Tolnai Népújság, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-09 / 236. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. OKTÓBER 9., HÉTFŐ HÍREK Eltűnt egy család a folyóban DUNA A romániai Lászlóvára közelében hajtott a Dunába egy autó, amelyben öten utaztak, de csak a sofőrnek sikerült kimenekülnie. A bú­várok éjszakára feladták a keresést, mert a folyó vize nagyon hideg volt. Vasárnap reggel folytatták a kutatást. A feladat nagyon nehéz, mert sok a szikla a környé­ken, erősek az áramlatok és kicsi a látótávolság - írja a Maszol.ro. Az autóban öten utaztak: a sofőr, egy 50 év körüli férfi, egy 37 éves nő és az asszony gyerekei, egy 22 éves fiatalember és egy 2 és fél éves kislány. Az autó so­főrje elvesztette az uralmát az autó felett és a Dunába sodródott. MW Óriási razziára készül a rendőrség ELLENŐRZÉS Országos akció keretében nehéz tehergépko­csikat és autóbuszokat ellen­őriz a rendőrség a a héten - mondta az ORFK sajtóügyele­tese az Ml-en. Fürstenfelder Arnold közölte, az akció ma kezdődik és szombatig tart. Az említett járművek vezetői a vezetési és a pihenőidővel, a veszélyes anyagok szállítá­sával kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzésére számíthatnak. Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció­val, az embercsempészettel, a kábítószerrel, valamint lő­fegyverrel kapcsolatos, illet­ve a vagyon elleni bűncselek­mények felderítésére is. MW Már hullagyalázással is vádolják a férfit Nem terror volt Előkerült az újságírónő feje a londoni gázolás LONDON A Scotland Yard tegnap bejelentette, a South Kensing­­ton-i Természettudományi Múzeum mellett nagy ijedelmet okozó incidens nem terrorcselekmény, hanem közlekedési baleset volt. A Toyota fordulás közben felhajtott a zsúfolt járdára és több embert elütött. A kórházba szállított kilenc könnyebb sérült között volt a balesetet okozó fekete Toyota Prius sofőrje is. Fotó: AFP Támadás a szaúdi királyi palota ellen Búvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meg­halt Kim Wall svéd újságíró­nő levágott fejét, két lábát és ruháit - jelentette be a dán rendőrség. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu KOPPENHÁGA A rejtélyes körül­mények között eltűnt svéd új­ságírónő; Kim. Wall torzójára még augusztusban bukkant rá egy kerékpáros egy koppen­hágai szigeten. Most pedig a dél-dániai öbölben találták rá a búvárok két elsüllyesztett zsákra, az egyikben a nő feje, két lába és egy kés volt, a má­sikban pedig Kim Wall ruhái, néhány nehezebb fémtárggyal együtt. A szakértő fogorvosok megerősítették, a fej valóban az újságírónőé volt. A hatósá­gok augusztus 23-án azonosí­tották a tisztázatlan körülmé­nyek között feldarabolt és ten­gerbe dobott Kim Wallt, akinek a holttestén 15 késszúrás és fű­részelés nyomaira bukkantak. Az újságírónőt augusztus 10-én látták utoljára egy ten­geralattjárón annak tulajdo­nosa, Peter Madsen társasá­Kim Wall Fotó: AFP gában. A nő állítólag inter­jút akart készíteni a férfival az általa házilag előállított 40 tonnás, 18 méteres járművön. A tengeralattjáró később el­süllyedt, Madsen túlélte a „ha­jótörést”, de a hatóságok au­gusztus 11-én őrizetbe vették gyilkosság gyanújával. A 46 éves autodidakta mér­nök, tengeralattjárók és űresz­közök tervezője a bírósági tár­gyaláson tagadta, hogy meg­ölte