Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-26 / 120. szám
folytatás az I. oldalról B helyőrség Azért írtam meg ezt a könyvet, mert úgy gondolom, nem hallgathatunk tovább hálátlanul Gelu Páteanuról, aki mindkét nemzet számára emblematikus arcéi nemcsak közös dolgaink rendezése, de irodalmaink tekintetében is. Kétszívűsége - hiszen ugyanolyan jó magyar volt, mint jó román - az egyetemes európaiság és emberi nagyság iskolapéldája. Ez a cím önmagában előfeltételezi a legendás megközelítést, az élettörténet rekonstruálásának szándékát, és arra törekszik, hogy a fentebb leírt sorokat is teljesen érthetővé tegye. Mondjuk, ha egy nem szokványos életrajzot próbálnánk adni Gelu Páteanuról, valahogy igy kezdődne: Kolozsváron született 1925-ben, Ikrek havának közepén, román értelmiségi családban. Személyesen Márton Áron püspök kereszteli meg katolikus hitben. Középiskolai tanulmányai befejeztével a kolozsvári jogi egyetem hallgatója lesz, ahonnan két befejezett tanulmányi év után - politikai okok miatt - kirúgják. Közben teljesíti katonai szolgálatát a nagyszebeni huszárezrednél. Munkatársa lesz a kolozsvári Herbák János cipőgyár tervezőosztályának, ám jó szándékú kollégái - többségük a Securitate besúgója - jóvoltából 1952-ben kilenc hónap Duna-csatornai kényszermunkára ítélik „a pénzügyi reform ellen való lázításért”. Mindeközben egyre megbecsültebbé válik műfordítóként, később a Román írószövetség kolozsvári kirendeltségének a titkára lesz. 1971-től Bukarestben kezd dolgozni A Hét című hetilap fordítójaként, majd 1978-ban önkéntes száműzetésbe vonul a székelyföldi Énlakára, aztán pedig Etédre, ahol tanárként dolgozik. Innen mejiekül el 1990. március 30-án éjszaka, és kezdi újra az életét egy számára addig idegen, sosem látott országban. Egyetemista kora óta megfigyelte a Securitate, többször kihallgatták, megfenyegették, de megtörni a jelGelu Pateanu az Embernagy szobrok című, Péterffy András áltol rendezett filmben egy szobrászt alakit Fotó: Mohi Sándor Az Embernagy szobrok forgatásán Fotó: Mohi Sándor lemét soha sem sikerült. Nem tudták megfélemlíteni, lefizetni, beszervezni és szerencsés véletlenek folytán megölni sem. Titkosszolgálati dossziéjának ismeretében kijelenthetjük: az az ember volt, akit mindig is szerettünk és tiszteltünk benne, a román-magyar együttélés meggyőződéses apostola, kiváló műveltségű fordító, politikus és költő, aki egyszerre mindkét nemzet irodalmának élvonalas figurája. Életét spiclikkel, szekushiénákkal és haszonlesőkkel körülvéve élte, mintha sportot űzött volna abból, hogy hogyan lehet embernek maradni a kommunista diktatúra éveinek Romániájában. Híres volt ugyanakkor bohém életviteléről, szerette a társaságot, a nőket, élthalt a barátaiért. Költői munkásságát sem kezeljük méltó helyen, pedig beszédes az a tény, hogy életében egyetlen verseskötetet szerkesztett tudatosan egybe, ennek verseit pedig magyar nyelven írta. Sajnos, nem érhette meg e kötet megjelenését. A Levelek a Fekete Madonnához - mint későre sikerült kideríteni - 101 verset tartalmaz, ennek a gyűjteménynek egy rövidebb változatát adta ki az Ablak Kiadó Székelyudvarhelyen, 1997-ben. A versek egy kései szerelem tanúbizonyságai, a nyolcvanas évek végén íródtak, többnyire Etéden. Nemcsak keletkezésük és tartalmuk miatt izgalmas szövegek ezek, hanem nyelvi megformáltságukból adódóan is: archaikus csengésű, a szakrális szövegek világát idéző költemények, amelyek a szerelem és a létértelmezés míves himnuszai. Román nyelvű versei is a mai napig kéziratban kallódnak, egy újabb kutatómunka feladata együvé gyűjteni őket. „Kolozsváron születtem, tehát európainak, s kétnyelvűségem kezdetére vissza sem tudok emlékezni” - ezt mondja magáról, és ebből az alapállásból tekintett mindig önmagára és az életre úgy általában, felülemelkedve a napi politika szennyén a nemzeti kérdés és az irodalom problémáinak tekintetében. Gelu Pateanu Levelek a Fekete Madonnához Szép álomasszony, Fekete Madonnám, mély parti ösvény, soha-nem-hitt élet, miért, hogy Te kell légy a végítélet, szép álomasszony, hófehér gyehennám? Miért, hogy Benned is csak sír a lélek s miért, hogy minden poklomat megállnám Éretted, most, az isten-idő vállán!? Szép álomasszony, köszönöm, hogy élek... Etéd, 1988. május 26. 2018. május 4-Úgy fájsz, ahogy nem fájhat csak az élet - friss vizű kút a régen szomjanholtnak - mert, ha még van számomra Benned holnap, az nem lehet már csak a végítélet... Nem azért, hogy bambák hová sorolnak a tüzért, amivel Tebeléd égek és azért sem, hogy gyötrődik a lélek s hogy erős sziklák álommá omolnak a lendület alatt, amivel szállnék, ha hihetnéd Te is, hogy csoda történt: » hogy halottcsonkán is még rád találnék megszegve életet, halált és törvényt... Vergődő éjszakám, hófehér árnyék, add Magadból nekem a sötét örvényt! Etéd, 1988. május 29. 101. Halálmadonnám, szép fekete átkom, örökké áhított kínszenvedés, Tied a teljes győzelem most — és a Magadra vett örök asszonyjárom, a bódult, kába továbbkeresés. Tied a győzelem, vakmakacs párom, akinek álomszülte messzi nyáron én voltam a világra ébredés... Jaj, fürödj vissza minden esettségbe, ölj s halj az ősi rendelés szerint! Marcangolj vissza a reményszín égbe, s dobj ki Magadból — elégtétel int Feléd... de érezd: ösztönödbe égve, feltámadásod én leszek megint! Etéd, 1989. január 21. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET ? I V
