Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-19 / 115. szám
I-helyőrség György Attila aror KEREK A VILÁG Kezdetben vala a Genézis. A Teremtés. Mert a Jóisten és Babbamárja így tartották jónak, és ez csak közösen megy. És lón világosság, és lón setétség. És lón víz, és lón száraz. És lón szalamandra, és lön zsiráf. (Na jó, az később lön.) De lön még sok minden, és legvégül lön a teremtés koronája: a székely. Itt azért kicsit megállt a Jóisten. Ez azért merészebb munka. Tehát előbb megteremtette a medvét, majd megteremtette az örményt. Ezek megüsmerék egymást, és szüleiének belőle a gyergyói székelyek. Azután jövének az udvarhelyiek, a homoródmentiek, majd a csíkiak, és végül, miután a nóvabort is megteremtette, jöttek a csángók. Különösen, elsőre, a gyimesi csángók. Na, mármost a gyimesi csángó és a székely között egyetlen különbség van. Hogy a csángó éppen-csak-éppen tudja átverni a székelyt. Marha- és lóvásárkor ez nyilvánvaló. Eltelik közben pár ezer év, egyszer felébred a csángó, azt mondja: na, valamit kezdeni kéne. Ott van az a kaszáló. Az ország már elveszett. De kaszálni azért kellene, mert a Jóisten közben marhákat is teremtett, aminek enni kell, abból lesz a tej, a túró, a zsendice, a sajt, a savó a kutyáknak, és egyáltalán: túrós puliszka nélkül nem élet az élet. Na most a Gyimesekben egy átlagos kaszáló kb. 45 fokos szögben lejt, mert van a Jóistennek humorérzéke. Vakarja a fejét a csángó, nekifog, kaszál, aztán azt mondja: Ebből elegem van. (Egyébiránt a gyimesi teheneknek a két oldalsó lába húsz centivel rövidebb, másképpen nem tudnak megállni a hegyoldalon a fotózkodó turistáknak.) Internet. Bookmark. Mert az is Isten és Zuckerberg terméke. És jönnek a turisták, mint a wellnessfürdőkbe, ami megint Isten humorérzékének teremtménye: jönnek. És kaszálnak, nehéz pénzt fizetnek érte, hogy kaszálhassanak. A derék csángó ül, gyönyörködve nézi a sok szorgalmas embert, megszámolja a pénzt. Lekaszálták a füvet. És fizetnek szállásért, túrós puliszkáért utána. Jogos. Történelmi elégtétel. Mindenki jól jár. A csángó elveszi a pénzt. A turista hazamegy, és elmondhatja: kaszáltam a gyimesi vadvirágos réten. Rózsinak, Riskának van mit enni télire. Kerek a világ. A Jóisten hátradől és mosolyog. SAJT, Ó! Most, amikor e sorokat írom, egészen pontosan egy közepes méretű, mosolygós képű paradicsom áll előttem, és egy szelet sajt. Meg némi só, Homoródalmásról, alig pár tíz millió éves, szóra sem érdemes. A sajttól, amiről még sok szó fog esni, már hullik a macskáim szőre, és nagyjából egy évig nem lesz szükség szúnyogtalanításra a lakásban, nyilván, vendéget sem fogadok, pusztán emberbaráti szeretedről. De mire ezt leírtam, már el is fogyott mind a paradicsom, mind a sajt, és most egy pohár sör és szilvapálinka mellett elmélkedem a sajtok természetéről. (Jó, elismerem, olívabogyó is van még.) Szóval, a jó sajt. (A telekárak lementek a környéken, amióta megbontottam, kisebb lincshangulat, sebaj, legalább a szomszéd kutyája az életben nem szimatol semmit: sokkot kapott.) A jó sajt alaptörvénye: soha ne vásárolj profi sajtkészítőtől. Ha ajándékba kapod, az más: nem blamálja magát az illető, a legjobból ad. De egyébiránt, ami piacra készül, az olyan is, nagyjából annyi a különbség egy szeretettel adott sajt