, Hajdú Eszter és Simon Ger­gő képviselte az iskolát. B. K. Dr. Németh Csaba (Szekszárd) Fotó: W. G. Dr. Barcza Zsolt (Bonyhád) Fotó: W. G. Dr. Kerekes László (Dombóvár) Fotó: M. K. A nagyobb kórházból ápolók is, a kicsikből orvosok hiányoznak A három kórházigazgató - a bonyhádi, a dombóvári és a szekszárdi - egyetért ab­ban, hogy az egészségügy átalakítása, a korszerű fel­tételek megteremtése hosz­­szú folyamat lesz, és nem pusztán anyagi kérdés. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE Korosodnak a há­ziorvosok és a kórházi szakor­vosok is. Az utánpótlás kevés. Tolnán a hetvenéves dr. Andró­­czi Ferenc a rangidős. Jelenle­gi praxisát negyvenhárom éve viszi. Szívesen elmenne nyug­díjba, ha volna kinek átadni a betegeit. Dolgoznak korosabb kollégái is a megyében. Bony­­hádon például a hetvennégy éves sebész, dr. Bánki László, Dombóváron a nyolcvan éves röntgenorvos, dr. Varga Gyu­la, és aki alighanem a legidő­sebb, a szekszárdi kilencven­négy éves röntgenorvos, dr. Szily Ferenc. Egy kis helyzet­­értékelést kértünk a megye kórházigazgatóitól. Dr. Kerekes László (Dombó­vári Szent Lukács Kórház): -Nagy a mozgás a szakmában, jönnek-mennek a kollégák. Az orvoshiány az utóbbi időben nem növekszik, csak változik. Hol ilyen, hol olyan állás be­töltetlen. A helyzet rendezésé­re sok erőre és energiára lesz szükség. Nálunk a gyermekgyógyá­szatban, a tüdőgyó­gyászatban és az aneszteziológiában (altató orvos) lát­szik állandósulni az orvoshiány. Elő­fordul, hogy van is olyan képzettségű ember a látókörünkben, csak nem a szakmájában dolgozik. Magamat is mondhatom példá­nak: aneszteziológus vagyok, de az intézményvezetői mun­ka mellett nincs időm azzal is foglalkozni. A nővérhiány Dombóváron nem jellemző. Ez az egész országban így van. A kiskórházak orvos-, a nagyok nővérhiánnyal küzdenek. Dr. Barcza Zsolt (Bonyhádi Kórház): - A 2011-től kezdődő béremelések sokat javítottak az egészségügy helyzetén. De meggyőződésem, hogy az ága­zat rendbetétele nem pusztán anyagi kérdés. Fontos, hogy az orvos jól érezze magát a mun­kahelyén, legyen megfelelő eszközállomány és szakmai fejlődési lehetőség. Tudni kell, hogy a doktorok többségének nincs elkötelezettsége egy in­tézmény iránt. Sar­kosan fogalmaz­va: ahol többet fi­zetnek, odamegy. Nálunk szerencsé­re most minden ál­láshely betöltött, de ez egy kiskórház, úgyhogy, ha vala­ki elmegy szabad­ságra, előfordul, hogy szünetel a rendelés, mert nincs helyette­se. Mivel nem vagyunk oktató kórház, rezidensek nem jöhet­nek hozzánk. Egyelőre öt köz­­alkalmazott és negyven vál­lalkozó orvossal működünk. Pályázatok segítségével vásá­roltunk korszerű röntgen- és ultrahangkészülékeket. Ám az olajozott működéshez hosz­­szú távú, átfogó reformra van szükség, amihez szerintem még egy négyéves kormányza­ti ciklus is kevés. Dr. Németh Csaba (Tolna Megyei Balassa János Kórház, Szekszárd): - Szükség van az idős orvosokra, akiktől a fia­talok tanulhatnak. Csak ah­hoz fiatalok is kellenek! Ta­valy mindössze négy rezi­dens jelentkezett Szekszárd­­ra. Most is meghirdettük a he­lyeket, huszonegyet, s úgy lát­juk, hogy az idei érdeklődés valamivel nagyobb. Öt évig re­zidens a kezdő orvos, utána szakvizsgázhat. A megyei kór­házban jelenleg 250-270 orvos dolgozik, de mind a tizennyolc osztályra fel tudnék venni leg­alább két-három új kollégát. Szakdolgozónk 850-900 van, s ott is még negyven-ötven fő­vel bővíthető lenne a létszám. Igyekszünk a lehető legjobb munkafeltételeket teremteni az orvosainknak; tudományos tevékenységüket is támogat­juk: kutatást, publikálást, elő­adások tartását. Ez a környék legnagyobb kórháza, korsze­rű eszközökkel dolgozhat, aki hozzánk jön, több beteggel, ko­molyabb, bonyolultabb esetek­kel találkozhat, mint egy kis­­kórházban. Tehát szakmai ki­hívásokra talál, és a gyógyí­tás igazi sikerélményt jelent­het számára. A megye leg­idősebb, még aktív orvo­sa kilencven­négy éves HIRDETÉS olvasóinktól A recept beküldője: Címe: j Telefonszáma: E-mail-címe: Aláírása: Aláírásommal elfogadom a Media works Hungary Zrt adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a www.mediaworks.hu/hu/content/adatkezelesi-taje­­koztato oldalon), és □ hozzájárulok ahhoz/ □ nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kom­munikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló, 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt a marke­tingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfogadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem@ mediaworks.hu e-mail-címre eljuttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. ♦Az Ön választását kérjük, jelölje X-szel. Uj, 2018-as szakácskönyvünkben idén is olvasóink receptjeire építünk. Ezt tükrözi az album címe is: Hétköznapok és ünnepek ételei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, a legötletesebb receptjeik beküldői értékes nyereményekkel gazdagodnak. • Az előételeknél különböző pástétomokat, gyümöl­csökből, zöldségekből, hússal és hús nélkül készített ételeket várunk. A leveseknél szabad a pálya, ami fontos, a család kedvenceit küldjék be. • A főételeknél a szokottnál több terjedelmet szánunk a tésztaételekre, melyek egyre népszerűbbek, akár húsosán, akár zöldségesen. Ide tartoznak a főtt, a sült, a töltött tészták. • A street food manapság a gasztronómia divatja. Itt is a gyorsan elkészíthető, nagyon sok minőségi alap­anyagot tartalmazó, a nevéből adódóan akár menet közben elfogyasztható finomságokról van szó. Küldjék mielőbb receptjeiket, a végső beküldési határidő: 2018. JúltlUS 22. Receptjeiket e-maílben a recaptvarssny@msdlaworKs.hu címre, postai úton az 8600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. címre várjuk. A receptek beküldői között Kisorsoltmk 2DB2FÖRE2É1S7AKARAS20L0 WELLNESSPIHENEST EGYZALAKAR0SI4*-0SH01F.LBt Sorsolás: 2018. június 29.10 óra Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3.

Next

/
Thumbnails
Contents