Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-22 / 45. szám
ß MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK Thaiföld: egy jobb sorsra érdemes ázsiai ország, melyet már kerülget a végzet Idegenvezető a kápráztató, ám ideiglenes földi paradicsomban Tizennyolc éves kora óta foglalkozik idegenvezetéssel. Ahogyan telt az idő, egyre távolabbi vidékekre vezette a turistacsoportokat. Szicília, majd Málta után négy éve érkezett a legnagyobb kihívás: kiküldetés Thaiföldre. Kedves Tímea nem titkolta: nem kellett őt sokat győzködni arról, hogy vállalja el ezt a munkát. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu szembesült, melyet még életében nem látott. Rengeteg a gyermek is. Ugyancsak meglepetéssel nyugtázta a szerzetesek jelentős létszámát, gyakorlatilag nincs olyan helyszín az országban, ahol ne tűnne fel narancssárga köpönyeges emberek csoportja. Európai értelemben vett párok viszont nem róják az utcákat, férfi és nő kézen fogva sehol sem sétálgat. S még valami, anti a szervezett turista számára örökké rejtve marad: míg Bangkokban a templomok, múzeumok és az egyéb látványosságok közvetlen környéke rendezett, gondozott és közönségcsalogató, addig a város többi - nagyobbik - területe semmilyen vonzerővel nem bír. Az északi erdőségek és a déli szigetek kivételével maga a táj is egyhangú. Tímea az idegenvezetők számára elengedhetetlen helyi kapcsolatok építése közepette egészen jól feltérképezhette a thaiföldi embereket. Túl a szokásos - barátságos, vendégszerető - kliséken, fő jellemzőnek azt találta, hogy a helyiek nagyon nyugodtak, türelmesek és - kulturális okokból - száműzik magukból az ideges magatartást. Aki ugyanis ideges, dühös, az elveszíti az arcát. Éppen ezért, ha egy turista haragosan számon kér valamit, akkor a thaiföldi ember csak akkor folytatja a párbeszédet, ha partnere megnyugodott. Egyébként pedig valóban létezik vendégszeretet: Tímea egyszer lerobbant autójával vidéken. Segítséget kérve bekopogott a legközelebbi házba, ahol azonnal finom vacsorával kínálták. Ha már ennivaló: Thaiföld arról is híres, hogy piacain forró olajban kisütött ízeltlábúak és lárvák tömkelegét árusítják. A szekszárdi fiatalban %nem volt és most sincs előítélet ezen SZEKSZÁRD Az ELTE PPK andragógia karán és művelődésszervező szakán, valamint a kölni egyetem felnőttképzési szakán diplomázott. A szekszárdi születésű Kedves Tímea jelenleg is a megyeszékhelyen dolgozik kulturális közösségfejlesztő mentorként, ám időről időre messzi tájak látnivalóival ismerteti meg az utazókat. Thaiföldön majd’ tucatnyi alkalommal járt, jelen írásunkban is erről az országról osztja meg élményeit.- Első lépésként, még idehaza felkészültem Thaiföld kultúrájából, történelméből, műemlékeiből, vallásából, földrajzából, népeiről, szokásairól és a praktikus tudnivalókból - mondta el lapunknak Kedves Tímea. - Hatalmas munka volt, mert sajátos hagyományokkal rendelkező, ázsiai ország lévén, mindenben eltér attól, ami európai. Egy idő után már álmomból felkeltve is tudtam például az akkori, nemrég elhunyt uralkodó nevét thai nyelven: Phrabat Somdet Phra Paraminthara Maha Bhumibol Aduljadezs. Mindezek után Tímea azt gondolta, hogy ilyen mély és lelkiismeretes előtanulmányok után nem igazán érheti őt megrendítő élmény a helyszínen. Ehhez képest már landolás után, a fővárosban, Bangkokban akkora tömeggel A thai embereket is elvarázsolja, sőt, elbódítja az amerikai stílusú csillogás Lopburi lopós majmokkal: vigyázni kell az értékekre Kedves Tímea Bangkokban, egy jellegzetes „taxi" mellett Tímea egy buddhista szerzetes társaságában Beküldött fotók Thaiföldi táncos Gyerekek az úszó piacnál