vagy túró (ez külön fejezet lehetne) és az üzleti sajt között, mint a feleség és egy kéjnő ölelése között. Nyilván veszek én sajtot mindenhonnan, borzalmas, sajtszerű, nyomokban tejet tartalmazó termékeket is, néha még kedvelem is, de a jó sajt, az más. Mármost én életemben nem készítettem sajtot, nem is értek hozzá, de hát az embernek nem kell tyúknak lennie ahhoz, hogy megállapítsa, a tojás jó vagy sem. (Amúgy kvittek vagyunk, én nem csinálok sajtot, meglepően kevés juhász ír könyveket. És ez így mindenkinek jobb.) Tehát? A legjobb sajtokat mindenkor ajándékba kapja az ember. Vagy cserébe könyvért, borért, pálinkáért, gyöngyharmatért, tengerimalacért, akármi. Általában csak úgy. Megérkezik Jóska bá’, s odaad valamit neked hármas koporsóba rejtve, házilag (két réteg nejlon és egy műanyag doboz), amit otthon felbontasz, tudod, ezek után el kell majd költöznöd, de eszed, sírva. Mert olyan finom. Vagy Gyimesen derék csángó keresztanyáim, akik ismerik már választékosnak nem mondható izlelőbimbóimat, odajönnek egy zacskóban némi kékes, csángó csípős túróval, és azt mondják: „Attilácska, ez megmaradt a tavalyról, azt már úgyse eszi meg senki, vidd el, ha kell...” Hát persze hogy kell. És állítom, a kínai császár nem eszik ilyet, szalonnát mellé, pityókás házikenyeret, almási paradicsomot, és orgazmus a vége, garantáltan. Vagy jön Johnny ábrándosán, vagy Lóri racionálisan, és hirtelen előkap valahonnan a mellényzsebéből egy darab sajtot a teraszon, hol szállásunk vagyon, és könnyes szemmel esszük, mert nem, ilyen nincs, ilyen nem lehet, ez csak itt és most van, ezt meg sem érdemeljük. Vagy Magyaralmáson esszük a világ díjnyertes sajtját, és a szemünk sem rebben: egyszerűen anynyira jó, erre nem is kell szó. Enni kell, mértékkel és méltósággal, és inni mellé. Ha megkérdezik, milyen, azt mondjuk: jó. A jó sajt több mint művészet. Mozartra, Shakespeare-re, Einsteinre már senki nem fog emlékezni, de sajtot akkor is eszik majd az emberiség, ha lesz még szája és két keze, és elfeledett ősanyák receptjei élednek fel. Az a gyimesi csípős túró, meg a Jóska sajtja, meg azok a bivalysajtok... Kegyelmi pillanatokat élünk. Ha egyszer valaki idegen kiszimatolja, milyen lehet egy almási sóval eltett gyimesi juhsajt... de nem fogja, és ez milyen jó nekünk. Mert ez a mienk. Feleim, ne vegyetek sajtot. Illetve vegyetek, és egyetek. Sokat. De ha kényeztetni akarjuk magunkat: vegyük elő a hűtőszekrényből, a kamrából a három éve barátunktól kapott sajtot, próbáljuk megragadni, amíg el nem mászik, és aztán következzen a mennyország. Azt hiszem, vágok még egy szeletet. A városban légiriadó van. tarca AZ IGAZSAGTALANSAGOK ÉJSZAKÁJA Zselé elhagyatottan üldögélt az egyik széken, és úgy érezte, ez az egész nem érte meg. Nem volt bőt. Lemondott a lányokkal való ismerkedés minimális esélyeiről is, komoly anyagi áldozatokat vállalt az egyenruha és a hozzá való kiegészítők beszerzésével, s mindezt miért? A nagy semmiért! A kőbányai Mutter-klub felső szintje volt e keserű gondolatoknak színtere. A lépcsőfeljáró mellett gyülekeztek a régi arcok - Patkány, Csinos, Őrmester s valami roppant komoly és jelentőségteljes dologról értekeztek. Komolynak kellett lenniük, mert Szőkepatkány és Kegyetlen is sűrűn bólogatott hozzá, s Korcs Undor Nünü - akiről köztudott volt, hogy már ’82 óta nyomul - egy halk „nos igen” kitételt is kiejtett a száján. Mindenesetre ezen létfontosságú információknak tudása nem adatott meg Zselének, ki a szemközti sarokba állított kis asztal, valamint négy szék egyikén üldögélt, s Fájdalmas életérzésének kiváltó oka Ede volt, aki egy gitárt tartott a kezében, s húsos ujjait a húrokhoz nyomta.