Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-08 / 57. szám

2018. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Süli János miniszter is köszöntötte a gyáravató résztvevőit. Az asztalnál Porga Ferenc, Nagy Imre és Kadlok Nándor Két gyárat avattak tegnap Tamásiban Korszerű fémmegmunkáló gépeket láthattunk a csarnokban A metalPRO Hungary KFt. és a FHL Björn Hungary Kft. új, Tamásiban megépült gyáregységeit szerdán ad­ták át ünnepélyesen. Az au­tóalkatrész-gyártásban ér­dekelt, egymással beszál­lítói kapcsolatban lévő két cégnél ezzel két és fél milli­árd forint értékű fejlesztés zárult le. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TAMÁSI Uniós támogatással épített új gyártócsarnokot Ta­mási északi iparterületén két autóipari beszállító. Számos nagyteljesítményű fémmeg­munkáló gépet és egyéb esz­közöket szereztek be, terme­lésirányítási és autóipari mi­nőségirányítási rendszert ve­zetnek be a projektek kereté­ben, ezzel jelentősen növelik termelő kapacitásukat és dol­gozói létszámukat. Az autókhoz motortéri csö­veket gyártó FHL Björn Hun­gary Kft. közel hétszáz em­bert foglalkoztat móri és ta­mási telephelyein. Nagy Imre ügyvezető igazgató azt mond­ta, csak Tamásiban az utóbbi három évben 1260 millió fo­rintnyi fejlesztést valósítottak meg, új üzemükben alumíni­um megmunkálásával foglal­koznak. - Azt gondoljuk, ez a legnagyobb perspektívát, de legnagyobb kihívást jelentő te­rület - mondta Nagy Imre hoz­zátéve, folyamatban, illetve el­bírálás alatt van több pályáza­tuk, köztük kutatás-fejlesztést célzó projektek is. A szintén magyar tulajdonú metalPRO Hungary Kft. az FHL Björn Hungary Kft. beszállító­jaként 2016-ban kezdte el a gépjárművek hűtő-fűtő csövei­nek rögzítését szolgáló alumí­nium profilok gyártását Tamá­siban. A városban végrehajtott fejlesztésük összértéke 1190 millió forint, amelyből 598 mil­lió forint uniós támogatás. Kad­lok Nándor ügyvezető igazgató azt mondta, az új üzemben két műszakban 15 ember dolgozik, de március 19-én elindul a har­madik műszak, és tervezik to­vábbi CNC-megmunkáló-állo­­mások telepítését, illetve egy újabb gyáregység építését. Ki­emelte, hogy projektjeik sike­rét a befektető-, illetve beruhá­zásbarát önkormányzat hatha­tósan segítette. Porga Ferenc, Tamási pol­gármestere elmondta, min­dent elkövettek, hogy ez a két cég Tamásiban építse meg új gyártóbázisait. TOP forrásból negyedmilliárd forint érték­ben ipari feltáró utakat, par­kolókat építettek, ipari áramot biztosítottak, saját erőből segí­tették a közüzemi hálózatokra való rákötést, a közeljövőben kerékpártút építéssel javítják az iparterület elérhetőségét. Az ünnepségen Süli János miniszter a térségfejlesztés fontosságát hangsúlyozta. Az atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter arra is ki­tért, hogy a befektetőket ma már nem olcsó munkaerővel, hanem olcsó energiával kell hazánkba csábítani, a fiatalok megtartásához versenyképes bérekre van szükség, ugyan­akkor a két új atomerőművi blokk viszont az ellátásbizton­ságot és olcsó energiát biztosít­hat a lakosság mellett az ipar számára is. Nők dicsérete Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu A magasztalásokból rakott torony időnként hamiskás fér­fimosollyal épül - erre hívta fel a figyelmet Ráth-Végh István, könyvének hölgyek dicséretét zengő fejezetében. Hogy ne menjünk messzire, a humorban tréfát nem ismerő Ka­rinthy Frigyes erre a következtetésre jutott: „Nincs az a nő töb­bé, aki minket kiábrándíthat a nőből”. Az író ezen kettős termé­szetű meglátása nem egyedi a hazai literatúrában. Madách Imre Az ember tragédiájában Ádámmal mondatja ki „dialektikus” véleményét a gyengébbik nemről: „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek. A nő, méregből s mézből összeszűr­ve. Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt.” Napóleon nem mé-Pár sorban ott ta­lálható minden, amit a nőkről el le­het mondani lyült el ilyen szinten a női lélek rejtelmeiben, erre nem is ér­zett semmilyen indíttatást, de azért magabiztosan tudni vél­te, hogy mi is kell a szerelme­­tes asszonynak, azaz a leendő császárnénak: „Küldtem ne­ked egy vég firenzei taffeta-selymet, kitelik belőle egy szoknyá­ra való, vasárnapi szoknyára, amikor különösen ki akarnád ma­gadat csípni. Hamarosan kapsz egy szép krepp-ruhát is.” Éva lányai Kosztolányi Dezsőt is megihlették, ezen a je­les mai napon bizonyára gyakorta idézik Nők című versének idevágó részletét. „Mindegyik leányom, mindegyik felesé­gem, mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem. Mindegyik anyám.” A rendszeres citálás kétségkívül nem ok nélküli. Hi­szen ebben a pár sorban ott található minden, amit a nőkről el lehet mondani - mentesen attól a bizonyos férfi mosolytól. Ünnepi programok a hosszú hétvégén SZEKSZARD Hosszú hétvégén tárja a közönség elé a Babits Mi­hály Kulturális Központ azon ünnepi rendezvényeit, melyek március 15-ét idézik, avagy kapcsolódnak a jeles naphoz. Sőt - mondta Zsikó Zoltán, az intézmény igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón már márci­us 13-án, azaz ked­den megnyílik a mozi előterében az a Honvédportré ki­állítás, mely Plohn József műveiből ad válogatást. Március 14-én, szerdán 17 órától rendhagyó irodalomtörténeti óra - Dobos Gyula előadásával, a Rády Huszárbandérium vi­seleti bemutatójával és a Mus­linca Férfikar dalaival -, majd 18.30 órától fáklyás felvonulás színesíti a késő délutánt. Március 15-én, csütörtökön 10.30 órától a Béla király té­ren Horváth István államtitkár mond ünnepi beszédet, majd a szekszárdi Garay János Általá-A Béla király téren Horváth István állam­titkár mond ünnepi be­szédet nos Iskola és AMI tanulói mu­tatják be műsorukat. A téren zajlik le a koszorúzás is. Más­nap, március 16-án, pénteken délelőtt 10 órától - amiképp csü­törtökön is - kézműves műhely várja a gyermekeket a mozi elő­terében. 10.30 órától kezdődik a moziban a díjmentesen láto­gatható matiné. 17 órától ugyancsak a mozi előterében Ga­­csályi József és Kis Pál István irodalmi délutánja ígér tar­talmas elfoglaltsá­got. Március 17-én, szombaton 16.30 órától a Bödő terem­ben a táncház jelenti a cseme­gét, a felnőttek számára 20 órá­tól indul ez a program. Nagyon gazdag és fiata­los. Ezen elismeréssel illette Csillagné Szánthó Polixéna, a szekszárdi közgyűlés humán bizottságának jelen lévő el­nöke a rendezvénysorozatot, mely jól tükrözi az összehan­golt munkát. Sz. Á. Népdalok Arany Jánostól SZEKSZÁRD A magyar művelődéstörténet egyik első népdalgyűjteményét nem más, mint Arany János állította össze 1874-ben. Ezen művekből adott zenés ízelítőt tegnap este Szekszárdon, a Művészetek Házában a Hungarian FolkEmbassy együttes. (További képek: teol.hu) Sz. Á. Fotó: Makovics K. Nők a bor világában SZEKSZÁRD Gyengébb? Nem! Ez a címe Szabó Edit könyvének, melyben huszonhat női borász története tárul az olvasók elé. A kötet szekszárdi bemutatóját - a szerző, valamint Gere Andrea és Heimanné Kelemen Ágnes bo­rászok résztvételével - tegnap tartották a PTE-KPVK aulájában. (További képek: teol.hu) Sz. Á. Fotó: M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents