Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-18 / 15. szám
2018. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Potápi Árpád János hozta a hírt a támogatásokról Indulhat az útjavítás A termet megtöltötték az érdeklődők Fotó: Mártonfai Dénes Összesen 669 millió forint érkezik a megyébe annak köszönhetően, hogy a kormány döntött az önkormányzatoknak ítélt támogatások bővítéséről. Erről tartott tegnap Hőgyészen sajtótájékoztatót Potápi Árpád János. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu HŐGYÉSZ A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát - vele együtt Becze Szabolcsot, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának vezetőjét - a művelődési ház zsúfolásig megtelt oldaltermében köszöntötte Bottá György polgármester. Ugyancsak üdvözölte a közönséget, kiknek soraiban ott voltak a nyertes községek és városok polgármesterei is. Az önkormányzati intézmények, sportlétesítmények, utak és hidak felújítására, karbantartására vonatkozó pályázatot tavaly írták ki. Az év végén a tartalékokból és a maradványpénzekből lehetőség nyílt arra, hogy további önkormányzatokat támogassanak. így az eddigi 454 településen felül további 1236 önkormányzat összesen 17 milliárd 897 millió forint támogatásban részesül országszerte. Potápi Árpád János a megyét gyarapító összegről választókerületi bontásban is adott tájékoztatást. Az 1. számú választókerület 85 millió, a 2. számú 425 millió, a 3. számú 158 millió forintot könyvelhet el magának. A 2. számú választókerületben - ide tartozik Hőgyész is - harminchárom község, illetve város érintett. Közülük harminc helység belterületi utak, járdák, hidak felújítására fordíthatja az összeget; három település pedig - Értény, Szakály és Váralja - kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények felújítására és fejlesztésére. Néhány kiragadott példa a legkisebb összegtől a legnagyobb felé haladva: Szakály 2 millió 500 ezer forintot könyvelhet el magának, Kisdorog 3 millió 445 ezret; Kisvejke 6 millió 357 ezret, Varsád 8 millió 650 ezret; Attala, Izmény és Kocsola 15-15 milliót, Váralja 20 millió 813 ezret, Bonyhád 1 forint híján 30 milliót.- Nagyon jól jön a több mint tizenkét millió forintos támogatás - mondta Krachun Elemér, Mőcsény polgármestere. - így egyrészt felújíthatunk korábban kényszerűen, anyagiak hiánya miatt kihagyott járdaszakaszt is. Másrészt végre Zsibriken is elkezdhetjük az ottani, katasztrofális belterületi út rendbehozatalát.- Már több pályázaton igyekeztünk forrást szerezni utak rendbetételére, sajnos, mindeddig nem jártunk sikerrel - közölte Bottá György. - Éppen ezért ért bennünket kellemes meglepetésként ez a mostani, közel tizenöt millió forintos támogatás. Konkrét tervekkel rendelkezünk: a főtér, valamint a nagyon rossz állagú Arany János utca felújítására fordítjuk a pénzt. A támogatás - tudtuk meg az államtitkártól - vélhetően még ebben a hónapban rendelkezésre fog állni.- Célunk itt, vidéken az életminőség javítása - mutatott rá Potápi Árpád János. - Az, hogy az itt élők helyben maradjanak, helyben tudjanak boldogulni. Nyilván ehhez munkahelyeket kell teremteni. Tolna megye ebből a szempontból jelentősen tudott lépni előre. A legnagyobb beruházás Paks 2 lesz, jó ütemben zajlik az előkészítés. Azt gondolom, hogy azok az emberek, akik dolgozni akarnak, tudnak boldogulni a megyében, azon belül a dombóvári székhelyű körzetben is. MEGYEI KÖRKÉP 3 Harry, ha jönne Szeri Árpád arpad.szeri@mediawqrks.hu Harry herceg házassága előtt legénybúcsút tart, és ez a leendő esemény minden mást maga mögé utasító, vezető hír lett a világban. Napilapok, hírportálok, rádiók, televíziók találgatták egyrészt azt, hogy hol lesz ez a bizonyos legénybúcsú, másrészt pedig azt, hogy mi lesz ezen a bizonyos legénybúcsún. Az ausztrál turisztikai miniszter e-mailt küldött Angliába, az angol királyi család rezidenciájába, azt bizonygatva, hogy Ausztráliánál nem létezik jobb helyszín legénybúcsú megtartására. A tárca vezetője egyebek mellett helikopteres kocsmatúrával is kecsegtette Harry herceget, nyilván jó okkal: valamit bizonyára hallott a korábban nem éppen az absztinenciájáról híres uralkodói sarj-Nem