Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-18 / 15. szám

4. MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Már eladta a lopott holmit a tolvaj DOMBÓVÁR Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy va­lamikor 2017. december 11-e és 13-a között egy akkor még ismeretlen tettes bemászott egy dombóvári ház udvarára, ahonnan alkatrészeket lopott el. A tettes a sértettnek ezzel mintegy 50 ezer forint kárt okozott. A rendőrök a nyomo­zás eredményeként azonosí­tották, majd gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett el­követőt, egy 22 éves helyi la­kost. A férfi beismerő vallo­mást tett, melynek során el­mondta, hogy az alkatrésze­ket időközben már el is adta. Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitány­ság Nyomozó Alosztálya foly­tatja le. A rendőrség arra kéri az in­gatlanok tulajdonosait, hogy tegyenek többet saját vagyon­biztonságuk érdekében. A lo­pások jelentős része megelőz­hető, ha intézkednek a ház, valamint a hozzá tartozó épü­letek megbízható zárásá-Biztopsági beren­dezések segítenek a tulajdonosnak ról. A kiskereskedelmi forga­lomban már olcsón vásárolha­­tóak különböző vagyonvédel­mi, biztonságtechnikai eszkö­zök, amelyek alkalmazásával hatékonyan el lehet riasztani a betörőket. A mozgásérzéke­lős lámpák, riasztók, vagy tér­figyelők egyaránt jó szolgála­tot tehetnek, de nem helyette­síthetik a jó állapotú kerítése­ket, a kapukon és nyílászáró­kon lévő biztonságos zárakat. Az eszközök megléte segíthet elkerülni a bajt, de csak akkor, ha használják is azokat. Fon­tos, hogy a technikai eszközö­ket aktiválják éjszakára vagy arra az időszakra, amikor nem tartózkodnak otthon. Fontos, hogy az ajtókat, ablakokat és a kapukat kulccsal, vagy lakat­tal zárják le. Célszerű jelezni azt is, hogy védett az ingatlan. Aki mégis bűncselekmény ál­dozatává válik, tegyen bejelen­tést a 112-es segélyhívón, és az ingatlanon kívül várja meg a rendőrök kiérkezését, taná­csolja a megyei főkapitányság sajtóirodája. 1.1. Elismerés és szakmai kihívás számára a kinevezés A sopronkőhidai fegyház vezetője lett Több mint 750 fogvatartott elhelyezését biztosítja a Sop­ronkőhidai Fegyház és Bör­tön, amelynek január elsejé­től a bonyhádi Soczó László bv. ezredes a parancsnoka. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZARD-SOPRONKOHIDA Soczó László bv. ezredest, a Tolna Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet parancsno­kát nevezte ki január elsejétől Pintér Sándor belügyminisz­ter a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnokává. Az intézet több mint 750 fogva­tartott elhelyezését biztosítja. Soczó László elmondta: szá­mított rá, hogy előbb-utóbb máshol kell szolgálnia, hiszen néhány évente nem árt egy kis „vérfrissítés”, a napi rutin helyett új közeg, más felada­tok, kihívások és impulzusok, mégis váratlanul érte a döntés. Úgy érzi, nagy elismerés és óriási szakmai kihívás számá­ra, hogy egy ilyen nagy inté­zet vezetését bízták rá. Ugyan­akkor azt hangsúlyozta, hogy a szekszárdi kollektíva sikere és eredménye is ez. Köszönet, tisztelet és elismerés jár érte a volt munkatársaknak. Vezetőként a következetessé­get, a személyes példamutatást, a szakmaiságot és a nyílt kom­munikációt tartja szem előtt. Úgy véli, nem feltétlenül kell a konfliktusokat keresni, de el­kerülni sem szabad azokat. Pa­rancsnokként a feladatok és az elvárások egyértelmű megfo­galmazására, emberségre, foko­zatosságra, kellő szerénységre és szakmai alázatra törekszik. Családjában többen dolgoz­nak a rendvédelem különbö­ző területein, mégsem eről­tették, hogy maga is ilyen pá­lyát válasszon. - Sőt, lázadó kamaszként eszem ágában sem volt, hogy egyenruhát ölt­­sek - tette hozzá Soczó Lász­ló. Elmondta, hogy később a civil munka mellett, főisko­lásként kapott hozzá kedvet, Soczó László azt hangsúlyozta: köszönet, tisztelet és elismerés jár a szekszárdi munkatársaknak Fotó: Ótós Réka mivel több rendvédelmis cso­porttársa volt. így került vé­gül a büntetés-végrehajtás­hoz. Különböző beosztásai­ban pozitív és negatív tapasz­talatok egyaránt érték, de úgy érzi, ezek mindegyike a hasz­nára vált. - Emberekkel fog­lalkozni szép, de nem könnyű feladat, és minden nap új ki­hívást tartogat. Fontos megta­lálni a megfelelő hangot, a kö­zös nevezőt, kihozni az embe­rekből a maximumot, miköz­ben van, hogy kritikákkal kell szembesíteni, felelősségre kell vonni és felelősségteljes dön­téseket kell hozni nap mint nap - mondta a bv. ezredes.- A feleségem érthetően ne­hezen fogadta az áthelyezés hírét, de elfogadta és maximá­lisan támogat, pozitívan áll a helyzethez. A gyerekekkel - egy öt és egy hét éves kislá­nyunk van - egyelőre Bonyhá­­don maradnak, én pedig hét­végenként megyek haza hoz­zájuk, de már tervezik, hogy a tavaszi szünetet Sopronban töltik, hogy felfedezzék ezt a szép várost és környékét - árulta el a parancsnok. Arról is beszélt, hogy a család mel­lett a sport is fontos az életé­ben. Ha teheti, hetente fut, úszik és focizik. Emellett szí­vesen olvas, főleg történelmi témájú könyveket. A szekszárdi börtön új, meg­bízott parancsnoka Jéri Tamás bv. alezredes lett. Munka mellett is folyamatosan képezte magát Soczó László Soczó László 1976-ban szü­letett Bonyhádon. 1995- ben a Bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium­ban érettségizett, majd két éves külkereskedelmi szakkö­zépiskolát végzett Szekszár­­don. 2001-ben levelező tago­zaton diplomázott a Pécsi Tu­dományegyetemen személy­ügyi szervező szakon. Ezt kö­vetően sorkatonai szolgálatát töltötte Szombathelyen, illetve Medinán, majd hadnagyi rend­fokozattal biztonsági tiszt lett a Tolna Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézetben. 2003- ban elvégezte a felsőfokú bün­tetés-végrehajtási szaktanfo­lyamot. 2004-től megbízással, majd kinevezéssel biztonsági osz­tályvezető lett a szekszárdi in­tézetben. 2006-ban humán­­szervező egyetemi diplomát szerzett Pécsen. Angol és né­met nyelvből középfokú nyelv­vizsgája van. 2009-ben tíz hó­napig volt megbízott parancs­nok a szekszárdi börtönben, 2010-ben a Kalocsai Fegyház és Börtön megbízott parancs­nokhelyettese lett, majd újra osztályvezető Szekszárdon. A Tolna Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet élére 2011 ja­nuárjától nevezte ki az akkori / országos parancsnok. Az inté­zetet 2017 végéig vezette, ez idő alatt rendészeti szakvizs­gát tett, és elvégezte a mester vezetőképzést. Hétfőtől kezdve ismét látogatható a gyűjtemény DOMBÓVÁR Megújult a Dombó­vári Helytörténeti Gyűjtemény. A jelentős változáson átesett kiállítótér a Magyar Kultúra Napján nyílik meg ismét, és ja­nuár 22-től fogadja újra a láto­gatókat, akik az őskortól kezd­ve a középkori leleteken át a XX. századig kaphatnak bete­kintést a térség történetébe. Az önkormányzat még 2000-ben bocsátotta a Dom­bóvári Városszépítő és Város­védő Egyesület öntevékeny közösségének rendelkezésé­re az egykori főszolgabírói la­kot, hogy ott rendezhessék be a helytörténeti gyűjteményt. A múzeum 2001. szeptem­ber 22-én nyitott meg. A vá­rosvezetés azonban úgy ítélte meg, időszerű a gyűjtemény arculatának modernizálása. A fejlesztése tavaly kezdődött a Kubinyi Ágoston program támogatásával. H. E. Eltűnés miatt keresi a nőt a rendőrség SZAKOS Eltűnése miatt keresi a Dombóvári Rendőrkapitány­ság Paksi Józsefnét. A 49 éves nő január 10-én szakcsi ott­honából ismeretlen helyre tá­vozott, azóta életjelet nem ad magáról. Az asszony 155-160 centiméter magas, 50-55 ki­logramm súlyú, vékony testal­katú, haja szökésbarna színű, vállig érő, egyenes lefutású. Szeme színe barna. Aki jelen­legi tartózkodási helyéről in­formációval rendelkezik, hív­ja a 107-es vagy a 112-es tele­fonszám bármelyikét. 1.1. Paksi Józsefné Fotó: police.hu A célra kiválasztott terület a lakott részektől távol fekszik Helyet találtak a menhelynek A GE szállíthatja majd a turbinákat Ml® Az év második felére megépülhet az önkormányzat beruházásában egy új kutya­­menhely. Bana János alpolgár­mester arról számolt be, hogy jelentős előrehaladások történ­tek az ügyben, amelynek meg­oldásáról szeptemberben dön­tött a város képviselő-testüle­tének gazdasági bizottsága.- Megtaláltuk az új kutya­­menhely számára a megfelelő helyet. A terület a város lakott részeitől megfelelő távolságra fekszik, egy erdősáv határolja - vázolta az alpolgármester. A magántulajdonban lévő földda­rabot a város tartós bérlet ke­retében kívánja igénybe venni, hasznosítani. Itt épülnek meg az állatok elhelyezésére szol­gáló kennelek, illetve a műkö­déshez szükséges kiszolgáló egységek. Az önkormányzat a költsé­gekre 50 millió forintot külö­nített el költségvetésében. Az új telep 200 férőhelyes lesz - mondta Bana János. A város alpolgármestere emlékezte­tett rá, hogy régóta napiren­den van a kutyamenhely sor­sa. A meglévő telepen elhe­lyezett kutyák oltására, chip­­pel való ellátására a múlt év végén mintegy másfél mil­lió forintot fordított az önkor­mányzat. Vida T. Biztonságban lesznek a megmentett ebek A szerző felvétele PAKS A GE Hungary Kft., az amerikai General Electric magyar leányvállalata nyer­te meg a paksi nukleáris erő­mű új blokkjai turbináinak gyártására és szállítására ki­írt, csaknem 793 millió eurós nyílt tendert - közölte az ál­lami hírügynökség a RIA No­­vosztyi orosz hírügynökség­re hivatkozva. A pályázatra a szentpétervári Szilovije Masi­­ni és a GE Hungary Kft. jelent­kezett. Utóbbi az ugyancsak a General Electrichez tartozó Alstom Power Systems cég­gel alkotott konzorcium veze­tőjeként pályázott. A turbina­termek fő és kiegészítő beren­dezéseinek gyártását és szál­lítását a paksi erőmű új, ötös és hatos blokkjának fő kivite­lezője, a Roszatomhoz tartozó ASZE orosz cégcsoport rendel­te meg. Korábbi bejelentések sze­rint az építkezés Pakson janu­árban indul meg. A kétoldalú kormányközi megállapodás alapján a 12 milliárd eurós beruházás mintegy 40 szá­zalékát magyar vállalkozók valósítják meg. Mint az már korábban kiderült, amikor a Roszatom kizárta a tenderről a szentpétervári Szilovije Ma­­sinit, az eredményt már borí­tékolni lehetett. B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents