Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-31 / 26. szám

2018. JANUÁR 31., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g 128 millió forint jut a nagymányoki iskola fejlesztésére A 21. századi igényeinek megfelelő modern oktatá­si-nevelési környezetet ala­kítanak ki a nagymányo­ki iskolában. Ehhez a kor­mányzat nyújt 128 millió fo­rintos támogatást a tanke­rületnek. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu NAGYMÁNYOK A Tamási Tan­kerület 3,2 milliárd forintért hajthat végre fejlesztéseket EFOP forrásból, ez 24 projektet jelent. Ebből az egyik a nagy­mányoki II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola és Alapfokú Mű­vészeti Iskola korszerűsítése, amelyre a kormányzati támo­gatásból 128 millió forint jut. Csike Tamás, a Tamási Tan­kerületi Központ igazgató­ja kedden délelőtt a kisváros­ban tartott sajtótájékoztatón elmondta: álmennyezetet ala­kítanak ki, az elektromos és a fűtési rendszert teljesen fel­újítják, lecserélik a kazánt, festenek az épületben, a játszó­udvarban ütéscsillapító burko­latot fektetnek le, és bútoro­kat is cserélnek. Fontos eleme a fejlesztésnek, hogy műfü­ves pályát építenek, valamint sporteszközöket is kap az in­tézmény. A felújítási munká­kat nyárra ütemezik, de a fej­lesztésnek vannak olyan ele­mei, amelyek kifejezetten a szakmai munkára vonatkoz­nak. Új módszertani eljáráso­kat fejleszt ki a nagymányo­ki iskola a gyönkivel - példá­ul iskolarádiót és -újságot in­dítanak és működtetnek -, majd a jó gyakorlatokat publi­kálják más intézmények felé. Az Együtt testvérként - isko­laközi szemléletformáló prog­ramban pedig a tervek szerint testvérintézményi kapcsolatot létesít a nagymányoki intéz­mény a Festetics Pál-iskola so­­mogyfajszi tagiskolájával, va­lamint az erdélyi gyergyóújfa-Potápi Árpád János (balról), Csike Tamás és Kari Béla a polgármesteri hivatal udvarán Fotó: M. K, lui Elekes Vencel Általános Is­kolával. Potápi Árpád János, a Minisz­terelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az operatív program ez utóbbi fej­lesztései a nemzettudatot erősí­tik. Arról is beszélt, hogy me­gyei szinten a tankerületek öt­­milliárd forint támogatást kap­nak az EFOP-ban, amely összeg igencsak jelentős. A térségben több oktatási intézmény is sze­repel a nyertes pályázók kö­zött. - A nagymányoki fejlesz­tés igazi mikrotérségi siker, hi­szen ez az iskola - akárcsak maga a város - mikrotérségi központként működik - fogal­mazott az államtitkár. Kari Béla, a település polgár­­mestere hangsúlyozta, hogy bár volt bennük félsz, amikor az iskolák működtetését átad­ták az államnak, nagyon jó a kapcsolatuk a tankerülettel. Elmondta: változatlanul úgy érzik, hogy az iskola az övék, hiszen elsősorban nagymányo­ki gyerekek járnak ide. Hazai és határon túli iskolai testvérkapcsolatok A nagymányoki iskolában száz­ötven gyermek tanul. Az intéz­mény jelenleg nyolc tanuló cso­porttal és öt napközis csoporttal működik. Az EFOP fejlesztés fon­tos eleme, hogy megkönnyítse a mindennapos testnevelés meg­tartását. Potápi Árpád János ál­lamtitkár elmondta, hogy 2008-ban még Bonyhád polgármeste­reként ő maga is szorgalmazta a mindennapos testnevelés be­vezetését a magyar iskolákban, és az elsők között tette meg a völgységi főváros ezt a fontos lé­pést. A szakmai programmal kapcsolatban kiemelte: az, hogy testvérkapcsolatok alakulnak ki határon túli iskolákkal, meg­erősíti a gyerekekben, hogy egy nemzet vagyunk. Akárcsak az Emmi Határtalanul! programja, ezek a projektek is segítik azt a törekvést, hogy minden Magyar­­országon élő iskolás legalább egyszer eljusson határon túli ma­gyarlakta településre. Postásvárók Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Sokan várakoznak a kisvárosi postahivatalnál a nyolc­órás nyitás előtt. Nem a bejáratnál, hanem szanaszét, csoportokban hangoskodva, röhögcsélve, a közeli üzle­tek kirakatainál és a parkoló autók között. Azt várják, hogy a postások kijöjjenek. Valami segélyosztási nap lehet. Erős, egészséges, munkaképes, de dologtalan férfiak és nők. Meg­kímélik a kézbesítőt attól, hogy kivigye nekik a pénzt. Már itt átveszik. Egyesek aztán félrevonulnak egy uzsorás kinézetű fickó­val, aki gyorsan legombolja róluk a járandóságuk tetemes ré­szét. Mások boltba, kocsmába sietnek, családostul, gyerekes­tül, márkás kaját, piát