Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-03 / 29. szám
ebüt "IM'tlHI1-helyorseg vers Csukás István Rövid életemet megtoldom Rövid életemet megtoldom hosszú nyári délutánnal, ami szárnyalni akar még belőlem, az itt is szárnyal, hiszen kiderült, mint egy majdnem megfejtett keresztrejtvény, hogy mindenhol megszületik a vers eleve elrendelvén, a többi meg, nos, a többi itt marad lent a földön, ami kimaradt a költeményből, azzal is illik törődnöm, mert mohó és buta, szertelen, s nincs benne semmi szellem, de hát bármily esendő, szeretem, s muszáj egy-két cselt kieszelnem, hogy ne fájjon kicsiségem, s a kurta időn kétségbe ne essem, vagyunk egy páran így e zölden habzó magányos égitesten, amely a koporsónk lesz, de most lustán a nyárba fordul, vele fordul a kert, fényt szürcsöl a klorofill, majd megbolondul a boldogságtól, dagadt erekkel lüktet a fa, s mintha vándorútra kelne, a szomszédból átkúszik a szederinda, a kutya szőrös, bogáncsos pofájából sárga drágakő világít, elnyel a mámor, s mélyül velem a határtalan öntudatlanságig, bennünk a világ, s mi benne csücsülünk nyakig a világban, mint a rég elfelejtett udvaron a napra kitett gyerekkori kádban, a mostani udvar, mint derűs ripacs, a régire visszajátszik, bár látom a csalást, de vele játszom, most már semmi se hiányzik, ha mozdulok, velem mozdul fuldokló sóvársággal minden énem, aki voltam s akit elhagytam, ahogy az szokás, úton és útfélen, s visszanézhetek megnyugodva, vissza is látok apámig, anyámig, e kifogyhatatlan nyári délutánból küldhetek nekik is egy sugárnyit, s a többinek is a föld alá, a halottak elporladt szemhéja megremeg, száj nélkül súg a rög: veled vagyunk, ne félj, mi örökké veled, fordíts hátat bátran, mert szeretnek, s szívemben ne legyen kétely, nyakamban pányva, s ne csak azt meijem, amit más is merészel, súlytalanabb már nem is lehetne, ami végül leránt a földbe, futólag pillantok erre-arra, ez volt az egész, kevéske nyári zöldre, és mégis és mégis, legalább próbáltam az öröm ujjhegyén megállni, nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni! Hová tűnt húsz kiló Hová tűnt húsz kiló Csukás István, egy éve még megvolt, fénykép van róla, ennyin már érdemes eltöprengeni, hús a húsomból: mennyországba vagy pokolba? Mert az is egy nagy kérdés, a legnagyobb: vajon ment vele arányosan ugyanannyi lélek? És honnan hiányzik, ha hiányzik, hogyan méljem meg, hol van az a mérleg? És ami eltűnt, hús és lélek, ugyan a jobbik részem volt vagy a rosszabbik, fölösleges volt és azért tűnt el, netán aki itt maradt, én vagyok fölösleges itt? Én voltam az a húsz kiló is, hiszen amit megettem, magammá változtattam át! De most mi történt, ami tőlem elvette, az micsoda és mivé hizlalja magát? A semmi dagad és felcsinált hasában ott kucorog ez a bizonyos húsz kiló, várva, hogy végleg megszűnjön, e fordított születésre e felnőttből készült embrió? így múlok el, részletekben, kilónként? S míg élek, beszélhetek-e múlt időben magamról? Abbahagyom, még belezavarodom, mert amúgy maradt ám belőlem bőven! Hagymaillat, por, Beethoven-szimfónia *<» Hagymaillat, por, Beethoven-szimfónia dől be az ablakon, az ajtóba vágott levélrésen festményeket dobál be a postás, a bélyegen nagy költők lepecsételt arca, a cigaretta dobozán Kossuth Lajos, a pénzen Petőfi, kiretusálták szépen József Attila keserű fintorát, Ady Endre is a Nemzeti Banké, Csontváry a mozikban kétóránként megőrül, Berda neve kocsmacégér, Vörösmarty haboskávéban fuldoklik, Erkel vezényli az ötórai táncot, Rákóczi túróst reklámoz, Dózsa focicsapatot edz, Hunyadi hashajtót árul, fia, Mátyás ugyanolyan ízű sört, Kosztolányit épp most preparálják, talán tökmagot lehetne elnevezni róla, s hogy ne duzzogjanak a többiek sem, lehetne még Bartók-ropi, Kodály-keksz, Árpád-csülök, Arany János-hurka, Krúdy-szörp, Jedlik Ányos-kása, Körösi Csoma-fédervájsz, Babits-lepény, Kassák-kolbász, Rippl-Rónaicipőhúzó, Bem-fagyi és Szent István-mézesmadzag. Levél New Yorkba New Yorkban egy lámpaoszlopnak dőlve, emlékszel-e a pesti Duna-partra? Hjúságunk szétszórva a szörnyű időbe, álmodó lelkünk kiterítve, kitakarva, fel-felsajog még, mint távoli villámlás, meg-megrándulunk bele, mintha élnénk, úgy fűz össze minket, ezt nem értheti más, mint összeláncolt foglyokat, az emlék. Mi született meg azon a véres őszön, a síró ég alatt a szétlőtt Budapesten? Mit őrzök belőle makacsul, és miért őrzöm, hiszen azóta kicserélődött minden sejtem; az évek vadona leégett, majd újra zöldült, nem maradt egy ismerős utca, ismerős lábnyom, magamban suttogva, mint csendes őrült, a szellem-utcát, a kísértet-múltat nem járom, mert nincs mennyei kikötő, csak ez a földi, a vizeldékben a vécés nénik az angyalok, leélem életem, innen már nem is akarok szökni, mert nincs másik, s mindegy, hogy ragyog vagy nem ragyog. És új és új óra társult a szerelmes órához, amit kapkodva, fulladva töltöttem veled, polcomon a kölnisüveg női vállat utánoz, sokat voltam magányos s végül elfeledtelek, mint az ifjúságot, fulladva s kapkodva, ziháló tüdővel újabb és újabb partot értem, most szájat, szörnyűt tát rám a semmi odva, iíjú arcom felvillan, mint elveszett aranyérem. Mert mi születtünk meg azon a véres őszön, egy anyaöl kölykei, nem veszhetünk el jeltelen, tudom, hogy jön, mi mindent legyőz, hogy legyőzzön, de már nem vehet el mást, csak az életem. A felszántott időbe mi lettünk elvetve magnak, hazánk az ifjúság, mely, amíg mi élünk, örök; majd új vetés lesz, új nemzedékek fogannak, összegyűjt bennünket még egyszer s elringat a rög. Első minipályázat Rovatunk meghirdeti első versíró minipályázatát 14 és 20 év közöttieknek. Jelentkezni legkevesebb öt, maximum hét' verssel lehet, terjedelmi megkötöttség nélkül. A pályaműveket e-mailben várjuk, a tárgyrovatba kérjük beírni: vers rovat - minipályázat. Jelentkezési határidő: 2018. február 28. A legsikeresebb alkotások megjelenhetnek debüt rovatunkban, és a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új könyveiből álló könyvcsomagok is gazdára találnak. Email: szerkesztoseg@kmtg.hu Polgár Kristóf 5 A hajókészítő múzsája Williamnek hivták. Öreg volt és korhadt, mint remekműve két vitorlával. Mivel a révész nem jelentkezett, rozsdás flintáját zsebébe mélyesztette és kievezett a dermesztő végtelenbe. „Egy tutaj nem a szerelmem” - mondta. „Újra enyém lesz a babám és az a két vitorla.” és mivel a gályákhoz nem volt több ihlete, öreg múzsáját a szeszszagba emelte és elsüllyedt a szirénekkel. Vadászat a snapszkereskedőre ,A cédrusok felett vigyáz ránk az ördög!”- hörögte a snapszkereskedő, mikor a seriff két társával rátörte az ajtót. Kések és revolverek csillogtak a viliódzó homályban, de a gyújtózsinór gyorsabban égett. „Horvitz jöjjön elő!” - kiáltotta a seriff. Horvitz röhögött, de a gyújtózsinór végigégett. Zak A koszos, rongyos 618-as IC fedélzetén vagyok ma este potyautas. Amióta nincs dohányzókocsi, Sokat tépkedem a bőrt az ujjaimról. A vonat menetrend szerint csak két helyen áll meg mielőtt... Most jönne a „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat”, de nem. Ez csak az alföld és még most sem tudom, hol van számomra a végállomás. A vonat menetrend szerint csak két helyen áll meg. Abból már egy volt. Látom az ablakból a vonattemetőt. Amennyire felkavar, annyira nyugtat a múlandóság gondolatával. Egy párhuzamos dimenzióban én vagyok a vonat. És a vonattemető nem jelent számomra sokat, de többet, mint egy roncstelep. És amióta nincs dohányzókocsi, én is leszoktam. Engem vajon zavarna-e egy potyautas? Polgár Kristóf Szolnokon született 1997. június 9-én. A helyi Széchenyi István Gimnázium drámatagozatán tanult. Ez idő alatt a Szigligeti Színház hat darabjában szerepelt. 2016-ban Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolnok Város Ifjúsági Díját adományozta neki. Most Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem színművészeti szakán másodéves hallgató. Néhány éve írással is foglalkozik. 2018. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