- Ez a Kájosz - jegyezte meg Ede. Semmi válasz. A mellette lévő székek egyikén Bubó terpeszkedett, százkilós testét egyensúlyozva a széken, a másikon meg Caca, aki nemrég tett szert egy vadonatúj Martens bakancsra. A harmadik széken természetesen Zselé foglalt helyet, a legfiatalabb a társaságban, aki, mint kezdő skinhead, most először látogatott el a Mutter-klubba, s már harmadszor próbálkozott bekapcsolódni a társalgásba, de igyekezetét nem koronázta siker. Válaszra sem méltatta senki.- Ez a Kájosz - jegyezte meg ismét Ede, aki felettébb sértve érezte magát, ugyanis a teljes hétvégét azzal töltötte, hogy megtanulta fejből a legendás 4-Skins együttes Chaos című dalát, s tudományát szerette volna megismertetni hallgatóságával, amely viszont nem sok befogadókészségről tett tanúbizonysá-Pozsonyi Ádám időnként félretette a gitárt, s egy jót húzott az asztalon középen álló borosüvegből.- Most vagyok először a Mutter-klubban - szólalt meg Zselé, s tekintetét esdeklőn Edére emelte.- Ez itt a Kájosz... - jegyezte meg erre Ede, s ujjait ismét a húrokhoz nyomta. Semmi válasz. Ede hát megint a borosüveg után nyúlt.- Az még hagyján - füstölgött magában hogy Bubó a hétvégi kommunikációs konfliktusát meséli a török vendégmunkásokkal, miközben körbe-körbe jár a borosüveg, Caca az új Martens bakancsát mutogatja, büszkén föl-le emelgetve a lábát, de hogy Zselé, ez a kis mitugrász sem reagál a mutatványára semmit, az már felháborító.- Kájosz - jegyzi meg ismét, s felemeli a hangját. Semmi hatás.- Kájosz - szól s köhög. Zselé eközben még mindig azon töpreng, hogy megérte-e voltaképp ez az egész. Elpan-gyűjteményét a nővérének, hogy pénzhez jusson és beszerezhesse a kellékeket, levágatta a haját kopaszra, miáltal két napig rajta röhögött mindenki a szakmunkásképző intézetben, lejött ide, dacolva a szülői terrorral, és ráadásul még a bort is ő fizette. Abort, amely most körbe-körbe jár, s húz belőle Caca („Látjátok ezt a varrást itt? Eredeti Martens!”), húz belőle Bubó („Leszálltam velük a villamosról, s már ütöttem is”), s persze Ede. S már a sokadik kör megy, és őt persze mindig kihagyják. Zselében felhorkant a büszkeség. A büszkeség pedig összekapaszkodott az elkeseredéssel, és kettejük szövetsége tetté erősödött. Kinyújtotta kezét az üveg után.- Zselé! - csattant fel ekkor egy öblös hang mellette. - Na nehogy már te idd meg az egészet! - szólalt meg Ede, aki úgy érezte, valamit végre vissza kell fizetnie a megaláztatásból. A megaláztatásból, ami őt itt órák óta folyamatosan éri. Azzal Ede megragadta a borosüveget, s egy búsan lógatta a fejét. got. Elkeseredését azzal tompította, hogy adta a teljes szagosradír- és nyugatiszap- határozott mozdulattal a szájához emelte. U k 1 aaaaaBaaBM ■ IC aanaanaaaH! ■ ■ w naaniaciiiaciiaQ KÁRPÁT .MEDENCEI TEHCTStGQONDOZÚ NONPROFIT KFT. Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. május | 1 t ' * ( A A S P C ^
