Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-02 / 28. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. FEBRUÁR 2., PÉNTEK Egy bűnszervezet kamupártokkal szerzett volna támogatásokat Előzetes letartóztatásba került Zuschlag János Zuschlag János újra bilincsben Fotó: MTI HÍREK Előállítottak egy ügyvédet SZEGED Zugírászat miatt ál­lított elő egy szegedi tárgya­lásról a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség egy biatorbágyi férfit, aki ügyvédi megbízá­sokat vállalt, pedig az ügyvé­di kamara kizárta soraiból. A gyanúsított korábban Buda­pesten működtetett ügyvédi irodát, de 2016 szeptemberé­ben a kamara kizárta, ennek ellenére több ügyben is védő­ügyvédként járt el. MW Halálra verte zárkatársát SZIRMABESENYŐ Egy 17 éves fiatal halálra verte hasonló korú zárkatársát a fiatalko­rúak börtönében. A vádlott a sértettet többször ököllel fe­jen ütötte, majd miután föld­re került, többször bele is rú­gott a fejébe. Az áldozat a veréstől kómába esett, és két hónap múlva meghalt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Főügyészség halált oko­zó testi sértés miatt indított eljárást. MW Kutyaként tartotta a hajléktalant DEBRECEN Magatehetetlenül fekvő, sérült ötvenéves férfit találtak a rendőrök egy deb­receni lakóház udvarán, aki a kórházba szállítást köve­tően meghalt - írta a Bors. A hajléktalanként élő férfit társa kutyaként tartotta, vas­csővel verte, meggyújtotta a haját, ecetet locsolt az arcá­ba. A gyilkos előzetes letar­tóztatásba került. MW Egy bűnszervezet hackerrel és call centeresekkel lopat­­ta el 9000 ember adatait kamupártok létrehozása és az ehhez járó kampánytá­mogatás megszerzése ér­dekében. A Blikk szerint ez­zel van összefüggésben, hogy tegnap letartóztatták Zuschlag János volt szocia­lista politikust is. Mediaworks-összeállítás • szerkesztoseg@mediaworks.hu KECSKEMÉT Előzetes letartóz­tatásba helyezték tegnap Zuschlag János volt szocialista képviselőt. A Blikk informá­ciói szerint ez azzal lehet ösz­­szefüggésben, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)'le­leplezett egy bűnszövetséget, amely törvénytelenül meg­szerzett adatokkal kamupárto­kat hozott létre, hogy így sze­rezzék meg az áprilisi ország­­gyűlési választáson induló pártoknak járó több száz mil­liós kampánytámogatást. A NAV Dél-alföldi Regioná­lis Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói kiderítették: a bűn­­szervezet gründolt négy mini­pártot, és jelölteket kért fel, hogy induljanak a választá­son. A jelöltséghez szükséges személyenkénti ötszáz ajánlás beszerzését is megoldották, il­legálisan. A felkérésükre egy hacker egy biztosításközvetí­tő cég adatbázisából közel ki­lencezer választásra jogosult ügyfél adatát szerezte meg, eb­ben a társaság egyik alkalma­zottja is segítette. A jelöltállí­táshoz szükséges a személyi szám megadása is, de ezeket az ellopott adatok nem tartal­mazták. A gyanúsítottak ezt a hiányosságot azzal hidalták át, hogy különféle ürügyekkel, de főként a pénzmosási tör­vény változására hivatkozva, call centeres hölgyekkel