a 30 éves riporternőt. Azt vallotta: a Dánia és Svédország közötti egyik tengerszoros­ban végrehajtott merülés után mindketten ki akartak men­ni a búvárhajó fedélzetére. Ő ment fel elsőként a toronyba és tartotta a csapóajtót a ripor­ternek, ám amikor egy másik hajó keltette hullám meglök­te a tengeralattjárót, megcsú­szott, az ajtó pedig teljes erő­ből rácsapódott a nő fejére. A feltaláló állítja, pánik okozta sokkhatás alatt dobta a tengerbe a holttestet. Nehezé­keket kötött a testre, hogy az a tengerfenékre süllyedjen, de tagadta, hogy megcsonkította volna a tetemet. Az újságírónő halála után a feltaláló elsül­lyesztette a tengeralattjárót. Az ügyészség az emberölés vádját hullagyalázás elköveté­sével egészítette ki. LÖVÖLDÖZÉS A szaúd-arábiai királyi testőrség két tagja éle­tét vesztette, három másik pe­dig megsebesült, amikor egy férfi szombaton lövöldözni kezdett a dzsiddai királyi pa­lotánál - közölte a szaúdi bel­ügyminisztérium. A támadó gépkocsival érkezett a palo­ta nyugati kapujához, majd kiszállva az autóból lövése­ket adott le az ott álló őrökre, akik viszonozták a tüzet és le­lőtték a férfit. A támadó egy 28 éves szaúdi állampolgár volt. Manszúr al-Amrit Ka­­lasnyikovval támadt az őrök­re. Találtak nála három gyúj­tópalackot is. A belügyi szóvi­vő közölte az al-Arabíja hírte­levízióval, hogy a támadó nem volt büntetett előéletű, és a ha­tóságok arról se tudnak, hogy kapcsolatban állt volna szélső­séges csoportokkal. Indítéka egyelőre nem ismert. A dzsid­dai amerikai konzulátus óva­tosságra intette a Béke Palo­ta közelében tartózkodó ame­rikai állampolgárokat. MW Kim Wall világlapoknak dolgozott A fiatal svéd újságírónő olyan lapoknak írt, mint a brit The Guardian és a The New York Times. A világ legveszélyesebb helyeiről is tudósított, sok időt töltött Kínában és New York­ban. 2016-ban kollégáival együtt a legjobb digitális riport­nak járó díjat is megkapta egy Marshall-szigeteki riportjáért, amely a Süddeutsche Zeitung­ban jelent meg. TELEVIZIO-MUSOR 2017. OKTÓBER 9., HÉTFŐ BC O tft O 4.00 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.05 12.35 13.10 14.20 15.40 16.50 17.20 18.00 18.55 20.05 21.25 22.05 23.10 23.40 0.25 0.55 1.30 3.35 Barátok közt © Magyarul Balóval TopShop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Kedvenc társállataink © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Survivor-Törzsek háborúja © Elif- A szeretet útján© Story Extra © Fókusz © RTL Klub Híradó Survivor-Törzsek háborúja © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Dr. Csont © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Autogram © Fitt Mánia © Döglött akták© Azéletcsajos oldala ® 4.20 Hawaii Five-0 © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Hawaii Five-0 © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Családi Titkok © 14.45 Paula és Paulina © 15.45 A sors útjai© 16.50 Bosszúvágy szerelem © 18.00 Tények 19.00 Vigyázat, gyerekkel vagyok!