Gyakori látvány a szerzetes jelentős fehérjetartalmú táplálékkal szemben. Gyakorlatilag az összes ilyen ennivalót megkóstolta, és valamennyi kifejezetten ehetőnek bizonyult. Chipsként kínálják, és az ízük is ilyen, azzal a különbséggel, hogy zsírpárnanövelés nélkül csillapítják az éhet a sült burgonyasziromhoz képest. Kérjük, hogy kényes gyomrú olvasóink csakis a kettőspontig kövessék a szöveget: Tímea számára a pirított hernyó jelentette a legfinomabb fogást... A turizmus kétségkívül húzóágazat Thaiföldön. Ugyanakkor az idegenvezetőnek, főleg annak, aki az átlagosnál behatóbban érdeklődik célországa viszonyai iránt, lehetősége van belelátni abba, hogy mi is a bevétel ára. Környezetszennyezés, a társadalom szétszakadása gazdagokra-szegényekre, avagy egyszerűen az euroatlanti életmód és tempó rossz vonásainak elterjedése?- Megfigyeltem, hogy a thai embereket is elvarázsolja, sőt, elbódítja az amerikai stílusú csillogás - osztotta meg saját nézetét a kérdésről Kedves Tímea. - Ezt kapják annak fejében, hogy közben az országot gyakorlatilag kifacsarják. Például az erdők aránya a száz évvel ezelőtti hetven százalékról mára tizenöt százalékra csökkent. Ez nemcsak a növény-, hanem az állatvilág végzetes pusztítását is jelenti. A tengerparton olyan végeérhetetlen szállodasor húzódik, melyről tudjuk, hogy néhány évtizeden belül, amikorra az ország lepusztul, üresen fog állni. A turisták egy része már most átpártolt az egyelőre érintetlenebb Burmába, Laoszba és Kambodzsába. Bejártam az országot, és megkedveltem az ott élő embereket. Éppen ezért elkeserítő maga a tudat... Azaz, egyrészt idegenvezetőként jól felfogott érdekem, hogy minél több turistát vigyek oda; másrészt meglehet, hogy ez a turistaáradat lesz a végzete Thaiföldnek. Az elmúlt évek eredményeiről beszélt Cikón az államtitkár Sok területen történt fejlődés CIKÓ Lakossági fórumot tartott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Tolna megye 2. számú választókerületének fideszes képviselőjelöltje szerdán Cikón. Az országgyűlési képviselő a kormány elmúlt nyolc évben elért eredményeit ismertette. Beszélt arról, hogy 2010 óta 12 százalékról 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, hogy jelentős mértékben nőtt a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum, a közszférában is béremelések kezdődtek. Számos, a családokat érintő intézkedés lépett életbe, így például idén havi 35 ezer forintra nőtt a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emelkedett a diplomás gyed összege, bővült a lombikbébi program, és azt ígérik, egyszerűbb és olcsóbb lesz a csők igénylése. A nyugdíjasok kapcsán elhangzott, hogy tavaly először volt lehetőség a nyugdíjkiegészítés mellett nyugdíjprémium kifizetésre is, idén január elsejétől pedig 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Potápi Árpád János kitért az elmúlt időszakban a térség településein történt fejlesztésekre és a folyamatban lévő beruházásokra is. H. E. Potápi Árpád János Cikón tartott lakossági fórumot Fotó: Vizin B. Fúvós növendékek álltak zsűri elé SZEKSZÁRD A Tolna Megyei Klarinétos és Szaxofonos Találkozó helyszíne volt szerdán a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola, ahol a vendéglátó intézmény tanulói mellett a bonyhádi, a dombóvári és a tamási művészeti iskolák növendékei mérették meg magukat. A zsűriben Arnóth Zoltán klarinétművész, a PTE Zeneművészeti Karának tanára és Bodnár Sándor, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola klarinét- és oboatanára foglalt helyet. A gyerekek négy korcsoportban, továbbá kamarazene és szaxofon kategóriában léptek fel. H. E. Havasi Kristóf János Fotó: M. K.