Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-29 / 228. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 29., PÉNTEK Nem tud és akar együtt dolgozni tovább velük ŐCSÉNY Lemondott posztjáról szerdán este Fülöp János, Őcsény polgármestere. A Teol.hu hírportálnak tegnap úgy nyilatkozott, hogy szerinte igazából nem neki kellett volna lemondania, hanem a képviselő-testületnek kellett volna feloszlatnia önmagát.- Tizenegy évig béke és nyugalom volt a településen, amit teljesen felbolygatott a migráns-nyaraltatásos hétfői falugyűlés, ahol egy képviselő és az alpolgármester asszony nem az egységet képviselte a témában. Ezért nem kívánok a továbbiakban együtt dolgozni velük - mondta a volt polgármester. Kérdésünkre azt is hozzátette, ha olyan testület lesz a faluban, akár újra is jelöltetné magát a polgármesteri pozícióra. Eddig béke volt a településen, amely most megbomlott Fülöp János lemondását néhány internetes hírportál már tegnap tényként közölte, ugyanakkor a Tolnai Népújságnak az érintett szerdán még úgy nyilatkozott, nem biztos abban, hogy lemond polgármesteri posztjáról. Anynyit mondott, a szerda esti testületi ülésen dönt arról, hogy marad-e vagy megy. A község eddigi vezetője már a hétfő esti falugyűlésen is azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenegy évben béke volt Őcsényben, amely most megbomlott. Évente száz-kétszázmilliós fejlesztéseket hajthattak végre, és az önkormányzatnak egészen más jellegű dolgok okoztak fejtörést, például, hogy lesz vagy nem lesz bankautomata a településen. Fülöp János meglátása szerint pártok és képviselők igyekeznek hasznot húzni és politikai tőkét kovácsolni abból, hogy az oltalom alatt álló külföldiek üdültetése felborzolta a kedélyeket. Szerettük volna megszólaltatni a témával kapcsolatosan a Fülöp János által megemlített Kozma Zoltánná alpolgármestert és dr. Herczig Hajnalka jegyzőt is, de ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni. K. B. A probléma a nemi érés korai szakaszában alakul ki A szatírt a biztos lebukás sem érdekli A közelmúltban két szeméremsértőt is elfogtak a rendőrök Tolna megyében. A „szatírok” általában nem mennek el a tettlegességig, de jelentős ijedtséget tudnak okozni. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Tolna megyében ritka bűncselekménynek számít a szeméremsértés, a rendőrség mégis fokozott figyelmet fordít a megelőzésére, az elkövetők felkutatására, elfogására, hiszen ezek a cselekmények nagymértékben befolyásolják az állampolgárok biztonságérzetét - fogalmazott Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette, a kedvező statisztikai mutatók nem jelentenek vigaszt azoknak, akik ilyen bűncselekmény áldozatává váltak. Az elmúlt hónapokban két hasonló eset történt a megyében, amelyekről portálunkon is tájékoztattuk az olvasókat. A Dombóvári Rendőrkapitányság egy 38 éves kaposszekcsői férfi ellen folytat eljárást. A tettes a Kaposszekcső-Dombóvár közötti kerékpárúton mutogatta magát szeméremsértő módon egy nőnek. A sértett azonnal értesítette a rendőröket, akik még a helyszínen elfogták a férfit. A Szekszárdi Rendőrkapitányság pedig egy nagydorogi férfi ellen folytat eljárást, mert az illető szeptember 11-én délelőtt a megyeszékhely belvárosában mutogatta magát. A rendőrök napokon belül elfogták a 35 éves elkövetőt. A férfi a bűncselekményt beismerte, az eljárás során szabadlábon védekezhet. Ő egyébként már korábban is követett el szeméremsértést Szekszárdon. A hatóságok egyébként a büntetőeljárási törvényben foglaltak szerint a konkrét ügy körülményeinek vizsgálatát követően döntenek arról, hogy egy elkövető szabadlábon védekezhet, vagy szükséges-e el-A hölgyeknek érdemes átgondolni, közterületen sötétben milyen útvonalat választanak Fotó: Shutterstock lene kényszerintézkedést elrendelni. Tolna megyében nem ismert olyan szeméremsértés, amely tettlegességig fajult volna, és nincs olyan szeméremsértéses bűnügy, amely ismeretlen tettes ellen folyna, a rendőrök minden esetben sikeresen felkutatták az elkövetőt. Huszti Gábor tájékoztatása szerint a szeméremsértés vétsége alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha viszont tizennyolcadik életévét betöltött személy tizennegyedik életévét be nem töltött személy előtt mutogatja magát ilyen módon, akkor három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Akit a köznyelvben szatírnak neveznek, az a pszichológia meghatározása szerint az exhibicionizmus egyik megjelenési formájától szenved - mondta Kitanics Márk klinikai szakpszichológus. A szekszárdi szakember hozzátette, a szatiriázis mint szakkifejezés a kielégíthetetlen szexuális vágyat jelenti férfiak esetében. A szakember tájékoztatása szerint a magamutogatás oka a nemi érés korai szakaszában gyökerezik. A szeméremsértésre hajlamos férfiakat olyan inger érte ifjú korukban, amely közterületen, fedetlen nemi szerv mellett szexuális izgalommal járt. Például van, akinél az ok annyi volt, hogy egy focimeccsen félrement pisilni, egy nő pedig arra ment, meglátta és megmosolyogta. Az ilyen úton keletkezett vágy pedig olyan erős, hogy azt a „betegek” nem képesek uralni, sokszor még a biztos lebukás sem tartja vissza őket. A pszichoterápiás kezelés szinte lehetetlen, a késztetés csak a kor előrehaladtával, a szexuális érdeklődés lanyhulásával veszít erejéből. Ugyanakkor szeméremsértést idősebb férfiak is elkövetnek, náluk a demencia nyilvánul meg ilyen formában: nem a nemi inger, hanem a mentális kontroll elvesztése az ok. Jó tanácsok a megelőzés és a biztonság érdekében A rendőrség javaslata szerint a legjobb elkerülni a bajt, egy nőnek például átgondolni, hogy közterületen milyen útvonalat választ, és mivel teszi meg az utat. A forgalmasabb helyeken könnyebb segítséget kérni, és az ilyen helyeken az elkövetők számára is nagyobb a lebukás kockázata. A szeméremsértők általában magányosan közlekedő nőket keresnek, ezért ajánlatos társaságban járni. Ha valaki éjszaka megy valahová, akkor autóval, taxival menjen, vagy kérje meg hozzátartozóját, ismerősét, hogy vigye el, kísérje el! Aki gyanús személyt vagy konkrétan szeméremsértőt lát, menjen onnan, kérjen segítséget, hívjon rendőrt! Érdemes lehet kereskedelmi forgalomban kapható önvédelmi eszközt beszerezni, de azt csak az alkalmazza, aki a biztonságos használatára képes, és csak akkor, ha már biztosan nincs menekvés. Minden esetben bejelentést kell tenni a rendőrségen! Kezdődik a veszettség elleni vakcinázás TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Megyénkben huszonkilenc település érintett a rókák őszi veszettség elleni vakcinázásában, amely szeptember 30. és október 14. között zajlik. Az érintett településeken a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el a hatóság. A csalétekszórás a lakott, beépített területeket nem érinti. A rókák vakcinázását évente két alkalommal szervezi meg az állategészségügyi hatóság. A több mint 600 millió forint költségvetésű program 75 százalékban az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Idén ősszel Magyarország területének csaknem kétharmadán, mintegy 67.000 négyzetkilométeren kerül sor a vakcinatartalmú csalétkek A veszettség a vakcinázásnak köszönhetően ritka betegség lett. Ember több mint húsz éve nem kapta el kisrepülőgépes kiszórására. A megyében a korlátozások pontos időpontjáról a települések önkormányzati hirdetőtábláján, valamint a külterületeken kihelyezett plakátok segítségével tájékpzódhat a lakosság. Tolna megye érintett települései: Alsónána, Alsónyék, Aparhant, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Bogyiszló, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Decs, Fadd, Gerjen, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kismányok, Mórágy, Mőcsény, Nagymányok, Őcsény, Pörböly, Sárpilis, Szálka, Szekszárd, Tolna, Váralja és Várdomb. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, a vakcinát a belsejében elhelyezett alumínium bliszter tartalmazza. A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. A veszettség elleni védőoltás a kutyáknál kötelező, szabadba kijáró macskák esetében pedig ajánlott. NI. I. AJÁNLÓ A REGGEL KÖVETKEZŐ SZÁMÁBÓL A legjobb véreb Európában A svájci Alpokban fekvő Elmben rendezték meg a nemzetközi vérebegylet 35. versenyét. A megméretésre idén 15 kutyát hívtak meg Európából. A legjobb eredményt a magyar versenyző, Bartha Ferenc és négylábú társa, Sába érte el. KÖZÉLET Arvaház épült macskáknak Kápolnán hozták létre az első hazai macskaárvaházat. A menhelyet működtető alapítvány azt szeretné elérni, hogy terápiás célra is alkalmazni tudják a megmentett állatokat. A cicák érdekében sok ismert ember fogott össze. A HÉT TÉMÁJA Hobo: „A zenélés végül bejött” Földes László Hobo szerencsésnek érzi magát, hogy 72 évesen is játszik, és saját belátása szerint kompromisszum nélkül csináltatja, amit a világon a legjobban szeret. Büszke az útra, amit végigjárt, minden hibájával és vereségével együtt. INTERJÚ Zséda: „Bevágódtam a fiamnál” Zséda úgy érzi, egyre nagyobb rajta a nyomás, amikor színpadra lép. Nem csoda, hiszen tízéves gyermeke minden produkció után véleményt mond. Zséda legnagyobb rajongója a kisfia, aki néha elámul az édesanyja hangjától. sztárvilág „Boldogulnom kell a férjem nélkül is” Varga Izabella, a Barátok közt színésznője irigylésre méltóan osztja be az idejét, de emögött kőkemény szervezés áll. A színésznő igyekszik mindent kézben tartani, hiszen a férje munkája miatt a teendők oroszlánrésze rá marad. sztárvilág Budapestre vitték a falvak terményeiket TOLNA MEGYE Gyulaj, Nagyszokoly, Ozora és Tamási is képviseltette magát a Budapesten, a Vajdahunyad várában közelmúltban megrendezett III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon. Az eseményen öszszesen 115 közfoglalkoztató és tizenhét szociális szövetkezet mutatta be programjait, illetve terményeit, termékeit. A látogatók szívesen fogadták a kóstolókat és az eladásra kínált árunak is volt kereslete. A résztvevő falvak megkérdezett polgármesterei szerint a tapasztalatcserét is szolgálta a rendezvény, amely az előrelépést segíti. H. E.