© 20.50 Az 50 milliós játszma © 22.30 Tények Extra 22.55 Max Payne-Egyszemélyes bábom © 1.00 Bűnös Chicago © 1.55 Tények Este 2.35 Whitney élete ® 2.55 Whitney élete© 3.15 Walker, a texasi kopó © 5.55 6.00 6.35 6.40 7.10 7.40 8.35 9.30 10.25 12.00 12.01 12.45 13.15 14.05 15.10 16.00 17.00 18.00 18.35 19.30 20.25 21.25 22.05 22.15 23.45 1.40 1.55 2.10 Hajnali gondolatok Híradó Kenó Roma Magazin Domovina Ridikül Elfeledett szerelem A múlt árnyékában © Család-barát Déli harangszó Híradó Jamie 15 perces kajái Charty, majom a családban © Don Matteo A vidéki doktor A múlt árnyékában © Ridikül Híradó Rex felügyelő®, A hegyi doktor-Újra rendel © Kékfény © Hawaii Five-0 © Kenó Rejtélyek asszonya: Családi rejtély © Aranypart Az én '56-om A világörökség kincsei Hazajáró o mi z < te o (A o S 23.40 Magyarul Balóval Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.15 Időjárás-jelentés 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelen­tés 20.30 Ma este 21.25 V4 Híradó I 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.30 Időjárás-jelen- I tés 22.35 Ma éjjel 23.00 Híradó 22,55 May Payne... 6.00 Háttér-kép © 7.30 Tájkép 8.05 Hazai Vadász 8.30 Kibeszélő 9.05 Heti mérleg 10.00 Hírek 10.05 Balladák könyve 11.05 Napirend előtti felszólalások 12.30 Élő örök­ség 13.05 Hazahúzó 14.00 Híradó 14.30 Célfotó 15.05 Számla 15.30 Trend 16.00 Híradó 16.30 Klinika ® 17.05 Zöld világ 17.30 Kibeszélő 18.30 Informátor © 19.10 Napi ak­tuális 20.30 Sajtóklub 21.30 Hosz­­szabbítás 22.30 Asztaltársaság 23.45 Aranypart 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.00 Televíziós vá­sárlási müsorablak 11.45 La­ci bácsi konyhája 12.10 Televízi­ós vásárlási müsorablak 13.45 ATV START 14.15 700-as klub © 14.45 Kőbánya Híradó 15.15 Televíziós vásárlási műsorablak 21.40 Heti Napló Sváby András­sal © 22.45 TV torna Norbival és Rékával 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 6.00 Szót kér a természet 6.05 Szerelemhajó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Egymillió fontos hangjegy 7.40 A Kisasszony© 8.40 Halálbiztos diagnózis © 9.35 Életképek 10.50 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Bűvölet® 12.15 Vészhelyzet© 13.05 A sárkány menyegzője © 14.00 Észak és Dél® 15.45 A Kisasszony© 16.50 Arany János emlékére © 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet® 19.05 Életképek® 20.25 Vészhelyzet® 21.15 Angyalbőrben® 22.15 Mint oldott kéve© 23.15 Donátor 23.55 Legyen a zene mindenkié 19.05 Életképek 6.10 A nagy házalakítás © 6.55 McLeod lányai © 7.45 A dadus © 8.15 A dadus © 8.45 Don Matteo © 10.00 Doktor House © 11.00 Született szobalányok © 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtala­nul © 19.00-Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Üzlet bármi áron © 23.00 Tények © 8.15 Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva 9.10 A nagy kékség varázsára 10.00 80 nap alatt a Föld körül© 10.55 Hogyan készült? 11.25 Isonzótól Rodostóig 12.30 Ki hitte volna? 13.00 Távol-Kelet-Berlintől Tokióig © 14.00 Ki mer ma? 14.10 Érettségi 2018 14.40 Szólalj meg! - németül 15.25 Az én kis családom® 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 80 nap alatt a Föld körül © 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő 19.00 Vers mindenkinek 19.05 Kulturális híradó 19.35 Hogyan készült? 