tudja, mit veszített hazánk mellőzésével ról. Bár mi tudjuk, hogy Magyarországnál nincs jobb hely egy ilyen rendezvény lebonyolítására - egyedi világot képviselő kocsmák, italmérések, talponállók, csehók nálunk is akadnak, sőt, igazi kuriózumként esetleg még bögrecsárdával is szolgálhatnánk a különlegességek iránt vonzódó herceg számára -, immár szembe kell néznünk az érthetetlen és lehangoló ténnyel: Harry herceg Svájcot választotta. Svájcot, a kétségkívül szép, de évszázados szabályok meghatározta országot. De legalább megállapíthatjuk: Harry herceg szerezhetett ugyan élményeket a fél világot bejárva, de nem tudja, mit veszített hazánk mellőzésével. Persze van még remény, hiszen hátra van a lakodalom is: ehhez is képesek lennénk egyedi, egy életre feledhetetlen megoldásokat biztosítani. Nincs fellebbezés PUSZTAHENCSE Immár hivatalosan is Bán István a község polgármestere. Szerdán 16 órakor lejárt a jogorvoslati határidő. A megismételt időközi polgármester-választásokon kevesebb szavazatot kapott Iker Ibolya nem élt fellebbezéssel, kifogással - tájékoztatott a község jegyzője, Erdei Tamás. Azt is elmondta, hogy napokon belül megtörténhet az átadás-átvétel a volt és újonnan választott polgármester, a jegyző és a kormányhivatal képviselője jelenlétében. V. T. Tolnában az átlagnál kevesebb a diplomás Előnyben van a szakma TOLNA MEGYE A múlt év végén elkészítette a statisztikai hivatal azt a felmérést, mely a hazai népesség iskolázottsági adatait tartalmazza. Az összegzés szerint a rendszerváltozás utáni időszak hozta az iskolázottságban a legnagyobb változást, az oktatás kiterjedését közép- és felsőfokú szinten egyaránt. A szakmunkás, szakiskolai oklevéllel rendelkezők aránya megnégyszereződött, az érettségizetteké megháromszorozódott, a diplomásoké pedig majdnem hatszorosára nőtt az elmúlt negyedszázadban. A tavalyi felmérés időpontjában, október 1-jén a népesség 18 százaléka diplomás volt, az érettségizettek aránya pedig 28 százalékot tett ki. A népesség 18 százalékának a legmagasabb megszerzett iskolai végzettsége szakmunkás bizonyítvány volt, 20 százalékának pedig általános iskolai. Természetesen a felmérés megyékre bontva is tartalmazza az adatokat. Tolna megyében a 15 évesnél idősebb korosztályban a csak alapfokú (8 általános iskola) végzettséggel rendelkezők aránya 33 százalék, a 18 évesnél idősebbek körében a szakmunkás végzettségűek aránya 25 százalék, az érettségizettek aránya 30, a diplomások aránya pedig 16 százalék volt. 2016-ban országosan 2 millió 217 ezren rendelkeztek alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettséggel, vagyis csupán az általános iskola 8 osztályát végezték el. A 2011-es népszámlálás óta arányuk 5 százalékponttal csökkent. Ugyanakkor 1 millió 750 ezer ember rendelkezett szakmunkás, szakiskolai végzettséggel. A korábbi évtizedek emelkedése után az előző népszámlálás óta arányuk gyakorlatilag nem változott. Az érettségivel rendelkező középfokú végzettségűek száma és aránya az utóbbi évtizedekben töretlenül emelkedett. 2011-ben a 18 éves vagy annál idősebb népesség 31,2016-ban 33 százalékának érettségi volt a legmagasabb iskolai végzettsége. Ugyanakkor 1 millió 716 ezren rendelkeztek felsőfokú befejezett iskolai végzettséggel. A 20 éves és annál idősebb népességben a diplomások aránya 4 százalékponttal emelkedett a 2011. évi népszámlálás óta, mára minden ötödik embernek van diplomája. Az érettségivel - mint legmagasabb végzettséggel - rendelkező 2,3 millió aktív korúnak 69 százaléka volt foglalkoztatott 2016-ban. A felsőfokú végzettséggel rendelkező aktív korúak közül különösen magas a foglalkoztatottak aránya a műszaki, ipari és építőipari, illetve az egészségügyi és szociális gondoskodás területeken diplomával rendelkezők között (86%). Aférfiak foglalkoztatottsága minden képzési területen magasabb volt a nőkénél. M. I. Megnövekedett a szakképesítéssel rendelkezők aránya Fotó: M. D. HIRDE1 SZERENCSE, AMI VELED TÖRTÉNIK GRAND OPENING NYITÓPARTY JANUÁR 19-ÉN,2100 SZTÁRVENDÉG: VASTAG CSABA 2200 * * r . „ ' I 0 ff A volt Domus áruházban Pécs, Bajcsy-Zs. út 18. casinopecs.hu A szerencsejátékban 18 éven Vljy aluliak nem vehetnek részt.