Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-08 / 57. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK A TEOL.hu írta Második alkalommal adott jótékonysági koncertet az együttes A Szent Erzsébet Otthon javára gyűjtött a Bonyheart Komolyzenei feldolgozások mellett rockszámok csendültek fel a Bonyheart jótékonysági koncertjén Beküldött kép Hat esztendő fegyházat kapott a puskagyáros TAMÁSI Hat év fegyházbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 7 évi eltiltásra ítélte a „pincehelyi bombagyárosként” elhíresült vádlottat a Tamási Járásbíróság, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel viszszaélés bűntettében. A vádlott esernyőkből gyártott éles lőfegyvereket. Lakásán két esernyőnek álcázott, 22-es kaliberjelű, gyártási szám nélküli, házi készítésű tűzfegyvert készített. Egy másik 22-es kaliberjelű puskát pedig házilag átalakított és olyan működőképes állapotba hozott, hogy lövés leadására és emberélet kioltására is alkalmasak voltak. A fegyvereket a házában tárolta és a ház pincéjében többször ki is próbálta. Találtak nála további 30 működőképes lőszert is, melyek lőfegyverekben használva ugyancsak alkalmasak lettek volna az élet kioltására. A vádlottnak semmiféle lőfegyver, vagy lőszer tartására nem volt engedélye. Többféle bűncselekményt is elkövetett a vádlott A házkutatás során ezeken túl a vádlott szobájából olyan pirotechnikai eszközök, robbanóanyagok, gyújtózsinórok, lőpor és egyéb, kereskedelmi forgalomban nem kapható anyagok kerültek elő amelyek tartása szintén engedélyhez kötött. A lefoglalt anyagokból robbanószert lehet előállítani. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, fiatal felnőtt korát, megbánó magatartását. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy többféle bűncselekményt is elkövetett, valamint azt, hogy az előállított fegyverek életveszélyesek voltak. Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás lezárultáig fenntartotta. A végzés jogerős. 1.1. Második alkalommal adott jótékonysági koncertet a Bonyheart együttes a Völgység fővárosában. Szép őszszeg jött össze a Bonyhádi Árpád-házi Szent Erzsébet Otthon számára. Hargitai Éva, eva.hargitai@mediaworks.hu BONYHÁD A zord február végi időjárás ellenére is szép számmal, mintegy százan jelentek meg nemrégiben a Bonyheart együttes jótékonysági koncertjén, Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. Az egykori gimnáziumi együttesből származtatható, alapvetően öttagú formáció tagjai közül ma is hárman egykori osztálytársak. Mintegy három éve zenélnek együtt, ez idő alatt összeérett, összecsiszolódott a csapat és közben formálódott az ízlésük. Mint azt Fazekas József az együttes képviseltében elmondta, korábban kifejezetten rockzenét játszottak, nemrég azonban komolyzenei feldolgozásokkal is elkezdtek foglalkozni. Többek között Bach, Vivaldi, Paganini, Rossini műveit dolgozták fel, a dallamokhoz, ahol kellett, szövegeket írtak. Ezen felül saját szerzeményeik is vannak. Ennek megfelelően alakult a jótékonysági est repertoárja, amelyben a nagyobb részt képviselő komolyzenei feldolgozások mellett rockszámok csendültek fel. Közöttük pedig versek hangzottak el Széplaky Géza színművész előadásában. A produkciókhoz énekhangjával hozzájárult a színész felesége, Szemerédi Bernadett is, akivel együtt csatlakozott a formációhoz. A belépés díjtalan volt, az adakozott, aki akart. így is szép összeg jött össze, amelyet a Bonyhádi Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonnak juttattak el. A zenekar tagjai Kovács Gábor - minden, amit fújni lehet, így például klarinét, tenor szaxofon, furulya, okarina, oboa, továbbá hegedű és basszus gitár. Bolbach János - ritmus-, basszusgitár, ének. Ambach Ede - basszus-, ritmus- és szólógitár, billentyűs hangszerek. Reisz Ferenc - szóló- és baszszusgitár, bendzsó. Fazekas József - ütős hangszerek. Fazekas József beszámolója szerint az ötlet a következőképpen született. Egy ideje a saját örömükre már együtt zenéltek, és ráeszméltek, hogy szükségük van közönségre, visszacsatolásra is. Viszont ha már koncertet adnak, annak legyen valami jó célja - vélték a csapat tagjai. Tavaly a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola javára gyűjtöttek, de idén úgy gondolták, maradjon a befolyt összeg a városban. Most, hogy már egy teljes koncertnyi repertoárral rendelkeznek, további terveket is kovácsolhatnak, talán idén még egy szekszárdi adománygyűjtő zenés est is öszszejöhet majd. A felkészülés nem könnyű, hiszen mindannyian munka mellett hódolnak a zenélés örömének, gyakran nehéz összehozni a heti egy próbát. Ugyanakkor lelkesen folytatják, és tervezik, hogy további komolyzenei műveket dolgoznak fel, és új számokat írnak. Árpád-házi Szent Erzsébet Otthon Az Árpád-házi Szent Erzsébet Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonában több ellátási formában, fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek ápolása, gondozása történik. A szakosított ellátás körébe tartozó ápolást, gondozást nyújtó otthon vegyes profillal működik, egyrészt száz nagykorú fogyatékos személy ellátását, másrészt hetven pszichiátriai beteg ellátását biztosítja. Tartós bentlakást, illetve ápolást biztosít az intézmény az ellátottak körének. Olyan fogyatékos személyek az intézet lakói, akiknek oktatására, képzésére, foglalkoztatására, valamint gondozására csak intézményi keretek között van lehetőség. A pszichiátriai betegek otthonába pedig olyan krónikus pszichiátriai betegeket vesznek fel, akik gyógyintézeti kezelést nem igényelnek, de egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt önmaguk ellátására segítséggel sem képesek. Gazdafórumon esett szó a külterületi utakról Utak és befizetések Közmeghallgatáson jelentette be az elnök Festik a cserkészházat BÁTASZEK Gazdafórumra hívták a helyi mezőgazdasági vállalkozókat, őstermelőket a városházára. A több, mint negyven résztvevőnek először Németh Judit, a megyei agrárkamara főfalugazdásza tartott tájékoztatót az őstermelőket érintő aktuális kérdésekről. A fórum központi témája azonban a külterületi utak állapota és azok karbantartása volt. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, a város tavaly vette át a tsz-től az utakat. Ezt követően kidolgoztak egy szabályzatot, melynek pénzügyi alapja, hogy a gazdák és az önkormányzat adnák öszsze a pénzt. A két hektár fölötti földterülettel rendelkezők évente ezer forintot fizetnének ebbe az alapba egy-egy hektár után. A gazdák által összeadott pénzhez a város is ugyanannyit tenne, mondta a A gazdák részéről a befizetés önkéntes lesz polgármester. Minden évben összehívnák a fórumot, ahol eldöntenék, melyik utat hozzák rendbe, a munkát a város végeztetné el. A gazdák részéről a befizetés önkéntes. A polgármester elmondta, az adataik szerint 3000 hektárnyi az érintett terület, így akár jelentős összeg is összejöhetne a befizetésekből és a város kiegészítéséből évente. Kérdés, hogy az önkéntes befizetésekhez csatlakoznak-e a nagyobb gazdaságok is, mint a Palotabozsoki Mezőgazdasági Zrt., vagy a Szekszárdi Mezőgazdasági Zrt. Az ütemterv szerint elsőként a csapadékvíz elvezetését oldanák meg, majd a külterületi utakat hoznák rendbe. A megjelent gazdák pozitívan fogadták a terveket és a befizetésekkel is egyetértettek. M. I. SZEKSZÁRD A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat (SzNNÖ) keddi közmeghallgatásán dr. Józan-Jilling Mihály elnök arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az SzNNÖ még 2017-ben sikeres pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Hrabovszky utcai cserkészház teljes külső és belső újrafestésének, mázolásának támogatására. Az elnök elmondta, a munkálatok mintegy 4 millió forintba kerülnek, ennek felét a pályázati támogatás, a szükséges önerőt pedig az SzNNÖ biztosítja. A felújítást augusztusban végzik el. B. L. Kedden tartottak közmeghallgatás Fotó: Mártonfai Dénes