vesz­nek, s a legdrágább péksü­teményeket majszoltatják a kicsikkel, még a kasszához érés előtt. Hamar elfogy az a kis segély. Miközben normá­lisan is dolgozhatnának, ke­reshetnének, hiszen a kép­zettségüknek - képzetlenségüknek - megfelelő munkát leg­alább hat-nyolc cég kínál a környéken. Megkímélik a postást. Vajon másvalaki kedvéért tesznek-e ilyen szívességet az élet bármely területén? Megjelennek egy adott helyen, egy adott időpontban. Vajon létezik-e olyan esemény, amelyre ilyen szép számban mozgósíthatók lennének? Koszorúzási ünnepség? Na ne! Legföljebb akkor mennek el, ha a gyerekük közreműködik. Ingyenbulin ingyenpia? Esetleg. Ilyenkor nehezen emésztgeti az ember Pilinszky szavait, miszerint, mi, emberek, „minden látszat ellenére, menthetetlenül egyek vagyunk”. Nekik megfele­lő munkát legalább hat-nyolc cég kínál a környéken Kísértetiesen hasonló baleset TOLNA MEGYE Szinte ugyanott történt baleset az M9-esen, Bogyiszló térségében, a Baja felé vezető oldalon kedden dél­után, ahol egy nappal azelőtt. És ebben az esetben is áttért az út bal oldali sávjába az egyik jármű. Ez utóbbi történést ille­tően a helyszínen megtudtuk, hogy valószínűleg a Bács-Kiskun me­gye felől érkező ko­csi előzött, így üt­között össze a vele szemben szabályo­san érkező jármű­vel. A beavatkozás, a műszaki men­tés és a helyszíne­lés teljes útzár mellett zajlott, amely órákig eltartott. Komló­­siné Kiss Anett megbízott saj­tóreferens elmondta, hogy az elsődleges információ szerint a balesetben egy ember sú­lyosan, egy pedig könnyen sé­rült. Korábban a helyszínen úgy hallottuk, hogy mindket­tejük - egy idősebb férfi és egy nő - sérülései súlyosak. Őket a tűzoltók szabadították ki az autókból, egyiküket úgy kellett kivágni a járműből. A keddi balesetnél súlyo­sabb következményei voltak a hétfőinek, ekkor ugyanis egy ember meghalt. Ahogy arról már beszámoltunk, hét­főn délután négy óra magas­ságában szintén baleset történt az M9-es autóúton. A Baja felé vezető oldalon, a 11-es ki­lométernél két sze­mélygépkocsi fron­tálisan ütközött. Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvi­vője elmondta, egy személy­­gépkocsi hozzácsatolt szerel­vénnyel haladt Szekszárdról Baja irányában, amikor isme­retlen okokból áttért a szem­közti sávba, és nekiütközött a szembe jövő autónak, amely­nek sofőrje életét vesztette a balesetben, utasa pedig súlyo­san megsérült. B. K. Szinte iigyan­­ott történt a karambol, mint az előző napont Hamarosan indul a Bátaszéki ismerős című kávéházi sorozat, és más tervek is vannak Új vezető dolgozik a megújuló épületben BÁTASZÉK Felújítják a báta­széki művelődési házat, két ütemben. Az első ütem várha­tóan február végére fejeződik be - melynek során főként ve­zeték- és burkolatcseréket vé­geznek -, a második ütemet a nyárra halasztják; akkor ki­sebb belső átalakítások kö­vetkeznek, és közösségi te­reket hoznak létre. A részle­tekről az intézmény új veze­tője, a 39 éves Csötönyi László számolt be, aki Szekszárdon él, de Bátaszéken járt közép­iskolába. Elmondta, hogy a Bátaszé­­kért Marketing Nkft.-hez tar­tozik a művelődési ház, a táj­ház és a turisztikai informá­ciós pont. A társaság ügyve­zető igazgatójaként felelős a mintegy 6300 lakosú kisvá­rosban a közéleti és kultu­rális rendezvények lebonyo­lításáért, a településmarke­tingért, a sajtókapcsolatokért és egyebek mellett a helyi új­ság, a Cikádor kiadásáért. E feladatok ellátásában három munkatárs és három kulturá­lis közfoglalkoztatott segíti. Csötönyi László pályáját ta­nárként kezdte. Sokan isme­rik regionális rádiós műsor­vezetőként, szekszárdi nagy­­rendezvények műsorközlőié­ként és kegyeleti szónokként Csötönyi László, a művelődési házat is működtető önkormányzati cég ügyvezetője A szerző felvétele is. Bátaszéken a helyi értékek, a már megszokott programok megtartása mellett újdonsá­gokkal is szeretne előállni. Tervezi a Deutsche Bühne Un­garn előadásainak bemutatá­sát és komolyzenei programok szervezését. A helyi közönség elé, mint műsorközlő, február 22-én áll majd először, amikor egy télűző rendezvényen Se­bestyén István székely mese­mondó lép fel. Szerepel az el­képzelései között a Bátaszéki ismerős című kávéházi soro­zat elindítása is, melyben he­lyi, ismert polgárokat ismer­hetnek meg még közelebbről az érdeklődők. Wessely G.

Next

/
Thumbnails
Contents