Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-27 / 276. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. NOVEMBER 27., HÉTFŐ HÍREK Továbbra sem találják az argentin tengeralattjárót 300 fölött van az áldozatok száma 6Y1PT0M A Sínai-félszigeti Bír-el-Abdban egy mecsetnél történt merénylet halálos áldozatainak száma 305-re nőtt, további 128 ember megsebesült. A támadók mintegy negyvenen voltak. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlaját emelték magasba. Robbanóeszközöket vetettek be, majd a menekülőkre lőfegyverekkel lőttek. A sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak. MW Lövöldöző migránsok *: kis Öt migráns sebesült meg szombaton az északfranciaországi kikötővárosban, Calais-ban, amikor lövöldözés tört ki. A lövésváltás azután történt, hogy embercsempészek vitába keveredtek egymással. Nem tudni pontosan, hogy ki kire lőtt, s hogy miként keveredtek a viszályba az ott lévő bevándorlók. Ez utóbbiak közül öten megsebesültek, négyüket kórházban ápolják. MW Felrobbant egy gyár Kínában P 1 Robbanás történt vasárnap egy gyárban Sanghajtól délre. A detonációban ketten meghaltak, 30-an megsérültek. A környéken a robbanás ereje járműveket rongált meg, a területet sűrű fekete füst lepte el. MW A Kurszk tragikus sorsára juthatott a San Juan Lassan két hete nem adott magáról életjelet az argentin haditengerészet San Juan nevű dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárója. Arra gyanakodnak, hogy robbanás történhetett a vízi járművön, és már a legénység oxigénje is elfogyott. Balázs D. Attila kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu ARGENTÍNAHiába keresik nagy erőkkel, még tengeralattjáró drónokkal is az eltűnt argentin tengeralattjárót, egyelőre nem bukkantak a nyomára. A San Juan 44 emberrel - köztük Argentína történetének első női hadi tengerésztisztjével - a fedélzetén november 13-án indult útjára a világ legdélebbi városából, Ushuaiából, hogy Patagónia partjaitól elriassza az illegális halászhajókat. Az Origó információi szerint a kapitány két nappal később jelezte, hogy probléma van az akkumulátorokkal, mire utasították, hogy szakítsa félbe küldetését és a legrövidebb úton menjen az Argentína északi partjainál található Mar del Plata kikötőMára gyakorlatilag kizárhatóvá vált, hogy bárki túlélte volna a legénységből Fotó: AFP jébe. A kapitány nem jelezte, hogy a probléma akkora lenne, hogy ne tudnának haladni vagy felszínre emelkedni, mindenesetre' több mint egy hete nem észleltek semmilyen jeladást a járműről és hiába keresik a legmodernebb technikai eszközökkel. Ezt azért is furcsának találják, mert az eredetileg 1983-ban, Németországban épült tengeralattjáró rendelkezik egy műholdas jeladó berendezéssel, amelyet nagy mélységből is a felszínre tudnak bocsátani. Ezt egy drótkötél rögzíti a hajótesthez, ami, mint egy bolya, kijelöli a tengeralattjáró helyét is egyben. A vélemények szerint számos eltűnési forgatókönyv elképzelhető. A robbanás a legvalószínűbb, ám ezt a környéken több hajónak is észlelnie kellett volna. Ám ha a hajótest túl mélyre süllyedt és összeroppant, akkor a tengerészek vélhetően azonnal életüket vesztették a balesetben. A tengeralattjáró említett műholdas jeladó berendezését egyelőre nem találták meg, ami a szakértők szerint a legérthetetlenebb a történetben, mert ha nem egy hirtelen robbanásban semmisült meg, akkor kérdés, vajon miért nem bocsátotta fel akár az utolsó pillanatban a műholdas jeladót. A spanyol EFE hírügynökség szerint a hozzátartozók már elvesztették a reményt, ám a hatóságok addig nem adják fel a kutatást, míg valamilyen eredményre nem jutnak. Az orosz katasztrófa A tengeralattjáró-szerencsétlenségek történetének egyik legmegrázóbb epizódja az volt, amikor 17 éve robbanás következtében elsüllyedt az orosz Kurszk atom-tengeralattjáró a jeges Barents-tengeren. A 118 fős legénységből huszonhármán még kellő ideig életben voltak ahhoz, hogy kimentsék őket, de sajnos senki nem sietett a segítségükre. TELEVÍZIÓ-MŰSOR % 2017. NOVEMBER 27., HÉTFŐ OS o tf) o *•% < oc o 0) 4.10 5.00 5.30 7.15 9.20 10.25 12.05 12.35 13.50 15.40 16.10 17.20 18.00 18.55 20.20 21.40 22.20 23.20 23.50 0.30 1.05 1.35 2.30 3.30 Szerelemben, háborúban © TopShop Jó reggelt, skacok! Asztro-Show Top Shop Pénzügyesek ® Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök VIP® Story Extra © Elif-A szeretet útján® Fókusz © RTL Híradó - Esti kiadás Celeb vagyok, ments ki innen! © Éjjel-nappal Budapest ® Barátok közt © Dr. Csont© RTL Híradó -Későesti kiadás Magyarul Baióval Autogram © Fitt Mánia ® Revolution © Revolution Új csaj © 20.20 Éjjel-nappal Budapest Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.35 Ma Reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Életkor 14.35 Minden tudás 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjé 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 4.25 Szívdobbanás © 5.05 Csapdába csalva® 5.30 Hawaii Five-0 © 6.15 Tüsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó® 13.35 Családi Titkok © 14.45 Paula és Paulina © 15.45 A sors útjai© 16.50 Bosszúvágy szerelem © 18.00 Tények 19.00 Ninja Warrior Hungary © 21.20 Az egyetlen® 23.15 Tények Extra 23.40 Bűnös Chicago® 0.40 Tények Este 1.30 Sean, a csodaapa© 2.00 Hazudj, ha tudsz!® 2.45 Hazudj, ha tudsz! ® 3.30 Hawaii Five-0 ® |J 0i±.JK «W t 21,20 Az egyetlen 7.30 Tájkép 8.05 Hazai Vadász 8.30 Kibeszélő 9.05 Heti mérleg 10.05 Körülvesznek dalok, versek © 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Élő örökség 13.05 Napirend előtti felszólalások 14.30 Építők 15.05 Számla 15.30 Trend 16.30 Klinika ® 17.05 Zöld világ 17.30 Kibeszélő 18.30 Informátor © 19.10 Napi aktuális 20.30 Sajtóklub © 21.30 Hosszabbítás 22.30 Asztaltársaság 23.30 Sajtóklub © 0.30 Hazahúzó 4.25 Család-barát 6.00 Híradó 6.40 Kenó© 6.45 Roma Magazin 7.15 Domovina 7.45 Ridikül © 8.45 Elfeledett szerelem® 9.30 Mámoros szerelem ® 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.55 Jamie 30 perces kajái 13.25 Robbie, a fóka© 14.15 DonMatteo© 15.15 A vidéki doktor© 16.05 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő® 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Kékfény© 21.25 Hawaii Five-0 © 22.05 Kenó ® 22.15 Nyomoz a professzor © 23.45 Arkangyal© 0.35 Azén,56-om© 0.50 Sok mindenfélébe belekaptam - Portréfilm Deim Pál képzőművészről © 1.50 P’amende 23,45 Arkangyal 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 700- as klub © 14.45 Kőbánya Híradó 16.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Heti Napló Sváby Andrással © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 Este 9 6.05 Borostyán© 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Millenniumi Mesék © 7.50 A Kisasszony© 8.20 A Kisasszony® 8.50 Halálbiztos diagnózis © 9.45 Linda© 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet® 12.10 Vészhelyzet© 13.00 A Lusitania elsüllyesztése © 13.35 Magyar tájak, magyar ízek © 14.00 Észak és Dél© 14.55 Észak és Dél© 15.50 A Kisasszony© 16.20 A Kisasszony© 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.10 Linda© 20.15 Vészhelyzet© 21.05 Privát kopó® 22.15 Nyári menetrend © 23.15 Zenélő órák© 0.00 Olvasólámpa© 0.35 Derrick© 14.00 Észak és Dél 6.45 Sue Thomas - FBI © 7.40 A dadus © 8.40 Don Matteo © 9.55 Közel a karácsony © 12.00 A dadus © 12.30 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Sue Thomas - FBI © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.00 Gyilkos számok © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Láncreakció © 23.20 Tények © 7.00 Felsős 7.35 Érettségi 2018 8.40 Amit csak a madár lát © 9.40 Útikalauz űrutazóknak © 10.35 A természet csodái- Különleges állatkölykök 11.30 Nagy szabadtéri múzeumok 12.00 Szerelmem, Kanada © 13.00 A hiányzó láncszem © 13.30 Jó tudni!© 14.00 Ki mer ma? 14.10 Érettségi 2018 14.35 Szólalj meg! 15.20 Az én kis családom® 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 A természet csodái- Különleges állatkölykök 18.25 Ön is tudja 19.02 Kulturális híradó 19.35 Pireneusok® 20.10 Univerzum© 21.10 Előszó 21.15 Amiéi operák 22.50 Új idők, új dalai 23.20 Esti kérdés 20.10 Univerzum 5.00 Az első bevetés © 6.25 Teleshop 7.25 Győzzünk már! © 9.35 Mythica: A szellemidéző © 11.40 Az átok © 14.10 Batman © 16.50 Az istenek a fejükre estek 2. © 19.00 A tengerészgyalogos © 21.00 Úszó erőd © 23.10 Robotzsaru 3. © 1.20 A Bestia © 3.10 Kedvencek temetője 2. © 6.15 Will és Grace© 6.40 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Ausztrál mesterszakács © 8.30 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 9.00 Szívek szállodája © 10.00 Szívek szállodája © 11.00 A mentalista® 12.00 A mentalista 12.55 Monk-FIúgos nyomozó © 13.55 Monk-FIúgos nyomozó © 14.55 Gordon Ramsay •A pokol konyhája © 15.55 A mentalista© 16.55 A mentalista -J 17.55 Castle© 18.55 Castle© 20.00 Észbontók 21.00 Shannara-Ajövő krónikája 22.00 Harry Potter és a félvér herceg© 1.00 A mentalista 1.55 A mentalista© 2.40 Monk-FIúgos nyomozó © 3.25 Monk-FIúgos nyomozó © 22,00 Harry Potter 7.35 ízes élet © 7.55 Tények Reggel © 8.35 Csapdába csalva © 9.10 Veled is megtörténhet! © 10.15 Meghökkentő családi titkok © 11.20 Jóban Rosszban @ 12.35 Hal atortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet ® 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csata ® 17.00 Csapdába csalva © 18.35 Édes élet © 19.45 Jóban Rosszban © 21.00 A tűzben edzett férfi ©0.10 Végzetes túra© 4.35 Az igazság nyomában © amerikai akciófilm 2012 9.00 Én és a hercegem 4.- Elefántkaland © amerikai vígjáték 2010 10.45 Családi ügy ® amerikai krimi 1989 12.55 A másik férfi© am.-ang. filmdráma 2008 R.: Richard Eyre Sz.: Liam Neeson, Antonio Banderas, Laura Linney, Romola Garai, Craig Parkinson 14.35 Transzcendens® am.-kín.-ang. akció 2014 16.45 A hálózat csapdájában © amerikai thriller 1995 • 19.00 Támadás a Fehér Ház ellen 2.-London ostroma © am.-angol akciótilm 2015 21.00 Rocky IV.® amerikai filmdráma 1985 22.50 Harcosok klubja © amerikai filmdráma 1999 1.40 Tökéletes védelem® amerikai akciófilm 2006 3.50 Az ügyfél© amerikai krimi 1994 4.35 Sakkaréna magazin 5.05 Labdarúgó közvetítés 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Gillette World Sport 2017© 8.20 UEFA BL magazin 8.50 Jövünk! magazin 9.25 Múlt és Jelen egy időben 10.00 M4 Sportreggeli 10.50 Szabadidő magazin 11.25 kisBAJNOK magazin 12.25 Góóól 13.25 Golf magazin 14.00 Öttusa magazin 14.30 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Videoton FC-Paksi FC mérkőzés 16.30 Kosárlabda magazin 17.30 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő Hétről hétre sport 19.30 Sporthíradó 19.45 M4 Sport stúdió 20.00 Jégkorong közvetítés Erste Liga: UTE-ASC Corona 2010 Brasov 22.20 M4 Sport stúdió 22.40 Sporthíradó 22.55 Forma-1 - Nagydíj futam Forma-1 futam 12,55 A másik férfi íj >0 20.00 Jégkorong közvetítés 4.00 Labdarúgás 7.30 Harcművészet. Kempómagazin 7.45 Póker 8.45 Póker 9.45 Televíziós vásárlás 10.45 Kézilabda 12.45 Kézilabda 14.45 Labdarúgás 16.45 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás 20.00 Harmadik félidő 22.00 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 22.30 Ökölvívás 1.30 UFC 11.00 Alma Obregon desszertjei ® 12.00 Könnyed fogások, gyorsan © 13.00 Jamie Oliver © 14.00 Jacques Pepin © 15.00 Mimi © 16.00 Csokimennyország © 17,00 Havas Dóra: © 17.30 Receptdaraló © 18.00 Jamie Oliver © 19.00 Gizzi Erskine és a koreai konyha © 20.00 Heston kajái űrhajósoknak © 21.00 Martha Stewart főzőiskolája © 21.30 Csokímennyország © 22.00 Könnyed fogások, gyorsan © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!