20.10 Univerzum 21.10 Szegedi Szabadtéri Játékok 2017 23.20 Esti kérdés 23.50 Válogatott irodalom 5.00 Televíziós vásárlás 5.30 Will és Grace© 5.50 Will és Grace© 6.15 Will és Grace® 6.40 Will és Grace® 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok® 7.55 Ausztrál mesterszakács © 9.00 Szívek szállodája © 10.00 Szívek szállodája © 11.00 A mentalista© 12.00 A mentalista® 12.55 Knight Rider© 14.00 Knight Rider© 15.00 Alias® 16.00 A mentalista© 16.55 A mentalista® 17.50 Ausztrál mesterszakács © 18.55 Lucifer© 19.55 Két pasi-meg egy kicsi© 20.25 Észbontók® 21.00 Feleségek luxuskivitelben 22.05 Ünneprontók ünnepe © 0.30 A mentalista© 1.30 A mentalista© 2.15 Lucifer® 3.00 Alias® 17.10 80 nap alatt a Föld körül 4.15 A Midway-i csata © 6.25 Ék­szer TV 8.25 Négybalkéz © 10.30 Vadászat a Vörös Októberre © 13.30 X-Men - Az elsők © 16.15 Mission: Impossible - Fantom pro­tokoll © 19.00 Mindent bele, fiúk! ©21.00 Doom© 23.10 Valkür® 1.40 Walker, a felszabadító © 3.10 Leon, a profi © M4Sp Ör^BB 9.00 Immigrants-Jóska 7.00 M4 Sportreggeli menni Amerika © 7.50 Múlt és Jelen egy amerikai-magyar időben animációs film 2008 Gulyás László 10.15 Apokalipszis -beszélgetése Az ítélet napja © 8.20 Tornász Vb-Montreal amerikai sci-fi 2010 10.35 Labdarúgás-2018-as 11.55 Transzcendens© VB selejtezők amerikai-kínai-angol Svájc-Magyarország akcióthriller 2014 világbajnoki selejtező 14.05 Beépített szépség © mérkőzés amerikai-ausztrál 12.30 Bringasport magazin akció-vígjáték 2000 12.55 Jövünk! magazin R.: Donald Petrie 13.30 Labdarúgó közvetítés Sz.: Sandra Bullock, Merkantil Bank Liga: Benjamin Bratt, Michael Kisvárda Master Good-Caine, William Shatner, Budaörs mérkőzés Candice Bergen 15.25 UEFA BL magazin 16.10 A nemzet aranya® 17.00 Kézilabda magazin amerikai 18,00 Sport7fő kalandfilm 2004 Hétről hétre sport 18.30 A szökevény© 19.00 M4 Sport stúdió amerikai akciófilm 1993 Jégkorong 21.00 Az elnök 19.55 M4 Sport stúdió különgépe Jégkorong amerikai akciófilm 20.00 Jégkorong közvetítés 1997 Erste Liga: Ferencvárosi 23.30 Számkivetettek© TC - DVTK Jegesmedvék amerikai mérkőzés akció-vígjáték 2012 22.20 M4 Sport stúdió 1.30 A bűn hálójában © Kézilabda amerikai akciófilm 2011 23.00 Sporthíradó ________________________:_____ 20.25 Észbontók 6.35 Hal a tortán © 7.35 ízes élet © 7.55 Tények © 8.30 Több mint Testőr © 8.35 Zsaruk © 9.45 Ve­led is megtörténhet! © 10.50 Csalá­di Titkok ©11.55 Jóban Rosszban ©13.45 Csapdába csalva © 14.15 Csapdába csalva © 14.50 Csajok, Pasik, Balaton © 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok © 19.00 Csa­jok, Pasik, Balaton © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Üvegtígris 2. © 23.25 Csajok, Pasik, Balaton © 14.05 Beépített szépség 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Lab­darúgás. Bajnokok Ligája-maga­­zin. 8.00 Harcművészmapazin 8.15 Kézilabda 10.00 Televíziós vá­sárlás 11.00 Erős emberek 12.00 Trash Talk 13.30 NFL 17.00 Mai helyzet 17.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 17.30 Kézilabda. Női kézilabda BL-magazin 18.00 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 18.30 Harmadik félidő 20.30 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 12.30 Bringasport magazin 9.00 Terítéken Lengyelország © 12.00 Silvia Colloca olasz konyhá­ja © 12.30 Ételek a festövásznon © 13.00 Gordon Ramsay - Családi kör­ben ® 15.00 A boldogság recept­jei © 17.45 Receptdaraló © 18.00 Gordon Ramsay-Családi körben © 18.30 Gordon Ramsay - Családi kör­ben © 20.45 Piknik © 21.00 Teríté­ken Lengyelország © 22.00 SiMa Colloca olasz konyhája ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents