Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-22 / 45. szám

2018. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Könnyebb ott szolgálatot végezni, ahol felnőtt az ember Anyanyelvén szeretné hirdetni az igét Masri Mona Aicha a református egyetem hittudományi karának végzős hallgatója A szerző felvétele Országjáró szűrő busz érkezik Szekszárdra TOLNA MEGYE A magyar lakos­ság népegészségügyi helyze­tének javítását és a rosszin­dulatú daganatos megbetege­dések számának visszaszorí­tását szolgálja a „Helybe visz­­szük a szűrővizsgálatokat!” elnevezésű program. Tíz ál­talános népegészségügyi szű­rőbusz már tavaly november­ben elkezdte az országjárást, további tíz mammográf szű­rőbusz pedig az év második felében indul útnak, és a két­fajta mobil szűrőegység a ké­sőbbiekben együtt települ ki a meghatározott útvonalterv szerint. Március elsején Szek­­szárdon, a Garay téren lesz el­érhető a szűrőbusz. A cél, hogy a szűrőbuszok az ország minden pontjára, a legkisebb településekre is el­juttassák azokat a szűrővizs­gálatokat, amelyek a magyar lakosság körében leggyak­rabban előforduló daganatos megbetegedések felismeré­sét segítik elő. A szűrőbuszo­kon ingyenes az életmód- és a dietetikai tanácsadás, a száj­üregi szűrés, a bőrelváltozá­sok korai felismerésének szű­rése, a méhnyakrák-szűrés és az emlőszűrés, így a szű­rőbuszok abban is segítenek, hogy a szervezett szűréseken a részvételi arányt növelni le­hessen. A terv az, hogy a szű­rőbuszok, mint az egészség­­ügyi ellátórendszer mozgó egységei, a következő évek­ben a lakossági népegészség­ügyi szűrések fontos állomá­sai legyenek. H. E. TRAFFIPAX 04.0006.00 61-es főút 84. km 0900-1100 65-ös főút 1. kín 0900-1200 Dunaföldvár, Páter utca 90. 0930-1130 61-ös főút 71. km 1000-1230 6-os főút 127. km 1250-1520 56os főút 30. km 08:45-1145 Bátaszék. Budai utca 86. 1000-1200 Salazárd, Rákóczi u. 12a 12:50-15:20 56os főút 30. km 1300-1500 Kakasd, Kossuth u. 309. 1300-1530 60s főút 113. km 14:00-1700 Várdomb, Kossuth utca 50/A. 14:30-1700 63-as főút 3. km 1500-1700 Kapospula, Rákóczi u. 52 1600-18:00 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 16:15-17:15 55ös főút 120. km 1700-20:00 60s főút 120. km 1900-2200 56osföút5.km 1930-2130 631-es főút 2. km 21:00-2330 61-es fönt 77. km majd BOGY1SZLÓ Hatéves reformá­tus teológiai tanulmányai vé­geztével, a nyáron tesz lel­készképesítő vizsgát a bo­gyiszlói Masri Mona Aicha. Férjhez megy, s egyéves né­metországi továbbképzést követően itthon szeretne lel­kipásztor lenni. (Ismeretsé­günk okán tegeződünk az in­terjúban.) Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu A budapesti Károli Gáspár Re­formátus Egyetem Hittudomá­nyi Karának végzősei, szám szerint tizenheten, a nyáron tesznek lelkészképesítő vizsgát. Egyikük, egy bogyiszlói lány, Masri Mona Aicha nemcsak emiatt néz mozgalmas hónapok elé. Vizsga után férjhez megy, és szeptembertől továbbtanul, Né­metországban.- Nőiesedik a pálya?- Nagyjából fele-fele arány­ban vagyunk - mondja Mona - talán egy picit több a fiú a teoló­gián. Lelkésznők csak néhány évtizede szolgálnak a reformá­tus egyházban.- Hogy érzed? Ez a te utad?- Engem már kislányként megérintett a hit. Valamiért vonzott a gyülekezeti, a temp­lomi lét. Tízévesen volt egy ko­moly betegségem, s annak so­rán az addigi - bizonytalan, gyermeki hitem, biztonságér­zetet adó bizonyossággá, sze­mélyes istenkapcsolattá állt össze. Felnőve pedig úgy látom, hogy jó helyen vagyok, szüksé­ge van az egyháznak lelkész­nőkre. Egy nő másképp van jelen a gyülekezetben, másra nyitott, mint egy férfi.- A nyitottságodra jellemző, hogy külföldi képzéseken is részt veszel...- Igen, Németországban, Tü­­bingenben voltam egy fél évet Erasmus-ösztöndíjjal. Ott né­met nyelven folytattam a te­ológiai tanulmányokat. Má­jusban pedig Bécsbe megyek, szintén ösztöndíjasként, egy­két hónapra. Ennek az előzmé­nye egy tavalyi, debreceni bio­etikai konferencia volt, amit Ul­rich Körtner osztrák egyetemi professzor nyitott meg. Váltot­tunk utána néhány e-mailt, s felajánlotta, hogy vegyek részt a szemináriumán. Szeptember­től aztán ismét Németország­ban leszek, a református zsinat ajánlotta egyéves ösztöndíjra.- Úgy hallottam nemzeti ösz­töndíjat is kapsz, és egy cso­mó mindennel foglalkozol az ön­kéntes munkától a lapszerkesz­tésig...- Nemzeti felsőoktatási ösz­töndíjban a 2017-2018-as tan­évben részesülök. Ezt tanul­mányi eredményemnek, ver­senyeken való részvételem­nek, nyelvvizsgáimnak, publi­kálásaimnak és önkéntes mun­káknak köszönhetően kaptam. Nagy megtiszteltetés ez, mert a hittudományi karon csak egy személynek ítélik oda. Sokat nyomott a latban, hogy tavaly, a Debrecenben megrendezett, négynapos református ifjúsági találkozó, a Csillagpont önkén­tese, lelki gondozója voltam, és az, hogy az egyetemi kar folyó­irata, a Protestáns Téka egyik szerkesztője vagyok.- Szabadidő? Magánélet?- Ez a kettő nálam összefügg, mert a személyes kapcsolatok, barátságok ápolásával szere­tem tölteni a szabadidőmet. Igaz, hogy néha elvonulni is jó. De most a párkapcsolat vará­zsában élek. A nyáron lesz az esküvőnk.- A leendő férjed is hívő?- Amikor az együtt töltött gimis évek után kezdtük komo­lyan venni egymást, azt mond­ta: nem ígéri, hogy hívő lesz, de azt megígéri, hogy nem fog akadályozni a pályámon. Meg­kérdeztem tőié, mi a véleménye: ha lesznek gyerekeink, hogyan neveljük őket? Én azt mondom nekik, hogy van Isten, de ezt apa nem hiszi? Sokat beszélget­tünk, sokat formálódott a világ­látása, anélkül, hogy erőltettem volna. Eleinte az őszinte érdek­lődés jellemezte. Mára a gyüle­kezet aktív tagjává vált. Nem színből; szívből hisz.- Veled megy Németországba?- Úgy tervezzük, hogy együtt megyünk. Villamosmérnök, biztosan talál munkát.- Visszajöttök?- Persze. Itthon szeretnék elhelyezkedni. Sokkal köny­­nyebb ott szolgálatot végez­ni, ahol felnőtt az ember. Ahol érti, mi hogyan működik, is­meri a társadalmi, történelmi előzményeket, a szavak mö­götti mondanivalót, az anya­nyelvet. Női lelkipásztorok A budapesti és a kolozsvári református teológiai akadé­mián 1917-ben jelentek meg az első nőhallgatók. A teoló­giai diploma a nőket 1981-ig nem jogosította fel papi szol­gálat végzésére; vallásokta­tók, missziói munkások, uta­zótitkárok lehettek, profesz­­szionális munkát végezve az egyházban. Többen közülük lelkészhez mentek feleségül, s férjük így képzett társat ka­pottá munkájához. Sokan neveztek a Hollós László Tolna Megyei Természetismereti Versmondó Versenyre A természet szeretetére nevelő versek SZEKSZÁRD A Babits Mihály Kulturális Központban rendez­ték meg kedden a Hollós Lász­ló emlékversenyt, amelyen az alábbi eredmények szület­tek: Az I. korcsoportban (1. és 2. osztályosok) Milom Ger­gő (Várdomb-Alsónána Általá­nos Iskola Telephelye) végzett az első helyen, a második Sa­­iben Pál Márk (Szekszárdi Ba­bits Mihály Általános Iskola)', a harmadik Koppány Vászoly Mózes (Szent József Iskolaköz­pont) lett. Különdíjat Zádori Emma (Szekszárdi Baka Ist­ván Általános Iskola) érdemelt. A II. korcsoportban (3. és 4. osztályosok) a győztes Frei Márton (Szekszárdi Garay Ál­talános Iskola), a második he­lyezettnek járó elismerést An­­dorka Zselyke (Szekszárdi Ba­bits Általános Iskola), a harma­diknak járót Varga-Ambrus Sebestyén (Mórágyi Általános Iskola) kapta. Különdíjas Hala­si Lőrinc (Szekszárdi Garay Já­nos Általános Iskola). A III. korcsoportosok (5. és 6. osztályosok) versenyét Ba­­gyom Zsófia (Mórágyi Általá­nos Iskola) nyerte. A korcso­portban Görcsös Ákos (Szek­szárdi Baka István Általános Iskola). Itt a második, míg a harmadik Dicső Botond (Szek­szárdi Babits Mihály Általános Versmondó gyerekek és szülők a keddi versenyen Fotó: Makovics K. Iskola), különdíjat pedig Ko­vács Gergelynek (Szekszárdi Garay János Általános Iskola) és Varga Pannának (Csizma­­zia Alapítvány a Jövő ígéretes Gyermekeiért) ítélte a zsűri. AIV. korcsoportban (7. és 8. osztályosok) Sili Gergő (Szek­szárdi Garay János Általános Iskola) bizonyult a legjobb­nak, őt másodikként köve­ti a rangsorban Ferger Viktó­ria Hanna, a harmadik pedig Föglein Liza Kató (utóbbiak a Csizmazia Alapítvány a Jö­vő ígéretes Gyermekeiért szí­neiben). Különdíjat Szegedi Ágoston (Szent József Iskola­­központ) kapott. B. K. PROGRAMSOROLÓ CSÜTÖRTÖK MOZI BÖLCSKE: A Viszkis (magyar akció­film), 16 óra. SZEKSZÁRD: Hihetetlen törté­net az óriás körtéről (dán animá­ciós film), 15-óra. A Pentagon tit­kai (amerikai krimi), 17 óra. Feke­te párduc 3D (amerikai akciófilm), 19.30. EMLÉKNAP SZEKSZÁRD Babits Mihály Kultu­rális Központ, rendezvényterem: a kommunista diktatúrák áldozatai­nak emléknapja. A diktatúra „ke­mény” és „puha változata”. Ma­gyarország a szovjet táborban - Romsics Ignác történész előadá­sa, 10.30. VÁRMEGYEHÁZI ESTÉK SZEKSZÁRD Vármegyeháza: „Az ész a fontos, nem a haj”. A Ká­dár-rendszer könnyűzenei politi­kája - Csatári Bence, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tudományos kutatójának előadása, 17 óra. TÉLBÚCSÚZTATÓ BÁTASZÉK Petőfi Sándor Művelő­dési Ház: vidám télbúcsúztató Se­bestyén István bukovinai székely népművésszel, ének- és mese­mondóval, 18 óra. PÉNTEK MOZI BÖLCSKE Ősember - Kicsi az ős, de hős! (angol-francia animációs kalandfilm), 16 óra. Fekete párduc (amerikai akciófilm), 18 óra. A sza­badság ötven árnyalata (amerikai romantikus dráma), 20.30. DUNAFÖLDVÁR A Pentagon tit­ka (amerikai krimi), 19 óra. A sza­badság ötven árnyalata (amerikai romantikus dráma), 21 óra. SZEKSZÁRD Hihetetlen törté­net az óriás körtéről (dán animá­ciós film), 15 óra. A Pentagon tit­kai (amerikai krimi), 17 óra. Feke­te párduc 3D (amerikai akciófilm), 19.30. KIÁLLÍTÁS NÉMETKÉR Községi Könyvtár: „Tű­­vel-tollal” - kiállítás Rell Kata tex­tilképiből és verses kötetének be­mutatója. A tárlatot Horváthné Gál Erika polgármester nyitja meg, közreműködik Vezsenyi Tiborné, Ament Ottó, a Blazsek kórus és a Német Nemzetiségi Kórus, 17 óra. EMLÉKNAP BONYHÁD Országzászló: megem­lékezés és koszorúzás a kommu­nizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Beszédet mond Potá­­pi Árpád János országgyűlési kép­viselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, verset mond Kazinczy Viktória, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja, közreműködik a Magyar Nemzetőrség, 17 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 2 cm, Paks 152 cm, Dombori 199 cm, Árvízkapu 575 cm, Baja 303 cm, a Sió Palánknál 265 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents