Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-13 / 11. szám
"IWITTT. helyőrség ebüt 5 vers Falusi Márton Október, utolsó áldozathozatal ' ' Ágh Istvánnak Könyvekből ismerem, mint a Kongó-medencét és a prokariótákat. Öreg töritanáraink a tételkupac legaljára csúsztatták, kivenni ugyan szentségtörés lett volna, de biztos ami biztos. Ákos bá’ a f akton tüntetőleg három órát beszélt róla, majd a Szent Korona ikonjait elemezte fejből, míg kéjsóváran fantáziáit, hogyan bokrosodik meg a kollektíva mozgalmi kancája, ha másnap fülébe jut az eset. Osztályelsőnk a témazáró tíz percében könnyelműen átlapozta, úgysem kérdezik, talán ha két jegy között állna, de stabilan jeles, az évszámokat összefüggés nélkül fújta szavaló kórusunk, bár két világrend tízóraizott alátét-jegyzeteinken. Pedig túl voltunk a második ezredfordulón, sarkon fordultak az ezredek, hátraarcot vezényelt nekik a Népek Testvérisége, holott az ő nevében gyakorlatoztak itt. El is feledtem, ahogy nyolc évvel korábban lapszerkesztő rokonunk az általános iskolámba küldött, kisszínes riporterrel tanulmányi eredményemre rákérdeztet, s telefonon újságolja, milyen büszke rám, hízik a mája, de komolyan, szóljunk, ha mégis kell protekció... hogy mondta...? elő a Bakossal! Támogatás, közbenjárás, védelem... valami fogalmam már volt a védett személyekről. Alumíniumba zárt aranyhalamnak adott végtisztességet a kongresszusi park virágágyása, mikor az EBESZ-csúcs gorillái detektorral fésülték át. Samu becsipogott a dáliák tövében, Bili Clinton landolt Ferihegyen, s a Sportkórház Gorbacsov-foltos tűzfaláról láthatatlan kéz mázolta le a HORN PUFAJKÁS graffiti lóbetűit, tatarozásra nem futotta. Hét évvel kilencven előtt, s néhány méterrel e felirat mögött segítettek világra. Hazafelé az óvodából szótagolva böngésztem a telepingáit kerítéseket: NEONÁCI STOP. ANTIFASISZTAAKCIÓ. Azóta mindegy, hogy tüntetésre járok-e, vagy ellentüntetők közé vetődöm merő figyelmetlenségből. Úgy többé október be nem köszönt, hogy márciusban ne kezdődne újra, s a folyvást őszbe költözködő nyarak egy-két másodperccel elszámolják magukat, lombokat cipelve sem néznek orruk elé, egy-egy ágat évről évre ott felejtenek az örök júliusban. Kivirágzásaik kellős közepébe a zápor beletapsol, s mint szónoklat sistereg most a Klauzál téren. Himnuszig visszatekert kazettaszalagot kapdos be magnó a motorháztetőn, függönyt enyhe huzattól kopogó földszinti ablak. Belehallgatunk a rétori fordulatok bé oldalába Gérecz Attila honvéd , hadapród társával, nagyanyám sógorával, Apival, s legurítunk öt-öt cent skót whiskyt a Nagydiófában. Api már összekever Attilával, hisz annyi idősen láthatta utoljára, mint most én vagyok, bajtársáról elnevezett díj birtokosa, kit megrémít a hajlott hátú tüzérségi egyenruha, s a dombormű koszorúzásán pimaszul keresztültrappoló hölgyemény bibircsókja. Versszerető olvasóink! Köszönjük szépen o rengeteg küldeményt, jó szót, bátorítást! Továbbra is várjuk küldeményeiket, leveleikre pedig személyesen válaszolunk. Köszönjük a bizalmat! Email: szerkesztoseg@kmtg.hu Tárgy: versrovat Postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. Ezek az utcák, ez a sok húgyszagú tér mind arra valók, hogy kimenjünk, házaik helyszínrajzát aránytalan tömeg töltse ki. Azóta csak leterelt kilométereik hasznosulnak feltúráztatott fahrtkocsikban, s az akasztófára való, híres kaszkadőr, Szabadság helyett Sieyés és James Bond fogócskáznak kötélen Bastille-tól Towerig. Azért a néhány napért épült fel a város, tündöklött teljes pompájában, élte túl birodalmiságát. Születésem hónapja október, utolsó áldozathozatal a mérleg jegyében. Alapkövezetét ázott földdel együtt tépi föl a néptelen magyar, anyakönyvezetlenül kilyukadt, fekete csillag börtönéből szabadítja meg sorsát... mégis magunk alatt, hidegen hagy bennünket, kik átkozottul tehetségesen az elvonatkoztatásból rossz értelembe vitetünk át fogalmakat akasztani. Azokhoz az öntörvényesekhez képest közlekedünk villamos viszonylatokon, apánkhoz, anyánkhoz, metró-végpercekig sűríti járatait a lüktető szövet, s kerülünk kamerák lőtávolságába a Kossuth téri sortűzről filmet forgatva. Olvassa versét a hetvenéves költő, lábunk alatt wellnessrészleggé alakítják a sebesülteket várandós nővé alakító inhalácips kamrát. Diákoknak kedvezményes a multiplex, liberátorok német stukákat orsózó figurákkal terítenek le háromdében. Orosz szukák a Gellért-hegyről szállingózó avarra terítik törülközőiket, élvezik a hűvöst, szaunában kitágul a legjobb minőségű szilikonbetét is. Tanakodunk, akkortájt mi hol lehetett a gyógyfürdőben, s vajon mit gondolnak rólunk csapatostul portyázó, bikinis dögök, ha az Eötvös Collegiumba visszatévedt szállóvendégnek sincs egy beállításhoz alkalmas háttere deréktól fölfelé, combja mélyén betokosodott repesszel. Végül a díszlettervező kezét fogva csalogat elő szélesre tátott, színpadi akusztika, még sincs sehol egy árva hang. Alulról s hátulról kamera rögzítené a valóságot, ha körülvenne, ki tudja persze, megbízhatók-e ismereteink, lépre csalnak-e akták és viták, ha színre visszük, mi fekete-fehér, s elmozdítjuk, mi bronzba öntve csak hidegen tapintható. Tapsrendi alakzatunk megmerevedik, összeverődő, sárgásbarna kézfejekből kicsattan a nyirok, fejgépekből kiszalad a vér. Előlépek a dráma szerzőjeként, meghajlás, zajos siker, hosszú szériát jósol a szakma, s némán újrajátszott újratemetéstől váijuk, hogy a börtönudvaron kivégzett, kimondhatatlanul csűrt-csavart, kátránypapírba hajtogatott, arccal földnek fordított, onnan is kihantolt Ige testet öltsön - várjuk a katarzist, ám nem jön el. Falusi Márton legújabb verseskötete megrendelhető a book24.hu oldalon. FALUSI El Bek Timur Felismerés Megannyi ajtó, s rajtuk a kilincs Amennyi lehetne, pont annyi Nincs. Gondolataim holdpályát fonnak, Mégis az ösztönt hívom Bolygómnak. S ő is kering, hogy hozzá a világ Egy helyben álló, örök és Szilárd. Vérem; világ változó visszhangja Súlyos fenyőfának fagyott Magja. A zsákmány balladája Gyűrött arcú földkéreg, szárnycsapások történnek. Fénygőz felett ráng a lomb, aláfolyt a napkorong. Oldalamban fűzfaér, fogam összetörtfehér. Nedves talajszintemen elnyúlok hosszan, fejem halántékomon hever, vasszagot szív, port lehel. Húsba bújó fémfogak ölelgetik csontomat. Fájdalomtól tág torok, önvéremben táncolok. Feszülő Rozsdamartan érzi magát, s úgy érezve általam. Ülve feszül meg a teste; utat mutatni válltalan. Este székben cigarettát emészt, arca füstben áll. Torka korttyá lényegül, konyhában, ha sört talál. A környezet most összement, májzsugornyi szemparány. Peremébe kapaszkodni - egyedüllét, nem magány. A kalászié, ha elfogyott, magát tölti a habra, homokból fújt falak között, formálódjon alakja. Míg önnön torkát marja bent, kinn, kezében húr zörög, s az időtlenség dallamán elfolynak a füstkörök. Bék Timur 1997-ben született Komlón, ám rövidesen Szászvárra költöztették, amit máig otthonának tekint. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd Szegedre költözött. Jelenleg itt él és tanul, hogy később magyart taníthasson (középiskolás fokon]. Négy éve ír verseket. 2018. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