felhí­vatták az adatbázisban szerep­lőket, és megpróbálták kicsal­ni a még hiányzó adataikat. A NAV pénzügyi nyomozói szer­dán összehangolt akció kere­tében három férfit vettek őri­zetbe, egyikük Zuschlag János volt, aki 2013-ban szabadult hatéves börtönbüntetéséből. Négy további személyt - köz­tük a telefonon adatot szerző hölgyeket is - bűnszövetség­ben elkövetett, tiltott adatszer­zés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatnak ki gya­núsítottként. A törvénytelenül megszerzett adatbázist lefog­lalták, ezzel megakadályoz­ták, hogy a Nemzeti Válasz­tási Bizottsághoz hamis ada­tok kerüljenek. A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomo­zó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik. A kecskeméti ügyészség szerdán indítványozta a 40 éves Zuschlag és egy 24 éves férfi előzetes letartóztatá­sát. Szente Zsolt, Zuschlag jo­gi képviselője tegnap annyit közölt, hogy ügyfele nem kö­vetett el bűncselekményt, de többet ennél nem mondhat. Azt is tagadta, hogy az ügy­nek a kamupártokhoz lenne köze. Szerinte a 2018 áprilisá­ra' kiírt országgyűlési válasz­tással sincs „konkrét össze­függésben” az eset. Hozzátette még, hogy ki­sebb pártok neve felmerült ugyan, de annyira kicsik, hogy ügyfele „nem is emlék­szik a nevükre”. TELEVÍZIÓ-MŰSOR ' 2018. FEBRUAR 2., PENTEK te O (A 9 2 < te o (A '=> dÜ nTwVHIH msVHHHHHÜI viasatTVHHHHI M4Sp ÖrT<VHHH1 4.00 Barátok közt© 5.05 Csapdába 6.00 Híradó 7.00 Híradó 6.35 Kulturális híradó 5.55 TV SHOP 6.00 Televíziós vásárlás 5.15 Kézilabda közvetítés 4.30 Magyarul csalva © 6.40 Kenő© 7.20 Magyarország 2000-8.10 Mindenki Akadémiája 6.25 Will és Grace© 9.25 A Maharadzsa 7.00 M4 Sportreggeli Balóval 5.30 Álmodj velem! © 6.45 P’amende Családi krónikák © 8.40 Természetfilmesek és 6.50 Will és Grace© lánya © 7.50 Röplabda közvetítés 5.05 TopShop 6.20 Mokka© 7.15 Öt kontinens 7.55 A Kisasszony© egyéb állatfajták 7.15 Jóbarátok© olasz-német-kanadai-am. 9.55 M4 Sportreggeli 5.30 Jó reggelt, 6.25 Tények 7.45 Ridikül© 9.00 Halálbiztos 9.10 A hiányzó láncszem© 7.40 Jóbarátok© drámasorozat, 2. rész 10.50 Napos oldal magazin skacok! © Reggel 8.45 Elfeledett szerelem© diagnózis © 9.50 Reneszánsz© 8.05 Ausztrál 11.10 A Maharadzsa 11.25 Szabadidő magazin 7.15 Reggeli© 6.55 Mokka© 9.30 Mámoros szerelem © 9.50 Família Kft.® 10.55 Hangvilla mesterszakács © lánya © 11.55 Fradi Tv 9.20 Asztro-Show 8.50 Hívj és nyerj 10.25 Család-barát 10.50 Arany János 11.30 Ki hitte volna?© 9.05 Szívek szállodája © olasz-német-kanadai-am. 12.30 Hungaroring magazin 10.25 TopShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Déli harangszó emlékére © 12.00 Fejezetek Magyar-10.00 Szívek szállodája © drámasorozat, 3. rész 13.15 M4 Sport stúdió 12.05 ÉletmódKalauz © 12.00 Tények 12.01 Híradó 11.00 Híradó ország közlekedés-11.00 A mentalista© 12.55 Karátos védelem © Tenisz 12.45 Éjjel-nappal Délben 12.45 Jamie vidéki konyhája 11.15 Bűvölet© történetéből 12.00 A mentalista© amerikai akciófilm 2005 18.30 M4 Sport stúdió Budapest © 12.30 Csapdába 13.20 Honfoglaló® 12.15 Rózsa Sándor© 12.30 Történelemformáló 13.00 Monk-FIúgos 14.40 Mulan© Jégkorong 13.55 Rendőrakadémia© csalva © 14.15 Don Matteo© 13.05 Liszt Ferenc© asszonyok ® nyomozó © am.-kínai kalandfilm 2009 18.45 Jégkorong - EBEL 15.00 Szulejmán© 13.05 A Piramis© 15.20 A vidéki doktor © 14.10 Koffer-Kedvcsináló 13.35 Ki mer ma? 14.00 Monk-FIúgos R.: Jingle Ma 20.55 M4 Sport stúdió 16.15 Story Extra© 14.40 A betolakodó© 16.10 Mámoros szerelem © Kul(t)túrák 13.50 Érettségi 2018 nyomozó © Sz.: Wei Zhao, Jaycee Chan, Jégkorong 16.45 Elit-A szeretet 15.45 Álmodj velem! © 17.00 Ridikül© Külföldön © 14.20 Szólalj meg! 15.00 Szeplőtelen Jane © RongguangYu, Kun Chen, 21.30 Sporthíradó útján© 16.50 Bosszú 17.55 Nő az esély ­14.40 Apropó© 15.10 Tengerek, városok, 16.00 A mentalista® JiaoXu 21.40 Startfejes magazin 18.00 RTL Híradó vagy szerelem © fejlesztéspolitikai 15.35 Mókatár© emberek © 17.00 A mentalista® 17.00 A testvériség® 0.30 Kézilabda közvetítés Esti kiadás 18.00 Tények magazin 15.45 A Kisasszony© 16.35 Mindenki Akadémiája 18.00 Castle© amerikai akciófilm 2006 2.10 Vízilabda közvetítés 19.05 Fókusz© 19.00 A Piramis© 18.00 Híradó 16.50 Arany János 17.10 Szaharai utazás 19.00 Castle© 18.50 Alkonyat-Hajnal-Női vízilabda Világliga: 19.50 Barátok közt© 20.35 Pénzt 18.35 Végtelen szerelem © emlékére © Michael Palinnel 20.00 Két pasi-meg egy hasadás II. rész © Magyarország -20.30 Éjjel-nappal vagy éveket!© 19.30 Honfoglaló© 17.00 Híradó 18.10 Tudomány minden kicsi © amerikai kalandfilm 2012 Oroszország mérkőzés Budapest© 22.00 Tények Extra 20.25 Titkok könyvtára 17.15 Halálbiztos napra 20.30 Két pasi-meg egy 21.00 Az utolsó 3.25 Pecatúra magazin 21.50 Hadak 22.25 P.S.I Love You© -A Szent Lándzsa diagnózis © 19.03 Kulturális híradó kicsi © boszorkányvadász © 3.55 Múlt és Jelen útján© 1.15 Különvélemény© küldetés © 18.10 Bűvölet© 19.35 Ki hitte volna?© 21.00 Benjamin Button amerikai-kanadai-kínai Gulyás László 0.50 RTL Híradó 2.05 Tények 22.05 Az ismeretlen lány © 19.05 Família Kft.® 20.10 Ének az életért különös élete © akciófilm 2015 beszélgetése- Késő esti kiadás Este 23.45 Kenő© 20.05 Rózsa Sándor©- Dél-Afrika hangjai © 0.20 Hivatali patkányok © 23.00 Daybreakers Garamvölgyi Mátyással 1.20 Magyarul 2.45 Az uralkodónő © 23.55 A Dalai Láma 21.05 Liszt Ferenc© 21.10 Előszó a filmhez© 2.00 Castle©-A vámpírok kora© 4.25 Fradi Tv Balóval 3.25 Az uralkodónő © menekülése © 22.10 Ármány 21.15 Sodrásban® 2.45 Castle© ausztrál-amerikai 4.55 Jégkorong közvetítés 2.05 Odaát© 4.05 Különvélemény© 1.05 Tóth János® és szerelem © 22.45 Esti kérdés 3.25 Szeplőtelen Jane© akciófilm 2009 Erste Liga, középszakasz: 3.05 Az utolsó 4.50 Csapdába 1.35 Szerelmes földrajz 0.55 A homok titkai© 23.15 Ének az életért 4.05 Két pasi-meg egy 0.50 Pokolba taszítva® MAC Budapest-DVTK órában © csalva © 2.10 Noé barátai 2.05 Variációk-Dél-Afrika hangjai© kicsi © amerikai horror 2009 Jegesmedvék mérkőzés 21.50 Hadak útján Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Kosár 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Is­kolapad 18.35 Ma este 19.05 Ko­sár 21.25 V4 Híradó 21.30 Világ­­híradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 22.25 PS I Love You ECHO TV 1 6.00 Háttér-kép © 7.00 Híradó 7.35 Látókör 8.05 Napi aktuális 9.10 Tu­dakozó 10.05 Olümposz 10.30 Jö­vőálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Hír­adó 12.30 Klinika ® 13.05 Ba­yer show ® 14.30 Célfotó 15.05 Ósszmüvész 16.30 Kitekintő 17.05 Építők 17.30 Zöld világ 18.15 Tuda­kozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Hír­adó 20.35 Informátor ® 21.05 Troli ® 22.35 Fedezet 23.05 Napi aktu­ális 0.05 Bayer show® 22,05 Az ismeretlen lány 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Építészet mesterei 12.05 Világhíradó 12.25 START plusz 13.00 Laci bácsi konyhája 13.30 700as klub © 14,00 Televíziós vá­sárlási műsorablak 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap hí­re 19.15 Egyenes beszéd 20.45 AradiVarga Show ® 21.30 ATV Híradó 21.55 Kabarépéntek ® 22.40 Bankvilág 23.15 Hazahúzó 0.00 KultúrTipp 18.10 Bűvölet 6.00 A nagy házalakítás © 6.45 Sue Thomas - FBI © 7.35 Don Matteo © 9.55 Én kicsi szörnyem - A mélység legendája © 12.00 Sue Thomas - FBI ® 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 A Grace klini­ka ® 16.00 Nyomtalanul ® 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Gyil­kos számok ® 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Zorro álarca ® 0.00 Tények ©0.55 Tények Extra© 21.15 Sodrásban MOZI+ 7.30 Amps és Andrew - Bilincsben ® 9.35 Ászok ásza © 11.50 Az utol­só vérig © 13.55 Top Gun © 16.20 Need for Speed ® 19.00 Tökéletes katona © 21.00 Constantine - A dé­monvadász © 23.35 Anaconda 3. - Az ivadék © 1.35 Cukrosnéni © 3.00 A tenger vadjai© 21.00 Benjamin Button... SUPERTV21 6.55 Hal a tortán ® 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörtén­het! © 9.50 Magánnyomozók © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jó­ban Rosszban © 13.10 Hal a tor­tán © 14.15 Séfek séfé © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Családi Titkok © 18.15 Séfek séfé © 19.50 Jóban Rossz­ban © 21.00 Ragadozó © 23.25 Hungarikumokkal A Világ Körül © 23.55 A fekete ruhás nő 2. © 14.40 Mulan SPORTl 7.30 Út Kijevbe 9.00 Trash Talk 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Sporthorgászmagazin 12.00 Darts 15.30 Labdarúgás. Gabora-gála, öf. 16.00 NBA 18.00 Kékek. A Mol- Pick Szeged hivatalos klubtévé­je 18.30 Építők. A Telekom Vesz­prém hivatalos klubtévéje 19.00 Labdarúgás. La Liga world 19.30 Heti helyzet 20.30 UFC. 2017 leg­jobb kiütései 21.00 UFC. Road to the Octagon 0.30 NFL Game day 18.45 Jégkorong - EBEL 9.00 Receptdaráló ® 10.00 Pap­rika Pékség © 11.00 Jakubiak ® 12.00 Kérdezd a hentest! © 13.00 Két éhes tengerész ©14.00 Csokimennyország © 15.00 Klasz­­szikus olasz konyha © 16.00 Justine © 17.00 Jó szakács, rossz szakács © 18.00 John Torodé © 19.00 Receptdaráló © 20.00 Pap­rika Pékség © 21.00 Jakubiak © 22.00 Kérdezd a hentest! © 23.00 Rick Stein © 0.00 Justine © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents